2023. március 2. csütörtök

márc. 2
0:15
A NAV is beveti a mesterséges intelligenciát (Behaviour)
Kérdőívekké alakítják az adóbevallásokat, a mesterséges intelligencia keresi a jövőben az adócsalókat, a munkavállalók pedig akár sms-t is kaphatnak az adóhivataltól, ha munkaadójuk bármit intézkedik velük kapcsolatban.   „Az információhalmazokat immár a mesterséges intelligencia segítségével is igyekszünk elemezni, kiaknázni” – nyilatkozott Vágujh
márc. 2
0:15
Elkelt a Skandináv-lottó főnyereménye (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a március 1-jén megtartott 9. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
márc. 2
0:15
Így lesz pénz a ChatGPT-ből, és így fog elterjedni is (vg.hu)
A csetrobot működtetése egyáltalán nem olcsó, valamiből fizetni kell a számlákat.
márc. 2
0:15
Hogy miért lettek drágák a lakások? – Az ingatlanok 70 százalékát hitelre vették a magyarok (Biztosító Magazin)
Miközben nem csak a hitelezés visszaszorulása hat most negatívan az ingatlanpiacra, sok ingatlanközvetítő szakember szerint a lakáshitelek visszaszorulásának van ebben a legnagyobb szerepe. De mekkora a hatása a magas kamatoknak az ingatlanpiacra?
márc. 2
0:15
A régi kedvezménnyel élesztette újra a lakástakarékot az OTP (Üzletem)
Az OTP Lakástakarékpénztár három és fél év után rukkolt elő új termékkel, így a Fundamentának ismét lett konkurense a piacon.
márc. 2
0:15
Megkérdeztük a ChatGpt-t a drónok jövőjéről… (go2fly)
Nagy divat manapság mindenről a mesterséges intelligenciát használó chateket megkérdezni. Hogy mi se maradjunk ki a trendi dolgokból feltettünk pár kérdést a ma oly’ népszerű ChatGPT robotnak. A technológiai kérdéseknél
márc. 2
0:19
Új Munka Törvénykönyve: a munkabért pénzben és nem vásárlási utalványban kell mérni (Behaviour)
A régi Munka Törvénykönyvével szemben a hatályos szabályok szerint nincs lehetőség arra, hogy a munkáltató pénz helyett pénzhelyettesítő eszközzel fizesse ki a munkavállaló munkáját. Azaz nem teheti meg, hogy például egy élelmiszerboltba vagy ruházati üzletbe ad vásárlási utalványt a munkabér részeként (azon felül nincs akadálya).   Ebből következő
márc. 2
0:19
A görög határvédelemnek is lehetett szerepe a dél-olaszországi hajóbalesetben (vg.hu)
Több tucat embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
márc. 2
0:19
Hamis telefonalkatrészekkel üzleteltek, a NAV „bontotta a vonalat” (Üzletem)
Egy időben több mint negyven üzletre csapott le a NAV, amelyekben hamis telefontartozékokat értékesítettek. A hamis márkajelzéssel, felirattal ellátott kiegészítőkkel a boltosok megtévesztették a vásárlókat és csaknem tízmillió forint vagyoni hátrányt okoztak a jogtulajdonosnak.
márc. 2
0:19
Wisk Aero bemutatta a hatodik generációs négyüléses Evtol légitaxiját (go2fly)
A Wisk Aero nemrégiben bemutatta hatodik generációs autonóm, négyüléses elektromos (EVTOL) légitaxiját. A járművet úgy tervezték, hogy városi közlekedéshez kínáljon légi mobilitási megoldást. Az EVTOL légitaxi teljesen elektromos, és fejlett autonóm repülési
márc. 2
0:23
Az Avatar se tudta kihúzni a csávából az amerikai mozikat (vg.hu)
Az AMC részvényei hatalmasat estek.
márc. 2
0:23
Gyógyszergyártók: vannak, akiknek már nem kell extraprofitadót fizetni (Üzletem)
Március 1-én hatályba lépett a kedd este kihirdetett, gyógyszergyártókat terhelő extraprofitadó-kötelezettség szabályait módosító kormányrendelet.
márc. 2
0:27
Kína óvatosságra intette Elon Muskot a koronavírus eredetére vonatkozó állításai miatt (vg.hu)
A figyelmeztetés a kínai Global Times közösségi médiában közzétett bejegyzésében jelent meg.
márc. 2
0:27
A VOSZ is csatlakozott a TOP Plusz gazdaságfejlesztő programhoz Szabolcsban (Üzletem)
Új munkahelyek létrejöttét, a vármegye gazdaságának fejlesztését célozza az az együttműködési program, amelyre konzorciumi partnerként Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye önkormányzata és a vármegyei kormányhivatal 7 milliárd 450 millió forintos uniós támogatást nyert el a TOP Plusz keretében. A programhoz a VOSZ is csatlakozott.
márc. 2
0:31
Emberi hiba eredménye a görög vasúti tragédia (vg.hu)
Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő szerint emberi tévedés okozta a tragédiát, a letartóztatott állomásfőnök szerint műszaki hiba.
márc. 2
0:31
Új üzletággal bővült a Nova HR (Üzletem)
2023 januárjától munkaerő-kölcsönzési üzletág és szolgáltatás bevezetésével folytatja növekedését a Nova Human Resources Kft. Az új üzletág élére Hortobágyi László érkezett, aki igazgatóként felel a részleg fejlődéséért.
márc. 2
0:35
Rekordmennyiségű kábítószert foglaltak le tavaly Franciaországban (vg.hu)
Többek közt 128 tonna kannabiszt foglalt le a rendőrség
márc. 2
0:35
28 millió forintos bírságot szabott ki a jegybank a Posta Életbiztosítóra (Üzletem)
Az MNB vizsgálata nyomán 28,2 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Posta Életbiztosítóra, egyebek közt a belső szabályzatok hiányosságai, az informatikai biztonság, a csalásmegelőzés, a kiszervezések, a kárbejelentések rögzítése, illetve az ügyféltájékoztatás kapcsán felmerült szabálytalanságok miatt.
márc. 2
0:39
Franciaországban is fontolgatják a TikTok használatának megtiltását a kormányzati dolgozók számára (vg.hu)
Egyre szélesebb körben terjed a gyakorlat.
márc. 2
0:39
Sok mindent vállalt a Wizz Air (Üzletem)
Hatósági szerződést kötött a fogyasztóvédelmi hatóság és a Wizz Air a légiutasok jogainak hatékony érvényesülése érdekében – közölte az Igazságügyi Minisztérium és a légitársaság szerdán.
márc. 2
0:43
Közép-Ázsiában turnézik Anthony Blinken (vg.hu)
Kazahsztánba, majd Üzbegisztánba látogatott az amerikai külügyminiszter.
márc. 2
0:43
A jobb élet reményében – Konferencia az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének szervezésében (Üzletem)
A kiszámíthatóságtól a munka és magánélet egyensúlyáig – Az EU követelmények három tagállam jogharmonizációja tükrében címmel nemzetközi konferenciát rendeznek március 23-án Budapesten.
márc. 2
0:47
Vegyesen zártak a vezető amerikai indexek (vg.hu)
Két nagy mutató értékcsökkenést könyvelt el.
márc. 2
0:47
Az európai átlagnál 20 perccel többet beszélnek mobiltelefonon a magyarok (Üzletem)
A magyarok havonta átlagosan 247 percet beszélnek mobiltelefonon, ami a jövőben várhatóan tovább emelkedik.
márc. 2
0:51
A Fradi Kárpátalját támogatja pénteki meccse bevételéből (vg.hu)
Legyünk minél többen pénteken - kérte Kubatov Gábor.
márc. 2
0:51
Elindult a „Tudós Horgász” projekt (Üzletem)
A magyar szabadidős horgászok részvételével folytatott kutatás elsődleges célja annak megértése, hogy milyen ökológiai hatások befolyásolják felszíni vizeink állapotát, például mikor, hol, és milyen tényezők együttállása esetén alakul ki az algavirágzás.
márc. 2
1:21
Szó szerint zöld üzemanyag – A kender-etanol kiválthatja a fosszilis üzemanyagokat? (NRGreport)
Az energiaválság és a globális felmelegedés idején nem is lehetne időszerűbb egy hatékony, olcsó zöld üzemanyag kifejlesztése. Úgy tűnik, most egy újabb növényt használhatunk fel energiaforrásként.
márc. 2
1:45
BörzeZárás 2023. március 1. – Veszteséges zárás (TőzsdeFórum)
Pozitív kezdés után veszteséggel fejezte be a szerdai kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek többsége. Az FTSEurofirst 300 index 0,79 százalékkal csökkent zárásra, a STOXX 600 index 0,75 százalékkal gyengült, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,54 százalékkal zárt alacsonyabban. Londonban 0,53 százalékos emelkedéssel végzett az FTSE-100 index, a f
márc. 2
1:49
A Volkswagen kész eladni kalugai üzemét Oroszországban (TőzsdeFórum)
A Volkswagen konszern többféle lehetőséget vizsgál oroszországi tevékenységének az átalakítására, többek között tárgyalásokat folytat a kalugai üzemének eladásáról – közölte szerdán a konszern egyik szóvivője hírügynökségi kérdésre adott válaszként.  „Az egyik ilyen lehetőség a Volkswagen Group Rus eszközeinek az értékesítése harmadik félnek, példá
márc. 2
1:53
Betilthatják a TikTokot Amerikában (TőzsdeFórum)
Az amerikai képviselőház szerdán megszavazta, hogy Joe Biden elnök felhatalmazást kapjon a TikTok közösségi médiaalkalmazás betiltására.
márc. 2
2:15
Az Opus rugalmasan reagált a gazdasági kihívásokra (ProfitLine)
Megtartotta az Opus Global Nyrt. stabil kibocsátói minősítését a Scope Ratings. A tőzsdei társaság által a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Alapja keretében a 2019. évben kibocsátott 28,6 milliárd forint, valamint 2021. évben kibocsátott 39 milliárd forintos kötvénykibocsátás is megfelel a BBB-minősítésnek - áll a német központú hitelminősítő intézet
márc. 2
2:21
Európa felkészül villamosenergia-piac átalakítására (NRGreport)
Az Európai Unió energiaügyi miniszterei február 27-én ülnek össze, hogy megvitassák a közelgő villamosenergia-piaci reformokat. Brüsszel a jövő hónapban tesz javaslatot a megújításra, de az országok már most megosztottak abban, hogyan javítsanak az energiarendszeren, ha egyáltalán szükség van rá.
márc. 2
2:45
Így módosította programnyilatkozatát a cseh kormány (ProfitLine)
Módosította szerdán programnyilatkozatát a mintegy 14 hónapja hivatalban lévő jobbközép cseh koalíciós kormány - közölte a kormányülés utáni sajtótájékoztatón Petr Fiala miniszterelnök.
márc. 2
3:15
Még lehet jelentkezni a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis diákversenyre (ProfitLine)
Március 9-ig várják a gimnazisták jelentkezését a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákversenyre - jelentették be a szervezők szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 2
4:15
Van értelme lottózni ugyanazokkal a fix számokkal hétről-hétre? Kiszámoltuk! (ProfitLine)
Sok lottójátékos megrögzötten ragaszkodik a saját számaihoz és hétről hétre mindig ugyanazokat a számokat megjátszva indul a főnyereményért. "Egyszer majd úgyis bejön". "Nem szabad kihagyni egy hetet sem, mert mi van, ha pont akkor üt be a főnyeremény az évek óta fixen játszott lottószámokkal" - halljuk az örök érvényű érveléseket. Van értelme enne
márc. 2
4:21
Érdemes most körbenézni az autópiacon! (KKV Magazin)
Ahogy szinte mindent, a magyar autópiacot is sújtja az infláció. Közben a lakáspiachoz hasonlóan az autóknál is látható a vásárlóerő, ezen keresztül a kereslet csökkenése. Ami jó hír viszont, hogy a használt autóknál lassulni látszik a drágulás üteme. Mindenesetre, aki most szeretne hitelből autót vásárolni, csak megfelelő körültekintéssel tegye. H
márc. 2
4:21
A legkelendőbb hozzáférési pont, amely megfizethető, de jó minőségű belépő a WiFi 6 világába (okosipar.hu)
A WiFi 6 szabvány első számú választássá vált a vezeték nélküli hálózatok építése vagy bővítése során. A Zyxel a WiFi 6-ra összpontosító márkák közé tartozik, olyan hozzáférési pontokat kínálva, amelyek magas hatékonyságú WiFi megoldást biztosítanak nagyon kedvező áron, és alternatívát jelentenek a UniFi számára. Tavaly a Zyxel piacra dobta az NWA5
márc. 2
4:33
Hektáronként 12 ezer forint igényelhető a szőlőkabóca elleni növényvédelemre (Magyar Mezőgazdaság)
Az idén is igénybe vehető a támogatás a szőlő aranyszínű sárgaságát terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni növényvédelemhez. Hektáronként maximum 12 ezer forint jár, a kérelmeket március végéig lehet beadni a Magyar Államkincstárhoz.
márc. 2
4:39
Megújult egy nagyon fontos internetes felület, sok magyar érint (Infostart)
Tíz év után kapott új portált a Magyar Államkincstár.
márc. 2
4:51
Készül a környezetbarát mesterséges fa, ami hatalmas lehetőségeket rejt magában (Agroinform)
Megalkották az eddigi legstrapabíróbb műfát, mely még a szén-dioxid megkötésére is képes.
márc. 2
4:51
Az IKEA új okosérzékelője a beltéri levegő minőségét méri (New Technology)
Ahogyan az utcán, úgy az otthonunkban sem mindegy, hogy milyen levegőt lélegzünk be. Ennek tudatosítása és az emberek jóllétének fejlesztése érdekében dobja piacra az IKEA a Vindstyrka levegőminőség-érzékelőt. Az áprilistól elérhető termék lehetővé teszi a beltéri levegőt szennyező anyagok mérését és monitorozását. Az Egészségügyi Világszervezet (W
márc. 2
4:57
Nyugdíjemelés után: itt vannak a legfrissebb adatok (Infostart)
A januári emelés után az átlagos öregségi nyugdíj meghaladja a 208 ezer forintot.
márc. 2
4:57
A kormány közlekedéspolitikai káosza miatt egyre gyakrabban fognak késni a vonatok (G7)
Szétkergetett szakembergárda, Excel-táblákra firkált jegyzetek, korosodó járműpark – nem úgy néz ki, hogy a jövőben javulni fog a hazai vasúti közlekedés minősége.
márc. 2
4:57
Miért hullott le tavaly a meggy éretlenül a fáról? (Agrofórum)
Mi okozhatta tavaly a meggynél, hogy a termés pirosas-sárgás színben idő előtt lehullott? Természetes hullás vagy más állhat a háttérben? Kérem véleményüket az esetről, hátha idén elkerülhetjük az ebből adódó veszteséget!
márc. 2
5:21
Mennyit csökkenhet a rezsim hőszivattyúval és napelemmel? (Alternatív Energia)
Egyaránt jó döntés a napelem és a hőszivattyú, de ha együtt telepítjük akkor még hatékonyabb működést érhetünk el.
márc. 2
5:21
Időjárás: Mutatjuk, melyik nap érkezik a hidegfront (Agroinform)
Számottevő csapadékra kicsi az esély.
márc. 2
5:21
Rengeteg magyar céget érint egy friss német törvény (KKV Magazin)
A német vállalatok magyar beszállítóinak mindennapjait is érinti a német vállalatok ellátási láncának átvilágítására vonatkozó törvény, amely idén januártól hatályos. A rendelkezés fő célja, hogy biztosítsa az emberi jogok tiszteletben tartását és a környezeti károk csökkentését az ellátási lánc szereplőinél. Vajon a Németország felé irányuló 11.00
márc. 2
5:39
Mentőöv a béremelés (Piac és Profit)
Míg tavaly tízből nyolc cégnél volt bérfejlesztés, addig az idei évre tízből hat vállalat kalkulál ezzel. Az előző évi terveknek megfelelően a munkaadók többségénél emeltek fizetést, azonban annak mértéke magasabb lett az év eleji kalkulációhoz képest. A korábban 5 százalékos bérfejlesztéssel számoló vállalatok jellemzően végül magasabb, 6-10 száza
márc. 2
5:39
Dán farmerek egy aranybányán ülnek (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt években az éghajlati vitában hozzászoktunk ahhoz a gondolathoz, hogy a CO2 rossz, mert a világ növekvő népessége és az ebből eredő CO2-kibocsátás globális felmelegedéshez vezetett. A CO2 nagyrészt fosszilis tüzelőanyagokból, például szénből, olajból vagy gázból származik, de vannak más formái is, és a biogén nem csak az éghajlat szempontj
márc. 2
5:45
Egyeztetés indul a magyar építészeti törvényről (ProfitLine)
A kormány az építésügyet, a településkép-védelmet és a műemlék­védelmet szabályozó összes törvényt felülvizsgálta, és ezeket a magyar építészetről szóló törvényben fogják újrarendszerezni - közölte az építési és közlekedési miniszter hivatalos közösségi oldalán szerdán.

Keresés