Kováts Adél számára 2021 volt az egyik legnehezebb év. A színésznőnek számos csapással kellett megküzdenie: édesanyja elhunyt, lánya pedig életveszélyes állapotban került kórházba. Most őszintén mesélt erről az időszakról.
Augusztus 3-án számolt a TMZ arról, hogy világra jött Rihanna és A$AP Rocky második gyermeke, Riot Rose Mayers. Azóta a magánéletüket zárt ajtók mögött rejtegették, most azonban végre eljött a pillanat: mi is láthatjuk a tündéri picit!
Selena Gomez igazi természetes szépség. Legyen szó egy vörös szőnyeges ruhakölteményről, vagy mindennapi öltözékről, az énekesnő-színésznő mindig lenyűgözi a rajongóit. Ezúttal egy smink nélküli képet posztolt Instagram oldalára, hogy megmutassa valódi arcát - bármiféle smink vagy filter nélkül.
Békefi Viki és szerelme kamerák előtt beszéltek a kislányukról, aki már három hónapja teszi szebbé a mindennapjaikat. Kiderült, ki kel fel hozzá esténként és szereti-e ha énekelnek neki.
Nagy Feró, a szocializmus évei alatt “rendszerellenesnek" kikiáltott Beatrice együttes frontemberének állítólagos "jó útra téréséről" számol be egy ügynökjelentés, amelyet a “Dalos" fedőnevű titkos megbízott – vagyis Vikidál Gyula rockénekes – szavai nyomán rögzített a BM III/III. Ügyosztály egyik tisztje.
Évek óta türelmesen és rendíthetetlenül várod a baglyot, és vele együtt a roxforti "behívódat", kívülről fújni az ikonikus idézeteit számodra nem extra, hanem alap, ahogy az is, hogy a Harry Potter regénysorozat minden részét rongyosra olvastad. Ha mindez igaz rád, akkor az ősz egyik könyvújdonsága igazi bonbon lesz az évedben: érkezik ugyanis egy
Sophie Turner és Joe Jones válását már a kezdetektől fogva nagy médiafigyelem övezi; sokakat meglepett, hogy a pár négy év házasság után a válás mellett döntött. Ez az időszak mindkettőjük számára nagyon nehéz lehet, de egy szakítás után mindig jó, ha az ember kimozdul, és részt vesz egy kellemes programon - így tett most Sophie Turner is.
A reggelivel kapcsolatban magasak az elvárásaink: gyorsan készüljön el, legyen finom, tápláló, és nem utolsó sorban egészséges. Ezeknek a kívánalmaknak nem könnyű megfelelni, különösen, ha gyerekeknek készül. Most viszont mutatunk egy nagyon egyszerű receptet, amiben rengeteg vitamin van, ízletes, és elképesztően gyorsan elkészül. Sőt, még holnapra
Szabó Zsófi tökéletesen kiaknázza a divat adta lehetőségeket, ha az önkifejezésről van szó: időnként egy bájos kreációban a romantikus oldalát csillogtatja meg, míg máskor kényelmes szettbe bújva sportos énjét láthatjuk. Most pedig igazi végzet asszonyának öltözött, és bebizonyította: ilyen egy ízig-vérig nő!
Izgalommal és idegességgel, újságírók gyűrűjében kezdte meg múlt hét csütörtökön hároméves katonai kiképzését Spanyolország leendő trónörököse és egyben későbbi főparancsnoka, Leonóra hercegnő. Képeken mutatjuk a pillanatot!
Még a járdát is lezárták az esztergomi Grand Hotel előtt. A Hernádi Csaba érdekkörébe tartozó szállodában tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz szerdától.
Váratlanul szakíthatott a focista és az ismert magyar sportoló lánya, legalábbis többen erre következtettek abból, hogy eltűntek a közös képeik a közösségi oldalakon.
A jeles énekesnő a közelmúltban hozta világra második gyermekét, Blankát, nemrégiben pedig egy olyan videófelvételt tett közzé az Instagramján, melyben mindkét csemetéje felbukkan.
Tom Cruise és Nicole Kidman fogadott lánya, Isabella Jane Cruise az egykori sztárpár legidősebb gyermeke. Ritkán mutatja meg magát közösségi oldalain, de ezúttal kivételt tett, így mi is meggyőződhetünk szépségéről.
Burkoltan utalt a kormányközeli producerek egyik nagyágyújára Pesty László. A tévés producer rengeteg interjút adott azóta, hogy egyszer Lölő-jelenségként írta le azokat, akik szerinte "a kirakatban lopnak, csalnak, zsarolnak". Pesty nemrég azt nyilatkozta, "valaki kipakolta a kasszát" a filmiparban, ezért most nem tudja megrendezni az egyik projek
Mint azt lapunk is megírta, a Blikk információi szerint szakított Szoboszlai Dominik és barátnője, Gécsek Fanni. A focista és a gyönyörű barátnője három évig alkottak egy párt, most azonban minden közös képet leszedtek a közösségi oldalaikról.
A világhírű színész a Modi című filmet forgatja a magyar fővárosban, melyet rendezőként is jegyez. Az életrajzi produkcióban az Oscar-díjas Al Pacino is fontos szerepet játszik.
2023 a kismama divat egy igencsak meghatározó éve volt, kiderült, hogy a belevalóság és a terhesség egyáltalán nem zárják ki egymást, sőt! Ez többek között köszönhető annak is, hogy Rihanna a kezébe vette az irányítást, hogy megreformálja a korábban egyhangú várandós divatot. Oké, de mik a szabályok? Egyszerű: nincsenek, a kukába velük!
A vádakra maga Tóth Andi is reagált, aki közösségi oldalán, a 24 órán át elérhető Instagram-posztban számolt be a közte és a Hazatalálsz című sorozat gyártója közötti konfliktusról.