A 25 fős mezőny 18. helyén végzett Olly Alexander múlt hétvégén a svédországi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, de a közönségnek finoman szólva sem nyerte el a tetszését a produkciója - most megszólalt a történtekről.
Harry és Meghan ellen szövetkezett az uralkodó és a trónörökös, ám a királyi szakértő szerint mindketten kudarcot vallottak, ami meglehetősen megviseli apát és fiát.
Kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész csaknem kivétel nélkül minden Nemzet Színésze-választáson személyesen vesz részt, éppen ezért okozott meglepetést, amikor legutóbb, május 3-án, Kulka János megválasztásánál többek között ő sem jelent meg a Nemzeti Színház épületénél.
Itt a bizonyíték: újra egy párt alkot Tápai Szabina és Kucsera Gábor. Mint ismert, a két volt sportoló, az egykori kézilabdázó és a világbajnok kajakos tíz év házasság és három gyerek után költöztek külön. Tavaly beszéltek először a párkapcsolati problémáikról, Szabina pedig azt sem rejtette véka alá, hogy többször is válságba került a házasságuk,
Neked milyen dolgok jutnak eszedbe elsőként, ha az alvásunkat befolyásoló tényezőkről van szó? Hogy mit eszünk vacsorára, mikor isszuk meg az utolsó kávénkat, vagy éppen meddig nézzük a tévét? Valóban mindegyik fontos szerepet játszik, de tudtad, hogy legalább ilyen lényeges az is, hogy milyen hangulata van a hálószobádnak? Így pedig néhány lakbere
Halálos fenyegetéseket kapott Donald Tusk lengyel miniszterelnök a Robert Fico ellen elkövetett merénylet után. A helyi sajtó szerint megerősítik a politikus védelmét.
A 22 éves Baukó Attila, vagyis Azahriah Friderikusz Sándornak mondta el, mit gondol a Magyar Péter-jelenségről egy héttel azelőtt, hogy kiállna a Puskás Arénába sok tízezer ezer ember elé.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Dmitrij Medvegyev az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke Telegram csatornáján azt fejtegette, hogy szerinte nem meglepő, hogy egy olyan politikus ellen indítanak támadást, aki "észszerű álláspontot képvisel" Oroszországgal szemben.
Te is papírmániás vagy? Vagy csak szereted a cuki grafikákat? Ha jártál már WAMP Design vásáron találkozhattál már Ágival, a Rodian Design Studio & Shop márka megálmodójával és gyönyörű standjával, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ismerd meg most az ő történetét!
Egyszerre divatos, sportos, okos, minden ruhádhoz passzol, ráadásul az egészséged és a mindennapjaid rendíthetetlen őre a Huawei legújabb viselhető okoskiegészítője, a Watch Fit 3. Kipróbáltuk, milyen az, ha az órád nem csak a mindennapi megjelenésed egészíti ki tökéletesen, de egyben a segítőd is, amely mindenben támogat, legyen szó az egészségese
A Concorde csak egyszer szenvedett szerencsétlenséget, és kivonták a forgalomból. Idén már egy kezünkön sem tudjuk megszámolni az egyre félelmetesebb a Boeing-incidenseket.
Tegnap este a hazai sztárvilág apraja-nagyja ott volt Demeter Richárd exkluzív divatbemutatóján, ahol a tervező a legújabb és eddigi legszemélyesebb kollekcióját mutatta be a közönségnek. Lékai-Kiss Ramóna régóta dolgozik együtt és nagyon jó barátságot ápol Ricsivel, így az a megtiszteltetés érte, hogy a kollekció egyik vadonatúj darabját ő viselhe
Nemrég érkezett az örömteli hír, miszerint a világhírű rapper, Justib Bieber felesége első közös gyermekükkel állapotos, most pedig újabb érdekesség derült ki Hailey várandósságáról.
Kamilla királyné olyat tett, amivel várhatóan sokak szimpátiáját el fogja nyerni: néhai anyósa, Erzsébet királynő nyomdokaiba lépett, és ő is úgy döntött, hogy végleg kitiltja a ruhatárából a valódi szőrméből készült ruhadarabokat.
A legidősebb Gáspár lány egy gyorsan eltűnő Insta storyban osztott meg egy selfie-t, amin történetesen egy jóképű fiatalember is áll mellette. Ő lehet a következő szerelem?