2023. május 1. hétfő

máj. 1
1:18
A globális elektromos járműértékesítés 35%-kal emelkedik idén több mint 14 millióra – jósolja egy új tanulmány (NRGreport)
Az elektromos járművek egyre elterjedtebbek, és ennek hatása nem csak az autóiparra lesz nagy hatással. A belépőszintű elektromos járművek árai csökkenni fognak, ami tovább növeli az átállási arányt. Íme, egy közelebbi pillantás az adatokra és a jövőre vonatkozó következményekre.
máj. 1
2:00
Ezt kóstold meg – magyar biosör! (TőzsdeFórum)
Magyar biosör-termékcsaládot fejlesztett ki alternatív gabonafélékből hatéves kutatómunkval a Körös-Maros Biofarm Kft. vezette Elixbeer Konzorcium. Csaknem 400 millió forint uniós támogatás felhasználásával – mondta Várhelyi Zoltán, a kft. projektmenedzsere. A konzorciumban részt vett az Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézete és a szeg
máj. 1
2:04
Bahmut – Itt lehet a harcok vége, működik az ukránok terve (TőzsdeFórum)
A héten már beszámoltunk róla, hogy a háború levéresebb csatájának végéhez közeledünk, hiszen az oroszok elfoglalták Bahmut 80 százalékát. Az ukránokat már a menekülő útvonalukon is lőtték, és komoly hiányról számoltak be az ukrán csapatok. Az utolsó védőbástya elveszni látszott, és Putyin egyre közelebb került céljához. Most azonban nem várt probl
máj. 1
2:08
Komoly nevek a licitálók között – First Republic Bank (TőzsdeFórum)
A PNC Financial Services Group és a JPMorgan Chase & Co is versenybe száll a tönkrement First Republic Bankért.
máj. 1
2:24
Ferenc pápa elutazott Budapestről (ProfitLine)
Ferenc pápa hivatalos búcsúztatás után vasárnap elutazott Budapestről, gépe nem sokkal délután hat óra után szállt fel a Liszt Ferenc-repülőtérről. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatást tett Magyarországon.
máj. 1
4:24
Már javult a lakosság fizetőképessége az első negyedévben (KKV Magazin)
Enyhén javult a lakosság fizetőképessége 2022 utolsó negyedévéhez viszonyítva, éves összehasonlításban viszont még mindig 86 százalékos visszaesést látunk. A friss fizetőképességi adat recessziót jelez előre, leghamarabb a harmadik negyedévben állhat helyre a növekedés.
máj. 1
4:54
Miért nem csírázott még ki a március közepén ültetett burgonyagumó? (Agrofórum)
Március közepén ültettem el a burgonyagumókat. Miért nem csíráztak még ki? Kezdek aggódni, hogy idén nem lesz krumplitermésünk.
máj. 1
4:54
Svájccal játszik egy ligában Magyarország, ha a sokak által kedvelt kisvasutakról van szó (G7)
Terület- és lakosságarányosan csak Svájcban és Írországban van a magyarországinál kiterjedtebb kisvasúti hálózat.
máj. 1
4:54
Az ipar 4.0 adattér aktív alakítása: a Pepperl+Fuchs bemutatta a „Manufacturing-X” kezdeményezést (New Technology)
Szintet lépett az Ipar 4.0: A „Manufacturing-X” kezdeményezéssel az Ipar 4.0 platform szuverén adatteret hoz létre iparágak és vállalatok között – azzal a céllal, hogy lehetővé tegye a többoldalú együttműködést az ellátási láncok mentén, és új szintre emelje a digitális értékteremtési folyamatokat. Az Ipar 4.0 (RAMI) Referencia-Architektúra Modellh
máj. 1
5:18
Kedden kezdődik a 29. Lengyel Filmtavasz (ProfitLine)
A lengyel filmművészet két új alkotását és hat VR-filmet láthat a magyar közönség a 29. Lengyel Filmtavasz programjában május 2. és 5. között a budapesti Lengyel Intézetben és az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
máj. 1
5:24
7 napos időjárás-előrejelzés: kedden és szerdán újra felhősre, csapadékosra fordul az idő (Agroinform)
Délután általában 19, 24 fokot mérhetünk, de a csapadékos részeken hidegebb is lehet.
máj. 1
5:24
Újra lendületben az első lakásukat vásárló fiatalok (KKV Magazin)
Nehéz, de mégsem lehetetlen saját lakáshoz jutni idén, ugyanis a mérséklődő ingatlanárak és az alku lehetősége újra meghozta az első lakást vásárlók kedvét. 2023 első negyedévében a fővárosi tranzakciók közel ötödében, míg vidéken az eladások csaknem negyedében a fiatal otthonteremtők szerepeltek a vevői oldalon. Budapesten átlagosan az 50 millió f
máj. 1
5:45
Megtörtént a lehetetlen, a román gazdaság előzte a magyart (Piac és Profit)
Az olvasók sokaságát döbbenthette meg azon minap publikált makrogazdasági adat, mely arról tudósította a közvéleményt, hogy Románia egy főre vetített nemzeti összterméke vonatkozásában immár vitathatatlanul lehagyta hazánkat. Amennyiben hitelt adunk az alkalmazott statisztikai módszertannak, akkor természetszerűleg vetődik fel a kérdés mindannyiunk
máj. 1
5:48
Nyugdíj: minden dőlhet idén, ha nem lép a kormány (Forbes)
Végre közelebb került a nyugdíj összege a megtorpanó bérekhez – de ez csekély vigasz a szépkorúaknak. Jobban zabálja az infláció az ellátmányok reálértékét, és az egyenlőtlenségek is jobban kiéleződnek a kisnyugdíjasok kárára.
máj. 1
5:51
Hogyan válhat az olajfűtésú lakóház környezetbarát épületté? (Alternatív Energia)
A kutatók négy forgatókönyv révén vizsgálták, hogy miként lesz zéró kibocsátású egy Lahtiban található lakóház.
máj. 1
5:54
Az emberiség legrégebbi gyógynövényei: a martilapu (Agrofórum)
Az őszirózsafélék közé tartozó martilapu (Tussilago farfara) a kertben egy klasszikus gyomnövény. Gyomként ismerjük, de valójában egy gyógynövény, melynek elsősorban a légzőszervi betegségek kezelésénél volt a népgyógyászatban fontos szerepe.
máj. 1
5:54
Zöld hidrogént és hőt is termelhet egyszerre az új naperőmű (New Technology)
A svájci kutatók olyan, egyelőre kilowattokban mérhető teljesítményű kísérleti üzemet építettek, ami napenergia felhasználásával egyszerre képes zöld hidrogén és hő előállítására. Az erőmű a maga műfajában az eddig épített legnagyobb, bár 8 óra alatt csak kb. fél kilogramm hidrogént állít elő, viszont ez már egyenértékű két kilowattnyi kimenő energ
máj. 1
6:09
Mától tényleg nagyot változott az életünk: mutatjuk, miért! (Menedzsment Fórum)
Május elseje rengeteg fontos változást hoz a magyarországi mindennapokban. Összegyűjtöttük, mik ezek.
máj. 1
6:18
Háztáji - A jószágot elviszi a róka, vagy épp egy járvány... (Magyar Mezőgazdaság)
A közbeszédben sok szó esik gazda és a társállatok közti érzelmi kötődésről, és az ezzel előbb-utóbb együtt járó veszteségről, majd az azt kísérő gyászról. De mi a helyzet a haszonállatokkal? Mit él át az a gazda, akinek jószága valamilyen okból elhullott? Erről a folyamatról és a továbblépés lehetőségeiről értekezik ez a cikk.
máj. 1
6:24
Ez maradt az ingyenmilliók után lakásfelújításokból (Bank360 blog)
Az állami pénzcsap elzárása után megcsappant a lakosság lakásfelújítási kedve. Az idén sokkal kevesebben terveznek ilyen munkálatokat. Ebben az is szerepet játszhat, hogy sokan az ingyenmilliókkal most estek túl rajta, drága hitelből pedig kevesebben vágnak bele ebbe.
máj. 1
6:24
Dél-Korea hamarosan megelőzi Kínát a chipgyártásban (okosipar.hu)
A SEMI iparági szervezet szerint Dél-Korea 2024-re lekörözi Kínát, és a világranglista második helyére jön fel a chipgyártás tekintetében. A szervezet World Fab Forecast riportja szerint Tajvan marad az első helyen, de a vezető chipgyártó berendezések Kínába irányuló exportja elleni amerikai szankciók miatt Kína kiadásai várhatóan nem változnak, mi
máj. 1
6:24
Hogyan tovább a repce védelmében? (Agrárágazat)
Virágzik a repce: ideje a hatékony növényvédelemnek – a Bayer ajánlata jó időzítést és megújult technológiát ajánl.
máj. 1
6:30
Elmaradt a bankmentés hajnalra várt bejelentése (Kripto Akadémia)
Bár kissé erőre kapott, továbbra is ingatagnak tűnik a bitcoin helyzete. A két héttel ezelőtti -9%-os hetet az elmúlt 7 napban egy +6%-os növekedés követte, ám ma hajnalban ismét lefelé kezdett mozogni az árfolyam. Egy közel félmilliárd dolláros eladás megakasztotta a korábbi hetek növekedését A pünkösdi gyengélkedés a First Republic Bank ügyével á
máj. 1
6:30
Gazdaságilag hatalmas csapás Törökországnak a földrengés, de a politikát is felforgathatja (Portfolio)
Jelentős makrogazdasági hatásai lesznek a februári törökországi földrengésnek, a helyi hatóságok becslései szerint a károk meghaladhatják a százmilliárd dollárt – olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss elemzésében. Ráadásul két hét múlva elnökválasztást tartanak az országban, ami tovább bonyolítja a gazdasági helyzetet is.
máj. 1
6:30
Kormány bejelentette az ingyen napelemes pénzek osztásának menetét (Tiszta Jövő)
Több pontos is módosították a napelemes programot, az átalakításoknak köszönhetően könnyebb lesz a pályázók dolga.
máj. 1
6:30
Tartja magát a kollagén-hype – nem mindegy viszont, hogy honnan származik (Forbes)
Egyre népszerűbb a kollagén a táplálék-kiegészítők piacán. Nem mindegy viszont, hogy a kollagén honnan származik, a brazil forrásokkal lehetnek etikai problémák.
máj. 1
6:30
Akvizíció az amerikai reklámiparban (signanddisplay.hu)
A Diane M. Hendricks Enterprises Inc. bejelentette, hogy létrejött a megállapodás a Federal Heath Sign Co. és a Marsh Global Holdings Ltd. között – írja a Sign of the Times. Diane Hendricks, aki 13,7 milliárd dolláros vagyonával a leggazdagabb amerikai nőnek számított 2022-ben a Forbes szerint, központi szerepet játszott az akvizícióban. Diane rész
máj. 1
6:39
Eddig kell kibírja bolt nélkül - íme a lista (Infostart)
Május 1-je ünnepnap, és ilyenkor nem lehetnek nyitva azok a boltok, amelyek alkalmzottat foglalkoztatnak.
máj. 1
6:39
Iparűzésiadó-bevallás, beszámoló: kivás cégek kutatás-fejlesztési kedvezménye (Adózóna)
Kivás vállalkozás 2022-ben kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységet is végzett, ehhez kapcsolódóan GINOP pályázaton nyert vissza nem térítendő támogatást, amelyből egyelőre csak előleget kapott. A projekt és a GINOP zárása 2024.12.31. A kivabevallásban milyen k+f-kedvezmény érvényesíthető, és a negyedéves előlegbevallás és az éves beszámoló melyik s
máj. 1
6:42
Vegyesen mozgott a forint árfolyama hétfőn kora reggel (hirado.hu)
Az euró árfolyama a péntek esti 1,1034 dollárról 1,1012 dollárra gyengült hétfőn kora reggelre.
máj. 1
6:42
Ezt a hibát ne kövesse el, ha kimenne a Puskás Arénába válogatott meccsre (Növekedés)
Kimennék a Puskás Arénába egy EB-selejtezőre, mi a teendőm? Az elmúlt években sokat fejlődött a magyar labdarúgó válogatott, ezzel együtt megnőtt az érdeklődés is a mérkőzéseik iránt, sokan fontolgatják, hogy a következő tétmeccset nem a TV előtt ülve néznék. Csakhogy nem is olyan egyszerű jegyet szerezni, ezért a kezdők számára összefoglaltuk a le
máj. 1
6:54
Tolkien útján a magyar kis- és középvállalatok (KKV Magazin)
Mastermind csoportokkal készítik fel a legújabb gazdasági, társadalmi kihívásokra az értékesítési vezetőket országszerte, ahol már a klasszikus, frontális oktatásra emlékeztető tréningek nem adnak megfelelő válaszokat a vállalatok számára - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. A recesszió,
máj. 1
6:54
Az év második fele már könnyebb lehet (MMonline)
A tavalyi zuhanás után a vállalatok hangulata lassan, de biztosan felfelé vette az irányt. A K&H nagyvállalati növekedési index, akárcsak a K&H bizalmi index, emelkedő pályára állt, igaz, egyelőre még a negatív tartományban maradt a mutató, de a cégek már kevésbé pesszimisták, ami az év második felére nézve kedvező kilátásokat jelenthet. Azonban ne
máj. 1
6:54
Az Egyesült Államokban a fiatalok negyede nem heteroszexuális egy felmérés szerint (Növekedés)
A koronavírus-járvány idején az amerikai tizenévesek növekvő arányban élték át a reménytelenség érzését, és különösen a lányok körében egyre többen fontolgattak komolyan öngyilkosságot - derül ki az amerikai szövetségi Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (Centers for Disease Control and Prevention - CDC) felméréséből.
máj. 1
7:00
Balogh Levente: sokan meggazdagodhatnak a visszaváltós PET-palackokból Magyarországon (Pénzcentrum)
Nincs apelláta, 2024. január elsejétől Kelet-Európában is be kell vezetni a visszaváltható PET-palackokat, Balogh Levente pedig azt várja az intézkedéstől, hogy ezek a csomagolóanyagok teljesen eltűnnek a szemétből. A Szentkirályi Magyarország elnöke hozzátette: Nyugaton is sokan jöttek rá, hogy a visszaváltós rendszerben a PET nem szemét, hanem ár
máj. 1
7:00
Felére esett vissza a lakások adás-vétele (Növekedés)
Mintegy 50 százalékos a lakáspiaci adás-vétel forgalom visszaesése az ingatlanpiacon, az árak évek óta tartó emelkedése végre megállt. Lakáskiadással 4-7 százalékos éves hozamot lehet elérni - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság "Trendforduló a lakáspiacon" című rendezvényén.
máj. 1
7:00
3 meccs, amivel megduplázhatod a Bitcoinod (BitcoinBázis)
Ha azon töröd a fejed, hogy miként és hol tudnád megduplázni a rendelkezésedre álló Bitcoinodat, akkor jó hírünk van: a
máj. 1
7:03
Brutális rezsiszámlát kapott, fizethet részletben is (Infostart)
Sokan vanna, vagy lesznek olyanok, akik az éves gázleolvasás után egyösszegű, magas számlát kapnak. Ennek kifizetésében próbál segíteni az MVM.
máj. 1
7:18
Lezajlottak a zsűrizések a Gyulai Pálinkafesztivál versenyeire (ProfitLine)
Lezajlottak a zsűrizések a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeiként meghirdetett Brillante-2023 nemzetközi pálinka és párlat-, valamint az Év pálinkás bonbonja versenyekre.
máj. 1
7:18
Pihenjük ki magunkat ma jól, mert a hét többi részében egy percnyi nyugtunk sem lesz (Portfolio)
Rendkívül mozgalmas hetünk lesz, egymást érik a fontos makroadatok a héten. Jönnek inflációs adatok az eurózónából, munkaerőpiaci adatok az USA-ból, lesz hitelezési felmérés szintén Európából, valamint kamatdöntő ülést tart a két legnagyobb jegybank, a Fed és az EKB is. Ezen kívül idehaza is fontos makroadatok jönnek, nem fogunk tehát unatkozni.
máj. 1
7:18
A kínaiak nyerésre állnak a robotporszívók piacán (vg.hu)
A bővülő középosztály miatt a robotporszívók egyre több kínai háztartásban jelennek meg.
máj. 1
7:18
Tényleg megállt a bérnövekedés? Nem, de az infláció mindenkinek megeszi a pénzét (Forbes)
A kormány választási kiköltekezése miatt tűnik úgy, hogy megállt a bérnövekedés februárban. Meglepő szereplőkre bukkantunk a legjobban kereső szektorok között.
máj. 1
7:36
Sok napsütés várható (Agrotrend)
Az ország északkeleti harmadán derült lesz az ég, de a Dunántúl felett levő felhőzet is szakadozik, így ott is, mint az ország többi részén sok napsütés várható a délnyugat felől megnövekvő fátyol- és képződő gomolyfelhők mellett. Csapadék nem lesz. A délkeleti szél csak Sopron körül erősödhet meg, másutt inkább élénk lökések lehetnek. A legmagasab
máj. 1
7:48
Alaposan készítsük elő a talajt (Magyar Mezőgazdaság)
Amikor szőlőt telepítünk, törekedjünk arra, hogy megkapjon minden odafigyelést, gondoskodást, hogy legalább 30-40 évig szolgáljon bennünket teljes odaadással. Ehhez sok szempontot kell figyelembe vennünk, a helyi adottságoktól az oda illő fajta megválasztásáig.
máj. 1
7:54
Törökország "semlegesítette" az Iszlám Állam feltételezett vezetőjét Szíriában (vg.hu)
.
máj. 1
7:54
A bioszén és a pirolízisből származó energia kikövezheti az utat a szén-dioxid-semleges mezőgazdaság felé Kínában (Agrofórum)
A globális üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős része a mezőgazdaság számlájára írható, ugyanakkor a szén-dioxid-semlegességhez vezető út nem egyszerű.
máj. 1
7:54
Optimizmusra utalnak a kis- és középvállalkozások hitelfelvételi szokásai (KKV Magazin)
A Kelet-Magyarországon működő kkv-k hitelállománya jelentősen bővült a Cib Bank ügyfélkörén belül 2022-ben, ami a régió gyors fejlődésére és a vállalkozói aktivitás növekedésére utal. A Cib Bank teljes kis- és középvállalkozói hitelállománya és megtakarítási állománya közel a negyedével nőtt tavaly.
máj. 1
7:54
Már hét éve nem kell adóbevallást készítenünk (Növekedés)
Meghaladta a félmilliót a személyi jövedelemadó-bevallást benyújtók száma, azaz ennyi magánszemély van már túl az adóbevalláson, amelynek határideje május 22. Az adóhivatal által elkészített szja-tervezetüket már csaknem egymillióan nézték meg - nyilatkozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek eljutta
máj. 1
7:54
Klímavezérlés és világítási rendszerek a jövő növénytermesztéséhez (Mezőhír)
Az ökoszisztémánk és az éghajlatunk rovására történő új mezőgazdasági területek kialakítása nem lehet itt a megoldás.
máj. 1
7:54
Összeolvadt az MKB Bank és a Takarékbank (Agrotrend)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt figyelemmel kíséri az MKB és a Takarékbank informatikai, arculati és fizikai összeolvadását az egyesülés időszakára eső hosszú hétvégén is - közölte a jegybank.

Keresés