A zsoldossereg alapítója szerint napi 500-800 fővel növelik a taglétszámot, és immár védi őket a Vlagyimir Putyin által aláírt legutóbbi szólásszabadságot korlátozó törvény is.
Észak-Macedóniába utazott a szerb állam- és a koszovói kormányfő, hogy az Európai Unió vezetése mellett tárgyaljon. Csakhogy az eredmények tekintetében nem túl optimista senki, Belgrádban pedig ezrek tüntettek a megállapodás ellen.
Joe Biden szerint nem kapott pénzt Kínától, a republikánusok szerint nagyon is: egymillió dollár eredetét, útvonalát és főleg végcélját kutatja a republikánus vezetésű képviselőház.
Továbbra sincs kint a vízből a kriptopiac, a hagyományos bankrendszer gondjai miatt azonban sokan visszapártolnak hozzá, ami máris meglátszik a bitcoin árfolyamán.
Az észak-koreai állami lap szerint a fiatalok lelkesedése a hadsereghez való csatlakozás iránt a megingathatatlan akarat és hazafiság egyértelmű megnyilvánulása.
Öt és fél év kell ahhoz, hogy véget érjen a 3-as metró még 2017-ben megkezdett felújítása. Ez alsó hangon is majdnem egyéves csúszás. A BKV most elmagyarázta, hogy mi történt.
Miközben az Alfa Romeo kénytelen volt unalmas crossovereket piacra dobni, hogy anyagilag a pályán maradjon, ambiciózus terveken dolgozik az izgalmas high-end elektromos autók jövőjével kapcsolatban, beleértve egy szedánt is, amely akár 1000 lóerős is lehet.
Az első időszak tapasztalatai és a betegektől érkező visszajelzések alapján jól működik az új ügyeleti rendszer abban a három vármegyében, amelyben már bevezették - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel.
A kisebb hentesüzleteknek is problémákat okoz, hogy az ukrajnai háború és "az elhibázott brüsszeli szankciók" miatt az egekbe emelkedtek az energiaárak, ezért 4,5 milliárd forint keretösszegű pályázatot indított nekik a kormány - közölte pénteki Facebook-bejegyzésében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki a megosztott videóban egy piaci húsbol
A jelenlegi bizonytalan, válságos gazdasági helyzetben minden olyan eszköz szerepe felértékelődik, amely képes extra bevételt hozni a vállalkozásoknak. A tudatos és profi üzleti kapcsolatépítés – más szóval networking – erejét tökéletesen jól mutatja, hogy a vállalkozások saját bevallásuk szerint céges ügyfeleik közel harmadát elveszítenék, ha nem
Hogy alakul a nők 40 év jogosultsági idővel igénybe vehető kedvezményes nyugdíjellátása a több gyermekes nők számára? Miért lényeges, hogy tisztában legyünk ezen nyugdíj-típus esetén azzal, hogy a szolgálati idő és a jogosultsági idő két különböző fogalmat takar? Biszonyos számú gyermek esetén, milyen kedvezmény jár a hölgyek részére? A témát az ad
Február végén tartotta utolsó társas apróvadvadászatát a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Alattyáni Úttörő Vadásztársaság. A vadászat egyik körhajtása közben a sűrűből kiváltó vad egy hazánkban idegenhonos ragadozófaj (emiatt egész évben vadászható), mégpedig egy nyestkutya volt, ami a 84 éves vadász, Mosonyi Sándor felé somfordált. Az élemedett vadá
2022 harmadik negyedévében 21 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak Magyarországon. Budapesten egy téglalakás átlagos négyzetméterára már eléri az egymillió forintot, mellyel a második helyet foglaljuk el az Európai Unióban az ingatlanárak növekedését tekintve. A kontinens országai közül egyedül Észtország előzi meg hazánkat, derült ki az Otthon C
Minden lehetőséget megragad az autonóm traktorok fejlesztéséért a John Deere: a cég bejelentette, hogy felvásárolta korábbi partnerét, a robotok valós idejű feladatmegoldásán dolgozó SparkAI-t. A New York-i startup és a mezőgazdasági gépgyártó nem hozta nyilvánosságra az adásvétel pénzügyi feltételeit – írja a The Robot Report. Willy Pell, a szinté
Már kora tavasszal ugrásszerűen megnő a választék a hazánkban idényszerű (szezonális) gyümölcsökből és zöldségekből. Keressük őket a boltokban, vagy termesszük őket otthon! Ebben a hónapban a rukkolával, spárgával és az importból származó kivivel is megismerkedünk.
Az UniCredit Bank kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, ami az üzleti döntések során is fontos szerepet játszik. A pénzintézet harmadik éve futó fenntarthatósági kampányában ismét néhány olyan ügyfelét mutatja be, akiknek finanszírozást biztosít és akikkel közös célokon osztozik a fenntartható jövő megteremtésért.
Az elmúlt három évben meghódította a címlapokat Sanna Marin, aki 34 évesen lett Finnország miniszterelnöke. Az áprilisi választások után azonban egyáltalán nem biztos, hogy kormányon maradhat a szociáldemokrata politikusnő.
Elszálltak a piaci hitelkamatok, a lakossági hiteladósok majdnem fele azonban semmit sem érez ebből, mert vagy az állam vagy a bankok fizetik helyettük a költségeket.
Az LPW Reinigungssysteme GmbH az elmúlt években világszerte a vevőspecifikus rendszermegoldások szakértőjeként vált ismertté a nagy tisztasági követelményeket megfogalmazó ágazatokban. A Riederichben gyártott, a legmagasabb tisztasági követelményeket is kielégítő rendszereket számos high-tech területen használják. Logikus lépés volt egy, az évek al
A szerencsejátékokkal felelősségteljesen eltöltött idő nem csupán izgalmas szórakozás lehet, hanem akár kereseti lehetőség is. Minél alaposabb ismerettel rendelkezünk egy-egy
A Vestbee égisze alatt elindult a Hello CleanTech program, aminek célja a világ energiaiparára valódi hatást gyakorló cleantech technológiai megoldások fejlesztésén dolgozó startupok támogatása. Az ebbe beválasztott vállalkozásoknak esélyük nyílik kereskedelmi együttműködéseket kialakítani az iparági vezetőkkel, megszerezni tapasztalt piaci szakért
A baromfi termelés minden termékpályán tapasztalható a csökkenés hangzott el az Eurofins budapesti rendezvényén. A webináriumon az Agrárminisztérium és az ágazat szakmai szervezetei részletesen ismertették tavalyi tapasztalataikat és az ágazat kilátásait.
Balogh Petya újabb személyes beszámolója a Cápák között adásairól: receptdoboz nyugati mintára, felnőtt szörp, lángosautomata és forradalmasított strandtáska.
Az OTP Ingatlanpont legfrissebb használtlakás-értékesítési adatai töretlen tendenciaként mutatják az alku lehetőségének bővülését. Így már több mint egy éve tart az a folyamat, hogy a vevők a meghirdetéskor kért ár egyre nagyobb részének elengedését tudják elérni. Az elemző ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy e tekintetben is fordulat érik.A téli hó
Dani Máriával egy Natur Gold Global Kft. rendezvényen találkoztam, ahol az alakorral kapcsolatos termelési tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel. Az előadást követően lehetőségünk volt pár szót váltani, ezt követően pedig már az interjú időpontját egyeztettem vele. Azt gondoltam ugyanis, hogy be kell mutatni azt, miképp lehet a jelenlegi, ki
Veszprém vármegyében 21%-kal emelkedtek az átlagos négyzetméterárak 2021-hez képest, az átlagos ingatlanárak alapján pedig a pandémia évéhez mérten 10 millió forinttal került többe az otthonteremtés. A Falusi Csok elérhetősége és a balatoni települések népszerűsége keresetté teszik a vármegye ingatlanjait. A tranzakciók 36%-a a vármegyeszékhelyen é
Sokat sejtető nyilatkozatott tett a Lidl. Ez alapján a vásárlók és a versenytársak készülhetnek arra, hogy az itthon vezető kiskereskedelmi lánc hamarosan bejelentheti az online vásárlás megnyitását.
Horvátországban a legtöbb üzlet - néhány kivételtől eltekintve - évente legfeljebb 16 vasárnapon lehet majd nyitva, miután a horvát parlament pénteken megszavazta az erről szóló jogszabályt - közölte a horvát közszolgálati televízió.
Magas tropán alkaloid szennyezettség (atropin, szkopolamin) miatt visszahívta a Bauck Hof márka teljes kiőrlésű lisztjét a Bio Partner Kft. - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétvégén az MTI-t.