A Kulcsár Edina életéről szóló hírek középpontjában mostanában egy édes kis csöppség, Varga Amara áll. A szépségkirálynő ezen most változtatott, ugyanis másik gyönyörű kislányáról posztolt, aki eperszőke hajával és bájos mosolyával rabolta el a szívünket.
Az énekes nagyon meglepődött, amikor a ValMar duó tagjai a telefonjukon mutatták meg neki először, hogy áll éppen az Úristen című dal. A saját 60-as évekbeli önmagát látta bennük.
Vásárban még nem kapható, de ki tudja mit hoz a jövő. Pap Róbert dinnyetermesztő a kocka alakú gyümölcseiről lett híres, ám most egy teljesen új alakzattal állt elő.
Shakira feltűnt a vasárnapi Brit Nagydíjon és nem is akárkinek, a versenyen harmadik helyezettként végzett pilótának szurkolt. Vajon Lewis Hamilton és az énekesnő tényleg egy párt alkotnak?
Három kultúrához is kötik a gyökerei, 350 rivális elől szerezte meg az első szerepét, 33 éves koráig vezetni sem tudott, és van kedvenc testrésze. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 45. születésnapját ünneplő filmcsillag, Michelle Rodriguez kapcsán.
Ostromolják az udvarlók Pápai Joci lányát, aki meglehetősen nehezen viseli, hogy kislánya már gyönyörű felnőtt nővé cseperedett, aki igencsak nagy sikert arat a férfiak körében.
Elhunyt 94 éves korában Milan Kundera cseh születésű regényíró, drámaíró – közölte Anna Mrazova, a brnói Morva Tartományi Könyvtár szóvivője szerdán a CTK cseh hírügynökséggel.
Katalin hercegné egy történelmi Wimbledon-mérkőzést hagyott ki, mert az orvosai nyomós okkal arra kérték őt. Ezt a döntést azóta is bánja, de a tanácsadói tényleg nem hagytak neki más választást.
Vegetáriánus lett Gáspár Zsolti! A műsorvezető a TV2 Mokka című műsorában tűnt fel, ahol éppen vega szendvicset készített, ugyanis 11 évvel ezelőtt életmódot váltott. Most az is kiderült, hogy miért.
A nyári, nőgyógyászati fertőzéseket nem kívülről bevitt, akár szexuális úton terjedő kórokozók, hanem a hüvely belső egyensúlyának megváltozása okozza. Tévhit ugyanis, hogy strandolást követően az uszoda vizétől vagy a természetes vizekben való fürdőzéstől alakulnak ki a kellemetlen panaszok, sokkal inkább a vizes fürdőruhától és annak viselésétől.