Négy év kihagyás után, új szervezetben és az agrárkamara támogatásával szerveztek cseresznye szakmai napot Érd Elvira-majorban. Új magyar fajtajelöltekről, intenzív termesztésre alkalmas alanyokról és művelésmódokról, a repedés elleni beavatkozásokról hallhattunk.
A legnagyobb internetes szálláskereső adatai szerint a legtöbben az olcsó szálláshelyekre keresnek rá az oldalukon. Azt, hogy mit takar az olcsóbb kategória nehéz behatárolni, de az biztos, hogy egy négy tagú családnak egy éjszakára 20 ezer forint alatt már nehéz szállást szerezni a Balatonnál.
Cser Ádám karmesterrel, Rácz Rita, Ádám Zsuzsanna, Haja Zsolt és Vadász Zsolt vendégszereplésével és a Szegedi Nemzeti Színház Operatagozatának kiválóságaival érkezik a Szabadtéri Játékok nagyszabású operett-opera gálája július 7-én, Barnák László főigazgató rendezésében. Nemzetközi ismertségnek örvendő, kiváló karmester, zeneszerző irányításával
Sportszerekkel foglalkozó áruházlánctól érkezett az eMAG Magyarország új marketingigazgatója, Lovas Tamás. Lovas Tamást nevezték ki az eMAG Magyarország marketingigazgatójának. A közel másfél évtizedes tapasztalattal bíró szakember a Decathlon sportáruházlánctól érkezik az ország piacvezető1 online kereskedőjéhez, ahol több mint öt éven át töltötte
A szoftveresen definiált jármű koncepciója lehetővé tenné a gyártók számára, hogy a kocsik funkcióit és jellemzőit a kiszállítás után is módosítani tudják, ezáltal ne csak egy eladáskor keressenek pénzt a járműveken, hanem azok teljes életciklusa alatt. Mivel ehhez olyan technológiákra van szükség, amelyek általában nem tartoznak a hagyományos autó
Hamarabb lelépő kollégák, elhalasztott döntések, megkésett projektek és a szabadságok miatt megfeleződött munkaállomány. Ismerős? Csupa olyan jelenség, mellyel a vállalkozások a nyári szezonban szembesülnek, és sokan el is fogadják, hogy ez a melegebb hónapok természetes velejárója. A kutatások azonban figyelmeztetnek: nyáron átlagosan öt
Egy kijevi székhelyű kutatóközpont szerint az ukrán mezőgazdasági szektornak részben 20 évbe telhet, hogy felépüljön a teljes körű orosz invázió pusztításaiból. Ukrajna a világ legnagyobb búza-, kukorica-, napraforgó- és napraforgóolaj-termelője és -exportőre, de a termelése a háború 2022 februári kitörése óta jelentősen visszaesett.
Az amerikai HotSpring masszázsmedencéi nemcsak látványos külsejükről, első osztályú masszázserejükről és problémamentes profizmusokról híresek, hanem kényelmes belső elrendezésükről és változatos jetkínálatukról is. A minden igényt kielégítő méret és formaválasztékban megtalálod a hatalmas, hétszemélyes jakuzzikat és a meghittebb, háromszemélyes "a
A 2003-as népszerű romantikus vigjáték, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című film idén ünnepli 20. évfordulóját, ennek apropóján pedig összeállítottunk egy galériát, hogy miképp festenek most a sztárok.Bár már két évtized telt el a film debütálása óta, a színészek azóta is csináltak jó néhány egészen elképesztő dolgot. De mit csinálna
A nyár beköszöntével és a nyaralások tervezésével a legtöbben imádunk új fürdőruhákat vásárolni, érdemes azonban gondolnunk a megfelelő tengerparti szettek összeállítására is.
A Danone brit főnöke felszólítja a brit kormány minisztereit, hogy az elhízási válság kezelése érdekében emeljék a magas zsír-, só- és cukortartalmú termékekre kivetett adókat mértékét. Még soha nem fordult elő, hogy egy nagy élelmiszeripari vállalat kormányzati fellépést sürgetett az elhízás növekvő aránya miatt.
Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő válságtanácskozásra hívja jövő héten Brüsszelbe Aleksandar Vucic szerb elnököt és Albin Kurti koszovói miniszterelnököt - jelentette be csütörtökön Peter Stano uniós szóvivő.
A változó körülményeknek köszönhetően egy meglepetésekkel teli időmérőt hozott a Kanadai Nagydíj. Max Verstappenen és Fernando Alonsón kívül egy meglepetés pilóta némi szerencsével be tudott kerülni a legjobb háromba. „Jól éreztem magam az időmérő edzésen” – nyilatkozta Hülkenberg. – Egy vad és őrült kvalifikáción vagyunk túl, amit a változó körülm
A Google egyik méltán népszerű, ingyenesen elérhető webanalitikai szolgáltatása, a Google Universal Analytics 2023. július 1-jétől végérvényesen befejezi az adatgyűjtést. Helyette a már 2020-tól elérhető Google Analytics 4 fog üzemelni, amit minden weboldal-tulajdonosnak és webfejlesztőnek érdemes használnia, ha adatokat szeretne gyűjteni a webolda
A Porsche 75. évfordulójának megünneplésére elkészítette a Mission X-nek nevezett elektromos hipersport-autót, amibe mindent betettek, ami szerintük most a csúcskategóriát jelenti. Meglepő és érdekes, hogy az utastér egyik legfeltűnőbb dísze…
Bár elsősorban az anyák napját ünnepeljük, lassacskán június harmadik vasárnapja is ünnepnappá válik. Ilyenkor az édesapák kerülnek előtérbe. Más családoknál pedig – mint jelen esetben is – a nevelőapák.
Kajetan Kajetanowicz a 2015-ös lett Liepaja Rallyn emlékezetes balesetet szenvedett. A lengyel versenyző a még havas verseny ötödik szakaszán a nagy hóesésben egész egyszerűen árokba kormányozta autóját.
A szeretetnek, a békés egymás mellett élésnek a szándéka, valamint a megnyilvánulása sosem lehet felesleges. És megkönnyíti, meg szebbé teheti az életet. Még ebben az elfajult, elrondított világban is.
Adott egy kft., amelynek alkalmazottai 4 fő tehergépkocsi-sofőr. Az aktuális építkezésen dolgoznak a cég tehergépjárműivel. Egy adóév alatt akár 5-10 különböző városban is dolgozhatnak a munkavállalók. Az aktuális építkezések területén történik anyagszállítás tehergépkocsikkal. A tehergépkocsik mindaddig az adott munkaterületen vannak, amíg a megre
A személyes könyvtárhasználatok, a kölcsönzések, a nyitvatartási napok és a könyvtári programokon részt vevők száma meredek emelkedésnek indult a koronavírus-járvány elmúltával.
A walesi Pambroke-kastély alatt található Wogan-barlangban olyan tárgyak maradványait találták meg a régészek, amiket szinte biztosan a korai Homo sapiensek használtak.
Várjuk már a mexikói szarvasgombaszezont? Mindez elsősorban a hozzáállásunktól függ, hogy szeretjük-e és megtaláljuk-e a módját a hasznosításának, vagy csak az ellenséget látjuk benne.
A táplálkozást földrajzi térségek adottságaitól és társadalmi kultúráktól függően eltérő sajátosságok jellemzik. Közös vonás azonban, hogy a táplálkozás közvetlenül befolyásolja az emberi test működését, egészségi állapotát.
Hiába fogadtak el a Hableány sétahajó balesete után szigorúbb szabályokat a dunai hajózással kapcsolatban a budapesti szakaszon, a nemzetközi szállodahajók sokszor semmibe veszik ezeket. Miután a Viking Sigyn szállodahajó letarolta a Hableány sétahajót 2019 májusában a Margit híd közelében, a Magyar Hajózási Országos Szövetség és más szakmai szerve
Június 30-án „Ez itt a kert” címmel egyedi gasztrokulturális programra invitálja a nagyközönséget a Homola Pincészet. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a borászati és gasztronómiai trendekbe, a hazai borfogyasztási kultúrába, a borászati márkaépítésbe, kiemelt téma lesz a fenntarthatóság, valamint megismerhetik a térségre jellemző eredetvédelmet
„Hazahoztunk egy különleges növényt is az útról!” Nem egy kudarctörténet kezdődött így, miután a drágán megvásárolt növény vagy elpusztult hazánk éghajlatán, vagy éppen ellenkezőleg, megállíthatatlanul elkezdett szaporodni, és elnyomta a kertben az összes többi növényt. Hogy ez ne történjen meg, minden növényvásárlás alkalmával körültekintőnek kell
Megszavazta a parlament Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Programot (NJP), amelynek fókuszában az egyetemek, valamint a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleménye szerint a minisztérium stratégiai intézkedéscsomagjának középpontjába a tudás alapú gazdaság megerő
Az Autodesk kiadta az AutoCAD 2024-et, amelynek legfontosabb funkciói elsősorban a munkafolyamatok felgyorsítására és az együttműködés fokozására összpontosítanak – a gépi tanulási képességek révén. Az „Activity Insights” segítségével például a felhasználók kihasználhatják a DWG-fájlok többfelhasználós tevékenységének megosztott naplóját, így áthid
Ha valami glutén- vagy cukormentes, az tényleg egészségesebb is? Mit okoz a mentes életmód azok körében, akik nem szenvednek semmilyen ételallergiában és -érzékenységben? Többek közt ezeknek a kérdéseknek járt utána Széles-Horváth Anna: