2024. december 3. kedd

dec. 3
0:59
A yin jóga lenne az érzelmi és testi blokkok feloldásának kulcsa? (Glamour)
A gyógyulás sokféle formát ölthet: egy különleges mozgásforma, egy szakember által irányított és kontrollált beszélgetés vagy egy alternatív terápia is kiutat jelenthet a mindennapi mókuskerékből. Öngyógyító sorozatunkban olyan különleges módszereket próbálunk ki és mutatunk be, amelyek – újdonságuknál vagy hatékonyságuknál fogva – alternatívát jel
dec. 3
1:03
Elhalványuló szerelmek nyomában (Glamour)
Ghosting, bredacrumbing, zombie-ing… Dunát lehetne rekeszteni a toxikus párkapcsolati trendekből, melyekről úgy tűnik, mintha kifejezetten az elmúlt években váltak volna elterjedté. Pedig régen is léteztek, csak valamivel nehezebb volt őket elkövetni és azonosítani.
dec. 3
1:15
A Házasság első látásra Gerije szembesítette Renit: tud róla, hogy a barátjával randizna a háta mögött (Blikk)
Igencsak érdekesen alakul a Házasság első látásra ötödik évada, hiszen egyik pillanatról a másikra megváltozhat a viszony a szereplők között. Ám Reni és Geri párosának dinamikája nem igazán mozdul előre. A fiatal lány nemrég kijelentette, nincs túl az exén, míg a férje most azzal szembesítette, tud róla, hogy a háta mögött a barátjával randizna.
dec. 3
2:33
Rubint Rella nagyon várja a Mikulást (Blikk)
Rubint Rella és férje, Novothny Soma nem veszik félvállról a Mikulás ünnepét, így időben beszerezték a díszes pulcsikat, hogy napokon keresztül élvezhessék az ünnepi hangulatot.
dec. 3
3:21
"Túl kegyes lenne neki a halál" – megdöbbentő, új fejlemény az eltűnt győri villanyszerelők ügyében (BorsOnline)
A két férfi holtteste évek óta nem került elő.
dec. 3
3:21
Napi horoszkóp 2024. december 3.: a Ráknak ma gördülékenyen mennek a dolgai, a Szűz nehezen találja a motivációt (Life)
Jó ideje, olyan terhek nyomják a vállunkat, amelytől egyelőre nem tudunk megszabadulni, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy mielőbb fellélegezhessünk.
dec. 3
3:51
Fel kellett nyitni az angol uralkodó sírját, idegen testet találtak benne, jókora történelmi fordulat ez (Promotions)
Elképesztő felfedezés történt.
dec. 3
3:51
Tóth Gabi elvesztette minden tartását és hitelességét (AC News)
Tóth Gabi fel sem ismeri, mennyi mindent veszített a TV2 táncműsorában: többek között a tartását, a hitelességét és a rajongóit. Kár. Szerzett viszont sok-sok új ellenséget, gyűlölködőt, sajnálkozót. Amiért szintén kár. Igaz, ahhoz azért nagy arc kell, hogy a darabos mozgású énekesnő kijelentse: nem tartja igazi zsűrinek Juronics Tamás Kossuth – dí
dec. 3
4:21
Vérfürdő Ivacson: kezét-lábát levágta a vonat a fiúnak (AC News)
Rosszul lett egy fiú az ivacsi vasútállomáson, és az érkező vonat alá esett, a kerekek több végtagját is levágták.
dec. 3
4:27
Napi horoszkóp - december 3: a Nyilas-hold felkavarja az állóvizet, ez várható a mai napon (Promotions)
Napi asztrológiai előrejelzésünk.
dec. 3
4:33
Rendkívüli üzenet jön Facebook-on, durva következményei lehetnek, ha így válaszolsz (Promotions)
A karácsony közeledtével még több csalás jön az egyes közösségi oldalakon és platformokon.
dec. 3
4:57
Zebra és ló nászából született utód, rendkívüli a kinézete (Promotions)
Lenyűgöző szépségű, különleges állat született.
dec. 3
5:09
Csata a Gáspár családban: ügyvéddel támadt az öccsére Győzike (Blikk)
Szinte már megállíthatatlan a családi viszály: komolyodik Gáspár Győző házügye. Mint megírtuk, a showman nem tudja eladni a nógrádmegyeri ingatlanját, s szeretné, ha a telkének tulajdonjoga átkerülne a nagyobb lánya, Evelin nevére. Az öccse, Zsolti azonban nem működik vele együtt, ezért Győzőék ügyvédhez fordultak, s a pereskedéstől sem riadnak vis
dec. 3
5:27
10 pikáns kép Jennifer Anistonról, ahol szinte alig visel valamit, 20 évesnek néz ki az 55 éves érett színésznő (Promotions)
Nőies, elegáns és izgató: elképesztő képválogatás.
dec. 3
5:51
Húzós árak Gerendai Károly legújabb pesti mulatójában: 6500 egy gulyás, 19,5 ezer a kóstoló menü (Pénzcentrum)
Gerendai Károly új projektje, a Vibe Budapest egy prémium szórakozóhely és étterem, amely a Spenótházként ismert épületben nyílik meg december 13-án. A Moulin Rouge-hoz hasonló helyszínen étkezés közben élő zene, DJ-k és táncosok szórakoztatják a vendégeket. Az étlap ázsiai ihletésű, a 1,25 milliárd forintos beruházással készült hely 150 főt tud fo
dec. 3
5:51
Sushi, koktél és asztalok között szambázó táncosok – ilyen lesz a Vibe Budapest (SzMo)
Elsők között leshettünk be a kulisszák mögé, hogy megmutassuk, milyen különleges hangulat vár Gerendai Károly új éttermében.
dec. 3
5:57
Alig akart hinni a szemének a bolti eladó a kasszánál, amikor egy fiatal lány fizetni akart, őrületes jelenet játszódott le (Promotions)
A videót a TikTok eltüntette, de az X-re később újra feltöltötték.
dec. 3
6:21
Megtaláltuk! Fotón a fiú, aki elrabolta a Megasztár döntősének szívét (Ripost)
Megmutatjuk Tóth Abigél szerelmét.
dec. 3
6:21
Minden sikeres koncert mögött áll nő - Molnár Csilla menedzserrel és Szalai Alexandra "Catering Queen"-nel beszélgettünk (Glamour)
Rengeteg ember és hosszú évek munkájára van szükség ahhoz, hogy egy koncert egész életre szóló élmény legyen a rajongóknak. Két olyan nő munkanapját követtem végig, akik ugyan a háttérben maradnak, mégis esszenciális szerepük van abban, hogy a közönség élvezze a koncertet. Ismerd meg Molnár Csillának, a Halott Pénz menedzserének, és Szalai Alexandr
dec. 3
6:27
Disznómedencének használta az 5000 éves műtárgyat, történelemmódosító leletet találtak (Promotions)
A földművesnek fogalma sem volt, miben fürdenek a malacai, egymást közt adják a tudósok, annyira különleges.
dec. 3
6:33
Egy szál fehérneműben fotózkodott Hunyadi Donatella (SzMo)
Kiszel Tünde lánya merész fotón mutatta meg magát a közösségi oldalán. Donatella bevállalta.
dec. 3
6:39
Gyűrű került Schóbert Lara ujjára (BorsOnline)
Nem lehet nem észrevenni, milyen szépen csillog.
dec. 3
6:51
13. havi nyugdíj 2025: mutatjuk, kinek és mekkora összeg járhat februárban (Pénzcentrum)
A 2021-től lépcsőzetesen visszavezetett 13. havi nyugdíj minden év februárjában érkezik, összege pedig jelenleg a rendes nyugdíj összegével egyezik meg. Tehát technikailag februárban duplán érkezik a nyugdíj - már emelt összegben a decemberi nyugdíjhoz képest. Fontos azonban, hogy 13. havi nyugdíjra, ahogy az év eleji nyugdíjemelésre is csak azok j
dec. 3
6:51
Ezért ne használj hamisított parfümöt soha, semmilyen körülmények között: szakemberek hívják fel a figyelmet, milyen borzalmas dolgot tartalmaz (Glamour)
Veled is előfordult már, hogy megtetszett egy parfüm illata, és bár tudtad, hogy nem eredeti, a kedvező ára miatt úgy érezted, nem tudsz neki ellenállni? Sokan úgy vélik, ez már csak azért sem jó döntés, mert szinte biztos, hogy az ilyen parfümök illata meglehetősen rövid ideig tart, egy szakember nemrégiben azonban arra is felhívta a figyelmet, ho
dec. 3
6:51
Angelina Jolie hatalmas ütést mért Brad Pittre: a háborújuknak sosem lesz vége (Life)
Angelina Jolie és Brad Pitt egykor Hollywood álompárja voltak, ma azonban egy keserű jogi csatározás főszereplői. Ennek legújabb fordulatában Brad Pitt-tet arra kötelezték, adjon át minden olyan dokumentumot, amelyek bizonyíthatják Angelina Jolie és gyermekeik ellen elkövetett állítólagos bántalmazást.
dec. 3
6:57
Ez a vég: meghazudtolta 50 panaszkodó bajtársát a mentőszolgálat (AC News)
Félszáz OMSZ-nál dolgozó mentésirányító állítja, hogy hosszú ideig  egyetlen mozgássérültmosdót használhattak.
dec. 3
7:03
Baj van! Kamilla királyné állapota nem javul: közleményt adott ki a Buckingham-palota (Life)
Mellkasi fertőzése miatt már több hivatalos eseményt is kihagyott, és most újabb hivatalos programról fog hiányozni. Kamilla királyné állapota nem javul a megfelelő ütemben.
dec. 3
7:09
Óriási csattanás az úton, nagy erővel rohant ki a hatóság (BorsOnline)
A ma reggel sem indul könnyen.
dec. 3
7:09
Családi balhé: ügyvéddel támadt az öccsére Gáspár Győző (SzMo)
A patthelyzet már hónapok óta tart, és a két testvér családjai között azóta sem született megegyezés. Evelin és szülei ezért ügyvédhez fordultak, hogy a törvény segítségével érvényesítsék az álláspontjukat.
dec. 3
7:21
Így ölelte sírva az anyukáját Tóth Abigél (Metropol)
A Megasztár döntőse a szüleire minden bánata után számíthatott.
dec. 3
7:21
Napi horoszkóp: A Szűz tartós kapcsolatra vágyik, a Bak beveti a csáberejét - december 3. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
dec. 3
7:21
Láttad már Brigitte Bardot csoda szép unokáját? Így néz ki az 50 éves Anne Charrier (Life)
Brigitte Bardot nevét mindenki ismeri, de vajon tudtad, hogy a francia ikon unokája, Anne Charrier, szintén a filmvilágban alkotott maradandót? Az 50 éves színésznő nemcsak gyönyörű, de tehetségével is rászolgált a figyelemre. Nézzük meg közelebbről életét és karrierjét!
dec. 3
7:27
Lejárt kenyeret árulnak az egyik legnagyobb magyar üzletláncban, még le is akciózták (Promotions)
Az egyik vásárló felháborodva tette vissza a kenyeret a polcra, már rég nem szabadna kinn lennie ilyenkor az eladótérben.
dec. 3
7:33
Rendőrök mindenhol, 8 éves kislány holtteste az utcán: "Ma reggel tudtuk meg, hogy az egyik tanulónk elhunyt" (BorsOnline)
Gőzerővel nyomoznak.
dec. 3
7:51
"Most jutottam el oda, hogy nem akarom folytatni" – Házasság első látásra Orsi remegő hangon jelentette be, befejezte (Ripost)
Nem állnak túl jól a dolgok Orsi és Zoli között.
dec. 3
7:51
Ambrus Attila: Az a dolgom, hogy a gyerekeimet valameddig még fölneveljem (BorsOnline)
Ambrus Attila nem lehet majd ott a filmje premierjén?
dec. 3
7:51
Botrányba keveredett Diana hercegné bátyja: durva dolgot művelt Charles Spencer exfelesége (Life)
Összecsap az új szerelem és a volt feleség. Earl Spencer, Diana hercegné öccse, egy bírósági dráma középpontjában találta magát. Új párja, Dr. Catrine Jarman pert indított korábbi felesége, Lady Karen Spencer ellen.
dec. 3
7:57
Balázs Klári Korda Györgyről: egymás számára sem szűntek meg férfinak és nőnek lenni (Blikk)
Balázs Klári és Korda György otthona a nyugalom szigete, ahol a pörgős hétköznapok után kettesben töltődnek fel. Az énekes házaspár számára az ünnepek a meghittségről, a közös pillanatokról és az egyszerű, mégis különleges élményekről szólnak. A karácsonyt ezért idén is csendesen, otthon ünneplik, távol a reflektorfénytől.
dec. 3
7:57
Egy szál fehérneműben fotózkodott Hunyadi Donatella (SzMo)
Kiszel Tünde lánya merész fotón mutatta meg magát a közösségi oldalán. Donatella bevállalta.
dec. 3
7:57
Nem lesz jó kedvünk a mai időjárástól, mutatjuk, mi várható a nap folyamán (Promotions)
Részletes időjárás előrejelzésünk a mai keddi napra.
dec. 3
8:21
Medve Törökbálinton! Sokan nem merik elhagyni az otthonukat (Ripost)
A helyiek óvatosságra törekszenek.
dec. 3
8:21
"Tudtuk, hogy különleges gyermeket kaptunk" – Négyéves lett Ádin, az első magyar Duchennes kisfiú, aki megkapta a génterápiát (BorsOnline)
Megható posztban emlékeztek vissza a szülők az elmúlt négy év megpróbáltatásaira és örömeire.
dec. 3
8:21
Ez a 3 csillagjegy szakításra vagy válásra készülhet 2024 decemberében (Life)
2024 decemberében a csillagok állása különleges hatást gyakorol három csillagjegy életére - nekik párkapcsolati problémákkal kell szembenézniük. Olyan energiák szabadulnak fel, amelyek nehéz döntések meghozatalára ösztönözhetik őket.
dec. 3
8:39
Andrea Bocelli fia, Matteo nem csak elképesztően sármos: édesapja tehetségét örökölte (Life)
Önálló zenei karrierbe kezdett az olasz tenor fia. Andrea Bocelli fia, Matteo Bocelli New Yorkban debütált szólóban, ahol bebizonyította, hogy nemcsak a neve miatt érdemes rá figyelni.
dec. 3
8:45
Paudits Béla: hiába volt hatalmas tehetség, küzdelmes, nehéz életet élt (Blikk)
Paudits Béla a tehetségével elkápráztatta a közönséget, miközben a magánéletében szüntelen küzdelmekkel nézett szembe. Betegségek, belső bizonytalanságok és szerelmi tévelygések nehezítették az életét, amely végül tragikus véget ért. Az utolsó éveiben nyomorban élt. A Jászai Mari-díjas színművésznek emlékezetes pályája volt, de a mögötte rejlő embe
dec. 3
8:51
Sármos pasi lett Demcsák Zsuzsa fia (Metropol)
Ritka pillanat, hogy a műsorvezető megmutatja gyermekeit. Demcsák Zsuzsa fiának a napokban volt a szalagavatója, nagyon jóképű férfiú lett!
dec. 3
8:51
"Az elejétől kezdve nem szeretett volna minket itt látni a zsűri" – nem csitul a balhé, Tóth Gabi keményen beleállt a Dancing with the Stars zsűrijébe (Ripost)
Tóth Gabi a kommentszekcióban fakadt ki.
dec. 3
8:51
Egy orvos felfedi, miért tapasztalnak a nők "pasivakságot" karácsonykor (Life)
Az ünnepi időszak sokak számára ideális a kapcsolatok elmélyítésére. A karácsony a romantika ideje, de vajon tényleg csak egy kifogás arra, hogy a középszerű barátoddal maradj?
dec. 3
8:51
Nyugdíjba ment egy cégnél a vezető, felháborító dolgot vártak el a dolgozóktól búcsúgesztusként (Promotions)
Alig akart hallani a fülének a dolgozó.
dec. 3
8:57
Hódít a dubai csoki: pisztáciakrémeket teszteltek, mutatjuk a legjobbakat (Blikk)
A csapból is a dubai csoki folyik lassan: már Magyarországon is tarol az édesség, amiért rengetegen meg vannak őrülve. Sokak szerint ez az édesség lehet 2024-es karácsonyi szezon nagy favoritja. A desszert egyik alapja a pisztáciakrém, amely igazi különlegesség.

Keresés