2023. augusztus 7. hétfő

aug. 7
0:00
Oppenheimer, a félelmetesen tehetséges "Lucifer" – Egy film, amely lenyűgöz és megrázza a lelkünket (Képmás)
Lenyűgöző és megrázó film az Oppenheimer. Dráma kategóriában a Joker mellett talán az eddigi legnagyobb filmélményt nyújtotta számomra. A Christopher Nolan rendezte alkotás a sokoldalú, karizmatikus tudós, J. Robert Oppenheimer felemelkedés- és bukástörténetét meséli el. Betekintést enged egy olyan ember életébe, aki nemcsak az atombomba megépítésé
aug. 7
0:18
HotLab – jachttervezés felső fokon (AQUA)
Antonio Romano és Enrico Lumini a jachttervezés új generációjának képviselői. A negyvenes évei elején járó tervezőpáros fiatal kora ellenére máris a szakma legnagyobbjai között szerepel. Antonio Romanót gyerekként a motorkerékpárok világa nyűgözte le, egyfolytában azokat rajzolta. Gimis korában megkeresett egy céget a rajzaival, ahol azt javasolták
aug. 7
0:18
A barack és a kakaó egymásba olvadása a hét legforróbb románca (WMN)
Cukormentes brownie néhány összetevőből, ami pillanatok alatt kész van, és még finom is? Íme!
aug. 7
0:18
Ilyen lehetne a Wizz Air business class, ha nem fapados lenne (Spabook)
A napokban jelentette be a Wizz Air, hogy 75 darab új repülőgéppel bővíti flottáját. Ezzel a megrendeléssel összesen 434 darab Airbus A321neo kerül a jövőben a légitársaság birtokába. Eközben a Saudia…
aug. 7
0:18
Innen nézd a balatoni tűzijátékokat! (Balatonica)
Ritkán mondjuk ki, de ami igaz, az igaz: a balatoni tűzijátékok jó eséllyel különösebb élményt és látványt nyújtanak a hagyományos budapesti változatnál. Ha tehetjük, látogassunk el az alábbi települések valamelyikére, vagy akár hajózzunk ki a tóra, és nézzünk fel a kivilágított égre augusztus 19-20-án!
aug. 7
0:21
Ezt a hat számot várták sokan - nyerőszámok, nyeremények (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. közzétette a 31. héten megtartott hatos lottó számsorsolás eredményét.
aug. 7
0:22
"Hálás vagyok azért, hogy van hova és van kikhez hazamenni" (WMN)
Ha az ember hazaköltözik egypár napra a szüleihez, legyen akármekkora felnőtt, a családi fészekben újra gyerek lesz belőle. Ilyenkor előkerül az emlékes doboz, a szeretett kiskutyás takaróhuzat, és a fél évszázados palacsintasütő is.
aug. 7
0:22
Tudnivalók ESTA szigorítás után: nem csak azokat érinti, akik az USA-ba utaznak (Spabook)
A múlt héten járta be a világsajtót és korbácsolta fel a magyar indulatokat az a hír, hogy az USA szigorított az egyszerűsített beutazási lehetőséget nyújtó ESTA utazási engedély megszerzésének és…
aug. 7
0:22
Így nézett ki az idei Jazzpiknik (Balatonica)
Az égszakadások ellenére tisztességesen hozta a csúcsformáját a 11. Paloznaki Jazzpiknik. Ráadásképp Marga Solnak és barátainak (Dadoni Trumpet trombitás, Darles Flow elektromos dobos) köszönhetően egy elképesztően dinamikus latin/jazz/house fúziós záróbuli került a nagyszínpadra. Mutatjuk, ki mindenki robbantott színpadot az elmúlt 3 napban!
aug. 7
0:26
A zoomerek bátrabban kinyitják a kapcsolataikat és fedezik fel a vágyaikat (WMN)
Valóban egészségtelen és kudarcra ítélt felállás a nyitott kapcsolat? Mi számít hűtlenségnek egy poliamor viszonyban? És miért van az, hogy a Z generáció tagjai előszeretettel választják ezt a kapcsolati formát? Nyáry Luca a zoomerek ismerkedési szokásait vizsgálta.
aug. 7
0:26
Új utazási csalás terjed, mesterséges intelligencia segít benne (Spabook)
Néhány hónapja robbant be a hétköznapi ember életébe a mesterséges intelligencia a Chat GPT – akár magyarul is – beszélgetni képes robotján keresztül. A legtöbben azóta sem tudnak róla sokkal…
aug. 7
0:30
Kurucz Adrienn: Hétvégén jönnek a gyerekek! (WMN)
Anyák, fiúk, lányok, üres fészkek, szüntelen várakozás.
aug. 7
0:30
Lenyűgöző Pakisztán legelső országimázs kampánya (Spabook)
Számos kedvelt úti cél van a világon, rengeteg ember álmai között szerepel például a Maldív-szigetek, a Bahamák, Norvégia, India, a mediterrán országok, vagy éppen az amerikai nemzeti parkok, de a…
aug. 7
0:54
Strasbourg Franciaország egyik legcsodálatosabb városa (Utazási Élmények)
A strasbourgi Petite France egy meseszép  városrész, amely a középkori építészet báját ötvözi a festői környezettel. Látogatása feledhetetlen élményt nyújt minden utazónak, aki szeretné felfedezni  Elzász egyedi kulturális örökségét és élvezni a romantikus hangulatát.
aug. 7
4:18
Napi horoszkóp augusztus 7.: a Bikák pozitív visszajelzésnek örülhetnek, a Szüzeknek érdemes uralkodniuk az érzelmeiken (Joy)
A csillagok a hét első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
aug. 7
4:30
Patkóvese (WebBeteg)
A patkóvese egy veleszületett, alaktani és fejlődési rendellenesség. Az esetek nagy része tünetmentes és kezelést sem igényel, nagyobb mértékű elváltozás esetén azonban vizeletelfolyási akadályt okoz, különféle szövődményekhez vezetve.
aug. 7
5:00
3 egészséges smoothie a szakértő szerint (in.hu)
Egy valóban egészséges és tápanyagdús turmix elkészítése nem csak arról szól, hogy rengeteg különböző gyümölcsöt és zöldséget turmixolunk össze. Jo Travers táplálkozási szakértő és dietetikus szerint távolról sem ennyiből áll a képlet, bár a sikeres smoothie receptje meglehetősen egyszerű.Travers tippje, hogy törekedjünk a fehérje, a zsír és a szén
aug. 7
5:03
Miért értik félre a férfiak a kedvességemet? (She)
Vannak olyan férfiak, akik nem tudják megkülönböztetni az alapvető kedvességet attól, ha valaki többet is szeretne tőlük a jó viszonynál, barátságnál. Az ilyesmiből pedig kellemetlen helyzetek származhatnak. Kivédhetjük ezeket?
aug. 7
5:06
Neandervölgyiek molekuláiból állítanák elő a legújabb antibiotikumokat (Hamu és Gyémánt)
Biomérnökök mesterséges intelligencia segítségével feltérképezték és adatokat gyűjtöttek a neandervölgyiek ősi genomjaiból, amelyből akár új gyógyszereket állíthatnak elő az emberi fertőzések kezelésére.
aug. 7
5:24
Egyedi óragyártás Cyrus módra (Kronometer)
Kevés márka jár ismeretlen utakon, ha óratervezésről van szó. Számtalanszor hallottuk már, hogy teljesen újat nem lehet alkotni, de vannak akik mégis próbálkoznak. Ilyen a fiatal Cyrus márka is. Elsőre…
aug. 7
5:33
Mindkét barátnőmet eljegyezték, nekem meg csak az irigység marad... (She)
Mindig jó érzés, ha a rohanó hétköznapokban az embernek akad szabad ideje, amit úgy szervez meg, ahogy csak akar. Én nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, mert minden hónapban van egy barátnős napom.
aug. 7
5:35
Hűtlenség: mindenkinek jár egy második esély? (She)
Mit is jelent pontosan a megcsalás? Nincs rá egyetemes definíció. Ha valaki a párja háta mögött mással létesít szexuális kapcsolatot, akkor biztosan hűtlenségről beszélünk.
aug. 7
5:36
A netezők új kedvenc sütije mindössze 3 összetevőből áll és még gyulladáscsökkentő hatással is bír (Joy)
Frissítő nyári desszertért van oda a fél internet, te kipróbálod?
aug. 7
5:42
Kutatás: intelligensebb gyermeket szülnek azok a nők, akik ennyi idősen válnak anyává (Femcafe)
Egy londoni kutatás keretein belül azt vizsgálták, hogy hány éves korban érdemes gyermeket szülni, illetve milyen hatással van a korunk a gyerekünk intelligenciájára - meglepő eredmények születtek.
aug. 7
6:00
Az idei nyár legelegánsabb körömtrendje: a levendula latte manikűr (Femcafe)
A tejes árnyalatú manikűrök vitathatatlanul az idei év legnagyobb sztárjai, Kim Kardashian-tól kezdve Jennifer Aniston-on át Zendaya-ig szinte már mindenkin láthattuk ezeket a csodaszép árnyalatú körmöket.
aug. 7
6:00
"Ha bármi történik" – mozaikcsaládok világvége idején (WMN)
Jó, lehet, hogy a címben írtakat a valóságtól elrugaszkodottnak érzed. De kérlek, értsd jól: előállhat krízis bármikor, és akkor dönteni kell a gyerekekről (is). Ha mozaikcsaládban élsz, akkor többszörösen. Erről szól dr. Gyurkó Szilvi írása.
aug. 7
6:00
Ez a legjobb hely a repülőn, ha utálod a turbulenciát (in.hu)
Jimmy Nicholson, az Airline légitársaság pilótája a TikTok-on osztotta meg hasznos tippjét a turbulenciától szorongó utasoknak.Nicholson a videóban elmondta, hogy ha a repülőgép elején ülünk, akkor kevesebb turbulenciát fogunk tapasztalni, míg a hátul ülők számára kicsit döcögősebb lesz az út.A poszt annak apropóján született, mert a Geophysical Re
aug. 7
6:03
Nagymamám utolsó szavai hozzám - mardos a bűntudat, hogy nem látogattam többször (She)
Nagyon nehezen szakadtam el a nagymamámtól. Öt éve már, hogy elment, de nem telik el úgy egy nap, hogy ne gondolnék rá. Az alacsony, mégis erős alkatú nőre, aki a nagyapám halála után egyedül maradt, és beletemetkezett a munkába. Én mindig így emlékezem rá, mint egy eltökélt nőre, aki a jég hátán is megél. Tíz hónapos voltam, mikor a szeretett nagy
aug. 7
6:06
Különleges kanapék a saját kerti paradicsomodhoz (Spa Trend Online)
A kerti bútoroknak nemcsak kényelmesnek és időjárásállónak kell lenniük, de nagyban felelősek a kültér hangulatáért is. Egy jól megválasztott darabbal luxus hatást érhetsz el egy kis teraszon is. Ebben segít a GardenTrend lounge kínálata!
aug. 7
6:24
Mindent a paradicsomról: fajtaválasztás, termesztés, befőzés (egy.hu)
Az egyik legkedveltebb hazai zöldségnövényünk, aminek számos felhasználási módját ismerjük és alkalmazzuk. De vajon ismerjük-e az összes lehetőséget és a termesztés buktatóit? S tudjátok-e, miért volt mérgező kétszáz évig a paradicsom Európában, illetve miért lett a neve a pomo d’oro, vagyis aranyalma Olaszországban? A legjobb receptjeinket is össz
aug. 7
6:27
A papagájok szuperokosak: kiállna velük egy memóriajátékra? (Blikk)
Az állatokról egyre inkább kiderül, hogy korántsem olyan ostobák, mint amilyennek korábban gondolták őket. Sőt, egyes madárfajok meglepően komoly intelligenciát mutatnak. Itt a bizonyíték, hogy a papagáj nem csak ismételgetni tud, hanem nagyon is képes használni a fejét.
aug. 7
6:33
"Elnyelte" a vihar a Balatont (Infostart)
Vasárnap kora este nyugaton kialakult egy látványos zivatar, mely félelmetes peremfelhővel vonult végig a tájon.
aug. 7
6:42
Ingyenes technikusképzést indít a Bahart (AQUA)
A hajózási technikus képzés ajánlott minden fiatal számára, akit érdekelnek a vízi tevékenységek, a hajótípusok és a hajózási módszerek. Emellett javasolt azoknak, akiket foglalkoztatnak a különböző gépi berendezések és működésük, nem utolsósorban a környezetvédelem területe. A tanfolyam kezdete: 2023. szeptember, helyszíne: Siófoki Szc Baross Gábor
aug. 7
6:42
Beázott hálókocsik, szemét és kosz fogadta a Rijekából Budapestre tartó vonat utasait (SzMo)
Az utasok a MÁV nemzetközti ügyfélszolgálatától sem kaptak megfelelő tájékoztatást.
aug. 7
6:42
6 étel, ami nem tesz jót az agyműködésednek a neurológusok szerint (Hamu és Gyémánt)
Amikor az agyunk egészségének javításáról gondolkodunk, olyan elmét stimuláló tevékenységek juthatnak eszünkbe, mint a keresztrejtvények vagy a Sudoku. Pedig az éles elméhez sokkal több kell, mint az agyjátékok: a mindennapi szokásaink is nagy szerepet játszanak az agy egészségében, kezdve az étrenddel.
aug. 7
6:54
Szivárog a Barátság kőolajvezeték (Igényesférfi.hu)
Szivárog a Barátság kőolajvezeték nyugati ágának egyik szála az északnyugat-lengyelországi Chodecz községnél, a helyszínen megkezdték a hiba javítását.
aug. 7
6:57
Megszólalt az anyósülésről vezető oktató (Infostart)
Beismerte, hogy nem a sofőrülésből vezette az autót, meg is indokolta, miért. Eljárás indult ellene.
aug. 7
6:57
Megrögzött szingli vagyok, avagy nem mindenkinek való a párkapcsolat (She)
Nem is olyan régen hallottam valahol, hogy az egyedülálló és szingli ember között az a különbség, hogy a szingli nem is akar párkapcsolatot, míg az egyedülálló ember csupán átmenetinek tekinti azt az állapotot, amiben van.
aug. 7
7:00
Ennek a festői alaszkai településnek a lakói 300 km-t utaznak a legközelebbi boltig (Travelo)
A nagybevásárlást ott helikopterrel szokták megejteni.
aug. 7
7:03
A felhasználók végre megszabadulhatnak a rájuk tapadt TikTok-ajánlóktól (Blikk)
A TikTok videóplatform igyekszik megfelelni az digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabálynak (DSA) a közelgő, augusztus 28-i határidő előtt. Eközben a gyermekek adatainak megsértése miatt több millió eurós bírság is fenyegeti.
aug. 7
7:06
Tippek és tanácsok a még jobb otthoni kültéri élményekért (Spa Trend Online)
Az otthoni kert, de még egy kisebb terasz is megannyi lehetőséget rejt magában, amelyekkel teljesebbé, élménydúsabbá és egészségesebbé teheted a mindennapjaidat. Ennek a térnek a kihasználásához ad segítséget és útmutatót a SpaTrend Wellness és Életmód magazin! Már a youtube-on is visszanézhető!
aug. 7
7:24
Tebe kézműves kavalkád - különleges termékek vására! (Metropol)
Olyan vállalkozásokkal, termékekkel is találkozhattok, amivel a boltban is, és olyannal is, amivel egyébként nem.
aug. 7
7:24
Nem lesz leányálom vonattal eljutni Szlovéniába (Telex)
Pótlóbuszok, átszállás, késések, lőttek a bringaszállításnak és a hálókocsiknak is.
aug. 7
7:30
Infláció: több százezer magyar már lépett (Igényesférfi.hu)
Több százezer magyar már lépett, és megpróbálta megvédeni a megtakarítását az inflációtól, emiatt rekord mennyiségű értékpapírszámla nyílt az elmúlt években.
aug. 7
7:54
Mbappé már lakást néz Madridban (Igényesférfi.hu)
A Marca legfrissebb információi szerint Mbappé időközben megállapodott a királyi gárdával az őt érintő részletekről és már lakást néz Madridban, ami arra utal, a 24 éves támadó szerint hamarosan a két klub között is megszülethet a megállapodás.
aug. 7
7:54
A turisták miatt változtatták meg ennek a kis olasz városnak a szokásait (Hamu és Gyémánt)
Egy olasz város helybéli lakói arra panaszkodtak, hogy nem tudnak aludni, miután a turisták kérésére elhallgattatták történelmi óratornyuk harangjait.
aug. 7
7:54
Mi a szösz? Well-being az iskolában? Még mit nem, wellness is lesz? – Csurgó Kriszta magatartásvezetővel beszélgettünk (egy.hu)
Van egy iskola Egyiptomban, ahol nemcsak létezik egy úgynevezett magatartásvezetői szerepkör, de ráadásul ezt egy magyar nő tölti be. Csurgó Krisztina már személyi edzőként is vendégei túlsúlyának lelki okain dolgozott, majd megalkotta saját akkreditált képzését Pszichológia és Pedagógia a Személyi Edzésben címmel. Később integrált inkluzív kisisko
aug. 7
8:00
Nem az volt a kérdés, hogy hány kifli, hanem az, hogy VAN-E kifli – egy 89 éves nagymama és unokája beszélgetései pénzről és életről (2. rész) (WMN)
Mit tud egy 89 éves nagymama pénzről, tervezésről, megtakarításról? Még az is lehet, hogy többet, mint mai harmincas unokája. Szabó Anna Eszter a nagymamájával, Vilmával beszélgetett múltról és jövőről, meg arról, ami közötte történik. Tanulságos. Cikk és videó itt:
aug. 7
8:06
Te tudtad? Ez a konyhád legkoszosabb része (in.hu)
A fürdőszoba mellett a konyha a baktériumok kedvenc helye otthonunkban, azon belül pedig a fűszerek körül lapul a legnagyobb bűnös.Egy új kutatás szerint a konyhában a baktériumoknak leginkább kitett hely a fűszertartó. A Journal of Food Protection című folyóiratban megjelent tanulmány az ételkészítés során a keresztszennyeződés legnagyobb kockázat
aug. 7
8:18
Nagyon vigyázzanak magukra a Halak, veszély leselkedik rájuk (Metropol)
Augusztus 7-én, hétfőn ez vár a csillagjegyekre.

Keresés