Elváltak, de barátok maradtak – kevés egykori házaspár mondhatja el ezt magáról. Héjja Anett, a Retro Rádió hírolvasója és Juhász Gergely, a Rádió1 műsorvezetője között azonban nagyon szoros a kapcsolat. A mai napig a legjobb barátok. Hogy Makai Gábor, klinikai szakpszichológus szerint lehet-e barátság exek között, kiderül a fenti videóból.
Vasárnap megnyitja kapuit az ország egyetlen beköltözős valóságshow-ja. A ValóVilág történetének eddigi legnagyobb nyereményét viheti haza idén a győztes. De nem ez az egyetlen újdonság: Puskás-Dallos Peti mellett új házigazdája is lesz a műsornak, méghozzá Megyeri Csilla szeméjében. A két műsorvezetővel jártuk körbe a villát.
Valmar, Lil Frakk, Kovácsovics Fruzsina és Szakács Gergő a Follow the Flow zenekarból is fellépett a Wellhello tizedik születésnapján, amin persze a Fókusz is ott volt. Bepillantottunk a kulisszák mögé, megnéztük, hogyan készül a nagy napra Diaz és Fluor. A fiúkra jellemző bolondozás mellett megható pillanatokból sem volt hiány.
Bár Kocsis Paulina csak három éve van a zenei pályán, az X-Faktorban feltűnt énekesnő múlt hétvégén mégis hazavihette a Fonogram-díjat, és mint a Reggeli stúdiójában elmondta, szóhoz sem jutott a megtiszteltetéstől. Mint mondta, hatalmas önbizalomlöket ez neki és zenekarának, akikkel gőzerővel készülnek a a Kobuci Kertben tartandó lemezbemutatójukr
Lehet, hogy első ránézésre nem úgy tűnik, de rendkívüli módon élvezi az életet Arató András, ismertebb nevén Hide the Pain Harold, aki az internet egyik legismertebb arca. Mint megjegyezte, a magyar világsztárokat általában Hegyeshalmon túl ritkán állítják meg, mellé Kolumbiában mégis testőröket kellett fogadni, hogy a tömegeket távol tartsák tőle,
Hanga Brigitta és Dániel Gergő 8 éve ismerkedtek meg az RTL Farm című műsorában. Az akkor háromgyermekes édesanya nem titkolta, főként magánéleti válsága miatt jelentkezett a műsorba. Esze ágában sem volt ismerkedni, az élet azonban közbeszólt. Mára hatalmas család lettek: szerelmüket két közös gyerkőccel pecsételték meg, mellettük pedig még neveln
Kétségtelen, hogy az egészséges, kiegyensúlyozott étrend a legjobb módja annak, hogy a szervezetünk megkapja a szükséges napi tápanyagbevitelt. Azonban előfordulhat, hogy egy kis kiegészítésre van szükségünk ahhoz, hogy ez maradéktalanul teljesüljön: ilyenkor jönnek képbe a vitaminok és az ásványi anyagok. Mutatjuk, melyiket mikor érdemes beszedni!
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Tudtad, hogy már 20 éves korunktól bőrünk egyik legfontosabb összetevői, a kollagénrostok elkezdenek lassan lebomlani? Ettől a bőrünk fokozatosan elveszíti feszességét és rugalmasságát, végül megereszkedik, petyhüdtté válik. A megfelelő kozmetikumok és kezelések használatával azonban sokat tehetünk az öregedés látható jelei ellen, és nem kell hozzá
A munka ünnepét Európában 1919-ben még csak Párizsban ünnepelték, de 1946-tól már a magyar állam is a forradalmi munkásosztály zászlajára tűzte az amerikai kezdeményezést.
Vannak olyan napok, amikor csak arra vágyunk, hogy bekucorodjunk a kanapéra egy pihe-puha pokróc és némi nasi kíséretében. Mutatjuk, milyen sorozatokat érdemes ledarálnod, ha ma legszívesebben ki sem mozdulnál otthonról!
Akár a magyar Colin Firth, mindig udvarias és szellemes, hamarosan pedig ugyanabban a híres szerepben láthatjuk a színpadon, mint amely világszerte ismertté tette a brit színészt. Wunderlich József lesz Mr. Darcy - és erről először a Sassy-nak mesél.
Manuel még mindig nem dolgozta rá kiszabott ötven óra közmunkát. Valójában a lopás következményeként adott büntetést még meg sem kezdte a népszerű zenész, aki egy nagyobb összeggel azonban támogatta a sértetteket.
Bajor Gizi Kossuth-díjas színművész A kaméliás hölgy című darabban viselt kellékgyűrűjét őrzi Csongrádi Kata. Hogy miként került birtokába az értékes relikvia, azt a Családi kör vendégeként mesélte el az énekes, színművész.
Hatalmas a feszültség, óriási a tét, Az álommeló mai előzetese alapján a műsor tele lesz drámával. Curtis ugyanis kisétált a stúdióból, és magára hagyta a versenyzőket.