Elhitette egy brazil bank vezetőjével, hogy reptér épül a fővárosban, így az illető 250 millió dollárt fektetett be a kamuprojektbe. A bank csődbe ment, a kicsalt pénznek nyoma veszett, a csaló pár év börtönbüntetés után szabadlábra került.
A modern kori űrverseny a Hold és a Mars elérését célzó, tudományos küldetések mellett az utóbbi években egyre inkább a turisztikai lehetőségek felé is elmozdult. Az űrturizmus olyan tevékenység, mely során borsos jegyárért cserébe Földön túli élményekre vágyó embereket szállítanak a világűrbe. Mostanra az e szolgáltatást kínáló magánvállalatok szé
Bangladestől Líbiáig, Csehországtól Szíriáig találkozhatunk a világban olyan hidakkal, amelyek magyar tervezők vagy kivitelezők munkái. Merre, hol és milyen „magyar” hidak állnak a világban? Nagyon sok olyan híd épült a világban, amely magyar tervező keze munkáját dicséri. Nem szokatlan, hogy egy-egy hidat nem az adott ország tervezői, hanem külföl
A mezőgazdasági termőterületeken alkalmazott szántásos technikának és az egyre nagyobb szárazságoknak is köszönhető, hogy a termőföldeken hatalmas mennyiségű száraz por alakul ki. Emellé csak erős szél kell, hogy az M1-es autópályán a szombati tömegbalesethez vezető állapotok előálljanak. Megoldás lehet a maitól eltérő mezőgazdasági technológiák tö
Újra lehet jelentkezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tehetséggondozó programjára, amely idén ősszel már a negyedik évfolyamát indítja el. Az NKE azt közölte, hogy az ingyenes lakhatást, kiemelt ösztöndíjat és személyre szabott képzést nyújtó Ludovika Collegium azért jött létre, hogy minél több, a világról felelősen gondolkodó, stratégiai sz
Szabó Levente, a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmvágó hallgatója több mint 23 ezer induló közül nyerte meg a hatodik alkalommal megrendezett Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak versenyt. A DUE Médiahálózat által és a Nemzeti Filmintézet támogatásával szervezett megmérettetést korábban azzal a céllal indították, hogy a 14-20 év közötti fiataloknak
Az előző felvételi időszakhoz képest 23 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik első helyen jelentkeztek a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE) – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A közlemény szerint tavaly 7350-en, idén 9015-en jelölték meg első helyen az SZTE-t, az összes jelentkező száma pedig 14 518-ról 17 876-ra bőv
Danny Lemoi szívmegnagyobbodásban hunyt el, a követőit megosztja a helyzet: van, aki aggódik a saját mellékhatásai miatt, és van, aki szerint a nyugati orvoslás lett a veszte.
Kiemelkedően magas látogatószámmal zárta első évét a Pénzmúzeum. A 2022. március 15-én megnyílt intézmény első 10 hónapjában 67 000 látogatót fogadott. Ez a szám 2023. március 15-én, az egyéves születésnapon várhatóan eléri a közel 82 000 főt. A sikeres startot a múzeum március 15. és 19. között négynapos rendezvénysorozattal ünnepli, ekkor indítja
Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) március 15-én tartandó nyílt napon megtekinthető lesz többek között az Esszencia című állandó kiállítás is, amelynek egyik hangsúlyos része a Vershaza-terem, ahol a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal autográf kézirataival, a nemzeti könyvtár gyűjteményének kivételesen értékes darabjaival találkozhatnak a lát
Az Országházba látogattak hétfőn a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából, Petőfi 200 címmel meghirdetett nemzetközi műfordító pályázat nyertesei. A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és az ankarai központú Türksoy (Nemzetközi Türk Kulturális Szervezet) együttműködésében kiírt pályázatra Azerbajdzsánból, Kirgizisztánból, Törökországb
Tizennyolc műemléki épület újul meg a 2020-2025 között megvalósuló veszprémi várnegyed beruházás során. Ez azt jelenti, hogy a kivitelezést és magát a tervezést is egy jelentős kutatási, feltárási munka előzte meg. A projekt feladatait a kezdetektől folyamatosan dokumentálják az örökségvédelmi hivatal felé, a kivitelezéshez kapcsolódva pedig a véde
Az elmúlt években jelentősen változó fogyasztói szokásokat egyszerre befolyásolja a technológiai háttér folyamatosan gyorsuló fejlődése, az elérhető infokommunikációs szolgáltatások körének bővülése, valamint a médiatartalom jellege, minősége és hozzáférése. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a március 15-i fogyasztóvédelmi világnap alka
Világhírű színházi és utcaszínházi társulatok érkeznek a Dunakanyarba; a 10. jubileumát tartó VéNégy Fesztivál június 22. és 25. között a 10. Színházi Olimpia részeként várja a közönséget Nagymaroson. A fesztiválprogramban az Olomouci Morva Színház szürreális táncelőadása, a Song of the Goat társulat rock-opera performansza, a Kassai Állami Színház
10 év alatt 10%-kal csökkent a mellrákszűrésen résztvevő hölgyek száma. Nem a mammográfiás vizsgálattól kell félni, hanem a betegségtől! Ezt kell tudni az emlő jó és rosszindulatú daganatairól! A mammográfiai szűrésen felfedezett elváltozás nem jelent egyet a halálos ítélettel. A felvételen az emlőben ábrázolódó képletek ugyanis túlnyomórészt jóind
Október végén rendezik az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált, a nevezéseket április 16-ig várják – tájékoztatták a szervezők. A verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg. A rendezvé
A medvehagyma levele saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben és kizárólag nem védett területeken gyűjthető – hívja fel a figyelmet a gyógynövény szezonjának kezdetén a Mecsekerdő Zrt. A pécsi székhelyű állami erdőgazdálkodási társaság az internetes honlapján megjelent felhívásban közölte: a napokban vegetációnak i