2023. március 9. csütörtök

márc. 9
0:15
A Sopron Bank ügyfelei a MagNet Bank állományában maradnak (ProfitLine)
A napokban több gazdasági hírportálon is megjelent a hír, miszerint a hollandiai székhelyű Trive Financial Holding felvásárolta a Sopron Bankot, amely félreértéseknek adott teret arra vonatkozóan, hogy az ügylet érinti-e a Sopron Bank MagNet Bank által átvett ügyfélállományát. Természetesen nem érinti, mivel a Trive az ügyfélállománnyal már nem ren
márc. 9
0:15
Egymilliárd euró értékű fegyverszállítmányt küldene Ukrajnának az EU, adományból (vg.hu)
Josep Borrell jelentős lőszeradományt sürgetett.
márc. 9
0:15
Meglátszik a forint grafikonján Matolcsy beszéde (Forbes)
Matolcsy beszélt, a forint esett. Láttunk már ilyet - csakhogy az MNB elnök most újfent nagyon kritikus volt.
márc. 9
0:15
„Eredmény fókuszú szemlélet” várnak a NKFI Hivatal új elnökétől (Üzletem)
Csák János kulturális és innovációs miniszter döntése értelmében 2023. március 7-étől Kiss Ádám a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal új elnöke.
márc. 9
0:15
A másik két nagy hitelminősítővel szemben a Moody's nem minősíti le Magyarországot (Telex)
Marad a Baa2.
márc. 9
0:19
Nagyot csökkent az amerikai nyugdíjmilliomosok száma - a tőzsdén úszott el a pénz (vg.hu)
Az Egyesült Államok nyugdíjrendszere számos előtakarékossági lehetőséget kínál, többek között a 401 (k)-konstrukciót.
márc. 9
0:19
Rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett a kormány (Forbes)
A szokásostól eltérő módon már holnap délben újságírók elé áll Gulyás Gergely, nem tudni, lesznek-e új bejelentések.
márc. 9
0:19
Jávor Zsófia a Művészetek Palotája új PR vezetője (Üzletem)
A Müpa PR-csapatának vezetését vette át Jávor Zsófia. Fő feladata a kulturális intézmény teljes kommunikációjának és tartalomfejlesztésének koordinálása.
márc. 9
0:19
Valaki megint brutálisan szórta a pénzt februárban: az állam (Telex)
Az egész évre tervezett hiány 45 százalékát hozták össze.
márc. 9
0:21
Fizessenek a gazdagok! Költségvetési kiigazítást és adóemelést terveznek az Egyesült Államokban (Adózóna)
A leggazdagabbak megadóztatása és hosszú távú hiánycsökkentés is szerepel az amerikai elnöknek a 2024-es pénzügyi évre vonatkozó költségvetési tervében, amelyet csütörtökön ismertet részletesen – közölték szerdán kormányzati tisztségviselők.
márc. 9
0:23
Kijev felfüggeszti a határellenőrzést az orosz-ukrán határon (vg.hu)
A háború kezdete óta szinte minden kétoldalú megállapodást megszakítottak.
márc. 9
0:23
Új bank jött be a piacra, de a Sopron Bank ügyfelei nem mennek sehova – hogy is van ez? (Forbes)
Egy török befektetési holding vette meg a Sopron Bankot, de az ügyfelek maradnak – a MagNet Banknál. Valójában két tranzakció zárult le.
márc. 9
0:23
60 üzleti tanácsadó jelentkezését várja az Európai Bizottság (Üzletem)
A csoport feladata az lesz, hogy előmozdítsa az Európai Bizottság és az európai magánszektor közötti strukturált együttműködés megerősítését.
márc. 9
0:27
A NAP új nagytulajdonosa a Quartz (vg.hu)
.
márc. 9
0:27
Nem számolunk az árstop kivezetésével – mondja a Kifli új vezére (Forbes)
Az egyre népszerűbb online szupermarket tavalyi eredményeiről és a fogyasztói trendekről szóló sajtótájékoztatóján a cég új ügyvezetője elmondta, nem fél a kiégéstől
márc. 9
0:31
Kirúgták a botrányba keveredett WHO-igazgatót (vg.hu)
.
márc. 9
0:35
Kisebb vagyonba is kerülhet az idei nyaralás – Tarolnak a légitársaságok (vg.hu)
Üzleti modellt váltottak a légitársaságok, aminek a fogyasztók pénztárcája látja kárát.
márc. 9
0:39
Engedélyt kapott az Astrasun Solar leányának 10 millió eurós projektje (vg.hu)
A projekt kivitelezési költsége előreláthatólag mintegy 10 millió euró lesz.
márc. 9
0:43
A leggazdagabbak megadóztatását tervezi az amerikai kormány (vg.hu)
Az Egyesült Államok államadósságát csökkenteni szeretnék.
márc. 9
0:45
2023-ban is a meghirdették az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot (ProfitLine)
A gazdaság szinte teljes palettáját felölelő, 45 főcsoport több mint 100 témakörében hirdették meg az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot, a legkiválóbb termékek és szolgáltatások versenyét a Kárpát-régió egész területén. Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatára 2023. május 31-ig lehet pályázni – jelentette be az Érték és Minőség N
márc. 9
0:47
Árverésre bocsátanak egy értékes Brueghel-festményt (vg.hu)
.
márc. 9
0:51
Újabb árfolyamhullámokat kavart a Fed-elnök folytatódó meghallgatása (vg.hu)
Powell pontosított, a kamatemelés mértéke továbbra is nyitott.
márc. 9
1:03
Varga Judit ellenkérelmet nyújtott be az uniós bírósághoz (Portfolio)
Az igazságügyi miniszter szerdán ellenkérelmet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásban.
márc. 9
1:21
Idén is lesz Keresztény Vállalkozói Konferencia (ProfitLine)
2023. április 27-án Budapesten immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Keresztény Vállalkozói Konferencia, ahol elismert keresztény üzletemberek, kutatók, menedzserek és orvosok különféle érdekes előadások és kerekasztalbeszélgetések keretein belül osztják meg egymással tapasztalataikat és kételyeiket. A menedzsmentkonferencián sok egyedi meg
márc. 9
1:21
eFuel Alliance – Alakul a molekula efuel fronton (NRGreport)
A jelek szerint, a héten még sem szavazzák meg az EU illetékesei a belső égésű motorok teljes tiltását. Ez csak az egyik jele a változásnak. A szintetikus üzemanyagoknak mégis van jövője?
márc. 9
1:45
Válaszok a HR legnagyobb kihívásaira a következő három évben (ProfitLine)
Tehetségpiacok létrehozása, belső információáramlás, súrlódásmentes digitalizáció – három lehetőség a HR területek számára, hogy felkészüljenek a jövőbeli kihívásokra, megfeleljenek a munkavállalói elvárásoknak a következő néhány évben. A Kpmg szakmai konferencián mutatta be globális Future of HR kutatását, amelyben felsővezetőket kérdezett arról,
márc. 9
2:15
Várhatóan már nem nő tovább a háztartások számára az élelmiszervásárlás terhe (ProfitLine)
A januári 44 százalékról februárban 43,3 százalékra mérséklődött az élelmiszer-infláció Magyarországon éves összevetésben. A 17 havi folyamatos emelkedés után második hónapja tartó lassulás továbbra is elsősorban annak eredménye, hogy magasabb egy évvel ezelőtti árakhoz viszonyítjuk az e havi adatokat – mutattak rá az MKB Bank és a Takarékbank Agrá
márc. 9
2:21
Lebegő napenergia és szeméthegyek: Hogyan lett egy pici ország Európa napenergia-vezetője? (NRGreport)
A holland vidéken, Amszterdamtól mintegy 130 km-re keletre egy szokatlan külsejű domb magasodik és csillog a tanyák, lombtalan fák és sáros füves területek fölött. A 25 méter magas dombot 15 év háztartási és üzleti hulladékából építették. Ami viszont figyelemre méltó, az az, ami borítja: 23 000 napelem.
márc. 9
2:45
Magyar fiatalok találmánya teheti zöldebbé a mindennapi takarítást (ProfitLine)
Két magyar fiatal, Chrobák Adrián és Uzoni Dávid, friss érettségizőként, ballagási pénzüket összedobva, 2018-ban alapították meg közös vállalkozásukat. Céljuk az volt, hogy megfizethető áron kínáljanak fenntartható alternatívákat a vásárlóknak. Már 18 tonna műanyagszemetet spóroltak meg több száz magyar vendéglatóegységnek, amikor a világjárvány ke
márc. 9
3:15
Vasárnap hét helyszínen rendeznek programokat a Matematika Világnapján (ProfitLine)
Matek az utcán elnevezéssel vasárnap országszerte hét helyszínen többek között flashmobokkal, szórakoztató matematikai fejtőrökkel, játékos mérésekkel és ismeretterjesztő programokkal hívják fel a figyelmet a szervezők a matematika szépségeire a matematika világnapja alkalmából.
márc. 9
4:21
Eljött az udvariasabb értékesítők ideje (KKV Magazin)
Magyarországon továbbra is elmaradott az értékesítési kultúra a nyugati világhoz képest, pedig az egyik legjelentősebb profitnövelő tényező az, hogy miként kezelik a cégek a partnereiket és a vásárlóikat. Dienes Martin, a Dma ponthu Kft. Cégfejlesztési Mentora arról beszélt, ahhoz, hogy a gazdasági válságban a vállalatok növelni tudják a bevételeik
márc. 9
4:21
A digitalizációhoz szükséges iparágnak is digitalizálnia kell (okosipar.hu)
Az elektronikai ipar magára talált a covid-járvány okozta alapanyag és alkatrészhiány nehézségéből és újra dübörög, hiszen az átfogó ipari digitalizációhoz és a környezetvédő technológiákra való átálláshoz elektronikai termékek sokaságára van szükség. De hogyan lehet az egyre növekvő keresletet ellátni? Iparágon belüli digitalizációval és automatiz
márc. 9
4:45
Rekordszinten az állásban lévő nők száma (MMonline)
Tavaly átlagosan 2 millió 156 ezer aktív korú nő állt alkalmazásban, ezzel az aktív korú, 15-64 év közötti nők foglalkoztatási rátája 70 százalékra emelkedett. A teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére közel 468 ezer forint volt, ami több mint 17 százalékkal marad el a férfiak 566 ezer forintos értékétől – derül ki a Trenkwalder
márc. 9
4:51
Liszt Etiópiából és csirke Ghánából? (Magyar Mezőgazdaság)
Az ukrajnai háború keményen sújtotta Afrikát, mint élelmiszer-importőrt. A kontinens azonban hatalmas kiaknázatlan potenciállal rendelkezik a mezőgazdaságban, ez pedig tőkét vonz Afrikába.
márc. 9
4:57
Európa egyik legnagyobb ingázó közössége az Ausztriába járó nyugat-dunántúli magyaroké (G7)
Mítosz-e az, hogy a magyarok mobilitása alacsony? Hová mennek a Pest megyei lakosok?
márc. 9
4:57
Milyen károsító támadhatta meg a díszalmafákat? (Agrofórum)
Kertünk előtt az utcai járdán van 2 db 15-20 éves díszalmafa. Csodálatos rózsaszínű virágaikat tavasszal sokan megcsodálják. Valami történt a fákkal, az összes apró termés megfeketedett, összeaszalódott, és rajta lógnak az ágakon, nem hullottak le. A fatörzseken, sok helyen sebeket, kéregleválásokat is látok. Mi történhetett velük? Mit tehetek, hog
márc. 9
5:21
Jó hírt kaptak az ingyen napelemes pályázaton nyertesek (Alternatív Energia)
Bő egy éve zárult le a lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat első fordulója, mostanáig igen kevés kifizetés történt.
márc. 9
5:21
Időjárás: Figyelem! Riasztást adtak ki több megyére! (Agroinform)
Csütörtökön +21 fok és jégeső is lehet.
márc. 9
5:21
Elektromos kazánnal bővíti a megújuló energia elterjedését szolgáló szabályozási központját az ALTEO (okosipar.hu)
Megkezdte működését az ALTEO soproni erőművében létesített új, elektromos fűtésű kazán, amely tovább növeli a vállalat szabályozási központjának rugalmasságát és megteremti a megújuló energiaforrásokkal megtermelt villamosenergia hővé alakításának lehetőségét is. A rendszer fejlesztéséhez az ALTEO és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet konzorc
márc. 9
5:27
A nők kevésbé felkészültek a gazdasági válságra (KKV Magazin)
A nők alacsonyabb pénzügyi jólétről számolnak be, mint a férfiak, és kevésbé magabiztosak pénzügyi műveltségüket illetően –derült ki az Intrum Európai Fogyasztó Fizetési Felméréséből (Ecpr), amelyet a nemzetközi nőnap előtt tettek közzé. A követeléskezelő cég jelentése rámutat arra, hogy az elmúlt évben jelentősen nőtt a nemek közötti különbség a p
márc. 9
5:27
A tehén WC megmenti a szarvasmarhatartást? (Magyar Mezőgazdaság)
A szarvasmarhatartást egyre több támadás éri az ammóniakibocsátás miatt. Sokan keresik a megoldást a problémára. Most egy forradalmian új tehén WC-vel próbálják csökkenteni a káros kibocsátásokat.
márc. 9
5:45
Matolcsy György jegybankelnök bealázta Orbán Viktor szankciók elleni kampányát (Piac és Profit)
Orbán Viktor szerint Magyarországon a szankciók miatt van a magas infláció és az energiaválság. Ezzel szemben Matolcsy György jegybankelnök a Parlamentben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-es üzleti jelentésének vitáján úgy fogalmazott, 2021-ben történt a negatív gazdaságpolitikai fordulat hazánkban. Egy évvel tehát korábban, hogy a szankciók egyált
márc. 9
5:51
A tehén itatójában fürdött a retriever, aztán megérkezett a tehén... (Agroinform)
A retriever először nem tudja, hogy meg kellene ijednie, de aztán rájön, hogy ennek fele se tréfa.
márc. 9
5:51
Gyors megtérülést igér egy napelemeket gyártó cég (Tiszta Jövő)
Egy spanyol napelem gyártó 4 éves megtérülést ígér.
márc. 9
5:51
Globális piaci szereplőkké szeretné fejleszteni a magyar és régiós startupokat a Strt Holding (Márkamonitor)
Jelentősen leszakadtak a hazai, illetve regionális startupok az Európa és a világ más részein működő kezdő vállalkozásoktól. Ennek befektetői oldalról részben az állami pénz túlsúlya és a megfelelő tudástranszfer biztosításának a hiánya az oka. Az induló vállalkozások pedig kellő tőke, tudás, tapasztalat, partnerségek és piacismeret nélkül nehezen
márc. 9
5:51
Az új Seco menetfúrók és menetformázók sokoldalúságot és költséghatékony megoldásokat kínálnak (New Technology)
A Seco Tools egy új menetfúrókat és menetformázókat tartalmazó termékcsalád bevezetésével bővítette menetvágási megoldásainak választékát. A tökéletes menetfúrók a munkához Az új, sokoldalú termékcsalád három teljesítményszintet foglal magában, amelyek lehetővé teszik a gyártók számára, hogy költséghatékonyan találják meg a megfelelő menetfúrót az
márc. 9
5:51
Repedezik a régi világ: Mit mond erről a 15 meghatározó elemző intézet? (Növekedés)
A világ politikai és gazdasági rendszere felbomlóban van. A kapitalizmus és a demokrácia kapcsolata, ám ez a kapcsolat megszakadt, miközben a kínai modell tör előre. A kapitalizmusnak azonban van önkorrekciós képessége. A megoldás az alulról építkezés lenne. A kapitalizmus vezető ereje az USA, ahol több súlyosan ható jelenség zajlik - hangzott el a
márc. 9
5:51
Tavaszi indítás a szántóföldön (Agrárágazat)
A YaraVita termékcsalád tagjait a hatékonyság és a biztonság jellemzi.
márc. 9
5:51
A kalászosok barátja az Elatus Era (Mezőhír)
A Syngenta új portfóliójában szereplő Elatus Era kiválóan alkalmazható lomb- és kalászbetegségek ellen.
márc. 9
5:51
Ennyien olvasnak Magyarországon online híreket: az európai élmezőnyben vagyunk (Transpack)
Az Eu-ban igen népszerű a hírolvasás, amihez a Z generáció hitelesebbnek tartja a nyomtatott magazinokat.

Keresés