2023. március 4. szombat

márc. 4
0:15
Szombaton tíz csapat vetélkedik az MTA középiskolai tanulmányi versenyének döntőjében (Infostart)
Kilenc magyarországi – ebből négy budapesti – és egy határon túli csapat jutott be a Magyar Tudományos Akadémia által szervezett tanulmányi verseny döntőjébe. A háromfős középiskolás csapatok a klímaváltozás és fenntarthatóság témakörében mérik össze tudásukat március 4-én az Akadémia budapesti székházában. Az eseményt élőben közvetíti az MTA YouTu
márc. 4
0:19
Van valami, amiben még egy csecsemő szintjén sem tart a mesterséges intelligencia (Infostart)
Nehezen elképzelhető, hogy ez a különbség valaha eltűnik, pontosabban igen furcsa belegondolni.
márc. 4
6:33
Pár éven belül így fogunk élni (Tudás.hu)
Okos jelzőlámpák, okos parkolók, okos kertművelés, okos energiagazdálkodás – ilyen egy intelligens város, ahol a megoldások alapja a gigantikus adat- és információáramlás. Hamarosan hétmilliárd ember életminőségét kell alapjaiban megváltoztatni.  Talán emlékeznek még a Gusztávról szóló rajzfilmsorozatból arra a részre, amikor a címszereplőt már az
márc. 4
7:33
Megdöbbentő felfedezés a Kárpát-medencében 5000 éve élt emberekről (Infostart)
Brit kutatók Bulgária, Románia és Magyarország területén talált maradványok alapján tettek felfedezést.
márc. 4
7:57
Céges autója van? Ezzel az okos megoldással nemcsak védi a környezetét, hanem pénzt is spórolhat (Tudás.hu)
A vállalatok a carsharing (megosztott autó hozzáférés) alkalmazásával nemcsak a környezetvédelmet támogathatják, csökkenthetik költségeiket is, illetve cafeteriaelemként olyan dolgozóknak is lehetővé tehetik az autóhasználatot, aki egyébként nem jogosultak rá – áll a Jövő Mobilitása Szövetség elemzésében. Közölték: a számítások szerint ha például e
márc. 4
8:33
Ez az autó világcsúcsot döntött a levegőben (Infostart)
Egyetlen feltöltéssel messzebbre repült, mint eddig bármely más, ehhez hasonló elektromos szerkezet.
márc. 4
8:45
A Vodafone 10 nap múlva lekapcsol egy fontos szolgáltatást (Infostart)
2023. március 13-án Budapesten és Pest vármegye településein kapcsolják le a 3G-hálózatot, majd március 27. és április 10. között az ország maradék területein - közölte a Vodafone.
márc. 4
8:45
Károly megálmodta a jövő városát – sokat elmond arról, milyen király lesz belőle (SzMo)
Szeptemberi trónralépése óta kevés figyelmet kapott Károly maga és a világról alkotott elképzelései, Harry herceg ugyanis ellopta előle a showt. Van azonban egy városka, ami neki köszönheti létét, és sokat elárul róla.
márc. 4
9:03
Rejtélyes betegség pusztítja a tengeri madarakat (Infostart)
A tudósok szerint a műanyag szemét okozza a titokzatos kórt.
márc. 4
9:33
Mi az a purim és miért ünneplik világszerte? (Tudás.hu)
A zsidó naptár szerint ádár hónap 14. napján, az előző napnyugtától az aznapi első három csillag megjelenéséig ünneplik a purimot, a megmenekülés napját, az ószövetségi eredetű zsidó tavaszünnepet, a “zsidó farsangot”. A Gergely-naptár szerint idén az ünnep március 6-án napszálltakor kezdődik és 7-én estig tart. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga: A
márc. 4
10:03
Kiderült, mely közösségi platformokat preferálják a magyar fiatalok (Infostart)
Berobbant a BeReal, tör előre a TikTok, de továbbra is a Facebook a fiatalok kedvence – közölte az Ifjúságkutató Intézet friss, 15–29 évesek körében készült reprezentatív, 1000 fős kutatásának adatait ismertetve.
márc. 4
10:39
Innovatív rákterápiás módszeren dolgoznak Szegeden (Tudás.hu)
A Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködve bővíti elsősorban a daganatos megbetegedések kezelésére irányuló klinikai kutatóprogramját az MSD Pharma Hungary Kft. – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A közlemény szerint a gyógyszeripari cég magyarországi leányvállalata és az SZTE közös kutatás-fejlesztési tevéke
márc. 4
10:51
Aki így alszik, tovább él, és nem is kevéssel (Infostart)
A férfiak életét akár öt, a nők életét akár két és fél évvel hosszabbíthatja meg az, ha egészséges alvási szokásokat követnek.
márc. 4
11:45
Már csak négy magyar űrhajós-jelölt van versenyben (Telex)
2024 végén, vagy 2025 elején mehet a következő magyar asztronauta az ISS-re.
márc. 4
11:57
Megváltozott a génállományuk helyi kóbor kutyáknak a csernobili katasztrófa után (Telex)
A tudósok szerint a csernobili katasztrófa után kibocsátott sugárterhelés még mindig befolyásolja a helyi kóbor kutyák genetikáját.
márc. 4
12:15
Érdeklik az autók? Ennek az eseménynek örülni fog! (Tudás.hu)
Ismét megrendezik a Magyarok a Világ Járműgyártásában című kiállítást az AMTS Automobil és Tuning Show keretében március 17-19. között a Hungexpón – tájékoztatta a szervező Autós Nagykoalíció (ANK). Ismertették: a G-pavilon 1700 négyzetméternyi területén több mint húsz cég és egyesület vesz részt, mintegy ötven jármű és részegység bemutatásával idé
márc. 4
14:15
Ezzel a technológiával akár vitát is nyerhetünk (Infostart)
A Bitcoin kriptovaluta legnagyobb újítása a blokklánc-technológia. Az ilyen alapú megoldásokat egészen más területeken a hazai kis- és középvállalkozói szektor is kezdi felfedezni magának.
márc. 4
14:27
Szenzációs áttörés: jöhet a mellrák elleni vakcina – több más ráktípusra is készül az oltóanyag (SzMo)
A tudósok szerint néhány éven belül elérhető lehet a vakcina a betegek számára.
márc. 4
14:45
Csodás természeti kincseket láthat, ha jövő hétvégén ellátogat Miskolcra (Tudás.hu)
A koronavírus-járvány miatti kétéves kényszerszünet után idén újra megrendezik a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált a Miskolci Egyetemen Főépületében március 11-én és 12-én. A rendezvény, amelyen több mint száz kiállító mutatja be kollekcióját, immár 39. alkalommal nyitja meg kapuit “a Föld rejtett kincsei, a szemkápráztató ásványok, ékkövek, dís
márc. 4
15:45
Egyre jobban terjed egy gyógyszereknek ellenálló baktérium (Infostart)
Lázat, hasmenést és gyomorfájdalmat okoz, 2015 óta pedig egyre többen kapják el a gyógyszereknek ellenálló változatát.
márc. 4
15:45
Április 22-től lesz látható az Attiláról készült monumentális panoráma festmény (Tudás.hu)
Elkészült Corvus-Kora Róbert lőkösházi képzőművész új, kilencedik panorámafestménye Attila, a hun címmel. A 4,5-szer 9 méteres történelmi témájú festmény több mint két év alatt készült el. Corvus-Kora Róbert elmondta, azért választotta Attilát, mert a késő ókor legendás alakjának számított, és szerinte az ősünknek tekinthetjük. Attila nagy hadvezér
márc. 4
15:57
Célegyenesben a magyar űrprogram – már csak négy űrhajósjelölt van versenyben (SzMo)
Egyikük 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson – közölte Szijjártó Péter.
márc. 4
16:45
Ön tudta, hogy a bélyegtervezőket is szokták díjazni? (Tudás.hu)
Országos bélyegkiállítást rendeznek Tatán június 30. és július 2. között a városi sportcsarnokban – mondta el a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének (MABÉOSZ) alelnöke. Bencefiné Vaszkó Éva tájékoztatása szerint az eseményhez kapcsolódva a Magyar Posta két, tatai nevezetességeket ábrázoló címletes bélyeget bocsát ki, borítékkal és bélyegblok
márc. 4
17:21
Ritka kincs bukkant fel az “okosgyár” építésének helyén (Tudás.hu)
Egy őskori és egy szarmata település maradványait tárták fel a Kecskeméti Katona József Múzeum szakemberei az eddig ismeretlen régészeti lelőhelyen, Dunavecsén – közölte a területen építkező Schneider Electric PR-ügynöksége. A tájékoztatás szerint a cég okosgyárának építését megelőző régészeti kutatás során két település maradványait találták meg a
márc. 4
18:33
Ez az új felfedezés forradalmasíthatja a depresszió gyógyítását (Infostart)
A vérben keringő gyulladáscsökkentő anyagok viselkedéséből jutottak ígéretes következtetésre a kutatók.
márc. 4
18:45
Óriási fordulatot jelentettek a világ szén-dioxid-kibocsátásánál (Infostart)
Sokan attól féltek, hogy a gázáremelés hatására a szennyező szén felé fordulnak az országok. Heteken belül jöhet azonban a következő pofon a világnak klímaügyben.
márc. 4
18:51
A gödöllői református líceum nyerte az MTA középiskolai tanulmányi versenyét (Telex)
A díj egy utazás volt a Franciaországban épülő kísérleti fúziós erőműhöz.
márc. 4
19:57
Szijjártó Péter: Mérföldkőhöz érkezett a magyar űrkutatás (hirado.hu)
Négyre szűkült a magyar űrhajósjelöltek listája, egyikük 2024 végén vagy 2025 elején egy hónapos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson.
márc. 4
21:33
Hatalmas aszteroidák zúgtak el a Föld mellett, a tudósok aggódva figyelnek (SzMo)
A szakemberek attól tartanak, hogy ha a pályájuk megváltozik, akkor akár a bolygónkba is becsapódhatnak.

Keresés