Kiszakadt mellimplantátuma miatt kellett megműteni Majoros Hajnalkát, ugyanis a mellében lévő anyag már a nyirokcsomókba is bekerült, aminek komoly egészségi következményei is lehettek volna: gyulladás, csomók, sőt, akár rákos elváltozás is kialakulhatott volna. Igencsak kockázatos a megsérülő implantátum, s nem Majka felesége volt az első, akivel
Curtis és szerelme egy agglomerációs településen választottak házat, ugyanis fontos szempont volt számukra, hogy ne okozzon gondot bejutni a fővárosba.
Hamarosan fordulóponthoz ér Peller Mariann élete: negyvenéves lesz. Míg a nők egy része ilyenkor pánikba esik és a legszívesebben eltitkolná a korát, az RTL Reggeli műsorvezetője boldogan várja a negyedik ikszet.
Új dal érkezését jelentette be a StadiumX, amelyben ezúttal Azahriah és Sam Martin is közreműködik, a szerzők között pedig David Guettát is megtalálhatjuk. A dal címe Heaven.
A 2023-as Joy Social Media Award talán minden eddigit felülmúlt, hiszen olyan nagyszerű emberek lettek jelölve, olyan kategóriákban, amelyek valóban azt tükrözik, milyen fontos is a társadalmi felelősségvállalás és a social média megfelelő használata.
Érdekes cégérbe botlottunk a II. kerület egyik forgalmas utcájában. Az egyik kapu melletti kerítésen egy tábla hirdeti: itt székel a Puskás-Dallos Randiügynökség.
Újra gyülekeznek a viharfelhők az Update felett: felszámolási kérelmet nyújtottak be az egykor Schobert Norbert alapította cég ellen. Az utóbbi hónapokban a pár éve még szárnyaló és a fitneszguru életműveként nyilvántartott céggel kapcsolatban egyre-másra érkeznek a rossz hírek.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Majka és családja egy hónapot töltött a tengerentúlon: felesége, Majoros Hajni mesélt a kint szerzett élményekről, valamint azt is elárulta, jelenleg miért nem hagyná maga mögött Magyarországot és költözne ki Amerikába.
Továbbra sincs nyoma a vasárnap eltűnt Titán tengeralattjárónak és a benne rekedt ötfős turistacsoportnak. A milliárdosok napok óta a Titanic roncsa közelében, az Atlanti-óceán mélyén rekedhettek, ám egyelőre nem találják őket. Az amerikai parti őrség közölte, hogy az egyik kutatócsapat dörömbölő hangokat rögzített. Vajon az eltűnt turisták lehette
A méregtelenítés által időről időre újult szemlélettel tekinthetünk az életünkre, levetkőzve a bennünk felgyülemlett feszültséget. Az alábbi méregtelenítő ásványok segítenek tisztábban látni, és figyelmesen hallgatni az intuíciónkra.
Tartozás miatt felszámolási kérelmet nyújtottak be a Norbi Update Lowcarb Zrt. ellen. Schobert Norbi kijelentette: a Norbi Update nincs üzleti kapcsolatban a céggel, akit hitelezőnek jelöltek meg, fizetési felszólítás sem érkezhetett.
Vajon hogy alakul Carrie és Aidan kapcsolata? És mi lesz Samantha szerepe? Ideje bekészíteni a koktéljainkat, ugyanis érkezik az És egyszer csak... 2. évada. Cikkünkben elhoztunk minden fontos információt, amit eddig megtudtunk a folytatásról.
Korántsem látszik megoldódni a szekszárdi önkormányzat körüli huzavona. A város polgármesterét még május végén mentette fel a képviselő-testület a városvezetői tisztségéből összeférhetetlenség miatt. A városházán egyelőre nem tudják, hogy az általuk visszahívott polgármester jelenleg hivatalban van-e, avagy sem.
Hiába jelezte egy korábbi dolgózójuk, hogy komoly gondok lehetnek a vasárnap eltűnt Titán búvárhajóval, a szerkezetet üzemeltető OceanGate vállalat nem tett semmit. David Lochridge szerint a hajót nem olyan mélységre tervezték, amelyre vállalkozott a turistacsapat. Ezt már évekkel ezelőtt tudta, emiatt rúgták ki, illetve perelték be őt.
Egy igazán felszabadító dallal indítja a nyarat Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf. A Margaret Island zenekar három tagját legújabb dalukról és annak különleges klipjéről kérdeztük. Meglátod, a Félember számuk lesz az új kedvenced!
Fokozza a katonák felkészítését és kiképzését az orosz-ukrán háború miatt a Magyar Honvédség. Az elhúzódó és akár eszkalációval is fenyegető háború miatt most Magyarország biztonsága és védelme az első – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden.
Victoria Komada súlyos betegséggel jött a világra: egy veleszületett rendellenességről van szó, ami miatt a babák deformált lábbal és hiányzó csontokkal születnek. A kislánynak hiányoztak a csontjai, a két lába pedig hátrafelé nézett.
Tóth Andi felszólalt egy olyan témában, amely mellett nem lehet elmenni csak úgy szó nélkül. A visszavonult énekesnő egy nemzetközi szinten égető problémára hívta fel a figyelmet az Instagram történetében.
A korábban vártnál jobban áll az orosz gazdaság a Scope európai hitelminősítő intézet előrejelzése szerint. A bruttó hazai termék (GDP) az idén várhatóan csak 0,8 százalékkal zsugorodik.