2023. augusztus 8. kedd

aug. 8
0:25
Aggasztó helyzetben érzik magukat a kisvállalkozások az elszálló energiaárak miatt (Infostart)
A Budapesti Kereskeldelmi és Iparkamara nemrégiben felmérést végzett a kisvállalkozások földgáz- és villamosenergia-kiadásaira, illetve a jövő évi kilátásaira vonatkozóan. A részletekről Balog Ádámot, a BKIK alelnökét kérdeztük.
aug. 8
0:25
Több magyarlakta településen is rendkívüli az árvízhelyzet Szlovákiában (Infostart)
Sok helyütt árvízveszély keletkezett Szlovákia keleti régióiban a hétvégi heves esők miatt, a Magas-Tátrában pedig a turistáknak is vigyázniuk kell. Gömörben a legrosszabb a helyzet.
aug. 8
0:26
Kifejtette a MÁV, mi volt baj a Szlovéniából érkező vonattal (Infostart)
A rendkívül súlyos áradásokkal hozták összefüggésbe, hogy Szlovénia egy részén megbénult a közlekedés, és a vasúti forgalom is bizonytalanná vált.
aug. 8
0:26
Ezeknél a cégeknél szeretnének dolgozni a pályakezdők (HR Portál)
A Robert Bosch Kft. lett a legnépszerűbb munkáltató a pályakezdők körében. A második helyezést a Magyar Telekom Nyrt. nyerte el, míg a harmadik helyen az OTP Bank Nyrt. végzett.
aug. 8
0:26
Az Arsenal tizenegyespárbaj után lett az angol Szuperkupa győztese (Igényesférfi.hu)
A döntőben a Bajnokok Ligája-győztes Manchester City felett arattak diadalt, így 17. alkalommal hódították el a labdarúgó Szuperkupát, a Community Shieldet.
aug. 8
0:26
Heidi Klum brutális hasizmot villantott, még sosem volt ennyire jó formában (Glamour)
Heidi Klum a forró nyarat még tüzesebbé varázsolja, és frissen feltöltött fotói láttán legszívesebben mi is a festői Olaszország partjain süttetnénk a hasunkat. Az 50 éves szupermodell legújabb képén egy falatnyi bikiniben pózol.
aug. 8
0:26
Győzelemmel kezdte a bajnoki pontvadászatot a tavalyi ezüstérmes (Magyar Hírlap)
A Kecskeméti TE már az első félidő végén 2-1-re vezetett a Kisvárda ellen.
aug. 8
0:26
Hirtelen történt valami furcsaság, miután kikerültek a luxusjachtozó képek Mészáros Lőrincékről (Nyugati Fény)
Fut a szekér!
aug. 8
0:26
Mennyi ideig bírnánk az űrben űrruha nélkül? (Helló Magyar)
Ha véletlenül kikerülünk az űrbe létfontosságú felszerelés nélkül, bízzunk benne, hogy valaki időben megment majd minket.
aug. 8
0:26
Kik a valódi rabló nemzetek? (Mandiner)
Nem bűnözők voltunk, és most sem vagyunk, inkább a nyugati népek által feláldozottak.
aug. 8
0:26
Tapétavágó késsel a busznak, öklével a sofőrnek esett (Autószektor)
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. július 28-án reggel, miszerint egy kalocsai buszmegállóban az egyik távolsági járat vezetőjével szemben agresszíven viselkedett az egyik utas, megütötte őt, ráadásul késsel hadonászott. Fotó: police.hu A kiérkező járőröknek a sofőr elmondta, hogy már akkor nézeteltérés alakult ki köztük, amikor a férfi Soltv
aug. 8
0:26
Rejtély, hogyan halhatott meg a szombati vihar alatt Angéla (AC News)
Az év vihara közben, rejtélyes körülmények között vesztette életét a pesterzsébeti Angéla. Két kutyája volt csak: Bogi és Mackó.
aug. 8
0:26
Gyászol Hollywood: Meghalt a népszerű színésznő (naphire.hu)
A színésznő a karrierje során 101 produkcióban szerepelt.
aug. 8
0:29
Így értékeli az Oroszország nélküli "béketárgyalást" a szakértő (Infostart)
A némileg szokatlan nemzetközi, Szaúd-Arábiában lezajlott egyeztetésen Kína is ott volt, Oroszország viszont nem. Mire lehet elég a tárgyalássorozat őszig?
aug. 8
0:30
A Széchenyi Fürdő is megsérült a szombati viharban (Infostart)
Több fővárosi strand, köztük a Széchenyi Fürdő épülete is megsérült a hétvégi viharban. Körkép.
aug. 8
0:30
Bella Hadid szívszorítóan vallott betegségéről, 16 éves kora óta Lyme-kóros (Glamour)
Bella Hadid felszólalt a 15 évig tartó, sokak számára láthatatlan szenvedése, valamint a 100 napos Lyme-kór kezelése után. A modell szívszorító sorokkal és képekkel mutatta meg, hogy min ment keresztül.
aug. 8
0:30
Terrortámadás szándékának gyanújával elfogtak egy boszniai férfit (Magyar Hírlap)
A 43 éves férfi korábban már ült börtönben terrorcselekményekért, valamint azért, mert részt vett a szíriai harcokban.
aug. 8
0:30
Mi történik Szijjártó körül? Sürgős telefonhívása volt Putyin emberével (Nyugati Fény)
Elmondta, miért.
aug. 8
0:30
Az Egyesült Államok hivatalosan is jóváhagyta az Abrams harckocsik Ukrajnába történő szállítását (Mandiner)
"Most már csak el kell jutniuk Európába, majd Ukrajnába" – közölte az amerikai haderő beszerzési vezetője.
aug. 8
0:30
Modern retró: Byd hibrid roadster 1958-as Chevrolet Corvette alapokon (Autószektor)
A kétüléses kabrió a SongSang SS Dolphin nevet kapta, de alapjául a néhai amerikai sztárautó, az 1958-as Chevrolet Corvette szolgált. Az autó két vállalat szoros együttműködésével készült: a Songsang Motors formatervezte, és a BYD adta a műszaki „kellékeket”, beleértve a platformot, a hajtásláncot, a szoftvereket és az infotainment rendszert. Az ú
aug. 8
0:30
Súlyos balesetet szenvedett a Forma-1 guruja (AC News)
Felesége, Susie Wolff az Instagram-oldalán osztott meg fotót sérült férjéről.
aug. 8
0:30
Szijjártó Péter fontos bejelentést tett, nem kell aggódnunk az energiaellátás miatt (naphire.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán tájékoztatta a jelenlegi helyzetről a magyar lakosságot.
aug. 8
0:33
Már megint erdőtüzek fenyegetik Görögországot és Ciprust (Infostart)
Újból tűzveszélyre figyelmeztettek a görög hatóságok, és felszólították a lakosságot, hogy legyenek óvatosak a nyílt láng használata és a szikrák lángra lobbanása miatt.
aug. 8
0:34
Oeconomus: gazdasági előnye is van, hogy Budapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség (Infostart)
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója szerint kevés ország büszkélkedhet azzal, hogy otthont adjon egy ilyen jelentős nemzetközi sportszervezetnek.
aug. 8
0:34
"Neki köszönhetem, hogy újra tükörbe tudok nézni" (Glamour)
Mennyire könnyű elfogadni, hogy az idő múlásával, vagy az élet változásával megváltozik a testünk? Olvasóink rávilágítanak, hogy az igazi szépséget valójában nem a külsőnk, hanem a belsőnk jelenti - talán ez az a gondolat, ami segít az egészséges testkép kialakulásában.
aug. 8
0:34
Nyolc évre ítélték az orosz hadsereg rágalmazásáért Dmitrij Gluhovszkij írót (Magyar Hírlap)
A 44 éves író ellen, aki a Metro-regényekkel vált világhíressé, korábban körözést adtak ki és elrendelték a letartóztatását.
aug. 8
0:34
Drámai videót posztolt hétfőn este Orbán: "A helyzet nehéz!" (Nyugati Fény)
Ez erős.
aug. 8
0:34
A Momentum Karácsonyt is alulmúlja (Mandiner)
Tudjuk jól, a Momentumnak ab ovo nem tetszik, ha csend, nyugalom, béke honol valahol.
aug. 8
0:34
Hatszorosára nőtt a Waberer's nettó eredménye a második negyedévben (Autószektor)
A tájékoztatás szerint a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 26,1 százalékkal, 27,4 millió euróra nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.      Az idei első hat hónapban a csoport árbevétele 352,6 millió euró volt, 6,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A nettó eredmény hatszorosára em
aug. 8
0:34
Hős közmunkások védték meg a villámárvíztől a borsodi falut (AC News)
Hála a vasárnap hajnali példás összefogásnak, megmenekült a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei község az árvíztől.
aug. 8
0:34
Szörnyű tragédia: Hárman is életüket vesztették, miután ettek ebből az ételből (naphire.hu)
Mindhárman egy gombaételt fogyasztottak, egyikük sem élte túl a mérgezést.
aug. 8
0:37
Drámai adatok a német menekülthelyzetről (Infostart)
Csaknem 80 százalékkal emelkedett a menedékjogi kérelmek száma Németországban a január-júliusi időszakban az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF).
aug. 8
0:38
A szex egyedül is őrületes lehet, mutatjuk, hogyan csináld (Glamour)
Jobb ma egy kiadós önkényeztetés, mint holnap - vagy bármikor - egy rossz szerető. Tuti tippeket hoztunk, hogy az önkielégítés őrületesen jó legyen!
aug. 8
0:38
Szoboszlai gólpasszt adott, győzelemmel hangolt a Liverpool a Chelsea-re (Magyar Hírlap)
A magyar válogatott támadója ezúttal 60 percet kapott.
aug. 8
0:38
Pótkerékvilág, örült megoldásokkal (Autószektor)
Volt korszak, amikor legalább kettőt, sőt, hármat szereltek az autóra, aztán a csomagtartóba tették, később a motortérbe préselték a pótkereket a Citroën, a Fiat és a Renault néhány modelljénél. Az amerikaiaknál a hatvanas években divat lett villogni a pótkerékkel, ami kikerült többek között a Ford Thunderbird sportkocsi fenekére. Minimum két pótk
aug. 8
0:38
600 év börtönt kap a diákjával szexelő 74 éves tanárnő (AC News)
A tanárnőt 25 vádpontban fogták perbe az egyik 14 éves fiú tanítványa ellen elkövetett többszöri szexuális zaklatásért abban a magániskolában, ahol tanított.
aug. 8
0:38
Fellélegezhetünk egy kicsit, így áll most a forint árfolyama (naphire.hu)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
aug. 8
0:41
Európai összehasonlításban jelentősen megfogyatkozott a német középosztály (Infostart)
Az ifo müncheni gazdaságkutató intézet adatai szerint míg 2007-ben a németországi lakosság 65 százaléka tartozott a középosztályhoz, 2019-ben 63 százalék volt ez az arány.
aug. 8
0:42
Washington hadihajókat vezényelt Alaszka partjaihoz a kínai-orosz tengeri hadgyakorlat miatt (Magyar Hírlap)
Az amerikai hadsereg északi parancsnoksága (Northcom) hétfőn erősítette meg az Egyesült Államok legészakibb tagállama partjainál tett válaszlépést.
aug. 8
0:42
Jaj, ne: Szabó Zsófi nős, többgyermekes pasival kavar? (AC News)
A legfrissebb pletykák szerint a szép színésznő újdonsült dúsgazdag pasijának családja - felesége, több gyermeke - van.
aug. 8
0:42
Feleség és elképesztő mennyiségű pénz: ezúttal egy nős milliárdost szedett fel Szabó Zsófi (naphire.hu)
A pletykák szerint ismét szerelmes az RTL műsorvezetője.
aug. 8
0:45
Megint megrongálták az úzvölgyi katonatemetőt (Infostart)
Ezúttal ismeretlenek a haditemető információs tábláit tették tönkre.
aug. 8
0:46
Kerékpár-vb: Lavreysen sorozatban ötödször nyert sprintben, két brit arany hétfőn (Magyar Hírlap)
A holland klasszis 2019 óta nem talál legyőzőre világbajnokságon ebben a számban, összességében 13. vb-elsőségét érdemelte ki.
aug. 8
0:46
Hihetetlen: két liter víz okozta az édesanya halálát (AC News)
A család egy tóparton töltötte a hétvégét, amikor megtörtént a baj.
aug. 8
0:46
Rémisztő felvétel készült a törökországi robbanásról, több embert kórházba szállítottak (naphire.hu)
Legalább tízen megsérültek hétfőn a nyugat-törökországi Derince kikötője melletti gabonasilókban bekövetkezett robbanásban - közölte hétfőn Seddar Yavuz, Kocaeli tartomány kormányzója.
aug. 8
0:48
BRICS-csúcs: szélesedő érdeklődés Macron nélkül?! (Magyar Hírlap)
Júniusban Catherine Colonna francia külügyminiszter azt mondta, hogy a francia elnök érdekelt a BRICS-országokkal folytatott párbeszédben.
aug. 8
0:49
Már Horvátországot is fenyegetik az áradások (Infostart)
Gondokat okoz Horvátországban a Dráva, Száva és Mura folyók rekordmagas vízállása az ország északi részén, illetve a főváros, Zágráb környékén.
aug. 8
0:50
Pénteken kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata (Magyar Hírlap)
Az augusztus 20-ig tartó rendezvénysorozat sokszínű, értékekben gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
aug. 8
0:50
12 éven keresztül kínozta fogva tartott feleségét (AC News)
Egy férfi tizenkét évre bezárta és bántalmazta feleségét, akit a rendőrség meztelenül, alultápláltan és törött csontokkal talált meg.
aug. 8
0:50
Elfolyt a magzatvíz, egy budapesti benzinkúton szülte meg a gyermekét egy nő (naphire.hu)
Nem volt elég idő ahhoz, hogy a kórházba érjenek.

Keresés