2023. szeptember 11. hétfő

szept. 11
0:12
Technológia a demokráciában: mindig vannak, akik nem tudnak vagy akarnak élni az újjal (Infostart)
A digitális kormányzásról és az e-demokráciáról szól a Nemzetközi Információfeldolgozási Szövetség éves konferenciája, amelynek idén három napig a Budapesti Corvinus Egyetem adott otthont. A rendezvény házigazdája, Csáki Csaba egyetemi docens az InfoRádiónak elmondta: a technológiai fejlődésnek figyelembe kell vennie azokat is, akik nem képesek lép
szept. 11
0:16
Huszonötmillió év alatt sokszorosára hízott a koala (Infostart)
Huszonötmillió évvel ezelőtt élő őskoalafaj maradványait fedezték fel kutatók Ausztrália északi, Outback néven emlegetett pusztaságában.
szept. 11
5:27
És akkor a CIA támogatásával megpuccsolták az elnököt, és helyére ültettek egy diktátort (Telex)
50 éve ezen a napon a chilei hadsereg megbuktatta Salvador Allende elnököt, aki a hatalomátvétel végére meghalt. A CIA akkor már évek óta dolgozott az eltávolításán.
szept. 11
6:06
Idén 150 éves Budapest – Saját tortája is lesz a fővárosnak (Tudás.hu)
A torták reneszánszát éljük. Ma már nemcsak a minden évben másfajta Országtorta létezik. A Fővárosi Önkormányzat nagyszabású programkavalkáddal készül Budapest alapításának 150. évfordulójára. Ennek egyik látványos eleme, hogy a Budapest Brand Zrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület tortapályázatot hirdetett Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évf
szept. 11
6:30
A szakértőket is képesek a mai napig meglepni a kiberbűnözők (Infostart)
Az elmúlt évben a globálisan feljegyzett informatikai támadások csaknem 19 százaléka adathalász incidens volt, ez az arány azonban 2023 első három hónapjában jelentősen, 37,5 százalékra nőtt – közölte az ESET kiberbiztonsági cég.
szept. 11
7:54
Második világháborús szerelmeslevelet juttatott vissza a néhai szerelmespár leszármazottjának egy katona (Tudás.hu)
Hosszú évek kutatómunkájával visszajuttatott egy antikváriumi könyvben talált, a második világháború alatt írt szerelmeslevelet a néhai szerelmespár leszármazottjának egy tartalékos katona – közölte a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság vasárnap a Facebook-oldalán. Azt írták, hogy a parancsnokság miskolci tobo
szept. 11
8:54
Orgonakoncerttel ünneplik a zene világnapját Pannonhalmán (Tudás.hu)
A zene világnapja alkalmából Király Csaba Liszt Ferenc-díjas orgonaművész szólaltatja meg a jövőre 800 éves Szent Márton-bazilika nagyorgonáját a Pannonhalmi Főapátságban szeptember 29-én, a koncerten Bach- és Liszt-műveket csendülnek fel – tudatta a főapátság. A közlemény szerint a koncerten egyebek mellett elhangzik Johann Sebastian Bach egyik le
szept. 11
10:00
Őszi bormustrát rendeznek a szegedi Dóm téren (Tudás.hu)
Több mint száz bortermelő várja szerdától a helybélieket és a városba érkező turistákat Szegeden a Bor tér elnevezésű gasztronómiai fesztiválon – tájékoztatott a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója. Rácz Attila elmondta, hogy Szeged a legnépszerűbb magyarországi úti célok élmezőnyében szerepel, ehhez pedig szükség van a szín
szept. 11
11:00
Az innovációk vonzóbbá teszik az agráriumot a fiatalok számára (Demokrata)
A mezőgazdaságot digitális eszközökkel fejlesztő AgroVIR Kft.-t mutatta be a korábbi köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastban.
szept. 11
11:06
Krimivel kezdődik az évad a Békéscsabai Jókai Színházban (Tudás.hu)
Agatha Christie Gyilkosság meghirdetve című regénye színpadi változatának bemutatójával veszi kezdetét az új évad szeptember 15-én a Békéscsabai Jókai Színházban. Az előadás eredetileg a 2022/2023-as évad záró darabja lett volna, ám a békéscsabai önkormányzat által az energiaválság miatt elrendelt csaknem három hónapos kényszerszünet miatt átcsúszo
szept. 11
12:06
Van-e élet a Földön kívül? – ez foglalkoztatja a Nobel-díjas asztrofizikust (hirado.hu)
Miként jutott el az univerzum az ősrobbanástól az élet és az emberiség kialakulásához – legjobban ez foglalkoztatja John Mathert.
szept. 11
12:06
Sebastiaan Van Yperent ítélte a legjobbnak a zsűri a Fricsay-karmesterversenyen (Tudás.hu)
Sebastiaan Van Yperent ítélte a legjobbnak a zsűri a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyen, a holland dirigens a második díjat kapta meg a zenei megmérettetés döntőjében, melyet vasárnap este rendeztek a Szegedi Nemzeti Színházban. A döntőbe négy karmester jutott, közülük az olasz Noris Borgogelli harmadik helyezést ért el. A Szegedi Szimfon
szept. 11
13:00
Maurer Dóra-kiállítás a balatonfüredi Vaszary Galériában (Tudás.hu)
A struktúra tematizálása címmel a magyarországi neoavantgárd kiemelkedő alkotója, Maurer Dóra munkáiból rendez kiállítást szeptember 16-tól a balatonfüredi Vaszary Galéria a Veszprém – Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat (VEB 2023 – EKF) keretében. A Vaszary Galéria EKF eseménysorozathoz kapcsolódó kiállítási programja már a 2022
szept. 11
13:24
Híres francia pezsgőház választott magyar nagykövetet (Tudás.hu)
Kultúra, művészet, csodás környezet, finom ételek és pezsgőkultusz: ezek fémjelzik az Aranybástya étterem és kávéház működését. A csodálatos panorámával rendelkező étterem ráadásul most egy nem mindennapi partnert is magáénak tudhat: a francia pezsgőkultúra egyik kiemelkedő alakja, a Philipponnat champagne ház ugyanis épp őket választotta hazai nag
szept. 11
14:30
Ismét exkluzív programokat kínál a pécsi kultnegyed (Tudás.hu)
Egyebek mellett  tárlatvezetésekkel, gyerekprogramokkal, koncertekkel, bűvészekkel, akrobata előadásokkal és tűzshow-val várják a Zsolnay Negyed Éjszakája elnevezésű rendezvény látogatóit a pécsi kulturális létesítménybe szeptember 16-án. A pécsi kultnegyedet üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az éj
szept. 11
15:36
Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére (Tudás.hu)
Véget ért a nyár, elkezdődött az iskola, a tini korosztály pedig ilyenkor egyre inkább elkezd foglalkozni a külsőségekkel, hisz ismét kortársaik körében töltik a napjaikat. A bőrápolás témája is újra terítékre kerül, ami nagyobb figyelmet igényel a nyári meleg után, de a száj- és fogápolás alapvető követelményeit sem árt ilyenkor átismételni. A bőr
szept. 11
16:24
Az erdei vasutat ünneplik a hétvégén a Gemencen (Tudás.hu)
Gyerekprogramokkal, nosztalgia-gőzmozdonyos kirándulással, kiállításokkal várja a természetkedvelőket szombaton a Gemenc Zrt., a gemenci erdei vasút napján. Az erdőgazdaság programismertetője szerint a szervezők egész napos családi programmal készülnek a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban és a vasút megállóiban. Az erdei vasúton a vonatok a hétvégi
szept. 11
16:36
AM: Az inváziós fajok behurcolása és terjedése világszerte a biodiverzitás csökkenésének egyik legfőbb okozója (hirado.hu)
A megelőzés a leghatékonyabb módszer, hiszen ha egy faj már bekerült és elkezdett terjedni, akkor már sokkal nagyobb erőforrásokra van szükség állományának féken tartásához, visszaszorításához.
szept. 11
16:57
Európai disznók millióit védheti meg egy magyar vaddisznókon tesztelt vakcina (Telex)
Az afrikai sertéspestisre jelenleg nincs gyógymód, de egy európai projekt változtathat ezen.
szept. 11
17:30
Áder János: az innovációk vonzóbbá teszik az agráriumot a fiatalok számára (Tudás.hu)
A mezőgazdaságot digitális eszközökkel fejlesztő AgroVIR Kft.-t mutatta be Áder János korábbi köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető. A volt államfő arra hívta fel a figyelmet: egy évszázada még a társadalom 70 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott, míg ez a
szept. 11
17:45
Tényleg lehet hipnózissal gyógyítani? (Telex)
És fájdalmat csillapítani? Mire vagyunk képesek hipnotikus állapotban és mire nem? Kiderül a CEU Határtalan tudás eseményén, élőben a Telexen!
szept. 11
19:06
Nyílt nap lesz a Sándor-palotában vasárnap (Tudás.hu)
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából szeptember 17-én, vasárnap ismét látogatható lesz a budavári Sándor-palota. A Sándor-palota honlapján elérhető közlemény szerint, a látogatók 10 órától 18 óráig tekinthetik meg az épületet. A nyílt nap programjai a palota előtti Szent György téren kezdődnek, délben zenés őrségváltás zajlik Budapest Helyőrségze
szept. 11
19:48
az inváziós fajok behurcolása és terjedése világszerte a biodiverzitás csökkenésének egyik legfőbb okozója (Tudás.hu)
Az idegenhonos inváziós fajok rendkívül jelentős negatív hatást gyakorolnak a természeti környezetre, a gazdaságra, az élelmiszerbiztonságra és a humán egészségre – közölte az agrártárca a biodiverzitás és az ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésével foglalkozó tudományos és szakmapolitikai kormányközi platform, az IPBES legújabb jelentésére hivatk

Keresés