2023. március 30. csütörtök

márc. 30
0:15
Hatvan és hatvanhét között, avagy Törökországtól Izlandig (Infostart)
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében összegyűjtötte, miként alakulnak a jövőben a nyugdíjkorhatárok, és mekkora terhet jelent egyes országokban a nyugdíjrendszer fenntartása.
márc. 30
0:15
A CIG Pannónia igazgatósága részvényenként 18 forint osztalék kifizetését javasolja (ProfitLine)
Összesen 1,69 milliárd forint, részvényenként 18 forint osztalék kifizetését javasolja a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága a társaság 2022-es eredménye után - közölte a társaság a tőzsde honlapján szerdán.
márc. 30
0:15
Másfélszer több védett gáztartalékkal már a következő télre készül a kormány (hirado.hu)
A korábbi 1,2 milliárd helyett már több mint 1,9 milliárd köbméter védett állami földgáztartalék segíti a megfelelő felkészülést az októberben kezdődő újabb fűtési szezonra – közölte az Energiaügyi Minisztérium.
márc. 30
0:15
Szerencsevadász csatornák (MMonline)
Töretlen népszerűségnek örvendenek a hazai nézők körében a televíziós vetélkedők, a csatornák pedig sorra rukkolnak elő az új vagy felújított produkciókkal. Az idén tavasszal két világszerte ismert show-val indulnak versenybe a nézőkért a legnagyobb kereskedelmi adók. A régi, sokak által kedvelt game show-kkal is érdemes még számolni, a felújítva v
márc. 30
0:19
Újabb három hónappal meghosszabbíthatja a kormány az árstopokat (Infostart)
Cak az év második felében enyhülhet az inflációs nyomás, így maradhatnak a rögzített árak.
márc. 30
0:19
Áprilisban visszatér Pepe a TV2-re (MMonline)
Április 16-án rajtol a TV2-n a médiacég saját gyártású heti sorozata, a Pepe második évada. Az új szezonban már szabad kezet kaptak az alkotók és jócskán eltértek az eredeti, spanyol formátum forgatókönyvétől és még inkább a magyar közönség ízlésére formálták a vígjátékot. (kiemelt fotó: TV2) A sorozat középpontjában Dunaszéphely legendás pecsenyéz
márc. 30
0:21
Ezt az alkoholt ne fogyassza! Keserű likőrt hívott vissza a forgalomból a Nébih. (Adózóna)
Visszahívta a forgalomból a Várda-Drink Zrt. bejelentése alapján a Szatmár keserű likőrt a Nébih.
márc. 30
0:23
Fontos döntés hozott az EU az elektromos töltőkről (Infostart)
Rengeteg töltőállomást kell elhelyezni az európai fő utvonalak mentén.
márc. 30
0:23
Különleges ízű sörökkel próbálkoznak a kisüzemi főzdék (MMonline)
A hazai kisüzemi sörös színtér kreativitását korábban sem érhette vád, egy budapesti gerillafőzde azonban most szintet lépett: egy „teljes reggelit” álmodtak bele egy IPA típusú sörbe, kávéval, naranccsal és pirítóssal.A kisüzemi sörös piac legkreatívabb sörfőzői egyre szokatlanabb kombinációkkal lepik meg a közönséget, hiszen egy hagyományos ízvil
márc. 30
0:27
Ázsia legtekintélyesebb szakmai fórumán szólal felt Matolcsy György (Infostart)
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is részt vesz a Boao Forum for Asia (BFA) idei rendezvényén – tájékoztatott a jegybank.
márc. 30
0:27
A fenntarthatóságra fókuszálnak a startupok (MMonline)
A gazdaság lassulása és a befektetők kockázatkerülése lassítja a leginnovatívabb vállalkozói rétegnek, a startupoknak a fejlődését. Az innováció azonban segítheti a konjunktúra erősödését, ezért a legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásátadás és a kapcsolatépítés felgyorsításával támogatja, hogy a csapatok átlendülhessenek
márc. 30
0:31
Jelentős listára került fel a Baltazár Boutique Hotel (Infostart)
A budai Várban működő szállodát beválogatta a National Geographic Traveller a legjobb 50 európai hotel közé.
márc. 30
0:31
Úgy tűnik, megállt a panelek drágulása (MMonline)
A házgyári lakások közel 10 éve tartó, fokozatos áremelkedésének végét jelezhetik a 2023-as értékesítési adatok. A rezsivédett címkével kiugróan nőtt a panelek népszerűsége tavaly, azonban a 2022-es átlaghoz képest 9-12 százalékkal alacsonyabb áron találtak új tulajdonosra a fővárosi panelek idén. A nyugati országrészben csekélyebb, 1 százalékos az
márc. 30
0:35
Közeledik Szaúd-Arábia Budapesthez (Infostart)
Heti kétszer megy a WizzAir gépe.
márc. 30
0:35
Nem vesszük elég komolyan az online biztonságot (MMonline)
A Jófogás online kérdőívvel térképezte fel a felhasználók online biztonsághoz való hozzáállását. A több mint 4 ezer fős minta alapján kiderült, hogy a kitöltők több mint egynegyede sosem cserélte le a legfontosabb, egyebek mellett e-mail, közösségi média és bankfiókokhoz tartozó jelszavait. Éppen ezért a Jófogás továbbra is adatvédelmi tippekkel se
márc. 30
0:39
Több tízezer fát ültetnének 2023-ban (MMonline)
A 10 millió Fa közössége három és fél év alatt Magyarország szerte közel kétszázezer fát és több mint negyvenezer cserjét ültetett el. Céljuk 2023-ra, hogy az adó 1 százalékából és más adományokból befolyó hozzájárulások segítségével még közelebb kerüljenek ahhoz, hogy a programjukba bevonjanak legalább tízmillió embert, akik legalább egy fát elült
márc. 30
0:43
Hatalmas útfelújítás kezdődik (MMonline)
Soha nem látott mértékű útfelújítás indul Magyarországon, az utak mellett a pihenőket is renoválják – derül ki az MKIF (Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt) közleményéből. A cég munkatársai 2023-ban 67 helyszínen dolgoznak majd, a munkálatok várhatóan 2025-ig tartanak. Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. munkatársai
márc. 30
0:45
Fiatal női vállalkozókat segít a Seed Alapítvány (ProfitLine)
Videópályázatot hirdetett 25-35 éves, vállalkozást tervező, vagy már vállalkozó nőknek a Seed Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, a győztesek díjmentesen kapnak egyedi igényükhöz igazított segítséget, fejlesztési tervet.
márc. 30
0:47
Látványos baseball-mérkőzéseket közvetít a Sport TV (MMonline)
Március 30-án kezdődik az észak-amerikai profi baseball-liga, a Major League Baseball (MLB) 2023-as szezonja. A liga vezetése jelentős változásokat vezetett be, hogy a játék az eddigieknél is gyorsabb, látványosabb legyen. Az MLB küzdelmeit továbbra is a Sport TV-n követhetik a nézők.Hollywood is megirigyelhette volna, ahogyan múlt héten véget ért
márc. 30
0:51
Közéleti műsort indít az Index (MMonline)
Új közéleti hírháttérműsort indít az Index Konkrétan Rónai Egonnal címmel. A sorozat március 30-tól lesz látható a portál felületein, a beszélgetések fókuszában aktuális politikai, gazdasági és közéleti kérdések kapnak helyet, közérthető módon. A műsor minden héten csütörtökön lesz elérhető, házigazdája Rónai Egon lesz. Az Index új videós sorozatát
márc. 30
1:15
Mélypontra csökkent a francia fogyasztói bizalom (ProfitLine)
Hathavi mélypontra csökkent a francia fogyasztói bizalmi mutató márciusban - közölte a francia statisztikai hivatal, az Insee szerdán.
márc. 30
1:45
Nem módosította az alapkamatot a cseh jegybank (ProfitLine)
Nem módosította az eddigi 7 százalékos alapkamatot a cseh jegybanktanács - közölte Petra Krmelová, a pénzintézet szóvivője szerdán Prágában. Az alapkamat tavaly június óta ezen a szinten van.
márc. 30
2:18
A párizsi olimpia a kibocsátás felére csökkentését ígéri – de vajon ez elég? (NRGreport)
A jövő évi, 2024-es párizsi olimpia szervezői azt állítják, hogy felére csökkentik a kibocsátást, és a rendezvény pozitív lesz éghajlatvédelmi szempontból. Környezetvédelmi csoportok azonban ezt félrevezetőnek minősítették. Az olimpiai játékok éghajlati hatása már régóta árnyékolja a játékokat, amelyek hatalmas infrastruktúrát, nemzetközi utazásoka
márc. 30
2:21
Átadták az első Nemzeti Emlék-őr díjakat (ProfitLine)
Boross Péter volt miniszterelnök a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökeként végzett munkájáért, valamint Rákay Philip kommunikációs és médiaszakember és felesége, Wieber Orsolya író a Petőfi család sírja felújításának támogatásáért vehették át szerdán az Országházban a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) által alapított és első alkalommal od
márc. 30
2:45
Nőtt a Gebrüder Weiss szállítmányozási vállalat forgalma (ProfitLine)
A Gebrüder Weiss Kft. 34,1 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, 12 százalékkal többet az előző évinél - közölte a szállítmányozási és logisztikai vállalat szerdán az MTI-vel.
márc. 30
3:15
Aggasztó hírt kaptak az autóvásárlásra készülők (Infostart)
Tartós maradhat a megrendelt új autók késése – derül ki egy iparági tanulmányból.
márc. 30
3:15
Kötvénybefektetések - mit kell tudni az államkötvényről és mi az a vállalati kötvény? (ProfitLine)
Vállalatok és országok jellemzően kötvénykibocsátással tudnak forrást bevonni és ezzel finanszírozni a működésüket, növekedésüket. Az értékpapír megvásárlásáért cserébe a befektető előre meghatározott futamidőre megállapított éves hozamot kap a pénzéért cserébe, majd a futamidő végén visszakapja a tőkét.
márc. 30
3:18
Oroszország vonakodva ugyan, de kínai autókkal tölti meg a piacot a nyugati márkák távozása után (NRGreport)
Nem olcsók, ellenben nem meggyőző a hírnevük sem: kínai autók árasztják el az orosz piacot a távozó nyugati márkák után. A nyugati autógyártók kivonulása enyhén szólva szűkíti az orosz fogyasztók választási lehetőségeit, és jobb híján a kínai autógyártók töltik be a rést, arra kényszerítve az orosz fogyasztókat, hogy leküzdjék a kínai márkákkal sze
márc. 30
3:45
Új nővérszálló épül a nyíregyházi kórházban (ProfitLine)
Másfél milliárd forintos beruházással épül új nővérszálló a nyíregyházi kórházban, az épület bokrétaünnepségét szerdán tartották.
márc. 30
4:15
Ha ennyibe kerül a búza, miért drágul a kenyér? (ProfitLine)
Búzapiaci körkép. Megvizsgáljuk, hogy mely országok a világ legnagyobb búzetermesztői és kukoricatermesztői, majd megnézzük, hogyan alakulnak a búza és kukorica árak jelenleg hazánkban.
márc. 30
4:21
Bosch–Műegyetem együttműködés az elektromos hajtásláncok kutatás-fejlesztéséért (okosipar.hu)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán átadták a Bosch innovációs ökoszisztémájának részét képező Innovatív Járműtechnológiák Kompetencia Központot. Az új központ eszközei és szimulációs rendszerei egyedülállóak a hazai műszaki felsőoktatásban. Segítségükkel a hallgatók az elmélet mellett napr
márc. 30
4:24
5 ok, ami az édesburgonyafogyasztás mellett szól (Magyar Mezőgazdaság)
A batáta ugyanolyan sokoldalúan felhasználható élelmiszer, mint a burgonya, mindössze annyiban különbözik, hogy még több tápanyagot tartalmaz. De milyen előnyei is vannak az édesburgonyának?
márc. 30
4:45
Elindult a Wizz Air harmadik járata Szaúd-Arábiába (ProfitLine)
A Wizz Air elindította harmadik szaúd-arábiai járatát Budapestről, az új közel-keleti úticél, Dammám így már átszállás nélkül elérhető - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel. A járat hetente kétszer közlekedik.
márc. 30
4:54
Miként neveljem a paradicsompalántákat, hogy ne legyenek gyengék, megnyúltak? (Agrofórum)
Paradicsompalánták nevelésébe fogtam, életemben először, cérna vékonyak lettek. Lakásban vannak, hogyan neveljem, hogy fel is tudjam használni őket majd a kertben?
márc. 30
5:09
Háború: százával ölik az oroszokat (Növekedés)
.
márc. 30
5:21
Nyílt levélben követelik cégvezetők és kutatók az AI-fejlesztések leállítását (okosipar.hu)
A Future of Life Institute (FLI) nonprofit szervezet kezdeményezéséhez olyan ismert technológiai cégalapítók és kutatók csatlakoztak, mint Steve Wozniak, Jaan Tallinn vagy Elon Musk, de az eddigi közel 1200 aláírás ellenőrzésre szorul, hiszen egyes esetekben kétséges, hogy tényleg a valós személy írta alá a levelet – jegyzi meg a The Verge. Az isme
márc. 30
5:27
Időjárás: 5 megyére adtak ki riasztást. Erős széllel érkezik a csapadék (Agroinform)
Az ország egyik felé 10 fok lesz, a másokon viszont 20 fok.
márc. 30
5:45
Valóra vált a vevők álma a lakáspiacon (Piac és Profit)
Bár éves szinten még mindig jelentősnek mondható a lakásdrágulás, januárhoz képest már több helyen csökkenésről van szó. A használt lakások kínálata Budapesten 20 százalékkal, a vármegyeszékhelyeken több mint 60 százalékkal bővült, miközben a kereslet csökkent.Március végén a fővárosi használt lakások átlagos négyzetméterára 952 ezer forint volt, e
márc. 30
5:51
Mit tudnak az új, hatékony napelemes tetőcserepek? (Alternatív Energia)
A napelemes tetőcserepek alternatívák a hagyományos tetőre telepíthető paneleknek, azonban magas áruk és alacsony hatékonyságuk miatt nem ideálisak.
márc. 30
5:51
Bérlakáspiac: minél nagyobb, annál kedvezőbb (KKV Magazin)
Ugyan a korábbinál kedvezőbb áron lehet ingatlant bérelni Budapesten, de az árszint még így is meghaladja a tavalyi átlagot, mutatta ki az Otthon Centrum összegzése. A legdrágább városrész átlépte a negyedmillió forintos szintet, míg Debrecenbena fővárosinál átlagosan havi százezer forinttal kérnek kevesebbet egy bérleményért.
márc. 30
5:51
Nagy igénybevételre tervezett tömör keményfém szármarók kiváló teljesítménnyel (New Technology)
A forgácsolószerszámok szakértője, a Sandvik Coromant két új minőséggel bővíti a CoroMill® Plura HD tömör keményfém szármarókból álló, acélban és rozsdamentes acélban végzett nagy teljesítményű nagyoláshoz kialakított termékcsaládját. Az új generációs minőségek egyedülálló Zertivo™ 2.0 bevonattal rendelkeznek, amely a világszínvonalú termelékenység
márc. 30
5:54
A Vatikánt védő testőrség Samsung Knox Suite-tal bővíti biztonsági arzenálját (Márkamonitor)
A Samsung Knox Suite biztonsági platformja a különféle és összetett igények kezelésére is alkalmas, ezért választotta a Svájci Gárda a vállalat mobileszköz-kezelő platformját. A Knox Suite segítségével a rendszeradminisztrátorok távolról kezelhetik és nyomon követhetik a testőrség által használt összes eszköz helyzetét, ezáltal, ha az adott eszköz
márc. 30
5:54
Energiafüggetlenség napelemes rendszerrel: A hibrid megoldások lehetőségei (Tiszta Jövő)
Miben különbözik a hazai napelemes piac az Európai Unió többi országától? A szaldó elszámolás jelentősége.
márc. 30
5:54
A vevőt nem érdekli az állatjólét, de a gazda bukhat rajta (Agrárágazat)
Állattartás: nem úgy fest, hogy megtérülnének a mezőgazdaságban az állatjóléti erőfeszítések: a vevőket más szempontok érdeklik.
márc. 30
5:54
Művelőkerékkel a sorok között (Mezőhír)
A művelőkerék koncepcióknál a jövőben egyre nagyobb teret hódít az ikerkerék alkalmazása és felszerelési megoldásai.
márc. 30
5:54
Bálványfa: jó vagy rossz a kertben? (Agrofórum)
Szeretjük vagy sem, de a bálványfa jelen van az ország legtöbb szegletében, és egy igen invazív fafaj, mely gyorsan terjed.
márc. 30
5:54
Soproni tavasz Budapesten (Magyar Mezőgazdaság)
Azt sokan tudják, hogy a termőhelyi gondolat mennyire fontos a borászatban is. A termőhely, mint hívószó évről évre fontosabb nem csak a szakma, de a borfogyasztók körében is, amit jól mutat az a keresletnövekedés, ami lejátszódott az elmúlt évtizedben az ilyen borok tekintetében.
márc. 30
6:03
Bod Péter Ákos: kezelhetetlen gondok lehetnek az uniós pénzek további csúszásából (Privátbankár)
A korábbi jegybankelnök azt a kérdést járja körbe heti elemzésében, hogy mi történhet a magyar gazdasággal az uniós források tartós kimaradása esetén?
márc. 30
6:12
Feljött Pestre újságot árulni, harminc évvel később ő az ország egyik legjobb főnöke (Forbes)
Nehezített pályán indult, ma már jól menő szoftvercéget irányít és díjnyertes cégvezető. Bodrogközi László a Neurontól megannyi élethelyzetben képes volt feltalálni magát – legyen szó nincstelen gyermekkorról, Dózsa György úti újságosbódéról vagy vadul tomboló recesszióról.
márc. 30
6:18
Ezermilliárd dolláros piacba nyúlna bele az EKB, hogy ne inoghassanak meg a bankok (vg.hu)
A CDS-ek kereskedését szabályozná a testület, megkérdőjelezhető hatékonysággal.

Keresés