Megújítja és megerősíti együttműködését a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint az E.On Hungária csoport.
Tündéri videót posztolt a közösségi oldalán Dobó Ági, akinek az egyik kisfia az egykori szépségkirálynő testvérének a kislányát ölelgeti. Dobó Ági és férje, Kis Csaba egyre gyakrabban kapják meg a kérdést, miszerint vállalnak-e harmadik gyereket is. Az édesanya Instagram-bejegyzése szerint valóban örülnének egy kislánynak a két fiuk mellé.
A nyári melegbe már belekóstolhattunk idén, és ez az elkövetkező hónapokban csak fokozódni fog. Ismét jönnek majd a hőségriadók, a tikkasztó forróság és vele együtt az égető napsütés. A napon való tartózkodás fokozott elővigyázatosságot igényel, csakúgy, mint a folyadékbevitelre és az idős családtagokra való odafigyelés. A nyári időszak újszerű kih
Mindössze 23 évesen, a legismertebb és legfelkészültebb pártpolitikusokkal állt ki vitázni a köztévé választási műsorában a Második Reformkor alelnöke.
Lovagi címet kaptak az ABBA együttes tagjai a svéd királytól és királynétól. Az ünnepségre együtt érkeztek, s az eseményen friss fotók készültek a híres zenekarról.
Tompos Márton, a Momentum alelnöke, Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője és Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője orosz zászlókkal jelölték meg a kormánytagok székeit a rendkívüli parlamenti ülésen.
Megkapóan őszinte könyvben mindent elárul Molnár Csillához fűződő szerelméről Futács Károly. Az egykori étterem- és diszkótulajdonos és a tragikus sorsú szépségkirálynő kapcsolata 1985 nyarán kezdődött, és egy kisebb megszakítást leszámítva Csilla 1986 július 10-i haláláig tartott. Most lerántotta a leplet a titokról Futács, aki lapunknak elmondta,
Vitathatatlan, hogy a 61 éves Demi Moore csak úgy ragyog, amit meglepő módon nem szépészeti beavatkozásoknak vagy luxusminőségű kozmetikumoknak, hanem példamutató hozzáállásának köszönhet.
A 49 éves énekesnő nem stresszel rá a teherbe esésre, de szívesen vállalna gyermeket az új szerelmével is.Nem kereste mindenáron a szerelmet Judy azt követően,
Ha arról van szó, hogy mik azok a hétköznapi dolgok, amiket a legjobb szándékunk ellenére is gyakran nehéz megvalósítani, akkor sokaknak elsők közt a fogyás és az alvás jut az eszébe. Bár mindkettőért sokat tehetünk, fogyni és aludni is számos kihívással járhat, hiszen a plusz kilók legtöbbször nem olvadnak le csak úgy, és nem is sikerül mindannyiu
Egy ország gyászolja a pénteken hajnalban elhunyt Tompos Kátyát. A 41 éves színésznő halála mellbevágó: okos volt, tehetséges és imádott élni. A Life.hu évekkel ezelőtt beszélgetett vele, akkori szavait felidézve emlékezünk rá.