Kimi Räikkönen 20 éve ezen a napon megnyerhette volna azt a futamot, amelyen életében először rajtolt pole-ból az F1-ben, de banális dolog miatt nem nyerte.
Frédéric Vasseur azt mondja, neki egyszerűen ilyen a gondolkodása, hiába kellett sok idő a Ferrarinak a problémák orvoslására. A Ferrari hamar beismerte, hogy koncepciót kell váltania az autó kialakításával, mivel az új SF-23 modell nagyon kiszámíthatatlanul viselkedik a pályán, ami nagyon zavarta a pilótákat, és többek között a gumikopásban okozot
Nem hiszi a Mercedes technikai igazgatója, hogy Lewis Hamiltonnak az a legfőbb gondja az idei autóval, amit korábban annak nevezett, ezért nem is terveznek változtatni a kedvéért.
Lesti Diána kétszeres fedettpályás magyar bajnok távolugró elsődleges célja, hogy biztosítsa helyét az augusztusban Budapesten sorra kerülő atlétikai világbajnokságra, de pontgyűjtés szempontjából már a jövő évi párizsi olimpiát is szem előtt tartja.
Van egy terve a Ferrari csapatfőnökének arra, hogy meggyőzze Charles Leclerc-t a maradásról, és éppen ennek részeként nem akar még a hosszabbításról tárgyalni a versenyzőivel. Frédéric Vasseur
Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója leszögezte, nem a Toyota korábbi létesítménye miatt maradtak le ennyire az elmúlt években. A hírek szerint már az év elején elkészült a csapat új szimulátora Wokingban. Ám amíg a munkálatok folytak, addig a papaya színű istálló Németország és az Egyesült Királyság között ingázott, ugyanis a Toyota egykori k
Az értékelés fontos szempontjai a kikötési lehetőségek, a szolgáltatások színvonala, a környezet védelme és az edukációs programok. Hét olyan kikötő is van, ami száz százalék fölött teljesített.
Adminisztratív hiba miatt nem indulhat a 2024-es, párizsi olimpia vitorlázó tesztversenyén az ILCA (korábbi Laser) hajóosztályban versenyző Vadnai Jonatán és Érdi Mária.
Miközben Helmut Marko szerint félreértelmezték a Sergio Pérez pozíciójával kapcsolatban tett legutóbbi kijelentését, Ralf Schumacher rámutatott, talán a Red Bull egyenes tanácsadójának is lehet némi szerepe a mexikói hullámvölgyében.
A Dénes Eszter, Lovász Dorina, Mészáros Eszter összeállítású magyar csapat hatodik helyen végzett a nők kisöbű szabadpuska összetett számában csütörtökön az Európa Játékok Wroclawban zajló sportlövő versenyén.
A női röplabda Extraligában érdekelt Swietelsky-Békéscsaba a center Kump Alízzal, míg a MÁV Előre SC-St. Solar a feladóátló Vezsenyi Adriennel erősítette meg keretét.
Három lépésben alakul át teljesen a McLaren idei autója. Csapatfőnökük fordulatot remél a B-autótól, Lando Norris türelmesen vár, ám mindketten figyelmeztetnek, bizonyos évek óta meglévő problémákat ez sem fog megoldani.
A magyar válogatott három helyet rontva 36. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (Fifa) csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.
Toto Wolff szerint jó lesz, ha az FIA gyorsan átnézi az adatokat, ugyanis nem akarnak úgy járni, mint 2022 végén. A 2021-es költségvetési eredmények csak tavaly októberben kerültek napvilágra, ugyanis a Szövetségnek hónapokig tartott átvizsgálni a csapatok által benyújtott dokumentumokat. Mint kiderült, a Red Bull 7%-al túllépte az értékhatárt, így
A Toyota Gazoo Racing versenyzői nagyon rosszul szerepeltek a Szardínia Rallyn, azonban az ottani problémák is kellettek, ahhoz, hogy a Szafari Rallyn ismét totális győzelmet arassanak.
A multisport eseményen első alkalommal programra kerülő kick-box versenyszámaiban öt-hat éremmel, köztük aranyéremmel lenne elégedett Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke a krakkói központú Európa Játékokon.
Elismerte a Ferrari csapatfőnöke, hogy bizonyos múlt évben hozott döntések vezettek az idei év eleji gyengélkedésükhöz, és ez már az idényrajt előtt világossá vált számukra.
James Allison, a Mercedes technikai igazgatója figyelmeztette a többieket arra, hogy az év végén már ők is harcolhatnak a futamgyőzelemért. A Mercedes első fejlesztési csomagja bevált, ugyanis az alakulat az elmúlt két versenyen dobogóra állhatott. Toto Wolff korábban már elárulta, hogy Silverstone-ban ismét újítások kerülnek az autóra, sőt az előz
Viszonylag sikeres hétvégét zárt a PSZA Motorsport csapata a hétvégi Mecsek Rallyn, ahol a nagy hőség mellett a változékony időjárással is meg kellett küzdeni a versenyzőiknek.
Sajtóértesülések szerint Sergio Pérez már tegnap este sem érezte jól magát, így csütörtökön nem lesz a pályán. A mexikói versenyző az elmúlt időszakban elmaradt csapattársától. Hol saját hibái, hol pedig a balszerencse akadályozta a 33 éves versenyzőt a dobogós helyek megszerzésében. Míg Max Verstappen az első helyeket gyűjtögette, addig az elmúlt
A Forma-1-es szezon második sprintversenyes hétvégéjére a versenyigazgató elrendelt egy módosítást a szabályokban a bakui hétvége tapasztalataiból okulva.