2023. augusztus 3. csütörtök

aug. 3
0:27
Hodász András szerint a meleg párkapcsolatát nem tudta elfogadni a Szemlélek keresztény magazin (Telex)
A lapigazgató szerint az egykori katolikus papnak és a Szemléleknek is jót tenne, ha Hodász András hátrébb lépne a nyilvánosságtól.
aug. 3
5:12
Elszálló üzemanyagárak: közeleg a 700 forintos határ? (ATV)
Rendületlenül emelkedik az olaj ára a nemzetközi piacokon, a forint pedig folyamatosan gyengül a dollárral szemben. Így holnapután újabb 5 forinttal drágul a benzin, míg a gázolajért 15 forinttal kell többet fizetni a benzinkutakon. A szakértők szerint: jövőre akár 700 forint fölé is emelkedhet az üzemanyag ára.
aug. 3
5:51
Orbán Viktorék esztelenül költenek esztelenül sok pénzt fegyverekre (Menedzsment Fórum)
Miközben a költségvetés komoly gondokkal küszködik, a fegyvervásárlásokra továbbra is ömlik a pénz. Csakhogy koncepció és háttér nélkül a legjobb fegyver sem ér semmit, márpedig ezek vagy nem léteznek, vagy csak nem beszél róluk senki.
aug. 3
6:03
G7: Júniusban a MÁV minden második IC szerelvénye legalább öt percet késett (Telex)
Különösen a távolsági és a regionális forgalomban ugrott meg a késések mértéke.
aug. 3
6:06
Speciális lámpák kerültek az Árpád hídra (Infostart)
Kék a fényük.
aug. 3
6:24
Latrok ideje Erdélyben: Gál Vilmos és az elfeledett polgárháború (hirado.hu)
A Magyar Nemzeti Múzeumban megtekinthető kiállítás kurátoraként a történész-muzeológus Gál Vilmos arról is mesélt, hogy került Harry Hill Bandholtz tábornok ostora a nemzeti gyűjteménybe.
aug. 3
6:26
Illegális migráció: Brüsszel feltűnő gyorsasággal erőlteti a kvóták bevezetését (hirado.hu)
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: 2015 óta több millió ember jutott be illegálisan Nyugat-Európába, Brüsszel pedig most próbálkozik a migránsok szétosztásával.
aug. 3
6:42
Nem jelentettek a veszélyes anyagok használatáról az iváncsai akkugyárban, ahol tucatnyi ember lett rosszul (444.hu)
Még mindig nem hallgattak ki senkit sem gyanúsítottként.
aug. 3
6:48
Nemzetközi díjas lett két magyar bonbon (Infostart)
Nemzetközi versenyen nyert díjat oolong-málna-rózsa tea ízesítésű bonbonjával és fahéjas forró csokoládéjával a Bonbonier Chocolate manufaktúra. Erdélyi Nóra csokoládémester arról beszél az InfoRádióban, hogy a Great Taste Awardson miért is díjazhatták csillagokkal két termékét is.
aug. 3
7:03
„Összevissza rugdostak... és két alkalommal levizelték a fejemet” – Két fiatal rendszeresen megver egy hajléktalant Fóton: itt vannak a részletek (Blikk)
Tóth Gábor Tamás évek óta az utcán él, ám mostanáig nem került összetűzésbe senkivel. Kerüli a balhékat és koldulni sem hajlandó, ám a jelenléte valamiért mégis rettenetesen zavar két fiatalt Fóton.
aug. 3
7:03
Hodász András szerint a meleg párkapcsolatát nem tudta elfogadni a Szemlélek keresztény magazin (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 3
7:15
Látványos üzenet az amerikai vízummentesség korlátozása, és vélhetően az időzítés sem véletlen (Telex)
Egyelőre úgy néz ki, hogy a rendszeresen utazó magyar állampolgároknak jóval nehezebb dolguk lesz, ha az USA-ba akarnak bejutni. Amerika biztonságról, a kormány bosszúról beszél, de egy biztos: az augusztus 1-től érvénybe lépett korlátozás kemény lépés, még ha nem is előzmények nélküli. Még jöhet megegyezés, de akár további szigorítás is.
aug. 3
7:24
Fontos adatok közöl ma a KSH (ATV)
Az idegenforgalmi szálláshelyek forgalmának júniusi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 3
7:27
Összesen heten, köztük Gulyás Gergely és Koncz Zsófia adtak át egy alig több mint két méter széles dűlőutat (Telex)
Az útfelújítás körülbelül 620 millió forintba került.
aug. 3
7:42
Így már egy elektromos autóval sem varázslat az 1000 kilométer (Infostart)
Idén június végén már több mint 41 ezer tisztán elektromos autó járta az utakat Magyarországon, míg a zöld rendszámos autók száma meghaladta a 74 ezret. Eközben folyamatosan nő az elektromos töltőállomások száma Budapesten és szerte az országban. Kárpáti Andrással, a Jövő Mobilitása Szövetség elnökével beszélgettünk.
aug. 3
8:06
Egyre közelebb a 400-as euró, már megint gyengült a forint (ATV)
Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 3
8:09
Bakteriális fertőzéssel került vissza a kórházba szívkatéteres beavatkozása után Körtvélyessy Zsolt (Telex)
A 82 éves színészt háromféle antibiotikummal kezelik, hogy megszüntessék a gyulladást.
aug. 3
8:15
Elismerte a Máv: 40-50 év egy vonat átlagéletkora, a járműállomány elöregedett (SzMo)
A vasúttársaság meglévő járműparkjának karbantartását nehezíti az Ukrajnában dúló háború is, mert „az alkatrészek beszerzése sok esetben ellehetetlenült, vagy sokkal több pénzbe és időbe kerül, mint korábban”.
aug. 3
8:15
Több mint 13 ezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 130 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
aug. 3
8:24
"Orbán azonnal letérdelne, ha Oroszország ezt követelné tőle" - Zelenszkij tanácsadója nekiment a magyar miniszterelnöknek (ATV)
Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó szerint Orbánnak semmilyen hatása nincs a nemzetközi politikai folyamatokra és szabályokra.
aug. 3
8:27
Előrelépés a kilőtt jeladós farkas ügyében, a rendőrség elfogott két szabolcsi férfit (Telex)
A Magyarországon kilőtt farkas tetemének hollétéről azonban még mindig nem tudnak pontosabbat.
aug. 3
8:48
Magukat rendőrnek kiadó, online csalásra szakosodott bűnszervezet tagját fogták el Miskolcon (hirado.hu)
A rendőrség tájékoztatása szerint most azt a férfit fogták el, akinek a korábban elfogott két elkövető a csalással megszerzett pénzt átadta.
aug. 3
8:50
Karambol miatt pótlóbusz közlekedett a 4-es és a 6-os villamos vonalának egy szakaszán (hirado.hu)
A BKK az M2-es és az M3-as metró igénybevételét is ajánlotta.
aug. 3
8:54
Súlyos lépés az Auchantól: ezekre az élelmiszerekre mennyiségi korlátozást vezettek be (ATV)
Hiába szűnt meg az árstop, az Auchan úgy látja, továbbra is szükség van a mennyiségi szabályozásra.
aug. 3
9:03
Az ukrán elnöki tanácsadó nem tudta visszafogni magát, kíméletlenül nekiment Orbán Viktornak: "Azonnal letérdelne, ha Oroszország ezt követelné tőle" (Blikk)
Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó kendőzetlen őszinteséggel mondta el a véleményét Orbán Viktorról, valamint arról is, hogy Oroszország még mindig előnyben van a harctéri taktikai repülőgépek tekintetében.
aug. 3
9:09
Online csalásra szakosodott bűnszervezet újabb tagját fogták el Miskolcon (Demokrata)
A 45 éves férfit a nyomozók augusztus 1-jén hajnalban Miskolcon fogták el.
aug. 3
9:15
Elismerte a MÁV, hogy 40-50 év a vonatai átlagéletkora, és csak az összes kocsi negyedében van hatékony klíma (Telex)
Azt is közölték, hogy szervizeléssel és karbantartással önmagában már nem megőrizhető a versenyképességük.
aug. 3
9:21
Egyre nagyobb a nyomás a déli határon, tömegessé vált az illegális migráció (Demokrata)
A szervezett bűnözés jelenléte az embercsempészés mellett már a fegyvercsempészés veszélyét is felveti.
aug. 3
9:24
Bakondi György: Minden eddiginél fontosabb a határőrizet (hirado.hu)
A főtanácsadó hangsúlyozta, mindent megtesznek a határ megerősítéséért, és azért, hogy a szerb hatóságokkal együttműködve felderítsék és felszámolják a szervezett bűnözés tendenciáit.
aug. 3
9:30
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország kiáll a demokratikusan megválasztott nigeri elnök, Mohamed Bazoum mellett (hirado.hu)
„A találkozón aláírt védelmi együttműködési megállapodásunk is ennek kívánt keretet adni” – írta a honvédelmi miniszter.
aug. 3
9:36
Itt a várt KSH-jelentés: ez a helyzet most a turizmusban (ATV)
Júniusban a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,6 millió vendég 4,0 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,8 százalékkal magasabb, a vendégéjszakáké 0,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 3
9:48
Vége az árstopnak, az Auchan máris bevezette a mennyiségi korlátozást (444.hu)
Csirkeszárnyvégből naponta max. 12 kilót vihetünk haza, többről ne is álmodjon senki!
aug. 3
9:54
Baj van: égen-földön keresik ezt a hatvani férfit, csak a kocsiját találták meg (ATV)
Szerda óta nyoma veszett Srankó Csabának.
aug. 3
10:06
Egyre közelebb a 400-as euró, már megint gyengült a forint (ATV)
Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 3
10:12
Sofőrök, erre vadásznak ma a rendőrök az utakon! (Infostart)
A rendőrök augusztus 3-án a passzív biztonsági eszközök, azaz a biztosnági övek használatát ellenőrzik az utakon.
aug. 3
10:12
Elfogták a svájci farkas gyilkosait: tudták, hogy védett ragadozóról van szó (Pénzcentrum)
Négy hónapos keresés után elfogta a rendőrség azt a két férfit, akiket a svájci farkas kilövésével gyanúsítanak. A nyomozás arra is rámutatott, hogy a társaság tagjai tisztában voltak azzal is, hogy egy védett ragadozóról van szó. Az elpusztult állat hollétéről továbbra sincs információja a hatóságnak.
aug. 3
10:24
Lépett a Lidl is, fontos közleményt adtak ki (ATV)
A hónap elejétől ismét lehet SZÉP-kártyával fizetni az élelmiszerekért a magyar boltokban. Ezzel kapcsolatban azonban most egy fontos dologra hívta fel a figyelmet a Lidl.
aug. 3
10:36
A magyar kormány kiáll a demokratikusan megválasztott nigeri elnök mellett (Infostart)
Magyarország kiáll a demokratikusan megválasztott nigeri elnök, Mohamed Bazoum mellett – tudatta a honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebookon.
aug. 3
10:39
Hadházy Pottert a végén csak lenyomta a fideszes bullyingúthenger (Telex)
Váratlan felfedezések a Lájkbajnokság júliusi fordulójában: megtaláljuk a Megafon még be nem vetett titkos fegyverét és a Mi Hazánk új célcsoportját is. Tusványoson és a naponta átfestett Pride-padon csak ásítozik a Facebook népe, viszont 65 millió csapból folyik egyszerre Karácsony Gergely kampánytámogatása.
aug. 3
10:48
Szigorodnak a hazai mézjelölési szabályok (hirado.hu)
Az uniós folyamat lassúsága miatt Magyarország nemzeti hatáskörben szigorítja a hazai szabályozást.
aug. 3
11:03
Szigorodnak a hazai mézjelölési szabályok (Demokrata)
Hazánk évek óta szorgalmazza a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó európai előírások szigorítását a fogyasztók védelme érdekében.
aug. 3
11:24
Razzia a magyar utakon: erre a két dologra nagyon figyeljen oda (ATV)
Ma bárhol belefuthat a rendőrökbe, ugyanis országos közúti ellenőrzést tartanak.
aug. 3
11:33
Futballpályát és futókört adtak át a zánkai Erzsébet-táborban (Demokrata)
Az MLSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy a táborokban sokan megszeretik a labdarúgást.
aug. 3
11:36
Bejelentést tett az agrárminiszter, szigorítás jön (ATV)
Hazánk évek óta szorgalmazza a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó európai előírások szigorítását a fogyasztók és a méhészek védelme érdekében. Az uniós folyamat lassúsága miatt Magyarország nemzeti hatáskörben szigorítja a hazai szabályozást, mézkeverékek esetén kötelező lesz feltüntetni valamennyi származási országot, méghozzá a felhaszná
aug. 3
11:36
5 millióra büntetné Kövér László Novák Elődöt „egyetlen szó miatt” (444.hu)
Na, vajon melyik volt az a szó?
aug. 3
11:39
Közszolgálati média-újságíró és szerkesztő képzés az NKE-n (Demokrata)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az MTVA ismét meghirdette szakirányú továbbképzését.
aug. 3
11:42
Jön a vihar, jégeső és a fejfájás: mutatjuk mi várható, érkezik a légtömegek csatája (hirado.hu)
Sokaknál tapasztalható majd fejfájás, koncentrációs zavar, vérnyomás-ingadozás.
aug. 3
11:54
Futballpályát és futókört adtak át a zánkai Erzsébet-táborban (hirado.hu)
A balatoni táborokban a gyermekeknek számos programot szerveznek.
aug. 3
12:09
Veszélyben a magyar paradicsom? Ijesztő vírus ellen küzdenek a hazai termelők (Blikk)
A friss, magyar paradicsomból a vásárlók idén is bőséges kínálattal találkozhatnak a boltokban és a piacokon – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) csütörtökön közös közleményben.
aug. 3
12:36
Rohamosan romlik a forint, már 392 felett is járt az euró (ATV)
Reggel óta tovább gyengült a magyarok fizetőeszköze.

Keresés