A sportág vezérigazgatója, Stefano Domenicali rámutatott, hogy milyen jól prosperál most a sorozat. Miközben néhány éve még azért kellett szurkolni, hogy életben maradjon mind a tíz csapat, újabban tucatszámra jelennek meg a médiában a potenciális új csapatalapítók és a terveik. 2026-tól legfeljebb két csapattal bővülhet a mezőny, az FIA most vizsg
Robert Consani és Maxime Vilmot a 2014-es Ypres Rally 23.8 km-es szakaszát még teljesíteni tudta, a stop állomás előtt azonban váratlan dolog történt. A francia páros még menet közben menekülni kényszerült a Peugeot 207 S2000-ből.
A Red Bull X-Alps az az elit Alpok-átrepülő siklóernyős hike&fly verseny, ahol 18 évig csak a helyiek rúgtak labdába, különösen a sasnak becézett örökös győztes svájci. Aztán jött Takáts Pál.
A Ferrari továbbra sem érti, hogy az idei autója miért viselkedik teljesen kiszámíthatatlanul, német sajtóértesülések szerint pedig már megkezdődött egymás hibáztatása.
Egy golfverseny lehet az első élő sportközvetítési próbálkozása a népszerű streamingszolgáltatónak. A Wall Street Journal információi szerint a Netflix az év későbbi részében Las Vegasba tervezi ezt a bizonyos golftornát, vagyis adja magát, hogy esetleg az első Las Vegas-i Nagydíj környékén rendezzék november közepén. Az esemény különlegessége az l
Újabb tanácsot kapott a tekintetben a Red Bull, hogy kire kellene leváltaniuk Sergio Pérezt. Az elmúlt két versenyen nem brillírozott a mexikói versenyző, így Kanadában fontos hétvége vár rá. Ha továbbra is harcolni akar a bajnoki címért, akkor a hétvégén jó eredményt kell elérnie, ugyanis csapattársa már jócskán elhúzott tőle. Az Adrian Newey álta
Mika Häkkinen úgy véli, ha Fernando Alonso idén nem gyarapítja győzelmei számát, akkor az elkövetkezendő években sokkal nehezebb dolga lesz, mivel csökken majd a sebessége. A spanyol versenyző a hazai nagydíján 362. alkalommal állhatott rajthoz. Így a 41 éves versenyző a valaha megrendezett F1-es versenyek egy harmadán jelen volt. A kétszeres világ
Sajtóértesülések szerint nem megy minden zökkenőmentesen a Saubert átvevő Audinál. Tavaly jelentette be a német gyártó, hogy a 2026-os kedvező motorszabályok miatt belép a száguldó cirkuszba. Új csapat helyett az Alfa Romeo néven futó svájci gárdát veszi át, aki év végén már elveszíti névadószponzorát is. Ugyanakkor az Audi belépéséig a Ferrari szá
Irigylésre méltó Nyck de Vries genetikája, de mint elmondta, ennek van árnyoldala is. Sok F1-es versenyzőnek gondot okoz, hogy tartsa a versenysúlyát, ami természetesen azért fontos, mert a pályán minden felesleges dekagramm hátrányosan érinti a köridőt. Ez időnként aggasztó túlkapásokhoz vezet, Valtteri Bottas korábban például komoly táplálkozási
Martins Sesks a Lengyel Rallyn aratott győzelem után kizárta életéből a médiát, hogy megfelelően tudjon felkészülni hazai versenyére, a Leiapaja Rallyra.
A Williams új csapatfőnöke a fiatal autóversenyző-tehetségek felkutatásáról és az értük való harcról azt mondta, hogy a gyémántokért egyre mélyebbre kell ásni. Az elmúlt évtizedben a Red Bull mintáját követve mindegyik élcsapat kialakított egy akadémiai programot és egy felderítő hálózatot, amelyben feltérképezik a fiatal versenyzőket és leszerződt
221 centis, hatalmasak a karjai, mégis gyors, jól kezeli a labdát, mindenhonnan jól dob, tud passzolni és védekezni is. Ez a 19 éves Victor Wembanyama, akit sokan a kosárlabda legnagyobb, még talán LeBron Jamesnél is nagyobb tehetségének tartanak, és ha mindent beteljesít, amit várnak tőle, akkor tényleg legenda lehet.
Akio Toyoda, a Toyota elnöke nem tudja elképzelni a hangnélküli, elektromos autókat a Rally Világbajnokságon, szerinte a hang az egyik élményforrást jelenti a versenyzők és a szurkolók számára is a WRC-ben.
James Hunt csak részben írta be magát azzal a történelemkönyvekbe, hogy 1976-ban legyőzte Niki Laudát, és sokkal inkább személyisége maradt meg a rajongókban.
Fernando Alonso kijelentette, a tavalyi időmérő után ő mindenre is felkészült a Kanadai Nagydíjjal kapcsolatban. Kanadában tavaly a spanyol versenyző az első sorból indult az időmérőn, ám a versenyen csak a 9. helyen ért célba. Ám idén nagyobb reményekkel vág neki a Gilles Villeneuve pályának, ugyanis a kanadai-brit csapattal jó esélye van egy dobo