2023. augusztus 10. csütörtök

aug. 10
0:18
Heineken Regatta – élményhajózás a karibi vizeken (AQUA)
A St. Maarten Heineken Regatta a karibi szigetvilág legnagyobb vitorlásversenye, amelyre az idén 37 országból érkeztek résztvevők, köztük egy magyar csapat is ott volt a mezőnyben. Régóta terveztük, hogy részt veszünk ezen a regattán, balatoni kapitányokból, régi hajósokból összeállt egy baráti társaság, és kibéreltünk egy Vor65-ös vitorlást. Sokun
aug. 10
0:21
Nyári tévévásárlási útmutató: öt remek készülék, amelyekkel nehéz lenne tévedni (Blikk)
Ebben az évben már minden OLED tévé megjelent, amit a gyártók beharangoztak, így ismertek azok a műszaki paraméterek és vizuális jellemzők, amelyek alapján a legjobb modelleket ki lehet választani a kínálatból. Az alábbi ötösfogat egészen biztos, hogy ott van az élmezőnyben, sajnos az árat tekintve is..
aug. 10
3:54
Újabb kötelezőnek tűnő feladat előtt az FTC (Igényesférfi.hu)
A Ferencváros újabb kötelező feladat előtt áll a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, de a közelmúlt megmutatta, hogy olyan gyengébbnek tartott riválissal szemben is óvatosnak és koncentráltnak kell lennie, mint a máltai Hamrun Spartans.
aug. 10
4:30
Sclerosis multiplexes betegek rehabilitációja gyógymasszázzsal (WebBeteg)
A sclerosis multiplex (SM) a központi idegrendszer fehérállományának többgócú károsodása, amely időnkénti fellángolással járó krónikus gyulladásos folyamat. Általában elmondható, hogy a betegek többségét nagyon megviseli a betegség lefolyása és annak tudata. Nélkülözhetetlen, hogy a terapeuták ne csak elméleti tudással rendelkezzenek, hanem manuáli
aug. 10
4:54
Rég nem látott fordulat a benzinkutakon (Igényesférfi.hu)
Péntektől régen látott fordulat várható a benzinkutakon.
aug. 10
4:57
Miért szeretsz egy kiszámíthatatlan férfit? (She)
Kettőnk története álomszerűen indult, akár a romantikus filmekben. A felhők felett lebegtem az örömtől, hogy végre találtam valakit, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok.
aug. 10
5:00
Az üvegpiramis, ami emberek millióit vonzza – 230 éves a Louvre (Hamu és Gyémánt)
A párizsi Louvre a francia kultúra fejlődésének szimbóluma, illetve a világ egyik legismertebb múzeuma, ahol évente több millió ember fordul meg. Az intézmény 1793. augusztus 10-én nyitotta meg kapuit, mi pedig ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány érdekes tényt, amit eddig lehet, nem hallottál róla!
aug. 10
5:00
Sóvárogsz az édesség után? Ezek lehetnek az egészségügyi okai (in.hu)
A táplálkozási szakértő szerint három oka lehet a cukor utáni sóvárgásnak.Laura Ford melbourne-i táplálkozási szakértő a Daily Mail-nek elárulta, hogy mi az a három ok, amiért annyira kívánjuk a cukrot – főleg délután. Az okok között szerepel, hogy nem eszünk elég szénhidrátot vagy nem alszunk eleget. A Ford által a TikTok-on posztolt három ok a kö
aug. 10
5:03
A nők kritikusabbak párválasztáskor, mint a férfiak! (She)
Valamiért mindig a nőket sújtó elérhetetlen szépségideálokról hangos a sajtó és a közösségi média. Hogy mennyi mindennek kell megfelelni külsőségekben, és kikészíti a nőket a sok tökéletes testű, retusált képeket felrakó influenszer.
aug. 10
5:24
Raketa Ekranoplan (Kronometer)
Tömérdek órán láttunk már repülőgép műszerek által inspirált számlapot, de most először vehetünk olyat amit a világ egyetlen hadihajóként bevetett ekranoplánjának műszerei ihlettek. A Vostok-Europe is szentelt már különkiadást a…
aug. 10
5:33
Mi már külön utakon járunk... (She)
Fura voltál. Hogy van-e valakid, nem kérdeztem - hisz nem tartozik rám. Már nem. Nem, mégsem, most hazudtam. Nem azért nem kérdeztem, mert nem tartozik rám. Egyszerűen nem mertem megkérdezni.
aug. 10
5:36
Téged is neggingelt a pasid? Ismerd fel a bókba csomagolt bántást (Joy)
A randi-trendek időről időre változnak, mióta pedig a flörtölés átkerült a virtuális térbe, azóta még több új fogalommal ismerkedünk meg (helló, ghosting!). A felek ráadásul egyre kevesebb bűntudatot éreznek, ha nem úgy bánnak egymással, ahogy azt a saját maguk által kreált álombuborékban elképzeltek egyszer. Egy trend viszont már régen jelen van k
aug. 10
5:42
Fájdalmas, de felszabadító - így ismerheted fel az egyoldalú barátságokat (Femcafe)
Sajnos mindennapos eset, hogy egy barátság kissé elhalványul és a felek életük előrehaladtával előbb-utóbb arra eszmélnek rá, hogy teljesen eltávolodtak egymástól.
aug. 10
5:45
Apa, végre megtaláltam azt a férfit, aki úgy szeret engem, mint te (She)
Beszélgettem a minap édesapámmal. Nagy becsben tartom a találkozásainkat, kevés alkalom adatik meg arra, hogy együtt legyünk, ezért igyekszünk minden percét kihasználni a közös pillanatokat. Olyan a kapcsolatunk, hogy nem ciki azt mondta: Apa, felnőttként is szükségem van rád.
aug. 10
6:00
Nyári Grincsek, sorakozó! – Nem csak nyűgössé, depresszióssá is tehet a nyár (WMN)
Nem mindenki rajong a nyárért, sőt van, akinek ez az év legpokolibb időszaka. Ahogyan van téli depresszió, úgy egyre többen számolnak be a nyári hangulatzavarról, amit érdemes komolyan venni. Nyári Grincsek, ezt a cikket nektek írta sorstársatok, Krajnyik Cinti.
aug. 10
6:00
Vilmos olyan nevetséges ajándékot vett Katalinnak, hogy a mai napig ezzel piszkálják (in.hu)
Vilmos hercegről köztudott, hogy jó ajándékozónak számít, ám az egyik Katalinnak szánt meglepetése a mai napig vicc tárgyát képezi. A walesi herceg a múltban számos értékes ajándékkal kényeztette el feleségét, Katalin hercegnét. Katalin állítólag egy rózsaarany viktoriánus gyűrűt kapott a hercegtől, amikor még randevúztak, sőt, Vilmos az első olyan
aug. 10
6:12
A Barbie film leggyönyörűbb outfitjei - így álmodd újra őket otthoni ruhatárad segítségével (Femcafe)
A Barbie film több szempontból is kiemelkedett az idei év alkotásai közül, az egyik ilyen szempont pedig természetesen a filmben megjelenített csodaszép, rózsaszín szettek.
aug. 10
6:18
Napi horoszkóp augusztus 10.: a Skorpiók befektetett energiái megtérülni látszanak, a Vízöntőknek kellemes meglepetésben lehet részük (Joy)
A csillagok a hét második felére is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
aug. 10
6:24
A Louvre titkai – 230 éve nyitott a világ legforgalmasabb múzeuma (egy.hu)
A Louvre-ban az évszázadok során számos mestermű megfordult, és több képrablás is történt itt. Falai sötét titkokat őriznek, számos érdekes információ azonban napvilágot látott már – ezekből szemezgettünk!
aug. 10
6:42
Bizarr módszerrel sikerült megfiatalítani az egereket a kutatóknak (Hamu és Gyémánt)
Egy kísérletben amerikai és orosz kutatók 12 héten át összekapcsolták fiatal és idős egerek keringési rendszerét, ami lelassította az idősebb állatok sejtes öregedését, és akár 10 százalékkal megnövelte élettartamukat.
aug. 10
6:48
Büdös-e a Velencei-tó? Megkóstolták és megszagolták vizét (AQUA)
Egy újságcikkre reagálva augusztus 4-én a gárdonyi Park Strandon a velencei-tavi városvezetők megízlelték és megszaglászták a tó vizét, hogy meggyőződjenek a minőségéről. Gárdony polgármestere, Tóth István kiemelte, tudja, hogy ő, illetve a többi tó környéki városvezető mennyit dolgoznak a megfelelő vízminőség eléréséért, a strandok és partok fejle
aug. 10
6:54
Startol a Sziget, ahová nem csak a Nagyszínpadért járunk vissza (egy.hu)
A Szabadság Szigete nemcsak egy koncert, hanem egy életérzés, amit át kell élni, naponta több tucat koncertből, és színes kulturális programokból válogatva – nagyszínpadon innen és túl!
aug. 10
7:00
Lassul Kína gazdasága, az Egyesült Államok akár évtizedekig megőrizheti elsőségét (Igényesférfi.hu)
A friss számítások szerint leghamarabb a 2030-as évek második felében lehet Kínából a világ vezető gazdasága. Egyre több szakember hangoztatja ugyanakkor, hogy az Egyesült Államokat sosem sikerül majd letaszítani a trónról.
aug. 10
7:00
Szlovéniába terveztek utazást? Ezeket a tanácsokat fogadjátok meg (Travelo)
Szlovéniát súlyos árvizek sújtották nemrég. Bár a helyzet nyugodtabb, nem árt figyelni a turisztikai hivatal tanácsaira.
aug. 10
7:24
Fontos ügyben kéri az európai felhasználók engedélyét a Facebook (Igényesférfi.hu)
A Facebook és az Instagram anyavállalata, a Meta komoly változtatást hajt végre annak érdekében, hogy a jövőben megfelelhessen a legújabb európai uniós elveknek.
aug. 10
7:39
Micsoda Nokia készülékek: vissza a jövőbe, avagy előre a múltba!? (Blikk)
Amikor a kilencvenes években a Nokia mobiltelefon-gyártóként dicsőségének teljében volt, olyan készülékeket adott ki, amelyek bírták a strapát, elfértek a zsebben, ráadásul hosszú ideig üzemképesek maradtak. Most, majdnem 30 évvel később, a vállalat két új mobiltelefont adott ki, amelyek komolyan felkelthetik a nyugodt fejlődés évtizede iránt érzet
aug. 10
7:48
Illatok mámorában: az 5 legjobb parfüm őszre (Hamu és Gyémánt)
Lassacskán itt az ideje felkutatni a legújabb őszi parfümtrendeket. Az illatok sokat elárulnak a stílusérzékről, ezért miért ne választanál olyan illatot, amely tökéletesen tükrözi személyiségedet? A hűvös idő beköszöntével pedig szemezgethetünk a markánsabb aromák közül. Íme az 5 legjobb parfüm!
aug. 10
7:54
Futurisztikus autót mutatott be az Opel (Igényesférfi.hu)
A látványos Experimental tanulmánnyal az Opel megmutatja, hogyan is képzeli a jövőt. Ultramodern megjelenésével az Opel Experimental határozott képet mutat arról, merre is fog tartani a márka az elkövetkező években.
aug. 10
7:54
Augusztusban a Föld belerohan a törmelékfelhőbe – interjú Hegedűs Tibor csillagásszal a hullócsillagokról (egy.hu)
Az augusztusi hullócsillagok messze földön híresek kívánságteljesítő hatalmukról. A különböző nemzeteknél számtalan mítosz, hiedelem és mese keletkezett erről az égi jelenségről. De miért van annyi meteor augusztusban? Többek között erről is beszélgettünk dr. Hegedűs Tiborral, a Szegedi Tudományegyetem bajai obszervatóriumának igazgatójával, aki az
aug. 10
8:00
Egy szorongó New York-i segít megérteni (és túlélni) a világot (WMN)
Azt mondják, nem való mindenkinek ez a fajta száraz humor, Fiala Borcsa azonban állítja: a John Wilson tanácsait látni KELL! Akkor is, ha nem szorongó New York-i vagy, hanem magabiztos magyar.
aug. 10
8:00
Retinol a lábakra? A TikTok szerint csodás végeredményt kapunk (in.hu)
A nyári papucsviselet augusztusra igencsak megdolgozza a talpakat és a sarkakat, melyek mostanra egy repedt telefonkijelzőre hasonlíthatnak. Úgy tűnik, a megoldás már ott van a fürdőszoba szekrényünkön.Dr. Ramya Garlapati kaliforniai bőrgyógyász szakorvos egy TikTok-videóban osztotta meg, hogy bár a legtöbb ember csak az arcán és a nyakán használja
aug. 10
8:24
Ez nem lesz egy könnyű nap a Halaknak: nagy döntés előtt áll (Metropol)
Nincs minden veszve, a szerencsének hála, minden jól fog alakulni.
aug. 10
8:36
Balatonfüredtől Debrecenig: A 10 legnépszerűbb belföldi úti cél (Travelo)
Egy szálláskereső oldal adatait vettük alapul.
aug. 10
9:24
Kínai selyemmirtusz: igénytelenebb, mint gondolnánk (Édenkert)
A kínai selyemmirtusz Ázsiában őshonos, de világszerte nagyon elterjedt díszcserje, színes virágainak és sima kérgének köszönhetően. Nézzük, hogyan kell ültetni, gondozni, metszeni és szaporítani ezt a gyönyörű növényt!
aug. 10
9:36
Megújult a bringások kedvenc applikációja (Travelo)
Már közel 100 útvonal közül választhatunk, de feltölthetjük saját, kedvenc útvonalunkat is.
aug. 10
9:48
Mire jó a citromverbéna? Így vesd be szúnyogok ellen! (Édenkert)
A citromverbéna (Aloysia triphylla – korábban Lippia citriodora) egy nagyon illatos fűszernövény, és hosszú története van szent és gyógyfűként egyaránt. Ünnepi alkalmakkor egyaránt használták girlandként és koszorúként, illetve teákban és italokban, csokrokban és ünnepi díszekben.
aug. 10
9:54
Bugás lángvirág (Phlox paniculata) ültetése: cserépben is meseszép! (Édenkert)
A bugás lángvirág (Phlox Paniculata) mutatós virágú, cserépben is nevelhető növény. Vonzza a madarakat és a pillangókat, és közepes nedvesség- és tápanyagtartalmú, könnyű, vízáteresztő talajban nő, napos vagy félárnyékos helyen.
aug. 10
10:00
Sarolta hercegnő még a saját testvéreit is lekörözte: ők a világ leggazdagabb gyerekei (in.hu)
Ismét közzétették a világ leggazdagabb gyermekeinek listáját, Sarolta hercegnő pedig meglepően jól teljesített. Az Electric Ride on Cars legújabb elemzése megállapítja, hogy Sarolta hercegné becsült nettó vagyona 3,6 milliárd font, ezzel az összeggel pedig alaposan megelőzi a bátyját, György herceget, aki „csupán” 2,4 milliárd fonttal a második hel
aug. 10
10:18
Mit tegyen TIA után, hogy elkerülje a stroke-ot? (WebBeteg)
A TIA (tranziens iszkémiás attak) egy olyan agyi keringészavart jelent, amikor egy vérrög következtében érelzáródás történik az agyban átmeneti neurológiai tüneteket okozva. A vérrög spontán feloldódik és ezzel párhuzamosan a tünetek is megszűnnek.
aug. 10
10:18
Nem strandolni járnak ide, mégis a világ legdrágább tengerparti úti célja (Hamu és Gyémánt)
Ha a világ legdrágább strandjaira gondolunk, gyakran Hawaii vagy éppen a Fidzsi-szigetek jutnak eszünkbe, de a TravelMag.com új tanulmánya szerint nagyot tévedünk: a legdrágább strand egy egykori bálnavadász-kikötő, ami valójában ködös időjárásáról és fésűkagylóiról ismert.
aug. 10
10:48
CSAK SEMMI PÁNIK! – Király Kitti, rádiós műsorvezető – MÉGIS 02/01 (Képmás)
Már hatéves korában rohama volt, de nem tudta, mi történik vele. Támaszra volt szüksége, de az édesanyjára nem számíthatott. A nővére volt a biztos pont, de ő férjhez ment, emiatt azt gondolta, elveszíti örökre. Rendszeres pánikrohamok és halálközeli szenvedések kísérték másfél évtizeden keresztül, de nem árulta el az édesanyájának sem, aki szintén
aug. 10
10:48
Annyira szokatlanul hideg van Tonga szigetén, hogy elfogytak a meleg ruhák (Travelo)
Augusztusban nem szabadna ilyen hidegnek lennie a szigeten, egyes részein mégis 10 Celsius-fok alá süllyedt a hőmérséklet.
aug. 10
11:00
Pepco 2023. 08.10-08.23 (Akciós Újság)
A Pepco akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Pepco akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
aug. 10
11:06
Mömax 2023. 08.10-08.23 (Akciós Újság)
A Mömax akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Mömax akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
aug. 10
11:36
Mindenki megdöbbent, amikor kiderült Ken vezetékneve (in.hu)
Továbbra is tart a Barbie-őrület, most éppen a mozi férfi főszereplőjéről, Kenről derült ki egy izgalmas részlet. A rekordokat döntögető Barbie-film egyik legizgalmasabb szereplője a Ryan Gosling által megformált Ken. Barbielandben ugyan számtalan Ken él, azonban senki nem gondolta volna, hogy az alapkarakternek vezetékneve is van.Ez is érdekelhet:
aug. 10
11:48
Tabu témák és szocialista hatások Cered egynapos művészeti fesztiválján (Travelo)
Az ArtPiknik Cered eseményen 4 helyszínen, 8 országból érkező 30 művész munkáit mutatják be gazdag programmal kísérve.
aug. 10
11:51
Engem senki nem ért meg! Vagy lehet, hogy csak alacsony az EQ-d... (She)
Veled is előfordult már, hogy felsóhajtottál és azt kérdezted, hogy vajon miért nem érti a másik, amit mondasz, teszel vagy amit érzel? Bizony néha mindannyian azt gondoljuk, hogy nem értenek meg minket, ám ha túl sokan és túl sokszor néznek rád értetlenül, akkor lehet, hogy a te készülékedben van a hiba.
aug. 10
11:54
Eddig nem ismert bakteriális ferzőzést okozott egy kóbor macska harapása (Hamu és Gyémánt)
Egy friss tanulmány mutatta be annak a brit férfinek az esetét, akit egy kóbor macska harapott meg, és egy korábban ismeretlen baktériumfaj által okozott kiterjedt lágyrészfertőzést kapott. Az esetet leíró jelentésből kiderült, hogy a 48 éves férfi még 2020-ban jelentkezett a sürgősségi osztályon fájdalmas, duzzadt kézzel. Mindez azután tö
aug. 10
12:00
Egyre többen vádolják zaklatással az énekesnőt, Lizzót (Joy)
Szinte felfoghatatlan, hogy újabb szexuális zaklatással kapcsolatos botrány bukott ki, már csak azért is, mert az állítólagos elkövető egy olyan énekesnő, akire nagyon sokan felnéznek.
aug. 10
12:00
Kártevők áldozatául esnek a növényeid? Így szabadulhatsz meg könnyedén a nem kívánt rovaroktól (Femcafe)
Ha nemcsak egészségünk védelme, a káros anyagok elkerülése, de a pénztárcánk kímélése is fontos szempont a kártevők elleni küzdelembe, akkor az alábbi tippek tökéletes megoldást nyújtanak majd a növényeid gondozásánál.

Keresés