Egy magyarországi egyetem természettudományi karán 2023-ban egy huszonöt éves doktorandusz nőnek - miután elfogadták a publikációját - felettese a következő mondatot címezte: „Szép munka, de szülni mikor fog?” Szintén 2023-ban Magyarországon, egy tech-cég irodájában pedig szintén egy vezető szájából hangzottak el ezek a szavak: „Pedig a család az e
A legjobb farmer kiválasztása óriási kihívás lehet a legtöbb nő számára, köszönhetően a temérdek márkának és fazonnak, ami a rendelkezésünkre áll a boltok polcain. A fejünkben a tökéletes farmernadrág olyan, mint amilyet Jennifer Aniston viselt a Jóbarátokban, ám ezt olykor hosszas kutatómunka és türelem megtalálni. Ebben a cikkben összegyűjtöttük,
Az utóbbi évek nagy magánegészségügyi fejlődésének eredménye, hogy már nem nagyon létezik olyan műtét vagy beavatkozás, amit elvileg ne lehetne magánkórházi körülmények között elvégezni.
Az emlőrák a nőknél előforduló leggyakoribb daganat, ám a mammográfiás szűrőprogramokkal már nagyon korai stádiumban felismerhető és kezelhető. A számos országban kritérium a képek kettős értékelése, más néven "kettős olvasás", ami azt jelenti, hogy általában minden felvételt két radiológus néz meg. Svéd kutatók azt vizsgálják, hogy a diagnosztikáb
Novák Katalin tizenkét embert fosztott meg a magyar állampolgárságától, mert azt a jogszabályok megsértésével szerezték – derült ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből.
Forró meleg nyári időjárás jellemzi az elmúlt napokat, amelyeket leginkább vízparton lehet kibírni. Ha hétköznap nem is adódik rá lehetőségünk, hétvégén a többség a strandokon piheni ki a hét fáradalmait. Egyre többen döntenek úgy, hogy a strandi büféket mellőzve saját maguk által készített ételeket visznek magukkal, ami spórolás szempontjából sem
Az internet szerelme, Keanu Reeves félmeztelenül hajókázott az olaszországi Capriban - és nem titkoljuk, hogy szívesen lettünk volna a hajó utasai között.
Természetes, hogy az óriási hőségben mind a vízpartra és kellemes, hűsítő kikapcsolódásra vágyunk, ez alól a magyar sztárok sem kivételek, akik közül néhányan egészen egzotikus helyeken üdülnek a nyári hónapokban.
A digitalizáció az utóbbi évtizedekben szinte követhetetlenül felgyorsította világunkat. Egy virtuális interakció amennyire összekapcsol, annyira el is választ bennünket egymástól... Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni a valós emberi kapcsolatok, az odafigyelés, az együtt töltött minőségi idő, és szeretetünk kifejezésének fontosságát! Az érintés aranyat
Szeretné visszanyerni két évvel ezelőtti formáját és újra egészségesnek, fittnek érezni magát Gáspár Bea. Bár tavalyelőtti műtétje után leadott húsz kilót, ezzel pedig pajzsmirigy és cukorproblémái is rendeződtek, ennek a súlynak a fele mostanra visszakúszott rá, így újra a mérleggel küzd sokak kedvenc tévés háziasszonya.
Jaelynn Chaney, egy molett modell, influenszer egy petíciót indított a légitársaságok ellen, mellyel azt szeretné elérni, hogy társaságok biztosítsanak ingyenes második ülőhelyet a túlsúlyos utasok számára.
Cary Grant minden idők egyik legnagyobb hatású hollywoodi sztárjaként vonult be a történelembe. A színészlegenda egyenesen bolondult a szebbik nemért: többször volt nős, gyermeke azonban csak egyetlen házasságából született – ő nem más, mint Jennifer Grant, aki követte édesapját a pályán, a filmcsillagtól ráadásul nemcsak tehetséget, de kiváló küls