2023. március 8. szerda

márc. 8
0:15
Csökkentik áraikat a magyar élelmiszerboltok (Infostart)
A beszállítókkal egyeztetve több termék árát mérsékelték a kiskereskedelmi láncok.
márc. 8
0:15
Meddig tartanak az újévi fogadalmak? (Behaviour)
Minden évben erős a kísértés arra, hogy az éjféli koccintás alatt végigpergessük a fejünkben, mit szeretnénk másként csinálni az előttünk álló időszakban. Nagy az elszántság
márc. 8
0:15
Megnyílt az első emelt szintű koraszülött intenzív osztály a hazai magánegészségügyben (ProfitLine)
A hazai magánegészségügyi szolgáltatók közül elsőként kapta meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kiadott működési engedélyt és nyitotta meg koraszülött intenzív ellátási centrumát a TritonLife Róbert Magánkórház - mondta a TritonLife csoport elnöke az intézmény keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 8
0:15
A beszállítókkal egyeztetve több termék árát mérsékelték a kiskereskedelmi láncok (hirado.hu)
Több árucikk, főként tejtermékek, azon belül is sajtok és vajak árát mérsékelték a kiskereskedelmi láncok.
márc. 8
0:15
Eladja a Cserpest az alapító, máris vannak kérői (444.hu)
Két hónapon belül kiderül, kié lesz az egykori sajtmanufaktúra, ami mára komoly gyárrá nőtte ki magát.
márc. 8
0:15
Térképre tettük a magyar fizetéseket – nagyon durva a különbség a vármegyék és Budapest között (vg.hu)
Budapesten másfélszer akkora volt a havi átlagos nettó fizetés tavaly, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés vagy Nógrád vármegyében.
márc. 8
0:15
Drónbaleset egy koncerten (go2fly)
Március 3-án egy élő fellépés közben az indiai Chennaiban egy a színpad fölött alacsonyan repülő drón Benny Dayal tarkójának csapódott. Az énekes könnyebb sérüléseket szenvedett. Az indiai születésű énekes igen
márc. 8
0:19
HR Club 03.29. – Irigység, kibeszélés, rosszindulat. Értsük meg, hogy ne gyengítsen. (Behaviour)
Márciusban újra HR Club! Ehavi üzleti reggelinken körül járjuk, hogy milyen okok állhatnak mérgező kapcsolatink mögött, legyen az munkahelyi vagy magánéleti.   Előadók   Almási Kitti Klinikai szakpszichológus Páli Péter Oktatási termékmenedzser, Training360 Elsőként Almási Kitti, klinikai szakpszichológus tárja fel előttünk, hogy milyen okok is áll
márc. 8
0:19
A gödi Samsung-gyár selejtes akkumulátorait feldolgozó cég rákkeltő anyagokkal veszélyeztette a dolgozóit (444.hu)
A lítium-ion akkumulátorok újrahasznosításával foglalkozó bátonyterenyei SungEel Hitech Hungary Kft.-t a munkavédelmi hatóság 8,5 millió forintra bírságolta meg, mivel 13 embert súlyos veszélyeztetettségnek tettek ki.
márc. 8
0:19
Az év állása: már portást is keres a debreceni BMW-gyár (vg.hu)
A debreceni gyár építése jól halad, ezt pedig az is mutatja, hogy hetven nyitott pozícióra közel négyszáz munkatársat vennének fel.
márc. 8
0:23
Közel háromezer négyzetméteres üzemcsarnok épül Martfűn (Behaviour)
Letették a saját fejlesztésű könyvkötő gépek gyártásával, valamint egyedi szerszámkészítéssel foglalkozó RIGO Szerszám- és Formakészítő Kft. új martfűi üzemének alapkövét március 7-én.   A budapesti székhelyű cég új martfűi üzeme 1,617 milliárd forintos fejlesztés részeként épül fel. A beruházáshoz 808,85 millió forint feltételesen vissza nem térít
márc. 8
0:23
Tovább csökken a csipipar központjának számító Tajvan exportja (vg.hu)
Tajvan kevesebb félvezetőt tud exportálni.
márc. 8
0:27
Kína támogatja Srí Lanka adósságának átstrukturálását, egyre közelebb az IMF-csomag (vg.hu)
ndia és Japán januárban hasonló vállalást tettek.
márc. 8
0:31
A következő két télen is visszatérhet a gázválság Európába (vg.hu)
Hiába épülnek az importterminálok, a kínálat csak évek múlva érheti utol a keresletet.
márc. 8
0:35
Környezetbarát tisztítószereket készít egy magyar családi vállalkozás, amellyel világcégek is szóba állnak (vg.hu)
A környezetvédelem körüli marketingzajban zöldebb tisztítószerre váltani nem is olyan egyszerű.
márc. 8
0:39
Lengyelország még több tankot küld Ukrajnának, közben Kijev és Moszkva között újabb fogolycsere zajlott le (vg.hu)
Több mint 200 katona térhetett haza.
márc. 8
0:43
Abrams tankokat vásárol Románia (vg.hu)
De nem csak ez az egyetlen beszerzés, amivel erősebbé tennék a román haderőt.
márc. 8
0:45
Bemutatták Magyarország hivatásos űrhajós állományát (ProfitLine)
A Hunor - Magyar Űrhajós Program egy orvossal és három mérnökkel kezdi meg a kétéves kiképzését Magyarország újonnan felállított hivatásos űrhajósállományának - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
márc. 8
0:47
Kijevbe látogatott António Guterres ENSZ-főtitkár (vg.hu)
A hamarosan ismét lejáró gabonaalku meghosszabbításáról tárgyal Zelenszkijjel.
márc. 8
0:51
Elválik Varga Judit igazságügyi miniszter (vg.hu)
Elválik férjétől Varga Judit igazságügyi miniszter.
márc. 8
1:21
Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
márc. 8
1:21
Mik azok az e-üzemanyagok, és segíthetnek-e CO2-mentessé tenni az autókat? (NRGreport)
Németország az utolsó pillanatban ellenezte az Európai Unió azon mérföldkőnek számító jogszabályát, amely 2035-ben megszüntetné a CO2-kibocsátó autók értékesítését, és azt követeli, hogy az új, belső égésű motorral rendelkező autók értékesítése az említett időpont után is engedélyezett legyen, ha azok e-üzemanyaggal működnek.
márc. 8
1:45
Tavaly többet dolgoztak a németek az előző évinél (ProfitLine)
A németek tavaly többet dolgoztak, mint az előző évben, de a teljesített bruttó óraszám még elmarad a járvány előttitől a szövetségi foglalkoztatási hivatal (BA) munkaerőpiaci és foglalkozási kutatóintézetének (IAB) keddi jelentése alapján.
márc. 8
2:21
Új hírszerzési információk szerint ukránbarát csoport a felelős az Észak Áramlat támadásáért (NRGreport)
Az amerikai tisztviselők által átvizsgált új hírszerzési adatok arra utalnak, hogy egy ukránbarát - valószínűleg ukránokból vagy oroszokból álló - csoport szeptemberben megtámadta az Északi Áramlat gázvezetékeket, de biztos következtetések még nincsenek - jelentette kedden a New York Times.
márc. 8
2:45
Egy kutatás szerint jelentősen nőtt az atomenergia támogatottsága Magyarországon (ProfitLine)
A magyar társadalom évek óta atomenergiapárti, támogatja a paksi atomerőmű bővítését, ez az álláspont pedig csak erősödött az ukrajnai háború és az energiaválság hatására - derül ki a Társadalomkutató 2020 és 2023 elején készített kutatásaiból, amelyeket a Magyar Nemzet online felületén szemléztek kedden.
márc. 8
3:15
Új párt megalakítását jelentette be az ügyvezető szlovák miniszterelnök (ProfitLine)
Új politikai párt megalakítását jelentette be Eduard Heger ügyvezető szlovák miniszterelnök kormánya néhány miniszterével együtt tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban kedden.
márc. 8
3:45
Németországban a nők időskori jövedelme csaknem 30 százalékkal elmarad a férfiakétól (ProfitLine)
Németországban a munkavállalók mellett az idősek körében is jelentős a nemek közötti jövedelmi különbség, a nők csaknem 30 százalékkal kisebb jövedelemmel rendelkeznek, mint a férfiak - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.
márc. 8
4:15
Folytatják Tatabányán az Által-ér völgyi kerékpárút építését (ProfitLine)
Tatabányán megépül az Által-ér völgyi kerékpárút eddig hiányzó szakasza, így szeptemberre folyamatos kerékpáros összeköttetés jön létre Tatabánya, Tata, Dunaalmás, Környe és Oroszlány között - ismertette a kivitelezési szerződés aláírásakor kedden a város polgármestere.
márc. 8
4:21
Új szabályok vonatkoznak a Németországba exportáló cégekre - rengeteg magyar cég érintett (KKV Magazin)
Új környezetvédelmi és emberi jogi követelményeknek kell megfelelniük a Németországba exportáló cégeknek, ha a beszerző vállalat globálisan 3000 főnél több munkavállalót foglalkoztató német cég.
márc. 8
4:21
Japán éves áramfelhasználásának kétszeresével nő a világ áramigénye (okosipar.hu)
Míg 2022-ben a korábbihoz képest visszafogottabban nőtt a világ elektromos áram igénye, az előttünk álló három évben azonban jelentős mértékben, Japán éves áramfogyasztásának duplájával bővül majd a világ villamosenergia-igénye a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint. A növekvő kereslet miatt a vállalkozásoknak célszerű alternatív ene
márc. 8
4:21
Izgalmas dolgok derültek ki a szőlőről (Magyar Mezőgazdaság)
A borszőlő lehetett a történelem első háziasított gyümölcse, amelyet az emberiség 11 000 évvel ezelőtt kezdett el termeszteni.
márc. 8
4:45
A fiatal kutatók mobilitását ösztönző pályázatot hirdet az Elkh (ProfitLine)
Pályázatot hirdet az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (Elkh) a kutatóhelyein foglalkoztatott fiatal kutatók nemzetközi tapasztalatszerzésének és kapcsolatépítésének elősegítésére, valamint külföldön végzett kutatómunkájuk támogatására - közölte az Elkh kedden az MTI-vel.
márc. 8
4:51
Háromszor több női vezetőre volna szükség Magyarországon (Márkamonitor)
Tizenkét cég hazai első számú vállalatvezetőivel indít figyelemfelhívó programot a Hungarian Business Leaders Forum. A “Vállalatvezetők az egyensúlyért” elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a női döntéshozók jelenlegi, 10,5 százalékos aránya hazánkban növekedjen és 2026-ra elérje az uniós szinten elvárt, minimum 33 százalékot. Az Európai Parlament
márc. 8
4:51
A digitalizációhoz szükséges iparágnak is digitalizálnia kell (New Technology)
Az elektronikai ipar magára talált a covid-járvány okozta alapanyag és alkatrészhiány nehézségéből és újra dübörög, hiszen az átfogó ipari digitalizációhoz és a környezetvédő technológiákra való átálláshoz elektronikai termékek sokaságára van szükség. De hogyan lehet az egyre növekvő keresletet ellátni? Iparágon belüli digitalizációval és automatiz
márc. 8
4:57
Hiába csökken néhány termék ára, még messze van a fordulat az élelmiszerek inflációját tekintve (G7)
A paradicsom, a paprika, a hagyma és az uborka is 15-30 százalékkal drágult csak egyetlen hónap alatt, így a mi mérésünk szerint az éves infláció ugyan enyhült, de még mindig 50 százalékos.
márc. 8
4:57
Hogyan védekezzünk virágzás idején a kajszi moníliás betegsége ellen? (Agrofórum)
Segítséget szeretnék kérni, hogy hogyan tudok védekezni virágzás idején a kajszi moníliás betegsége ellen?
márc. 8
4:57
Így lehet hatékony a kommunikáció (MMonline)
A kommunikáció egy folyamatosan változó tudomány, amelyet a társadalom és a technológia egyaránt befolyásol. A vállalkozásoknak élen kell járniuk azokban a változásokban, amelyek meghatározzák, hogy el tudják-e érni, be tudják-e vonni a közönséget világszerte, és meg tudják-e őket hallgatni, ha sikeresek akarnak lenni ebben a gyorsan változó világb
márc. 8
5:15
Gyógyfürdőbe mennél TB támogatással 2023-ban? Mutatjuk, hogyan kell! (ProfitLine)
Ki jogosult a TB támogatásra gyógyfürdő, gyógymasszázs, gyógytorna igénybevételéhez 2023-ban? Milyen gyógyászati ellátás vehető igénybe TB támogatással? Milyen feltételekkel jár támogatás a gyógyászati ellátások árához 2023-ban? Milyen betegségekre és hol rendelhetőek a gyógyászati ellátások? A gyógyfürdőkben történő fürdőzésnek számos egészségügyi
márc. 8
5:21
A szervizek svájci bicskájává válhat a nDru startup (KKV Magazin)
Új szolgáltatással, Magyarországon egyedülálló fejlesztéssel könnyíti meg az autósok és az autóipari szolgáltatók életét az nDru. A startup vállalkozás egyszerűbbé teszi az autószervizek, autómosók, gumisok, műszaki vizsgabázisok és hasonló szolgáltatók napi működését: hatékonyabbá teszi a folyamatokat, kiváltja a telefonos ügyfélkommunikációt, seg
márc. 8
5:21
Egy lépéssel közelebb a valósághoz a szemétszedő űrrobot (okosipar.hu)
A szerkezet tulajdonképpen egy távirányítású műhold, ami négy hatalmas karjával – vagy ahogy sokan hívják, karmával – lesz képes begyűjteni a Föld körül keringő, ma már életveszélyes mennyiségben jelenlévő hulladékot. Az eszközt a svájci ClearSpace készíti elő, és a rajtja egyre biztosabbá válik most, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) támogatását i
márc. 8
5:27
Megvan mennyi maradhat a napelemesek zsebében (Alternatív Energia)
Az osztrák és a magyar napelemes rendszerek elszámolása között ez a különbség.
márc. 8
5:27
Időjárás: Felkészültél? Jönnek a +20 fok körüli hőmérsékletek! (Agroinform)
Ugyanakkor a szél többfelé megélénkül, néhol viharossá fokozódik.
márc. 8
5:27
Közel 300 hordó 170 éves whisky várja, hogy a felszínre kerülhessen (Magyar Mezőgazdaság)
Több, mint 280 hordó 170 éves whiskyt rejt a The Westmoreland nevű hajóroncs, amely 1854-ben süllyedt el a Michigan-tónál. Becslések szerint a rakomány értéke meghaladhatja a 800 millió dollárt.
márc. 8
5:39
Csodahírt kaptak az autósok e-matrica-ügyben (Infostart)
Tavaly közel 3,7 milliárd forint összegű pótdíjat fizettek be a belföldi járművel jogosulatlanul közlekedők, több mint 270 millió forintnyi e-matrica miatt fizetett pótdíjat azonban utólag visszavont a szolgáltató az utazók igénylésére - tájékoztatott a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
márc. 8
5:45
Mi történne, ha az unió Orbán Viktor követelésére hirtelen megszüntetné a szankciókat (Piac és Profit)
Újabb hatalmas reklámkampányt indított a kormány, amelynek fő üzenete, hogy a szankciók tönkreteszik Európa gazdaságát. A szankció következményeit pedig a világon mindenhol megérzik.
márc. 8
5:45
Kisbolt vagy barkácsáruház - melyik az olcsóbb? (Növekedés)
Kerítésjavítás vagy tetőjavítás, szobafestés - ha beköszönt a jóidő, ezernyi télen halogatott munkához látnánk hozzá. De meddig kúsztak fel a tavaly is brutális építőanyagárak? Utánajártunk, hogy áll az árverseny, kiskereskedésekben, vagy a nagy barkácsáruházakban hagyunk ott kevesebb pénzt. Netán most, hogy a forint hónapok óta erősödik, ismét ér
márc. 8
5:51
Az AccorInvest kivezette szállodáiból az egyszer használatos műanyagokat (Márkamonitor)
2022 végén döntött úgy az AccorInvest, hogy a fenntarthatóságot szem előtt tartva kivezeti szállodáiból az egyszer használatos műanyagokat, a megmaradó termékeket pedig a Magyar Vöröskeresztnek ajánlja fel.   Az AccorInvest február 24-én milliós értékű, két raklapnyi jótékonysági szállítmányt juttatott el a Magyar Vöröskereszt részére. A 81 karton
márc. 8
5:51
Amit a krotonról tudni érdemes (Agrofórum)
A kroton, a kutyatejfélék családjába tartozó örökzöld növény, de itt az örökzöld alapvetően az eredeti élőhelyére vonatkozó információ, mert nálunk szobanövényként vagy télikerti növényként tartható. A kroton, más néven csodacserje rendkívül mutatós és színes leveleiről kapta a nevét is, hiszen amelyik lakásba bekerül, ott egy érdekes és vidám szín
márc. 8
5:51
Siemens-megoldások az Országos Széchényi Könyvtár új épületében (New Technology)
Piliscsabán épül az Országos Széchényi Könyvtár archivális raktára. A 2023 első felében várható átadást követően a nemzeti könyvtár elsősorban a kötelespéldányként beérkező, megőrzésre szánt könyveket és időszaki kiadványokat helyezi el a raktárban, valamint itt valósulhat meg georedundáns módon a nemzeti bibliotéka digitális objektumainak hosszú t
márc. 8
5:51
Új lehetőség a napraforgó növényvédelmében (Agrárágazat)
Az Architect®-kezelésre 7–10 napunk van, ez talán fontosabb, mint maga a dózis!

Keresés