2023. szeptember 20. szerda

szept. 20
4:36
A gumiabroncsok piacát is felforgathatják a kínaiak (autopro)
Az ázsiai gumiabroncsmárkák kiváló minőségű, fejlett termékeket kínálnak lényegesen alacsonyabb áron, mint a legnagyobb márkák.
szept. 20
6:30
Helyben gyártott e-autókkal hódítja Indiát a Volvo (autopro)
A svéd vállalat megkezdte második Indiában gyártott elektromos modellje kiszállítását.
szept. 20
6:39
Újabb vasútvonal villamosítása készült el, 48 milliárd forintba került (Autószektor)
Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a tárca kiemelt célja a vasút fejlesztése. A mostani fejlesztés során, a korábbi pályafelújítást követően a villamosítás és a kapcsolódó infrastruktúra kiépítése történt meg - jelezte. Hozzátette: a beruházás olyan stratégiai
szept. 20
6:42
Hivatalos: befejezi a dízelmotoros autók gyártását a Volvo! (Autónavigátor)
A New York-i klímahéten jelentette be a márka, hogy 2024 elején végleg befejezik a dízelmotoros autók gyártását, a jelenleg készülő
szept. 20
6:48
100 millió eurós új bázison törik rommá az Audikat (Villanyautósok)
Még több szimuláció és valós teszt vár az új típusokra.
szept. 20
7:15
Változott a Ford logója (Autószektor)
Amikor egy márka logót vált, azt általában nagy csinnadratta övezi. Nem így történt ez a Ford esetében. Az amerikai gyártó márkajele egyszerűen megjelent az F-150 pick-upon. A világ legkelendőbb pick-upjának új kiadásán egyszerűsített kialakítású logót találunk. A forma továbbra is a klasszikus kék ovális, de a krómozott ékezetek helyett fehér sze
szept. 20
7:24
Több irányból is szorongatják a Volkswagent (Villanyautósok)
Természeti katasztrófa és csökkenő kereslet találkozott.
szept. 20
7:51
Súlyos, hármas karambollal és teljes útzárral kezdődött a nap (Autószektor)
Három gépkocsi ütközött össze az 55-ös főúton, Mórahalom és Ásotthalom között - adta hírül a katasztrófavédelem honlapja szerdán, nem sokkal fél 8 előtt. Az egyik jármű az árokba borult. Az esethez a mórahalmi önkéntes tűzoltók vonultak ki, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. A beavatkozás idejére az érintett útszakaszt teljes szélesség
szept. 20
8:30
Az európai e-autók negyede kínai lesz (autopro)
Két év múlva az európai elektromos autók negyede kínai lehet.
szept. 20
9:03
Már a Hungaroringen is rendezhetnek MotoGp-futamokat 2025-től (Autószektor)
A motogp.com-on olvasható közlemény szerint a jogtulajdonos Dorna Sports a Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.-vel (HUMDA) közösen azon dolgozik, hogy a lehetséges két helyszínt alkalmassá tegye a motorversenyek rendezésére a közeljövőben. Fotó forrása: hirado.hu A Dorna és a HUMDA célja, hogy a Hungaroring, valamint az újonnan megépített b
szept. 20
9:36
Két akkugyár épül állami támogatásból (autopro)
A spanyol állam két akkumulátorgyár felépítését is támogatja.
szept. 20
9:54
Már nem sokáig adja ingyen a Penny ezt a szolgáltatást (Villanyautósok)
Megkezdték a töltéshez kapcsolódó számlák kiküldését.
szept. 20
10:18
Mutatjuk mennyivel száguldott át egy Urus Jánoshalmán! (Autónavigátor)
Különösen rosszul járt annak a Lamborghini Urusnak a sofőrje, akit a múlt héten a Bács-Kiskun vármegyében található Jánoshalmán fotózott le
szept. 20
10:21
Új otthonra lelnek a debreceni Bmw gyár virágkocsijának hortenzia bokrai (Autószektor)
A Debrecenben teljes értékű autógyárat felépítő BMW Group helyi képviselete immár számtalan szálon bekapcsolódott a vármegye székhely pezsgő vérkeringésébe, így természetesen részt vett a város identitásának szerves részét képező Debreceni Virágkarneválon is. Az egész Európában egyedülálló, félévszázados múltat maga mögött tudó esemény idén auguszt
szept. 20
10:30
Magyar árat kapott a Volkswagen ID.7 (Villanyautósok)
A Volkswagen már bevezette az eurót Magyarországon,
szept. 20
10:36
Felveszi a harcot a szakemberhiánnyal a Bosch (autopro)
A szakemberhiány komoly visszaesést okoz a gazdaság számára, ezért a Bosch modern módszereket vet be ellene.
szept. 20
11:09
Kisebb rendszerváltás jön a szegedi fizetős parkolásban (Autószektor)
Sokan éltek – vissza – azzal a lehetőséggel, hogy ingyen állíthatták le autóikat reggel az Árkád Szeged hótól és naptól is védett parkolójában, majd onnan sétáltak vagy buszoztak, villamosoztak néhány megállót munkahelyükre. Ismerek olyan belvárosi pénzintézetet, amelynek több alkalmazottja is használta ezt a költségkímélő megoldást, s gyalogolt od
szept. 20
11:12
Hónapokon belül elkészül az utolsó dízel Volvo (Villanyautósok)
Nem ők fogják lekapcsolni a villanyt.
szept. 20
11:24
Napi 3300 elektromos autót töltenek a Shell legújabb töltőállomásán (Villanyautósok)
258 nagyteljesítményű töltő árammal való ellátása sem gond Kínában.
szept. 20
11:30
Suzuki Jimny 4WD LCV teszt – Divatos meló, melós divat (Auto Pult)
A vagányság és a munka ritkán találkozik, azonban vannak olyan véletlen, és persze boldog egybeesések, amikor egy munkaeszköz bizony tud tetszetős és divatos is lenni. Hiszen fontos, hogy egy munkaeszközzel nagyobb kedvünk legyen dolgozni, a Suzuki Jimny pedig kiváló példát mutat erre a kivételes esetre.
szept. 20
11:30
Az elektrifikáció miatt zár be egy olasz alkatrészgyár (autopro)
Nem kap elég megrendelést a belső égésű motorok komponenseit készítő üzem.
szept. 20
11:54
Már kétmillió Cybertruckot rendeltek? (Villanyautósok)
Vajon mennyire lehet valós a neten keringő szám?
szept. 20
12:18
Hihetetlen, de igaz: csökken az egyik üzemanyag ára! (Autónavigátor)
Péntektől bruttó három forinttal csökken a gázolaj literenkénti ára a Holtankoljak.hu információ szerint. Bár az elmúlt időszak brutális drágulásai után
szept. 20
12:21
Két helyen is torlódik az M1-es autópálya, a hosszabb 6 kilométeres (Autószektor)
Azt írták, hogy a sztráda 125-ös kilométerénél egy sávon halad a forgalom, a torlódás meghaladta a hat kilométert. Aki teheti, a 119-es kilométernél lévő Arrabona pihenőhely előtti 82-es főúti csomópontnál, Győr városán keresztül az 1-es főút felé kerülhet - tették hozzá. Az M1-es autópályán az M0-s csomópont és a 22-es km-nél levő Sasfészektó pihe
szept. 20
13:24
21%-ra nőtt a villanyautók részesedése az Európai Unióban (Villanyautósok)
Minden ötödik autó tisztán elektromos az új eladásokban
szept. 20
13:30
Mérföldkőnél az e-autók térhódítása Európában (autopro)
Idén augusztusban először haladta meg a 20 százalékot az akkumulátoros elektromos típusok újautó-eladásokon belüli részesedése.
szept. 20
13:33
Bűvös határt lépett át az elektromos autók forgalomba helyezése az Eu-ban (Autószektor)
Augusztusban az egy évvel korábbinál 21 százalékkal több, 787,6 ezer új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban. A legtöbb nemzeti piacon, beleértve a három legnagyobbat is, kétszámjegyű százalékos éves növekedést regisztráltak: Németországban 37,3 százalékosat, Franciaországban 24,3 százalékosat és Olaszországban 11,9 százalékosat. Augusztus
szept. 20
14:36
Ragaszkodik a 2030-as tiltáshoz a brit autóipar (autopro)
Ellenzik a belső égésű motoros új autók későbbi betiltásának lehetőségét.
szept. 20
15:09
Jay-Z Lexusa is látható a rapper életéről szóló kiállításon (Autószektor)
A Shawn „JAY-Z” Carter menedzsmentjét vivő Roc Nation és a Lexus együttműködésének köszönhetően az Eastern Parkway-en kiállított, 1993-as évjáratú Lexus GS 300 is része lett a „The Book Of HOV” c. kiállításnak, amely a Brooklyn-i Nyilvános Könyvtárban látogatható. A The Book Of HOV tisztelgés Carter globális hatása előtt, mint zenész, vállalkozó,
szept. 20
15:48
Különböző B-kategóriás jogsikat vezetne be az EU (Autónavigátor)
Meglehetősen őrült tervezettel rukkolt elő az Európai Unió a vezetői engedélyekkel kapcsolatban. A jövőben a jelenlegi B kategóriát két külön
szept. 20
15:57
A rút kiskacsa mesébe illő története I. rész (Autószektor)
Szerző: Bánffi Tibor Ezek a sorok jelzik, hogy az autó mellett nincs körülöttünk még egy olyan használati tárgy amelyet emberi tulajdonságokkal ruháztunk fel. Babusgattuk, becézgettük, simogattuk. Ez különösen igaz a Citroën 2CV-re, a gyár talán egyik legikonikusabb autójára. Napjainkban az autónk a mindennapok tárgyává deklarálódott, ezek már nem
szept. 20
16:36
Sokba fog kerülni, ha zöld műanyagot akarunk az autókba (autopro)
Ha egyáltalán lesz elég újrahasznosított műanyag a jövő autóihoz, az biztosan drágább lesz, mint a mai polimerek.
szept. 20
16:42
Videón ahogy a semmibe ugrik egy Tesla (Villanyautósok)
Tesla filmezett Teslát.
szept. 20
17:03
Kevésen múlt, hogy óriási balesetet okozzon, lelépett, majd integetett, hogy bocs… (Autószektor)
A figyelemetlen autós a külső sávból vágott be egy Ford a kisáruszállító elé, amelynek sofőrje – joggal – megijedt és balra kormányzott - írta a bpiautosok.hu portál olvasója. Ennek hatására majdnem a szalagkorlátnak csapódott, majd elveszítette uralmát a gépjármű felett, ami keresztbefordult, majd a külső sáv szélén állt meg a menetiránnyal szembe
szept. 20
17:36
5G-alapú ipari projektbe kezd a Bosch és a Vodafone (autopro)
A budapesti projekt a vezetéstámogató rendszerek és a járműfejlesztés területeire fókuszál.
szept. 20
18:09
Száguldó bőröndnek tűnik a Honda új elektromos rollere (Autószektor)
Ki ne emlékezne rá, amikor a Honda a 80-as években úgy gondolta, korát messze megelőzve, hogy mennyire praktikus lenne egy apró, összehajtható motort tenni az első generációs Jazz csomagtartójába, hogy az utolsó métereket már azzal tehessük meg a végpontig. Pedig akkor még szó sem volt az autók kitiltásáról a nagy városokból, se önvezetésről vagy e
szept. 20
19:03
A britek öt évvel elhalasztották a belsőégésű motoros új járművek értékesítési tilalmát (Autószektor)
A Downing Streeten tartott beszédében a brit kormányfő közölte: meggyőződése szerint 2030-ban az újonnan eladott gépkocsik "óriási többsége" a kötelező erejű határidő nélkül is elektromos meghajtású lesz, mivel csökkennek az ilyen járművek előállítási költségei, az elektromos autók egyre hosszabb utat tudnak megtenni egy töltéssel, és bővül a töltő
szept. 20
19:18
Nálunk csökkent az újautó-piac, Európa nagy részén viszont nőtt (Autónavigátor)
Magyarországon kívül mindössze három Uniós tagországban csökkent az új autók eladási száma augusztusban az egy évvel ezelőttihez képest. Míg Litvániában
szept. 20
19:51
Tesla stiklik (Autószektor)
Márciusban egy amerikai autós családi kirándulásra indult Coloradóból Kaliforniába, Teslájával. Arra számított, hogy a valóságos hatótáv közel lesz a műszerfali kijelzéshez, a 353 mérföldhöz (570 km). Ám gyorsabban csökkent a kijelzett adat, mint a hátralevő mérföldek száma, a ténylegesen megtehető út csak 150 mérföld volt. Ezért körülbelül tucatsz

Keresés