2023. augusztus 27. vasárnap

aug. 27
6:51
Olyan állatra bukkantak a Hortobágyon, mint még soha (Infostart)
A Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai egy elvadult házi kedvencet találtak.
aug. 27
7:18
A magyar királyok nőügyei: volt olyan uralkodónk, aki csak ágyasokkal hált (Tudás.hu)
A régi időkben a nemesek elsősorban azért léptek frigyre, hogy gyarapítsák a földjeiket, a királyok pedig azért, hogy tovább növeljék a szövetségeseik táborát. A középkorban voltak, akik úgy vélték, hogy merő illetlenség, ha valaki beleszeret a saját feleségébe. Egy francia grófnő, bizonyos Marie de Champagne például azt írta: Kimondjuk és határozo
aug. 27
10:06
Négy ország, négy űrhajósa indult a Nemzetközi Űrállomásra (Tudás.hu)
Négy ország, négy asztronautájával a fedélzetén szombaton útnak indult a Nemzetközi Űrállomásra az új legénység a floridai Kennedy Űrközpontból. A SpaceX űrhajó-egység helyi idő szerint a kora reggeli órákban hagyta el a kilövő állást az Amerikai Űrhajózási Hivatal (NASA) központjában Cape Canaveral-ban. A legénység amerikai parancsnoka egy iráni s
aug. 27
10:36
Örkény Kert – Koncertek, gyerekprogramok, portrébeszélgetések az Örkény Színház évadnyitóján (Tudás.hu)
Szeptember 9-én szervezi meg az Örkény Színház évadnyitó programját, az Örkény Kertet, amelyen a közönség a teátrum művészeivel találkozhat, koncerteken, gyerekprogramokon vehet részt és kedvezményesen válthat jegyet az előadásokra. A tizenkettedik alkalommal megvalósuló eseményen a Madách téren felállított nagy- és kisszínpadon, a színház nagyszín
aug. 27
10:48
"Veszélyesnek minősülő idegenek" – tízezreket internáltak Magyarországon az első világháború alatt (Telex)
A magyar állampolgárokat jellemzően a külföldieknél is rosszabb körülmények között tartották fogva. A táborokban zsúfoltság, éhezés, járványok és erőszak sújtotta az internáltakat, több ezren haltak meg. Időszerű lenne a szembenézés és a számvetés. Somogyi László főlevéltáros írása.
aug. 27
12:06
Több mint 200 fajtát mutattak be a pécsi csemegeszőlő-kiállításon (Tudás.hu)
Több mint 200 különböző fajtát ismerhettek és kóstolhattak meg az érdeklődők a II. Országos Csemegeszőlő Kiállításon és Versenyen szombaton Pécsen – közölte a szervező, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete. Azt írták, hogy a csemegeszőlő-fajták népszerűsítése, a termesztés szakmai támogatása érdekében tavaly indított
aug. 27
14:48
Ma kezdődik az idei Placcc Fesztivá (Tudás.hu)
Ma kezdődik az idei PLACCC Fesztivál, amelyen egy hónapon át olyan művészek lépnek fel a főváros közterein, akiknek fontos a sokszínűség, az inkluzivitás, a tolerancia, a propagandával szembeni kritikus gondolkodás. A szervezők közleménye szerint a PLACCC 2008-ban azzal az ambícióval indult, hogy nemzetközi viszonylatban is fontos fesztivállá váljo
aug. 27
16:24
Húsz éve elloptak egy utasszállítót, azóta sem lett meg (Telex)
A Boeing 727-es Angolában tűnt el, teli tankkal. Az esetet az FBI is évekig vizsgálta. Ma sem tudni, hogy nagyszabású biztosítási csalás történt, vagy terroristák műve volt a lopás.
aug. 27
16:42
Új kortárs képzőművészeti vásár indul szeptemberben Budapesten (Tudás.hu)
Mintegy harminc, nemzetközi szinten is jegyzett magyar galéria részvételével indul a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár, amely szeptember 21. és 24. között a Budapest Bálnában várja az érdeklődőket. A szervezők közleménye szerint a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár azzal a céllal jön létre, hogy idővel a nemzetközi
aug. 27
19:24
Idén is megrendezik a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét (Tudás.hu)
Idén is megrendezi a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét a Ferenczy Múzeumi Centrum szeptember 8. és 10. között – tájékoztatott az intézmény. Mint a közleményben kiemelik, a művészek, múzeumok és templomok városában az összművészeti, szakrális fesztiválon kitárják kapuikat a szentendrei templomok a zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművé
aug. 27
19:26
Záporokkal, zivatarokkal érkezik a hőségnek véget vető frontrendszer a jövő hét elején (Tudás.hu)
A jövő hét elején záporokkal, zivatarokkal érkezik a hőségnek véget vető frontrendszer, a szél helyenként élénk lehet, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn még késő délutánig kitart a túlnyomóan napos, fátyolfelhős, száraz idő, ezt követően azonban a
aug. 27
19:28
Hőség – Meteorológia: megdőlt a legmagasabb minimum-hőmérsékleti országos rekord (Tudás.hu)
Ismét megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban: szombat hajnalban a János-hegyen csupán 24,6 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, ezzel új fővárosi és országos rekord is született – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján vasárnap. Azt írták, az erre a napra vonatkozó országos és fővárosi legmagasabb minimum-hőmérsékleti rekord i
aug. 27
19:30
Szeptember elején kezdődik a Koreai Kulturális Fesztivál Budapesten (Tudás.hu)
A koreai kulturális örökség sokszínűségét mutatja be a szeptember 8-án kezdődő Koreai Kulturális Fesztivál Budapesten. A csaknem egy hónapon át tartó eseményen a szervezők 4 helyszínen 12 programmal és élő közvetítésekkel várják az ázsiai kultúra iránt érdeklődő közönséget – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. A fesztivál konce

Keresés