Előreláthatólag június 23-án nyit az erősen sós vízű Medve-tó strandja a romániai Szovátán. A fürdőzők a kisebb, Mogyorósi-tó strandját már május 26-án birtokba vehették, amelynek a napozórészét teljesen felújították. A jövő pénteken nyitó Medve-tónál pedig újraépítették a mozgáskorlátozott közlekedőt, felújították a napozóhelyeket, a lépcsőket, a
Károly király uralkodásának első születésnapi felvonulásán a királyi család tagjai szebbnél szebb ruhákban pompáznak. Katalin hercegné amellett, hogy gyönyörű, számára ez a nap történelmi, ugyanis ma debütál walesi hercegnéként.
A poggyászkárról a legtöbb embernek a repülésnél elkallódott vagy megsérült csomag jut eszébe, így a többség meg is nyugszik, ha ott minden rendben ment. Pedig a baj megtörténhet az utazás alatt bárhol máshol is, amit ugyanúgy jeleznünk kell a biztosítónak. A biztosítási összeg igénylése sokszor embert próbáló feladatnak bizonyul, ehhez hoztunk sor
A Red Bull pilótája, Max Verstappen nyerte az esővel áztatott Kanadai Nagydíj időmérő edzését, ami egy óriási meglepetést is hozott a trükkös időjárási körülményeknek köszönhetően. Q1 Az Alfa Romeo csapata számára nagyon rosszul indult az edzés, ugyanis Guanyu Zhou azonnal erőt veszített, amint elhagyta a bokszutcát. A kínai pilóta először megállt
Már megszokhattuk, hogy a divatvilágban egyes korszakok kultikus darabjai idővel ismét helyükre találnak bizonyos trendirányok kíséretében. Az jól látható, hogy az Y2K irány még mindig teljes gázzal dübörög, és az akkori időszak divatja még mindig tartogat darabokat, melyek most ismét felkapottá válhatnak. Ahogy beköszöntött a tavaszi-nyári szezon,
A 25 éves holland pilótának ez az idei ötödik és pályafutása 25. pole pozíciója. A zuhogó esőben záruló időmérőn meglepetésre Nico Hülkenberg, a Haas német versenyzője szerezte meg a második rajtkockát, míg a harmadik pozícióból majd a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol pilótája startolhat. Nico Hülkenberg szerezte meg a
Kamilla királyné első születésnapi felvonulásán vesz részt a Gránátos Gárdaezred ezredeseként, ezzel pedig igazi mérföldkőhöz ért. A jeles eseményhez nagyon különleges ruhát választott: tőle szokatlan módon most nem egy nőies szettben, hanem egyenruhában jelent meg.
Talán nem okozunk túl nagy meglepetést azzal, ha kijelentjük: Lajos herceg képtelen kibújni a saját bőréből. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen egy ötéves kisfiúról van szó, aki imád rosszalkodni - igen, még akkor is, amikor nem lenne "illendő."
Izgalmas kiállítás nyílt Pécsett a Pécsi Galériában Cipő mágiák – mágikus cipők címmel. Nem csak divatkedvelőknek, hanem a művészet iránt érdeklődőknek is remek program.
Akár hiszed, akár nem, Jennifer Aniston ötvennegyedik életévét tapossa, amiből jó néhányat letagadhatna a külseje alapján. Megmutatjuk, hogyan tartja magát mindig bomba formában ötven felett is!
A szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott nem a legjobb arcát mutatta Montenegró vendégeként a szombati Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, ezért játszott 0-0-s döntetlent.
Akár rövidebb, akár hosszabb kapcsolat befejezéséről van szó, a szakítás borzasztóan szívszorító tud lenni. Ilyenkor ezernyi érzés kavaroghat benned a szomorúságtól kezdve a tagadáson át egészen a haragig. Ezek mindegyike teljesen természetes, és a fájdalom megélése a lezárási folyamat része, azonban sokat tehetsz azért, hogy könnyebb legyen az ele
A Petőfi 200 emlékév alkalmából extra produkcióval is készült a közmédia: Takács Nikolas Horányi Julival adta elő A Dal 2023-ban debütált Hazámban című duettet.
Június 18-án Újhold köszönt ránk, méghozzá Ikrek Újhold. Ez az időszak segít az elengedésben, az újrakezdésben, viszont különleges segítséget kaphatsz a szerelmi életedet illetően is. Ocskó Barbara asztrológus szakértőnk segít, hogyan használhatod ki minél jobban ezt az időszakot.
Ónodi Eszter színésznő nem csak a színpadon és a mozivásznon megállíthatatlan, hanem munka után is. Hobbifutóként már teljesített egy félmaratont, de őt nem a nagy célok hajtják, egész egyszerűen a kiegyensúlyozottság érdekében jár el hétről-hétre edzeni.
Magyarországon megszokhattuk már az elmúlt évek gyakorlatából, hogy a nyugdíjakat - erről a 1997. évi Lxxxi. törvény 62. § rendelkezik - a fogyasztói árindexhez képest kell évről évre megemelni. Ez nem jelent mást, mint, hogy az infláció az a mérőszám, melyet a nyugdíjak emelésekor alapvetően figyelembe kell venni. De mi van akkor ha elszáll az inf
Itália bővelkedik szebbnél-szebb történelmi városokban és csodálatos tájakban emellett festői hegyvidékek és csodálatos tengerpartook is csábítják az utazókat. Az év minden szakában nagyszerű ötlet egy olaszországi kiruccanás. Összeállítottunk egy inspiráló listát olcso repjegy és szálláslehetőségekkel a legnépszerűbb olasz városokról, ahová é
A legfrissebb elérhető hazai adatok alapján a Magyar Posta által közölt 2019-es adatok értelmében a magyar lakosság eg y év leforgása alatt 193 millió darab sárga csekket fizetett be a postahivatalokban. Mindez matematikailag azt jelenti, hogy ha ezt a számot elosztjuk a közel 10 milliós lakosság számmal, akkor is mindenkire (a csecsemőkre és minde
Új szintre emelte a felhasználók online vásárlási élményét a Rossmann: dizájnjában és tartalmában is megújult a drogériahálózat mobilapplikációja. A változásokkal javult a felhasználói élmény, a vásárlók az eddiginél egyszerűbben és gyorsabban elérhetik az összes funkciót és megrendelhetik a termékeket néhány kattintással a telefonjuk segítségével.
Kicsit ingerlékenyebbek lesznek a nagy melegben. Egy frissen megjelent tanulmány szerint egyes kutyák harapósabbak lesznek a hőség, a napfény és a környezetszennyezés hatására. A kutatás szerint a bejelentett kutyaharapások száma magasabb a melegebb napokon, valamint a magasabb UV- és bizonyos szennyezettségi szintekkel jellemezhető napoko
A vízparti nyaralás lehet nagyon pihentető és kényelmes, de több veszélyforrást is rejt magában. Ezek a veszélyforrások pedig nem csak a gyerekekre, hanem a felnőttekre is ugyanúgy hatással lehetnek. A veszélyeket ki lehet védeni, de még egyszerűbb megelőzni őket. Annak érdekében, hogy a nyaralás tényleg a pihentető szórakozásról szóljon, összeállí
Szombaton két mérkőzést rendeztek a magyar érdekeltségű G csoportban. Délután Litvánia-Bulgária 1:1, este Monterengro-Magyarország 0:0. Podgorica, Városi Stadion, 8000 néző. Játékvezető: Gil Manzano (spanyol) Montenegro: Mijatovics – Vujacsics, Szavics, Tomasevics – Vesovics (M. Vukcsevics, 72.), Scsekics (Raicskovics, 61.), Szavicsevics (Loncsa
Első alkalommal díjazott női tulajdonú vállalkozásokat a Visa Magyarországon. A Visa She’s Next elnevezésű programjában női tulajdonú vállalkozásoknak nyújt finanszírozási, cégvezetési illetve fejlesztési segítséget. A Magyarországon márciusban meghirdetett pályázatra csaknem négyszáz vállalkozás jelentkezett, amelyeknek a 87 százaléka mikrovállalk
Az Illinois-i Technológiai Intézet új tanulmánya megállapította, hogy az automatizált, szigetelt ablakárnyékoló-rendszerek nagyon hatékonyan csökkentik az energiafogyasztást. Az akár 25 százalékkal alacsonyabb költségek a számításaik szerint bőségesen elegendőek ahhoz, hogy a beszerelési költség három-öt éven belül megtérüljön. A ComEd által finans
A szuper sima, egyenes haj mindig divatos, de fontos tudni, hogyan érhetjük el ezt a külsőt úgy, hogy közben a hajunk egészséges maradjon. Úgy tűnik, a nedves haj kiegyenesítésével nem sok jót érünk el.A nedves haj kiegyenesítése sok kárt okoz, és ez minden hajtípusra igaz. Mivel többek között súlyos hőkárosodást okozhat, fontos, hogy mindig teljes
Folyamatosan erősödő kereslet mellett az árak további emelkedésére figyelmeztetnek a Duna House szakértői a bérleti piacon. A dráguló hitellehetőségek következtében az eladó szegmensből kiszorult ügyfelek érdeklődése még kitart, emellett pedig lassan közeleg a diákok rohama is, ami a jelenlegi 200 ezer forint körül mozgó fővárosi átlagos bérleti dí
Az emberi szervezet számára a réz egy nélkülözhetetlen ásványi anyag. Testünk több pontján is megtalálható különböző vegyületek alkotóelemeként, szerepe emiatt sokrétű. Miért fontos a megfelelő bevitele és mit okozhat a hiánya?