2023. szeptember 25. hétfő

szept. 25
0:12
Földet ért a különleges minta a világűrből (Infostart)
Földet ért vasárnap Utah állam területén az OSIRIS-Rex amerikai űrszonda által begyűjtött aszteroidaminta.
szept. 25
6:00
Az elveszett Nintendo-játék, amit 35 év után sikerült rekonstruálni (Telex)
Nem minden vált arannyá, amihez a legendás játékfejlesztő, Mijamoto Sigeru hozzáért. Így volt ez a Sky Skipperrel is.
szept. 25
6:12
A földi mágneses védőernyő a zavar jeleit mutatja (Tudás.hu)
A Föld magja Verne Gyula könyvével ellentétben még most is elérhetetlen és sok szempontból ismeretlen a tudomány számára. Tudjuk, hogy az itt lévő folyékony vasból álló réteg hozza létre azt a mágneses mezőt, amely védelmet nyújt az űrből jövő káros sugárzások ellen és kulcsfontosságú az élet fenntartásához és amely mostanában zavarok jeleit mutatj
szept. 25
7:30
Győri társulat nyerte az idei Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját (Tudás.hu)
A győri RÉV Színház Belém égsz című produkciója nyerte a kilencedik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját – tájékoztattak a szervezők. Közleményük szerint a mecseki városban szeptember 21. és 24. között zajló seregszemle ideje alatt tizenhárom versenyelőadást – köztük egy vajdasági produkciót – láthatott a közönség. A házigazda komlóiak
szept. 25
8:30
Michelin-csillagos étterem munkatársa nyerte az idei sommelier bajnokságot (Tudás.hu)
Nádházi Norbert, a Babel Budapest étterem munkatársa nyerte el a Magyarország sommelier bajnoka 2023 címet vasárnap Veszprémben a 26. Országos Sommelier Bajnokságon – közölte a Magyar Sommelier Szövetség. A bajnokságot idén a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat támogatásával és szakmai partnerségével, a Balaton Wine & Go
szept. 25
11:42
Áder János a Planet Budapest fenntarthatósági expóról beszélt podcastjában (Demokrata)
Az ingyenesen látogatható rendezvény az élelmiszer, az élelmiszer-biztonság és a hulladékgazdálkodás témái köré épül.
szept. 25
12:00
Csecsemőszerű viselkedésük miatt lehetnek népszerűek az angol és a francia bulldogok (Telex)
A rövid orrú kutyák hajlamosabbak emberi segítséget kérni, ha problémákkal szembesülnek.
szept. 25
13:30
Nem vált be a Pet-palack a Lego-nál – Leállítják a fejlesztést (Tudás.hu)
A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél – jelentette a Financial Times című londoni üzleti napilap hétfőn. A dán játékgyár
szept. 25
14:18
Magyar színházi fesztivált rendeznek a román fővárosban (Tudás.hu)
Második alkalommal szervezi meg a Bukfeszt magyar színházi fesztivált szeptember 27. és október 2. között a román fővárosban az öt erdélyi teátrumot tömörítő Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) – közölték hétfőn a szervezők. Balázs Attila, a MASZÍN elnöke, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója szerint a tavalyi bukaresti seregsz
szept. 25
15:00
Magyar film folytatása nyerte a legjobb filmnek járó díjat a pármai fesztiválon (Tudás.hu)
Fazakas Péter rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat A játszma című filmért a pármai filmfesztiválon – közölte a Nemzeti Filmintézet. Az olaszországi nemzetközi filmfesztivált 11. alkalommal rendezték meg a múlt héten. A szakmai zsűri a versenyprogramban vetített magyar filmnél indoklásában méltatta a "kiváló rendezést és színészi
szept. 25
15:48
Soha nem hoztak még ennyi anyagmintát egy aszteroidáról a Földre – Sikerrel járt az Osiris–REx küldetés (SzMo)
Kalandos út során gyűjtöttek be negyedkilónyi kőzetet és port a Bennu kisbolygóról, sikeresen landolt a kisbolygó anyagát szállító kapszula. A küldetésnek azonban nincs vége, az anyaszonda tovább indult az Apophis felé.
szept. 25
15:54
Totemeken is adakozhatunk ezentúl az ország több pontján is (Tudás.hu)
A magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz, csaknem egyharmaduk fél évente, 17 százalékuk havonta egyszer jótékonykodik – mondta a Visa Magyarországért felelős területi vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A magyarok adakozási szokásait vizsgáló online felmérést a Visa megbízásából az Ipsos végezte idén augusztusban, 1000 emb
szept. 25
15:56
Két kategóriában is győzött hazánk a BirdLife tavalyi programjában (Tudás.hu)
A hétvégén rendezik meg a 31. Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN): a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 17 vármegyében és Budapesten 51 helyszínen várja az érdeklődőket. Az MME  közleménye szerint a programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez közép-ázsiai partnerek is cs
szept. 25
16:54
Mintegy 2600 programmal készülnek idén a Kutatók éjszakájára (Tudás.hu)
Idén országszerte csaknem kétszáz helyszínen mintegy 2600 programmal várják a tudomány iránt érdeklődőket szeptember 29-én és 30-án, a Kutatók éjszakáján, az ország legjelentősebb tudományos fesztiválján – hangzott el az esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.     Akkor leszünk versenyképesek, akkor tudjuk megőrizni magunkat, ha a felfedezése
szept. 25
17:54
Három bérletsorozattal és egy új lemezzel indítja évadát az Anima Musicae Zenekar (Tudás.hu)
Meghirdette 2023/24-es évadát az Anima Musicae Kamarazenekar, amely három bérletsorozattal és Vivaldi Négy évszak című művéből készült új lemezzel várja a közönséget, továbbá külföldi meghívásoknak is eleget tesz. A zene lelkéről elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar, amelynek  művészeti vezetője G. Horváth László hegedűművész, a Grandioso bérlett
szept. 25
19:00
A titkos észt uránváros, amit a szovjetek 50 évre leradíroztak a térképről (Telex)
Sillamäe-ben a második világháború után urándúsítót nyitottak, az észteket kizavarták, a szovjet munkások pedig azt sem tudták, miért viszik őket a városba. Ötven évig még a település nevét sem lehetett kimondani, de még ma is furcsa, lakott szellemváros-hangulata van az utcákon járva.
szept. 25
19:06
A divatszakma krémje előtt mutatkozhatott be hat fiatal magyar tervező (Tudás.hu)
Idén hat magyar márka, a Borbala, a Pinetime Clothing, az Unrealindustry, a Kata Szegedi, a Thefour és a Zsigmond jelenhetett meg a Budapest Select ernyőmárka alatt a milánói divathéten. A Camera Nazionale della Moda Italiana (CNMI) és a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) stratégiai együttműködése keretében a CNMI Fashion Hubjának megnyitóján a
szept. 25
19:54
A kutyák orrhossza befolyásolja a gazdájukhoz való viszonyát (Tudás.hu)
A rövid orrú kutyák hajlamosabbak emberi segítséget kérni, ha problémákkal szembesülnek, mint közepes orrhosszú társaik – állapították meg legújabb vizsgálatuk alapján az ELTE Természettudományi Kar (TTK) Etológia Tanszékének munkatársai. Erre a következtetésre egy problémamegoldó feladat vezette rá a kutatókat, amely során a rövid orrú (úgynevezet
szept. 25
20:18
Húsz éves pereskedés után kapta vissza festményeit egy horvátországi zsidó család (Tudás.hu)
Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn. A festményeket Andre

Keresés