A Real Madrid máris elköltött több mint százmillió eurót a 2023–2024-es idényben: egybehangzó hírek szerint megszerezte a Borussia Dortmundtól az angol Jude Bellinghamet.
A szerb Dusan Mandic személyében a világ egyik legjobb vízilabdázójával erősítette meg keretét a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros. Az együttes az új idénynek az eddigi másodedző, Nyéki Balázs irányításával vág neki, a tíz év után távozó Varga Zsolt mostantól főállású szövetségi kapitány.
Gyenge első félidő után három gólt hozott a Konferencia-liga döntője Prágában. A West Ham United első vezető gólját még kiegyenlítette a Fiorentina, a másodikat már nem tudta. A londoni klub nyerte a trófeát (2-1)
Ott Tanak tavaly, a Hyundai versenyzőjeként nyerni tudott Szardínián, idén azonban az M-Sport versenyzőjeként csak a Power Stage-el lehetett elégedett.
A szövetségi kapitány véglegesítette a fukuokai világbajnokságra utazó magyar úszóválogatott névsorát. A szakvezető az InfoRádiónak beszélt a nehézségekkel küszködő világsztárokról, és a többszörös Európa-bajnok Verrasztó Dávid speciális helyzetéről is.
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke leszögezte, hogy Rob Marshall érkezése semmilyen kapcsolatot nem teremt a Red Bull és a wokingi istálló között. Pár nappal ezelőtt jelentette be a brit csapat, hogy a Bikák egyik kulcsemberével gyarapodnak jövőre. Marshall 2024 januárjában áll munkához tervezési és műszaki igazgatóként. A McLarennél már nagyon
Toto Wolff leszögezte, nem akar olyan hibákba beleesni, mint a tavalyi szezonban. A 2022-es Mercedes is jól muzsikált Spanyolországban. George Russell dobogóra állhatott, így a csillagosok úgy érezték, hogy már kezdenek kilábalni a gödörből. Ám a következő versenyeken visszalépett a csapat, így csalódottan vették tudomásul, hogy túl korán örültek.
A Hyundai Motorsport csapatvezetője, Cyril Abiteboul elárulta, hogy szeretnének létrehozni egy tehetségbázist, akikkel tudnak a jövőre nézve dolgozni és tudják Dani Sordot helyettesíteni.
Az Inter Miami – saját kommunikációs csatornáin – megerősítette Lionel Messi szerződtetését, noha a papírokat még nem írták alá. Mindkét fél deklarált célja azonban, hogy az argentin szupersztár csatlakozzon a floridai együtteshez.
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke elismerte, hogy alaposan átnézik és tanulmányozzák a Red Bull padlólemezéről készült képeket. Monacóban Sergio Pérez inkább a riválisokat örvendeztette meg, és nem a saját csapatát. Az időmérőn elkövetett hibája miatt kiesett, így a darunak ki kellett emelnie a konstrukciót a pályáról. Míg az RB19 repült, addig
Június második hétvégéjén, Bakonyán rendezik meg a rally spint bajnokság idei harmadik fordulóját, ami egyben a nyugati régió első futama is lesz, ahol a Horváth Rallye Ase több párost is indít.
Áprilsi 30-án számolt be arról a sajtó, hogy a 102 éves Csendes Sándor végezte el a kezdőrúgást a DVSC akkori mérkőzése előtt. Az idős drukker a héten elhunyt.
Carlos Sainz kijelentette, barátjaként tekint Fernando Alonsóra, így nem zavarja őt honfitársa népszerűsége. Spanyolországban ismét fellobbant a Forma-1 láz, ám a sportág nem a Ferrarinál versenyző spanyol miatt kapott erőre az országban. Az Aston Martin feltámadása és Fernando Alonso dobogós helyezései ismét megszerették a száguldó cirkuszt az ibé
Az autóversenyzők és a csapatok képviselői részt vettek egy online megbeszélésen szerdán, melyet a bajnokság promótere kezdeményezett, hogy megosszanak ötleteket a bajnokság javítására.
Több korábbi nagypályás ikon mellett sikeres futsal- és minifoci-játékosok szerepelnek a baráti társaságban, amelynek az alapítója, a csapatvezető prof. dr. Fehér Károly c. egyetemi tanár.
Peter Windsor szerint Lando Norris már nagyon szeretne versenyképes autóba ülni, ám ha nem körültekintően dönt, akkor könnyen Max Verstappen szárnysegédje lehet. A brit versenyzőnek 2025 végéig van érvényes szerződése a McLarennel, így legkorábban két év múlva inthet búcsút a csapatnak. A 23 éves versenyző többször elmondta, hogy nagyon jól érzi ma