Hamarosan újra elstartol az érettségi, a diákoknak először a magyar-, majd a matek- és a történelemteszteket kell megoldaniuk. Két éve a vizsgaszezon kezdetén ismert embereket kérdeztük arról, hogy ők hogyan emlékeznek vissza középiskolás éveikre: milyen élményeket őriznek az érettségiről, hogyan teljesítettek, melyek voltak a kedvenc és a kevésbé
Pál Dénest is gyerekkorában kapta el a Harry Potter-láz. Bár először a filmet nézte meg, hamar átnyergelt a könyvekre. Ma már 6 éves kislányának olvassák a könyveket, és azt látja, nagyon sokat segít a gyerek fantáziájának fejlődésében, hogy képek híján mindent neki kell elképzelnie. Dénes a londoni Harry Potter múzeumban is járt, a Reggeliben az o
Az álommeló csütörtöki részében a jelölteknek meg kellett menteniük Balogh Levente céges buliját, ahol Balla Péter Zsolt, azaz David Guetta magyar hasonmása is fellépett. A sztárvendég az rtl.hu-nak elárulta, hogy a való életben milyen különleges kérései vannak a bulijai előtt, hogyan érezte magát Balogh Levente jelöltjei körében, és országonként m
Bereczki Zolinak nincs ideje unatkozni. Nagyot ugorhat a karrierje is. Nemrég egy nemzetközi cég kereste meg, külföldi produkcióban vesz részt. Három dalt már felénekelt Amszterdamban, a világ egyik legkomolyabb stúdiójában, kettőhöz pedig már a klip is elkészült. Zoli azt mondja, hatalmas megtiszteltetésnek érzi, de még nem merte teljesen beleélni
Vurstli, gyerekprogramok és az elmúlt 20 év slágereit felsorakoztató koncert is volt május elsején a budapesti Városházánál. Az idei majális különleges volt, mert pontosan 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz – ezért városvezetés összekötötte a kettőt a Helló Európa! Fesztiválon belül. Máshol is ünnepeltek: Szentkirályi Alexandra pél
A szépség relatív – szokták mondani, amit rögtönzött közvéleménykutatásunk is alátámasztott. Járókelőket kérdeztünk, akik Palvin Barbit, Krúbit, Donáth Annát, Szellő Istvánt, Gáspár Katát, Németh Szilárdot és még több más hírességet terjesztettek fel a legvonzóbb magyar címre. De vajon meg lehet-e venni pénzen a szépséget, és miért válasz minden ké
Varnus Xavér 60 éves lett. A világhírű orgonaművészt, bár hiúnak tartja magát, a kerek születésnap mégsem zavarta, az idő múlásával már megbarátkozott. Most megmutatjuk, hogyan és kikkel ünnepelte a hatodik évtizedet, és eláruljuk azt is, milyen tervekkel vág neki a következő éveknek.
VV Kikidi képes volt belül elmélyülni abban, hogy hogy néz ki kívül. VV Dorka szingliként költözik be a villába, mert hadilábon áll a pasikkal. VV Gina pedig több szempontból is feltűnő jelenség. Ők lesznek a Való Világ 12 játékosai. A vasárnap esti beköltöző showban nyolcan változtatják majd a vezetéknevüket VV-re, úgy, mint VV Dorka, VV Kikidi va
Fonogram-életműdíjat kapott az idén 50 éves EDDA Művek. A zenekar a különleges elismerést jubileumi turnéjuk budapesti koncertjén kapta meg. A frontember, Pataky Attila elárulta, jól esett a díj, de az is fontos, hogy megdolgoztak érte.
Öt év után távozik a TV2-től Gelencsér Tímea – tudta meg a Blikk. Az egykori szépségkirálynő, akit 2019-ben az Exatlon Hungary versenyzőjeként ismertek meg, majd a Dancing with the Stars első szériájának nyerteseként szerettek meg igazán a nézők, az elmúlt öt esztendőben a kereskedelmi tévé egyik állandó szereplőjévé nőtte ki magát: legutóbb a TV2
Poós-Máté Dániel elmesélte, milyen volt Máté Péter unokájaként felnőni. A sikeres zenész halálának valódi okáról is beszélt, elárulva, az énekes özvegye nyitott-e újra a szerelemre.
Az éltető víz egészségünk és szépségünk fő alkotóeleme, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos az elegendő folyadékbevitel. Arra viszont gondoltál már, hogy mi történik ha túlzásba viszed? Utánajártunk!
Az országot elárasztották Erdélyi Mónika 20 kilós fogyásának plakátjai május 1-jén, de vajon minek köszönheti a tévés-youtuber, hogy megnyerte a 15 éve tartó harcot a fölös kilókkal szemben?
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Beyoncé mindig tökéletes megjelenése arra enged következtetni, hogy alaposan átgondolt szépségápolási rituálét követ. Közösségi oldalán megmutatta rajongóinak, hogyan formázza a haját úgy, hogy közben a lehető legkíméletesebben bánjon göndör fürtjeivel - ha érdekel a trükk, tarts velünk!
Sarolta hercegnő május 2-án ünnepelte a kilencedik születésnapját, ez alkalomból pedig egy friss fotót osztott meg róla Katalin hercegné és Vilmos herceg a hivatalos Instagram-oldalukon. Hatalmasat nőtt a hercegnő - akárcsak a haja! Nem ez az egyetlen dolog, amit kiszúrtak a rajongók, szerintük a kis Sarolta nagyon hasonlít a királyi család egy tag