2024. május 23. csütörtök

máj. 23
0:12
"Beintünk a köztévé politikai Mónika-show-jának" – A Kétfarkú Kutya Párt sem vesz részt a köztévé vitáján (Blikk)
A Kétfarkú Kutya Párt EP-listavezetője, Le Marietta nem vesz részt az M1-en közvetített vitán – ezt a párt Facebook-oldalán jelentették be.
máj. 23
0:12
Nyomozást indítottak Matthew Perry halála ügyében (Infostart)
A szervezetében talált ketamin miatt vizsgálódnak a hatóságok.
máj. 23
0:12
SMS-ben kötelezték az irániakat Raisi temetésére (AC News)
A helikopterbaleset után az irániak a temetésen rótták le kegyeletüket Ebrahim Raisi elnök és a hét másik halott előtt.
máj. 23
0:12
Licitháború után vette meg a Netflix a Diddy dokumentumsorozatot 50 Centtől (Sassy)
A reményteljesebb napokat is megélt rapper, Diddy botrányairól készült dokumentumfilm, az ellene felhozott szexuális zaklatásokkal kapcsolatos vádakról szóló sorozatot pedig a hírek szerint a Netflix jegyzi majd.
máj. 23
0:16
Molnár Andi megszólalt Szente Vajkkal való kapcsolatáról: "Az idő minket igazol" (Blikk)
Molnár Andi és Szente Vajk óvják a magánéletüket, sőt, mindent megtesznek, hogy kizárják a nyilvánosságot a kapcsolatukat illetően. Ám a csinos táncos most kivételt tett, elárulva, hogy a színésszel minden a legnagyobb rendben van közöttük.
máj. 23
0:16
Gyertyagyújtás lesz a csabai "közkakas" emlékére (Infostart)
Sanyi halálhírét kedden jelentették be. Az esemény szervezője egy választáson induló politikus, maga is úgy látja, hogy emiatt sokan kritizálják majd.
máj. 23
0:16
Ezért kerülik ki a sasok Ukrajnát (AC News)
A veszélyeztetett madarak akár 250 kilométerrel is eltérnek a vonulási útvonaluktól, hogy elkerüljék a háborút.
máj. 23
0:16
Hajdú Péter megrendítő vallomása az apaságról: "minden nélküle eltöltött óra elvesztegetett idő számomra" (Sassy)
Sarka Katával közös gyermekeit is megemlítette, akiknek gyereknapra készül valami különlegessel.
máj. 23
0:20
Rácz Jenő elárulta: itt nyitja meg első külföldi éttermét (Blikk)
Nem minden úgy alakult eddig, ahogyan azt a sztárséf tervezte, de hamarosan így is terjeszkedhet az étterme, nem is akárhol.
máj. 23
0:20
Belendült az internet kegyetlen népe: gyűlölködő üzeneteket kap a színésznő a sorozatbéli karaktere miatt (Sassy)
Jessica Madsen meglepően kezeli a gyűlölködő üzengetőket, akik még csak nem is őt küldenék a pokol legmélyebb bugyrába, hanem az általa megformált Cressida Cowper karakterét a Bridgerton sorozatában. Mégis ő kapja a savazást.
máj. 23
0:24
Fordulat: visszalépett Mága Zoltán testvérének fideszes ellenfele (Blikk)
Szerdán kiderült, nem lesz polgármesterjelöltje a június 9-i önkormányzati választáson a Fidesznek Tiszabőn, ugyanis Bíró Zoltán visszalépett az indulástól.
máj. 23
0:24
Hoppá: Ben Afflecken most mégis látták jegygyűrűjét, mikor kommentál már a sztárpár? (Sassy)
Egyre nő a feszültség a Ben Affleck és JLo különválásának pletykái körül, de ők még mindig nem nyilatkoztak érdemben arról, mi is van közöttük. Most itt egy újabb bizonyító erejű tény, hogy talán még sincs minden veszve.
máj. 23
0:28
Mikes Anna őszintén vallott ázsiai kalandjukról: "Nem tudtuk, mi vár ránk" (Sassy)
Azt hitték, egyfajta nászútra mennek, a valóság azonban egészen más volt.
máj. 23
0:30
"Kérdezte, hogy Zsófi, most én haldoklom?" – Falusi Mariann mindent elárult Lang Györgyi utolsó pillanatairól (Blikk)
Egy évvel ezelőtt halt meg Lang Györgyi. Falusi Mariann-nal 40 éves szoros barátság kötötte össze őket. Az elvesztését nagyon nehezen tudta feldolgozni, sokáig a munkába menekült. Most kamerák előtt emlékezett vissza Györgyi utolsó napjaira.
máj. 23
0:32
Ettől szétesel: a legújabb egészségmegőrző trend egy elektromos sókanál (Sassy)
Egy újabb extrém őrület forgatja fel az egészséges táplálkozás világát, ami nem is akkora hülyeség, mint elsőre tűnik.
máj. 23
0:36
Itt meg mi történt? Chris Hemsworth megdöbbentő változáson esett át (Sassy)
Egy szerep kedvéért új fogsort villantott, az eredmény azonban inkább komikus lett.
máj. 23
0:40
3 mérgező mondat, amit inkább soha ne mondj a gyerekednek (Sassy)
Ismerjük a pattanásig feszült idegeket, amikor egyszerűen csak kijönnek a szádból azok a mondatok, amiket később megbánsz. Mégis van három olyan, amit a gyereked érdekében mindenképp érdemes elkerülni.
máj. 23
0:44
Pumped Gabót elszomorítja a gondolat, hogy nem lesz ott a Balaton Soundon (Sassy)
Bizony, eljön az ideje annak, hogy Pumped Gabo nélkül maradunk a Balaton-parti fesztiválon. De miért?
máj. 23
0:48
A fényvédők 75%-a nem nyújt elég védelmet, de akkor hogyan napozzunk? (Sassy)
Döbbenet, mennyire kevésbé hatnak a fényvédőként eladott termékek, ami már csak azért is szomorú, mert a lakosság jelentős része tévhitben él azt illetően, hogyan kell napozni 2024-ben.
máj. 23
1:36
Dúl a szerelem: Cannes-ban romantikázik Tolvai Reni és Kállay-Saunders (Blikk)
Tolvai Renáta és Kállay-Saunders András szinte sosem beszélnek a magánéletükről, így a szakításukról, majd az azt követő békülésről sem lehetett sokat tudni, ám az bizonyos, hogy a szerelmesek között újra szent a béke, amit egy cannes-i úttal pecsételték meg.
máj. 23
4:12
Verőcei halálhajó: nem pihenhet közös sírban a tragikus sorsú jegyespár (AC News)
Boglárkát pénteken katolikus szertartás szerint temetik Isaszegen, dévaványai vőlegénye még nem került elő a hullámsírból.
máj. 23
4:24
Napi horoszkóp - május 23: miért legyél óvatos ezen a napon? (Promotions)
Napi horoszkóp május 23-a, csütörtökre.
máj. 23
4:48
Jennifer Lopez így tudatta a világgal, hogy vége van Ben Affleckkel, csak egy jel volt az egész? (Promotions)
Jennifer Lopez és Ben Affleck között történhetett valami, és erre már többen felfigyeltek.
máj. 23
5:06
Csongrádi Kata több évtizedes titka: megjósolta Máté Péter korai halálát (Blikk)
Különleges emlékeket őriz Csongrádi Kata, aki ebben a hónapban ünnepelte a 71. születésnapját. Az énekes-színésznő 37 évig élt teljes boldogságban a slágergyáros S. Nagy Istvánnal, és a házaspár legendás barátságot ápolt a tragikusan fiatalon elhunyt Máté Péterrel. Kata neki köszönheti a Szív, szív, romaszív című slágerét, amelynek eddig soha el ne
máj. 23
5:18
20 év után előkerült Richard Gere jóképű fia, apja elbújhat Homer mögött (Promotions)
Richard Gere fia szinte soha nem lépett fel apja mellett nyilvánosan, most felvétel készült róla.
máj. 23
5:48
Fiatal csitriként fülig szerelmes volt Bochkor Gáborba, Tornóczky Anita sosem kapott választ arra, hol romlott el a kapcsolatuk (Promotions)
Szakításuk után hónapokig nem beszéltek, utána viszont rendeződött a viszonyuk.
máj. 23
5:48
Ezeket az autókat lopják leggyakrabban: Opel, VW, Suzuki (AC News)
A tavalyi évben a tolvajok között a legnépszerűbb, legtöbb lopott autó a körbe zárt villám logóval ellátott autó volt.
máj. 23
6:24
Ez a csúcs, a legjobb magyar város egy angol újság szerint, nincs rajta a listán Budapest (Promotions)
Szép magyar városok kerültek fel a britek listájára.
máj. 23
6:54
Ma szokatlan időpontban tartanak Kormányinfót, rendkívüli bejelentések jönnek (Blikk)
Szerdán ülésezett a kormány, így menetrendszerűen érkezik csütörtökön a fontosabb döntésekről szóló Kormányinfó.
máj. 23
7:00
Megszólalt Lang Györgyi lánya: Nekem egy apukám és két anyukám van – ilyen volt szivárványcsaládban felnőnie (SzMo)
Palugyai Sárit édesanyja és Lang Györgyi nevelte. A 18 éves lány az mondja: ezért lett családcentrikus, és emiatt vágyik saját családra.
máj. 23
7:06
Nyilvánosság elé lépett Lang Györgyi eltitkolt gyereke: "A születésemtől együtt éltünk" (Blikk)
Lang Györgyi egy évvel ezelőtt, 66 éves korában hunyt el, s a sírba egy hatalmas titkot vitt magával.
máj. 23
7:06
Kvíz: melyik a leghosszabb nevű magyar település? Meg fogsz lepődni (Promotions)
Kvízünkben földrajzi érdekességek kerülnek most górcső alá.
máj. 23
7:12
Bochkor Gábor az összes balatoni büfét bezáratná – nagyon kiakadt a műsorvezető (SzMo)
Nem az árak, hanem egy bizonyos palacsinta neve és minősége miatt akadt ki a rádiós.
máj. 23
7:18
"Jól állna neki a családalapítás" – Esküvőre készülhet Aurelio (Blikk)
Aurelio még februárban szabadult a börtönből, és minden jel arra mutat, hogy a bent töltött idő igencsak megváltoztatta őt: felhagyott a rossz szokásaival, nem érdeklik az egyéjszakás kalandok sem, csak a családjával foglalkozik. Egyesek szerint az esküvő is tervben van már.
máj. 23
7:18
4 hatékony trükk, amivel csökkentheted a kortizol szinted (Glamour)
A kortizolról sokaknak automatikusan az jut eszébe, hogy egy stresszhormon, de hogy pontosan mi is a feladata, már jóval kevesebben tudják. Pedig borzasztóan fontos szerepet tölt be a szervezetünkben, ugyanis segít megbirkózni a stresszes helyzetekkel, ugyanakkor előfordulhat, hogy időnként komoly problémákat okoz. Annak érdekében, hogy ez ne így l
máj. 23
7:18
Sulyok Tamás közleményben válaszolt Dobrev vádjaira (AC News)
A Sándor-palota szerda délután egy közleményben reagált arra, hogy Dobrev Klára köztörvényes bűnözőnek nevezte Sulyok Tamás köztársasági elnököt. Az államfői hivatal jogi lépéseket helyezett kilátásba.
máj. 23
7:24
Világszenzáció Kínában, újra kell írni az emberi történelmet az elsöprő felfedezés után (Promotions)
Minden újabb felfedezés egy újabb kérdést tartogat számunkra a régmúlt titkairól.
máj. 23
7:54
A lánya mentette meg egy 60 éves nő életét Pest vármegyében (Blikk)
A lányának köszönheti az életét egy 60 év körüli nő, aki hirtelen rosszul lett.
máj. 23
7:54
Ekkor ér véget az ítéletidő: változatos felhőzet, váratlan záporok és idilli napsütés váltja egymást ebben az országrészben (Promotions)
Láttunk már májusban ennél szebb időjárást, de rosszabbat is.
máj. 23
8:12
A nyilvánosság elé lépett Lang Györgyi eltitkolt gyereke: "A születésemtől együtt éltünk" (Blikk)
Lang Györgyi egy évvel ezelőtt, 66 éves korában hunyt el, s a sírba egy hatalmas titkot vitt magával.
máj. 23
8:18
Napi horoszkóp: Az Ikrek titkos kapcsolatba bonyolódhat, az Oroszlán ne tartson két vasat a tűzben - május 23. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
máj. 23
8:24
Halott kisbabára öntött szenteltvizet a pap, ájultan esett össze a család az azt követő másodpercektől (Promotions)
Az egész világot bejárta a szent csoda híve, hamarosan a Vatikán is vizsgálódhat az esetben.
máj. 23
8:30
Horgászok, figyelem! Indul a horgászversenyek szezonja 2024-ben is, ezeket kár lenne kihagyni (Pénzcentrum)
A vármegyei horgászegyesületi szövetségek és a települési horgászegyesületek számos kezdeményezést indítanak, melyeknek kulcsfontosságú szerepük van a közösségi életben, különösen a tagok és a fiatalok bevonzásában. Ezek az események nemcsak a horgászat szeretetét kívánják átadni, hanem a természeti értékek megőrzésére és a közösségi összetartozás
máj. 23
8:30
Változékony időjárás? Ideje felülni az office core, azaz a hivatali-sikk trendvonatra (Sassy)
A változékony időjárás így május közepén-végén csodás, az eső jót tesz a természetnek, és nekünk is, mivel nincs ideje felmelegednie a levegőnek egyből negyven fokra, szóval valljuk meg, a kihívások ellenére van ennek az időjárásnak bőven előnye is.
máj. 23
8:54
Eszenyi Enikőnek van egy lánya, akit szinte sosem mutatott meg a nyilvánosságnak: így néz ki a színházi díva gyermeke, szörnyű tragédiát kellett átélnie az… (Promotions)
Szinte mindenki úgy gondolja, hogy Eszenyi Enikő gyermektelen, azonban így néz ki a lánya, csodaszép.
máj. 23
9:06
Megszólalt Lang Györgyi eltitkolt lánya: "Azt szoktam mondani, nekem egy apukám és két anyukám van" (Sassy)
Egy éve ment el a nagyszerű énekes, aki egyik titkát megtartotta magának, amíg élt. Most lánya mesél különleges kapcsolatukról.
máj. 23
9:12
Forma-1: mégis elengedi Perezt a Red Bull (AC News)
A csapat csak egyéves szerződést kínált a mexikói pilótának, aki nem fogadta el, Helyette kétéves szerződést kért, mire a Red Bull beintett.
máj. 23
9:24
Azahriah két mondattal porig alázta alázta Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, a triplázó arénasztár lehet most a kormány kedvence (Promotions)
Ezt is meg merte lépni Azahriah, a szavaiból csak úgy süt a düh és a harag.
máj. 23
9:42
Előre megjósolta Máté Péter halálát a legendás magyar énekesnő (Femcafe)
Május 18-án ünnepelte 71. születésnapját Csongrádi Kata magyar énekesnő, aki nemrég elárulta: előre megjövendölte legendás barátja, a tragikusan fiatalon elhunyt Máté Péter végzetét.
máj. 23
9:48
Ő volt A szökés ártatlanul elítélt rabja: ennyit változott mostanra a színész (Femcafe)
Dominic Purcell neve A szökés című sorozatnak köszönhetően vált ismertté, ugyanis ő alakította a halálraítélt Lincoln Burrows karakterét. Vajon mi történt a színésszel a széria befejezése óta és hogyan néz ki napjainkban?

Keresés