A Barátok közt, a Mi kis falunk és a Szomszédok színésznője, Závodszky Noémi mindig is érezte, hogy kislánya lesz, azt azonban nem sejtette, hogy ez a vágya csak 51 éves korában válik valóra. Noémi szerint ma már minden úgy van jól, ahogyan alakult, noha sokáig úgy gondolta, hogy ő hozza majd a világra a kislányát.
Heteket töltött kórházban a 86. születésnapját ünneplő Juhász Előd, akinek egy csúnya idegpálya-gyulladás miatt szinte teljesen lebénult a bal lába. A legendás tévés nagyon megszenvedte a kórházban töltött időszakot, ám a kényszerpihenőt sem töltötte tétlenül, elkezdte ugyanis az új könyvét írni.
"Úgy gondolom, hogy a mélyvízbe fognak dobni, de remélem, hogy nem fogok elsüllyedni" – mondta a ValóVilág12 új házigazdája, Megyeri Csilla, aki nagyon hálás azért, hogy 7 év után ismét műsort vezethet. Bár a műsorvezetőtársával, Puskás-Dallos Petivel a Sztárboxban találkozott futólag, most közelebbről is megismerte a The Biebers frontemberét, aki
A Gólkirályság következő részében egy különleges szereplő is felbukkan, méghozzá nem is akárhonnan: az RTL egy másik népszerű sorozatából. A történelmi pillanatot A mi kis falunk és a Gólkirályság kreátora találta ki, egy olyan csavarral, hogy a két sorozat szereplői egy számukra ismeretlen helyen, Budapesten találkozzanak. Miként végződik a különl
Tündéri fotót osztott meg kislányával Aurelio. A börtönt megjárt valóságshow-szereplő gyengéden öleli és puszilgatja a kis Szofit, akivel szemmel láthatóan igazi apa-lánya szerelem a kapcsolatuk.
A Next Top Model Hungary legfiatalabb versenyzője az évad legvadabb fotóját hozta, egy veszélyes vadállat volt a segítségére abban, hogy intim testrészeit elrejtse.
Mára már a deepfake-technológia szinte bárki számára elérhető, és a felhasználók élnek és rendre vissza is élnek a lehetőséggel, legyen szó pornóról vagy a politikai szereplők kellemetlen helyzetbe hozásáról. A technológia eszeveszett fejlődésével nem tudják tartani a lépést az országok jogalkotói egy friss, magyar tanulmány szerint.
Ezt a kis időt már fél lábon is ki lehet bírni – szokták mondani, amikor valaki már nagyon számolja a napokat. Pontosan nem tudni, meddig kell még a rácsok mögött maradnia Galambos Lajosnak, ám egy dolog biztos: az utolsó, nagyon fontos lépést is megtették a szabadulása érdekében. Az ügyvédje ugyanis beadta bíróságra a reintegrációs őrizet iránti k
Ahhoz, hogy hosszú távon egészségesek legyünk és jól érezzük magunkat a bőrünkben, különféle vitaminokra, ásványi anyagokra és antioxidánsokra is szükségünk van. Jó esetben egy kiegyensúlyozott, változatos étrenddel a nagy részüket tudjuk is biztosítani a szervezetünk számára, de ha mégsem, az számos negatív következménnyel járhat. Igaz ez egy olya
A héten szuper lehetőségek nyílnak arra, hogy valami újba fogjunk bele, új célokat tűzzünk ki magunknak. Csodás hét vár ránk, érdemes alaposan átgondolni a heti horoszkóp javaslatait.