2023. augusztus 8. kedd

aug. 8
0:18
Először indul tisztán női csapat az Rc44 kupasorozatban (AQUA)
Az Rc44 osztály közelmúltbeli egyik szabálymódosítása azt a célt szolgálta, hogy fokozzák a női vitorlázók jelenlétét a csapatokban. Most kimaxolják a dolgot. A jövő heti 44Cup Cowes versenyen indul a „fekete hajó” is, amelyet arra tartanak fenn, hogy kölcsönadják olyanoknak, akik érdeklődnek az osztály iránt, vagy helyi csapatoknak, mint például a
aug. 8
0:18
További 15 forinttal emelkedik a gázolaj ára szerdán (Igényesférfi.hu)
Szerdán sincs megállás az üzemanyagárak emelkedésében, bár most a benzinesek egy kicsit fellélegezhetnek.
aug. 8
0:18
A balatoni nyelves lett az Év Strandétele (Balatonica)
Az év strandételének választott balatoni nyelves egy spenótos krémsajttal, paradicsommal, bazsalikommal és bakonyi füstölt marhanyelvvel készített házi lepény. A Balatoni Kör kilencedik alkalommal meghirdetett versenyét ezzel a balatonalmádi Terasz Bisztró nyerte.
aug. 8
0:22
370 órán át fényezték ezt az egyedi Lamborghinit (Igényesférfi.hu)
Mindössze egyetlen példány készült abból a Huracán Sterrato Opera Unica modellből, amelynek fényezése összesen 370 órán át tartott. Az autó Szardínia vakító kék tengerét és égboltját idézi és a gyártó 60. jubileumára készült.
aug. 8
0:22
5 elképesztő tény a mélymerülésről (Balatonica)
Korok Fatima idén júliusban világrekordot állított fel a Bahama-szigetek közelében rendezett világversenyen, amikor szabadtüdős merülésben 102 méter mélyre jutott 1 perc 52 másodperc alatt. Mi mindent érdemes tudni erről a hihetetlen sportágról, a mélymerülésről?
aug. 8
0:26
Az Arsenal tizenegyespárbaj után lett az angol Szuperkupa győztese (Igényesférfi.hu)
A döntőben a Bajnokok Ligája-győztes Manchester City felett arattak diadalt, így 17. alkalommal hódították el a labdarúgó Szuperkupát, a Community Shieldet.
aug. 8
3:30
4 csillagjegy, akinek 180 fokos fordulatot vesz az élete a közeljövőben (Joy)
Egy biztos; ezek után már nincs visszaút!
aug. 8
3:36
Franciaország legcsodálatosabb városa Strasbourg (Utazási Élmények)
A strasbourgi Petite France egy meseszép  városrész, amely a középkori építészet báját ötvözi a festői környezettel. Látogatása feledhetetlen élményt nyújt minden utazónak, aki szeretné felfedezni  Elzász egyedi kulturális örökségét és élvezni a romantikus hangulatát.
aug. 8
3:54
Megbüntette az UEFA a Ferencvárost (Igényesférfi.hu)
Szurkolóinak rasszista magatartása miatt kapott büntetést a Ferencváros az Európai Labdarúgó Szövetségtől.
aug. 8
4:30
A bél gyulladásos betegségei (WebBeteg)
A bélgyulladás diagnózisa több, kialakulását és lefolyását tekintve különböző kórképet takarhat. Két dologban lehetünk biztosak: a hasunkban van a gond és kellemetlen tüneteket fogunk tapasztalni.
aug. 8
4:36
Végre megvan a tudományos válasz arra, hogy a saját bélgázunkat miért nem érezzük olyan büdösnek (Joy)
Erre a kérdésre titkon már biztosan nagyon régóta kerested a választ. Hát, most itt van!
aug. 8
4:42
Miért ugat meg mindenkit a kutya? (Háziállat)
Leginkább a kisebb termetű kutyáknál fordul elő, hogy az utcán szinte minden járókelőt megugatnak. De miért érez késztetést a kutyánk, hogy ok nélkül támadjon? Lehull a lepel.
aug. 8
4:54
Ettől a veszélytől a biztosítás sem védi meg az autódat (Igényesférfi.hu)
A jégverésből eredő károk egyre több embert sújtanak nem csupán világszerte, de Magyarországon is. A jelenség az autótulajdonosok számára is rengeteg veszélyt rejt magában.
aug. 8
5:00
Imádnivaló és cseppet sem unalmas szürke nappalik (Joy)
Megmutatjuk, mennyire is nem szürke, vagyis mennyire nem unalmas szín ez a szürke.
aug. 8
5:00
Szociopata vagy pszichopata? Ez az 5 jel segít eldönteni (in.hu)
A szociopaták pusztítást tudnak végezni az életünkben, és nehezebb őket kiszúrni, mint a pszichopatákat.A szociopaták gyakori jeleiA pszichopaták általában manipulatívabbak és minimalizálják a kockázatot a bűncselekményekben, míg a szociopaták ezzel szemben jellemzően kiszámíthatatlanabbak és dühöngőbbek, ennek következtében pedig veszélyesebbek.Ím
aug. 8
5:03
Minden szuperfeleség mögött áll egy támogató férj (She)
Örök kérdés, hogy vajon a nők vagy a férfiak élete nehezebb-e? Szerintem erre nem lehet egyértelműen válaszolni, mert minden élethelyzet más, és mindkét nem életében találni enyhítő és nehezítő körülményeket. De...
aug. 8
5:06
Hamar elillan a parfüm illata? Így fújd magadra, hogy sokáig tartson (Hamu és Gyémánt)
Vannak olyan tevékenységeink, amelyek egyszerűen beépülnek a napunkba, és egyáltalán nem gondolkodunk rajtuk: ilyen az, hogy hajat mosunk, felkenünk egy kis ajakápolót, vagy befújjuk magunkat a parfümünkkel. Te vajon gondolkodtál-e már azon valaha, hogy hogyan kell parfümöt jól felvinni?
aug. 8
5:24
Breitling Top Time B01 Deus és Triumph B01 (Kronometer)
Frissült a Top Time motoros divíziója, immár ez is saját szerkezettel. Míg a legtöbb órás együttműködés erősen limitált, addig a Breitling célja, hogy az egész Top Time kollekció állandó kollaborációkból…
aug. 8
5:33
Az összeköltözés dilemmája: mikor fogalmazódik meg egy férfiban az együttélés gondolata? (She)
Mikor költözzünk össze a párunkkal? Egyáltalán van-e megfelelő időpont? Már nagyon szeretnék együtt ébredni Zsoltival a közös fészkünkben, de azt érzem, ő még egyáltalán nem áll készen erre, és egyelőre egy-egy elejtett félmondatból sem veszi a lapot. Vajon mikor fogalmazódik meg egy férfiban az együttélés gondolata?
aug. 8
5:39
Hinni akarok abban, hogy neked is sokat jelentettem (She)
Már így is több könnyet szántam rád, mint amennyit megérdemeltél volna. Azt mondják, néha olyanokért úszunk át egy egész óceánt, akik még egy hídon sem kelnének át értünk...
aug. 8
5:42
Gyalázat vagy lélekápolás? Ezért szelfiznek egyre többen a temetéseken (Femcafe)
Szelfi a sírnál: Illik vagy nem illik?
aug. 8
5:51
A legtöbben ilyentájt futnak bele ebbe a gyorshajtási esetbe (Infostart)
Már az indulás előtt érdemes tájékozódni a célország közlekedési törvényeiről, és betartani azokat. Ha mégis valami hibát vét a sofőr, fontos, hogy tisztában legyen néhány dologgal.
aug. 8
5:54
"Ügyetlen"? "Kétballábas"? "Lomha"? – A tornaórák és edzések kudarcélményei egy életre elvehetik a gyerek kedvét a sporttól (WMN)
A teljesítménykényszer, az örökös versenyeztetés, ne adj’ isten a gyakori beszólások életre szóló kudarcélményt okozhatnak a nem klasszikusan sportos gyerekeknek. Mit tehet az ember szülőként, hogy mégse utálja meg a testmozgást?
aug. 8
6:00
György herceg annyira szereti az új becenevét, hogy otthon is így hívatja magát (in.hu)
A királyi család mindig is híres volt a kedves becenevekről, most pedig úgy tűnik, hogy György herceg sem maradt ki a jóból.Köztudott, hogy Vilmos herceg kiskorában „Garynek" hívta a néhai királynőt, a gyerekei pedig sokszor Poachy-nak szólítják az első számú trónörököst.Arról azonban mindeddig nem esett túl sok szó, hogy vajon György herceget mily
aug. 8
6:03
Manipulál, meggyötör és szépen csendben tönkretesz: a társfüggőség káros szenvedély (She)
Mitől válik valaki társfüggővé? Mit értünk a függőség szó és a hozzá kapcsolódó viselkedés alatt?
aug. 8
6:06
Törhetetlen műanyag pohár, ami üvegnek néz ki! (Spa Trend Online)
Egy zsúfolt kerti partin, a medence mellett vagy a strandon sem kell nélkülöznöd az üvegpohár eleganciáját és a műanyag poharak tartósságát! A Happy Glass holland poharakban mindez egyesül!
aug. 8
6:12
Ezt a szuperegyszerű dolgot kell tenned, és sokkal szebb, egészségesebb lesz a hajad (Femcafe)
Akár hiszed, akár nem, a gyönyörű hajhoz vezető út a fejbőrödnél kezdődik.
aug. 8
6:18
Napi horoszkóp augusztus 8.: az Oroszlánok különleges eseményt ünnepelhetnek, a Mérlegek érzelmileg közel kerülnek valakihez (Joy)
A csillagok mára is készültek helyenként izgalmakkal, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
aug. 8
6:18
Hogyan etessük a cicánkat, hogy egészséges legyen? (Háziállat)
Miről lehet felismerni az igazán jó macskatápot? Hányszor kell etetni a cicát egy nap, és milyen vitaminokra van szüksége? Mutatjuk, mikre figyelj!
aug. 8
6:24
A humor négy fajtája: sokat elárul rólad az, amilyen stílusban viccelődsz (egy.hu)
Nagy jelentősége van annak, hogy milyen dolgokat találunk humorosnak és mikkel, hogyan viccelünk, a humorunk (hiánya) ugyanis sok mindent elárul rólunk, nem mellesleg erősítheti, de rombolhatja is kapcsolatainkat.
aug. 8
6:42
Videón, ahogy kardszárnyú delfinek kieszik egy cetcápa máját (AQUA)
A kardszárnyú delfinekről sok hír látott napvilágot a közelmúltban, elég csak a hajók elleni támadásokra gondolni. De most videó készült a vadászatukról. A felvételen az látszik, amint egy csapat kardszárnyú megkörnyékez egy nagyjából 18 méter hosszú cetcápát, majd az egyikük kieszi a máját. Nem szokatlan, hogy ezek a vízi emlősök cápák máján lakmá
aug. 8
6:42
A szökevény 30 év után is lebilincsel (Igényesférfi.hu)
A szökevény: Harrison Ford és Tommy Lee Jones feszes, pörgős nagyvárosi hajszájááért három évtized után is ugyanúgy lehet lelkesedni, mint az 1993-as premier idején.
aug. 8
6:54
Scorsese ősszel berúgja az ajtót Ridley Scott-tal: a 6 legjobban várt film 2023-ban (Hamu és Gyémánt)
Vitathatatlan, hogy 2022 nagyszerű filmes év volt, 2023 viszont igazi kánaán a filmrajongóknak. Habár a Barbie és az Oppenheimer körüli őrület alaposan felkeverte az állóvizet, az elkövetkezendő hónapokban sem fogunk unatkozni. Októbertől csak kapkodjuk a fejünket az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók után. Listánkból pedig kiderül, mely nagy do
aug. 8
6:57
Vágyak/ Valóság 2. évad - Komolyan ezt üzeni a nőknek? (She)
Ez komoly? Tényleg? Ez a vége? Ez az üzenet? Mi a fene történt itt? Percekig csak ezek a kérdések cikáztak a fejemben miután végeztem a Vágyak/Valóság (Sex/Life) második évadával. Egyszerűen nem tértem magamhoz!
aug. 8
7:00
Olaszország retró vonatokat indít a turisták számára (Travelo)
A cél, hogy fenntartható módon ismertessék meg az ország hagyományait és kisebb közösségeit a látogatókkal.
aug. 8
7:06
Washington reagált a kínai-orosz tengeri hadgyakorlatra (Igényesférfi.hu)
Az Egyesült Államok több hadihajót és egy megfigyelő repülőt vezényelt Alaszka partjaihoz, ahol az elmúlt napokban az orosz és a kínai haditengerészet közös hadgyakorlatot tartott - közölte az amerikai haderő.
aug. 8
7:36
Teljesen elnéptelenedhet a világ egyik leggyönyörűbb turistaparadicsoma (Igényesférfi.hu)
Hawaii már a koronavírus-járvány előtti időszakban is ingatlanválsággal küzdött, ám a szigetcsoport helyzete a pandémia után pecsételődött meg.
aug. 8
7:54
Fesztiválozás a 80-as években: nem egy hét, hanem egy életforma! (Zseniális korabeli képekkel) (WMN)
Helló, szigetlakók, azt hiszitek, ti vagytok a legnagyobb fesztiválarcok? Akkor kérdezzétek meg a szüleiteket! Az alábbi cikk szerzője tinédzserként vonatot stoppolt, hogy eljusson egy rockkoncertre, máskor meg, mint a "szocialista nevelés szégyenét", falhoz állították gumibotozó rendőrök. Nosztalgia és meglepetések – kinek mit jelent majd Miklya L
aug. 8
7:54
Lassan pucolod a krumplit? Mutatunk egy hatásos trükköt! (Hamu és Gyémánt)
Szeretnél gyorsan végezni a krumplipucolással, de mindig szenvedős a folyamat? Pedig van megoldás.
aug. 8
7:54
Eljegyzés esküvő nélkül: hozhat valódi boldogságot a kikönyörgött gyűrű? (egy.hu)
Nagy öröm az eljegyzés, sok lány alig várja, hogy végre az ő ujjára is felhúzza valaki a karikagyűrűt. De lehet-e sürgetni a lánykérést? És a másik oldalon: több éves kapcsolat után mégis miért vonakodik valaki elköteleződni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Mráz Katalin pszichológussal.
aug. 8
8:00
Ezeknél a Barbie koktéloknál semmi sem varázsolja rózsaszínűbbé a napot (in.hu)
A gasztronómiát is megfertőzte a Barbie-láz, a koktélokat legalábbis biztosan.A divat-és szépségipart hónapok óta uraló Barbiecore trend újabban a tányérunkon és poharunkban is visszaköszön. Az alábbi koktél receptek egyenesen Barbielandből érkeztek és vakítóan pinkek.Gin Barbie koktél jégrózsával @liv.yah barbie movie and drinks night? ????‍♀️???????????????? #
aug. 8
8:06
Tovább szigorítanak a bankok, egyre nehezebb hitelhez jutni (Igényesférfi.hu)
Nem csak drágák a lakáshitelek és fogyasztási kölcsönök, a bankok még a feltételeken is szigorítottak.
aug. 8
8:18
Pénzügyi problémák elé nézhet ma ez a csillagjegy (Metropol)
Ma újra kell gondolnia terveit a Bikának...
aug. 8
8:30
Több napos fesztivál veszi kezdetét az állatkertek napja alkalmából! (Travelo)
Mutatjuk az ország legjobb állatkertjeit is.
aug. 8
8:36
Kiderült, melyik BMW veszít leggyorsabban az értékéből (Igényesférfi.hu)
A BMW továbbra is erős a használtautó-piacon, még azokban az országokban is, ahol a kisebb, gazdaságosabb autókat részesítik előnyben. De vajon értékállók-e a BMW-k, és összehasonlíthatók-e az egyes modellek?
aug. 8
9:00
Elindul a legnagyobb tengeri szélerőműprojekt (Zöldmánia)
A Massachusetts állami Martha’s Vineyardtól mintegy 25 kilométerre épülnek meg a világ legnagyobb vízi szélturbinái. Az Atlanti-óceánból kiemelkedő 62 monstrum, amelyek közel 260 méter magasak lesznek – körülbelül akkorák, mint a Washington-emlékmű és a Szabadság-szobor egymás tetején – lélegzetelállító látványt nyújtanak majd, amikor 2024-re elkés
aug. 8
9:24
Jegeskávé manikűr, ettől megőrül most minden nő (Ripost)
Néhány ötlet, ha elég a rikító, nyári színekből.
aug. 8
9:30
Álomgólt lőtt Szoboszlai szögletéből Luis Díaz (Igényesférfi.hu)
A Liverpool ötödik felkészülési mérkőzésén a német élvonalbeli Darmstadt ellen lépett pályára, Szoboszlai Dominikkal a kezdő tizenegyben. A találkozót 3-1 arányban nyerték Szoboszlaiék, a végeredményt pedig egy látványos góllal állították be.
aug. 8
9:36
Örmény hagyományok a szentendrei Skanzen házai között (Travelo)
Ismét különleges programmal várja a látogatókat a szentendrei Skanzen, az örménység szokásaiba nyerhetnek betekintést.
aug. 8
9:42
Súlyos balesetet szenvedett a magyar zenész: Majka több millió forinttal segített neki (Joy)
A Mehringer zenekar augusztus 4-én pénteken súlyos közúti balesetet szenvedett, ami mélyen érintette Majkát is, hiszen a tragédia előtt három perccel még neki készített a csapat fényképet.

Keresés