Szabó Gergő és Pálfi Márió között többször alakult ki konfliktus Az álommeló spanyolországi forgatásán. Gergő az rtl.hu-nak arról mesélt, hogyan alakult forgatás után a kapcsolata egykori jelöttársával, és arra is kitért, hogy kinek drukkol a fináléban.
Lassan első születésnapját ünnepelheti a Madame Tussauds Budapest, ahol a legnagyobb világsztárok mellett Palvin Barbara viaszszobra is helyet kapott. Az Egyesült Államokban élő 30 éves magyar modell most elképesztő kulisszatitkokat árult el arról, hogyan is készült el a tökéletes viaszmása.
"Be van mikrofonozva hat hete, és én hallom, hogy mit mond az orra alatt" – mondta Az álommeló forgatásán Balogh Levente, akinél végleg betelt a pohár. Az ásványvízkirály közel fél órán keresztül sorolta Máriónak, mi nem tetszik neki a fiúban. Az elnökiasszisztens-jelölt számára a verseny véget ért. A történtekről az üzletembert kérdeztük.
Szerdán lenyűgöző majálisnak lehettünk szemtanúi, a Közlekedési Múzeum egy izgalmas utazásra hívta az érdeklődőket, melynek középpontjában az intézmény új időszaki kiállítása állt. A jubileum alkalmából a tárlatot mindössze 125 forintért lehetett felfedezni a Dízelcsarnokban.
A Família Kft. színésznője kifordult önmagából de ezzel is híressé vált, új hobbijához igazították a házat, a kertjükben is van valami ami amerikai filmbe illő.
Szerettük az Ablakot. Amikor "kinyitottuk", csak úgy áradt be rajta a friss levegő, az enyhe nyugati szél segítségével. Mert szokatlan volt a Kádár-rendszerben, hogy egy televíziós műsor folyamatosan felhívja az ország figyelmét... a hibákra! Az Ablak című közéleti szolgáltató műsort péntekenként több millióan nézték. A Pocsék Áruk Fóruma nemcsak s
Oroszország megsértette a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) rendelkezéseit klórpikrin bevetésével ukrán csapatok ellen, illetve tömegoszlató vegyületek harcászati alkalmazásával - állította az amerikai külügyminisztérium szerdán közzétett közleményében.
Koltai Róbert színművész kényesen ügyel arra, hogy a magánélete távol maradjon a nyilvánosságtól, ahogy ő maga is a nyüzsgő belvárostól: a feleségével évek óta vidéken éleik a mindennapjaikat.
Gyenesei Leila még csak 38 éves, de már elvesztette a szüleit. Az édesapját egy hónappal ezelőtt temette el, a gyász feldolgozásában pedig a legnagyobb segítsége a kislánya.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Bár az igazán jó időre még várnunk kell, ám május 1-gyel kezdetét vette a strandszezon. A HelloVidék ennek apropóján összegyűjtötte, idén hogyan alakulnak a vidéki termál- és strandfürdők jegyárai.
Bármikor megvehetsz egy környezetbarátnak beállított terméket, ami nem az, vannak viszont nemzetközi jelzések, amelyeket figyelve könnyebb az eligazodás a “Zöld Zajban".
Margot Robbie nemrég koszorúslányként vett részt egy barátnője ausztráliai esküvőjén, a tőle megszokott módon pedig ezúttal is mesébe illően gyönyörű volt.
Margot Robbie nemrég koszorúslányként vett részt egy barátnője ausztráliai esküvőjén, a tőle megszokott módon pedig ezúttal is mesébe illően gyönyörű volt.
Lassan három éve van együtt VV Bálint és a Next Top Model Hungary gyönyörű versenyzője, Czibolya Niki. A páros közös tervei is kiderültek, amelyek között a családalapítás is szerepel.
A 45 éves Kourtney Kardashian gyakran sokkolja a világot a bizarr szépségtrendjeivel és hajmeresztő gyereknevelési szokásaival. Legújabb húzásával ismét sikerült meglepnie rajongótáborát.
Szenzációs fizikai formában van a ma 49 éves David Beckham, fel is töltött kidolgozott izmairól egy fotót, amit szeretett felesége, Victoria készített. Posztjában róla is szó van, bár a fókuszt nem lehet levenni felsőtestéről.
Harry herceg hosszú idő után ismét az Egyesült Királyságba utazik, így azt gondolhatnánk, itt a tökéletes alkalom, hogy meglátogassa testvérét, Vilmos herceget és a kemoterápiás kezelés alatt álló Katalin hercegnét. Egy bennfentes szerint azonban most is elmarad a várva várt találka - természetesen nem véletlenül.
A mesterséges intelligencia korszakának hajnalán az egész oktatási rendszer célja és eszközrendszere megérett egy jelentősebb újragondolásra - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Balogh Petya, a Cápák között angyalbefektetője. Mint mondta, manapság a sikeres karrierhez nem lexikális tudásra van szükség, hanem kreatív és hatékony problémamego
Bár Katalin hogylétéről március óta szinte semmit sem hallani, a brit királyi család rajongóinak kedélyét pár napja egy fotó borzolta fel: sokan a kép miatt következtetnek arra, hogy a hercegné sokkal rosszabb állapotban van, mint azt eddig sejtettük.