A Müncheni Autószalonnal egy időben végre bemutatták az újjáélesztett Bizzarrini első újkori modelljét, a Giottót. Ami nem más, mint egy középmotoros, V12-vel szerelt megemlékezés az olasz sportautó gyár 1964-es 5300 GT modelljére – amit egyébként szintén újra gyártanak, korhű eljárásokkal. Ha elsőre nem ugrik be a Giotto vonalaira nézve az egykori
Összeütközött két személyautó Vásárosnamény és Gergelyiugornya között, a Tisza folyón átívelő hídon. A vásárosnaményi önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járműveket. A Tisza folyón átívelő hidat teljes szélességében lezárták a baleset miatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Erős a forgalom az M0-s autóút keleti szektorán, az M3-as autópálya felé az M4-es autóúti csomóponttól Üllő irányába. Sokan haladnak az M5-ös autópálya irányába a 31-es főúti csomóponttól, valamint az M4-es autóúti csomópont és a 4-es főúti csomópont között, ahol torlódnak a járművek. Erős a járműmozgás a 10-es főúton a solymári körforgalomtól befe
Birminghamben, az Egyesült Királyság legnagyobb kiállítási helyszíne mellett nyílt meg az angolok legnagyobb villanyautó-töltőpontja, amely jól mutatja, hogy miként lehet
Az eredmények alapján útközben leggyakrabban szendvicset eszünk: a kitöltők háromnegyede csomagolt vagy friss szendvicset eszik, ha útnak indul, ezt követi az édesség (45%) és az édes péksütemény (42%), mint például a croissant, a kakaós csiga vagy a túrós táska. Érdekesség, hogy utazáskor ugyanolyan népszerűek a benzinkúton vásárolt ételek, mint a
A története 1992-ben, Észak-Karolinából indult, ahol Nascar versenyzők és konstruktőrök találtak ki egy vicces, kedves, de szakmai és sport értékét tekintve mégis komolyan vehető látványos versenysorozatot. A dolog lényege, hogy az 1930-40' évek legendás autótípusai mint a Ford, a Dodge és a Chevrolet Coupe és sedan változatainak 9:8-ados kicsinyít
Hazánk legnagyobb túraautó-bajnoka, Michelisz Norbert szerint a Hungarian Motorsport Academy (HMA) támogatását élvező Bucsi teljesítménye világszinten is egyedülálló, és az ő karrierjét is túlszárnyalhatja. Bucsi Attila tavaly még a Swift Cup Europe-ban indult, mert még túl fiatal volt ahhoz, hogy megkapja a nemzetközi versenyzési engedélyt, aminek
A Vitesco Technologies, a tiszta mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiák és elektrifikációs megoldások vezető nemzetközi gyártója együttműködési megállapodást kötött az autó tisztítórendszereinek specialistájával, a Cebi Grouppal. A szakmai kooperáció fókuszában egy olyan új, magasan integrált érzékelőtisztító-rendszer (Advanced Sensor Cleani
A Toyota és partnerei 2022 végén indították útjára Berlinben kétéves kísérleti programjukat. Az eredetileg ötven darab Toyota Mirai hidrogéntüzelőanyag-cellás (FCEV) szedánból álló flotta üzembe állításával a technológia mindennapi használhatóságát kívánták demonstrálni. A szemléltetés aztán minden várakozást felülmúlóan sikerült: ma már kétszáz To
Kigyulladt egy személyautó az M7-es autópályán Érd közelében, Letenye felé, emiatt négy kilométeres torlódás alakult ki - közölte az Útinform hétfő délután a honlapján. A sztráda 21-es kilométerénél egy sávon halad a forgalom. A katasztrófavédelem honlapján olvasható tájékoztatás szerint a tűzoltók eloltották a tüzet. MTI További autós tartalmak
Szerző: Heimer György Oly sok vad találgatás, mendemonda és kémfotó után lehullott a lepel: a Tesla bemutatta a Model 3 megújított változatát. A szinte hadititokként kezelt Highland kódnevű projekt eredményeként végül szeptember elsején leplezetlenül előállt a világ egyik legkeresettebb (villany)autója – öt évvel ezelőtti piacra dobása után újra
A nagyszabású fejlesztésből jut a délnyugat-angliai Swindonban működő BMW-üzemnek is, ahol az új elektromos Minik karosszéria-részegységei készülnek majd. Néhány héten belül ez a második olyan jelentős beruházási terv, amelynek célja az elektromos járművek nagy-britanniai gyártásának felfuttatása. Júliusban a Jaguar Land Rover (JLR) brit járműgyárt
A ragadványnév nem véletlen, egyértelmű utalás arra, hogy a kisbusz kísértetiesen hasonlít a Toyota Alphardra, még ha vannak is szembetűnő különbségek. A Csengtui Autószalon alkalmával jelentették be, hogy már leadhatók a rendelések a Great Wall Motors leánymárkájától, a Wey-től származó hibrid Gaoshanra, amely neve kínaiul Magas Hegyet jelent. A
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a német tulajdonú cég egyfelől tovább bővíti az elektromos hajtás fejlesztését és tesztelését 4,5 milliárd forintból, másfelől növeli a gyártási kapacitását több terméktípus esetében is 13,5 milliárd forintból. Mindezzel összesen 170 új munkahely jön létre,
Könnyű túlzásba vinni az öreg autók tuningját, a könnyű karosszériát rengeteg lóerővel párosítani mindig izgalmas. Valami hasonlónak lehet a végeredménye
A pickupok - szó szerint - egyre nagyobb számban jelennek meg az amerikai után az európai utakon is és alkalmazkodnak a vásárlói igényekhez. Itthon például a kisebb, helytakarékosabb modellek mennek igazán, mint a Ford Ranger, a Toyota Hilux vagy a Volkswagen Amarok. Bezzeg az USA-ban nevetve néznék ezeket a gépeket, mivel az ottani pickupok még na
Az átkelőn egy román állampolgár jelentkezett kilépésre 2023. szeptember 10-én 8 órakor egy angol honosságú Porsche 718 Cayman típusú személygépkocsi vezetőjeként. Az ellenőrzés során a határrendészek megállapították, hogy a jármű szerepel a nemzetközi körözési rendszerben, azt az angol hatóságok keresik. A Makói Rendőrkapitányság munkatársai a 20