2024. április 30. kedd

ápr. 30
0:15
Kérdések és válaszok az országgyűlésben: komoly ügyek merültek fel ma a parlamentben (Blikk)
Kétnapos ülést tart a héten az országgyűlés. Hétfőn először a kormányt kérdezték a képviselők, s többek között a gyermekvédelem, az Európai Ügyészséghez való csatlakozás, és a magyar felsőoktatás helyzete került szóba.
ápr. 30
0:19
Szakács Gergő szokatlan vallomása: az X-Faktor után egy évig nem ment ki az utcára alapozó nélkül (Blikk)
Tizennégy évvel ezelőtt ismerhettük meg, ma pedig már az egyik legfoglalkoztatottabb énekese az országnak. Az X-Faktor egykori versenyzőjének idén februárban született meg első gyermeke, ami gyökeresen megváltoztatta az életét és a gondolkodását is.
ápr. 30
0:23
Tarolt a kigyúrt testével Lil G és Gömöri András Máté: csak ámul rajtuk a világ, de van is mit megmutatniuk (Blikk)
Gömöri András Máté már rutinos versenyzőnek számít a naturál testépítők között, így nem is csoda, hogy a legutóbbi versenyén két aranyérmet is szerzett.
ápr. 30
0:39
Rendkívüli alkotmánymódosításokat nyújtottak be: a kegyelemről, a hitelfelvételről és a katonai műveletekről van szó (Blikk)
A gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények tetteseinek nem lesz többé kegyelem, a hitelfelvételt kétharmados többséghez kötnék, illetve sarkalatos törvény szabályozza majd a katonai műveleteket.
ápr. 30
1:27
Választási kampányt indított az Európai Parlament: ezt üzenik (Blikk)
Április 29-én hétfőn startolt el az Európai Parlament tájékoztató kampánya a 2024-es európai parlamenti választásokról. Az Unió 27 tagállamában egyszerre induló kampány üzenete: "Szavazz Te is! Ne más döntsön helyetted!"
ápr. 30
1:39
Súlyos depresszióval küzdött a leendő topmodell: a párjának is üzent Hawa (Blikk)
Kétségek közt vergődik a TV2 Next Top Model Hungary című műsorának versenyzője, Hawa, aki attól tart, hogy a párja elhagyja, mivel a súlyos depressziója gyakran volt a veszekedéseik táptalaja a kapcsolatuk során.
ápr. 30
1:45
Földönkívüliek után démonok szállták meg a család otthonát – állítja a tizenéves (Blikk)
A rémült fiú szerint egy feszület, amelyből hiányzott egy Jézus-szobor, fejjel lefelé lebegett.
ápr. 30
1:49
Budapesten a nyílt utcán ünnepelték a tánc világnapját (Blikk)
Minden évben április 29-én ünneplik a tánc világnapját.
ápr. 30
4:18
Napi horoszkóp - április 30: egy váratlan találkozás okozhat meglepetést a hónap utolsó napján (Promotions)
Napi horoszkóp április 30-a keddre.
ápr. 30
4:48
Kegyetlenül megalázó felvétel Hajdú Péter műsoráról, az egész internetet bejárta a videó, amit lehetetlen letagadni (Promotions)
Ott szúrtak oda neki, ahol a legjobban fáj, vajon képes szó nélkül hagyni egy ekkora gyomrost a sértődékeny műsorvezető?
ápr. 30
5:18
Óriásrákok faltak fel egy nőt az óceán közepén? A tudósok képet is mutattak az állatról (Promotions)
Ő volt a repülés egyik úttörője, a mai napig nem tudjuk, hogy mi történt pontosan vele.
ápr. 30
5:42
Csire Zsuzsi édesanyja: megszakad a szívem, még érzem a lányom energiáit (AC News)
A varázslatos lelkű, bakancslistás lányt jövő héten péntek délután  helyezik örök nyugalomra, a Debreceni Köztemetőben.
ápr. 30
5:48
A párom mesélni kezdett a hobbijáról egy céges bulin, másnap behívatott a főnök és kirúgott (Promotions)
A kollégáim sem álltak ki mellettem, több év után tettek utcára a céges bulin történt botrány után.
ápr. 30
6:12
Klicsko durva gyomrost vitt be a korrupt ukrán kormánynak (AC News)
Kijev polgármestere egyáltalán nem fogta vissza magát, kijelentette a nyilvánvalót, miszerint korrupt az ukrán kormány.
ápr. 30
6:24
A bombanővé cseperedő Hermione Granger kikandikáló bugyija minden muglit elvarázsol, de a cicijeivel is beindítja a varázspálcákat (Promotions)
Így néz ki most Emma Watson, dögös, érett nővé változott az egykori gyerekszínész.
ápr. 30
6:33
Komoly törvénymódosításokról dönthet ma a parlament: a gyermekek védelméről van szó (Blikk)
A gyermekek védelmével kapcsolatos törvényjavaslatokat és az ezzel összefüggő alaptörvény-módosítást tárgyalja keddi ülésén az országgyűlés, amely tizenkilenc javaslat elfogadásáról is dönthet.
ápr. 30
6:36
Nem cicóztak: bezuhant az üzemanyag ára a Mol kútjainál (AC News)
Okkal kapkodják a fejüket az autósok a benzinkutaknál: váratlanul 10 forinttal olcsóbban tankolhatunk hétfő délután óta.
ápr. 30
6:54
Agygombolyítóan nehéz kvíz: már 3 jó válasz igazi királyság (Promotions)
A 10 kérdés nagyon megkavar majd.
ápr. 30
7:21
Tesztelni kezdték a világ első rák elleni vakcináját, íme az eddigi eredmények (Glamour)
Az mRNS-technológia a koronavírus után a rák ellen is felveheti a harcot. Ez az innováció az első Nobel-díjas magyar nőnek, Karikó Katalin kutatónőnek, valamint a társának köszönhető. A melanóma ellen már tesztelik a vakcinát.
ápr. 30
7:24
Gusztustalan dolgot húztak ki egy férfi orrából, mikor közelebbről megvizsgálták akkor óriási volt a megrökönyödés (Promotions)
Borzasztó felvétel és elsőre biztosan te sem ismered fel, hogy mit szedtek ki a páciensből.
ápr. 30
7:54
Drámaian bezuhan a hőmérséklet, hamarosan csúnyán elázunk, már lehet tudni, mikor jön az újabb lehűlés (Promotions)
Kedden még verőfényes napsütés lesz, szerdától azonban jön a változás.
ápr. 30
8:09
Szabó Simon elárulta, mikor költöznek össze Balogh Edinával (Blikk)
Szabó Simon számára igencsak eseménydús volt az utóbbi időszak: elvált a feleségétől, új otthonba költözött, közben pedig az új szerelem is bekopogott az ajtaján Balogh Edina személyében.
ápr. 30
8:15
Napi horoszkóp: A Bak misztikus világba kerül, a Halak ne tapadjon rá a párjára - április 30. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
ápr. 30
8:24
Szörnyűség derült ki az osztálytársát szíven szúró bőnyi kislányról, áldozata édesanyja sokkot kapott (Promotions)
A megszúrt kislányon életmentő beavatkozást kellett végezni.
ápr. 30
8:33
Megszólalt a kapcsolatáról a Házasság első látásra párja (Blikk)
Boda Gyöngyi és Hegedűs Csaba a TV2 műsorában ismerték meg egymást, és hamar egymásba habarodtak. Így nem volt meglepő, hogy mindketten amellett döntöttek: házasok maradnak.
ápr. 30
8:33
Kósa L. Adolf őszintén vallott családi drámájáról (SzMo)
Úgy érzi, ennél szomorúbb nem történhet az életben. Magánélete nem sikerült a legjobban.
ápr. 30
8:54
Kegyetlenül néz ki Majka ezzel a hajjal, ezrek nevettek a rapper meghökkentő ramen-frizuráján (Promotions)
Nagy különbség: vele, nem pedig rajta nevettek a követői.
ápr. 30
8:57
"Kígyó" tekergett a miskolci éjszakában (SzMo)
Az állat lehetett vagy másfél méteres, egy ház bejárati ajtaja előtt látták. Kiderült, szerencsére nem volt veszélyes az állat.
ápr. 30
9:09
Trokán Péter a bátyjáról mesélt (Blikk)
A 77 éves Trokán Péter máig tisztán emlékszik a gyermekkorára. Elmondása szerint nagyon jó volt a gyermekkora, a szülei pedig nyugodtak lehettek, mert nem kereste a bajt, ellenben rengeteget játszott.
ápr. 30
9:18
Nem szemét, hanem rejtett vitaminforrás - zöldségek, amiknek ne dobd el a héját vagy a levelét! (Sassy)
Van néhány zöldség és gyümölcs is, amelynek eddig szemétként felfogott részét egyre kevésbé kezelik hulladékként a csúcsgasztronómiában, és a te tányérodon is ott a helyük egészséges fogásokként.
ápr. 30
9:20
Heti horoszkóp: 5 csillagjegy élete csodálatos fordulatot vesz, készülhetsz életed legjobb hetére (Sassy)
Akad olyan csillagjegy, amely nagy bőséget tapasztalhat meg a hét végére - a többieknek is eláruljuk, hogy mit ígérnek a csillagok április 30-tól május 6-ig!
ápr. 30
9:24
Könyörtelen dolgot állított Zelenszkijről munkatársa, ez már a vég kezdete? (Promotions)
Hiába az amerikai segély, így nagyon nehéz lesz.
ápr. 30
9:27
Félrelökött egy lányt T. Danny koncertjén a biztonságiőr - felháborodtak a rajongók (Blikk)
T. Danny hatalmas rajongótábornak örvend, telt házas koncertjein visítva ünneplik az énekest, azonban legutóbbi fellépésén kínos jelenetet rögzítettek.
ápr. 30
9:48
Hatalmas bejelentést tett a palota a nagybeteg Károly királyról, hónapok óta erre várt mindenki (Femcafe)
Mióta kiderült, hogy rákkal kezelik, III. Károly tudatosan kerüli a nyilvánosságot. Most viszont jön a nagy visszatérés, amiben titkon mindenki reménykedett.
ápr. 30
9:54
Újabb átveréssel próbálják meg lenyúlni a magyarok pénzét, ne dőlj be a csalóknak, akik most a nemzeti bank nevével élnek vissza (Promotions)
Ez már a sokadik hasonló eset, ismét figyelmeztetést kellett kiadni.
ápr. 30
9:54
Gáspár Evelin és Virág még nem állapodott meg a TV2-vel, de Győzikéék műsorának előzetese már most tarol az interneten (Sassy)
Nehéz elképzelni a showt a két lány nélkül, de nekik valószínűleg nem hiányzik annyira, mint a szülőknek.
ápr. 30
10:03
Lázár János trükkjétől tart a hódmezővásárhelyi választáson Márki-Zay Péter (Blikk)
Minden jel arra mutat, hogy Hódmezővásárhelyen hasonló modellben készül a Fidesz az önkormányzati választásra, mint a fővárosban. A kormánypárti jelölt mellett, a helyi erős emberhez, az országgyűlési képviselő Lázár Jánoshoz távolról köthető, magát függetlennek nevező jelölt is indul a polgármesteri posztért. Emellett a Mi Hazánk jelöltje is megmé
ápr. 30
10:06
Ezért vonult vissza a színészettől Tordy Géza, aki teljes magányban töltötte utolsó éveit (Femcafe)
Az utóbbi években már nem láthattuk színpadon a 85 esztendős korában elhunyt Tordy Gézát. Arról, hogy miért intett búcsút mesterségének a legendás színész, most régi barátja, Körtvélyessy Zsolt beszélt.
ápr. 30
10:12
Sharon Stone dögösebb, mint valaha: mindenkit megbabonázott a vörös szőnyegen (Femcafe)
Noha már a hatvanas éveiben jár, Sharon Stone-t még mindig Hollywood egyik legdekoratívabb színésznőjeként tartják számon, ami nem meglepő, hiszen fantasztikus formában van – ezt pedig nemrég a vörös szőnyegen is bebizonyította.
ápr. 30
10:12
A Bőnyben megkéselt Mirella zokogva kért bocsánatot az édesapjától (AC News)
Az intenzíven életveszélyben fekvő kislány soha többet nem akar visszamenni abba az iskolába, ahol megszúrták.
ápr. 30
10:15
Első- vagy másodszülött: van jelentősége? (Blikk)
Tulajdonképpen nincs. Évtizedek óta vitatkoznak azon, hogy a születési rangsor vajon befolyásolhatja-e a személyiséget, és ha igen, hogyan.
ápr. 30
10:15
Nem ezt vártuk tőle: Károly király borzalmasan megalázta Harry herceget (Glamour)
Harry herceg Londonba látogat, ennek ellenére Károly király nem biztos, hogy találkozni akar vele.
ápr. 30
10:21
Magyar Péter úgy érzi, kiforgatták a szavait: reagált a Dk állításaira, miszerint kritizálta Dobrev Klára külsejét (Blikk)
Magyar Péter a közösségi oldalán reagált a DK bejegyzésére, amiben arról írnak, hogy a Tisza Párt alelnöke sértő megjegyzést tett Dobrev Klára külsejére. Magyar úgy érzi, kiforgatták a szavait.
ápr. 30
10:24
Károly király sarokba szorította a nagybeteg Katalint: visszaélt hatalmával, nehéz szívvel tette meg Katalin amit kért tőle (Promotions)
Ez teljesen szembement azzal, amit a hercegné akart, de teljesítenie kellett Károly kérését.
ápr. 30
10:30
Krausz Gábor végre elárulta, milyen a kapcsolatuk Mikes Annával az Ázsiai Expressz óta (Femcafe)
Nem forognak többé a kamerák: véget ért az Ázsia Expressz idei szezonja, így Krausz Gábor és Mikes Anna is hazatérhetett. A neves séf nem csupán közelmúltbéli élményeiket elevenítette fel, de arról is mesélt, hogyan alakult párkapcsolatuk az utóbbi időszakban.
ápr. 30
10:42
Ez lesz a neve a Kalocsa és Paks közt épülő Duna-hídnak (AC News)
A legújabb Duna-híd műszaki átadása, májusra várható. Az építési és közlekedési miniszter pedig azt is elárulta, mi lesz a neve.
ápr. 30
10:42
Kiderült: Megyeri Csilla lesz a Való Világ új hangja és arca! (Sassy)
A celeb most nagyszabású produkcióban próbálhatja ki magát, már készül a vasárnapi beköszönő show-ra.
ápr. 30
10:54
Ennél romantikusabb ma már nem lesz: Ryan Gosling nem akárhogy promózza szerelme könyvét (Sassy)
Ryan Gosling Eva Mendes könyvének címével viselt pólóban mászkál a brit sajtókörútján, így támogatva kedvese írói karrierjét. Meglehetősen ritkán látni őket együtt, ám az ilyen apró gesztusokból ki lehet következtetni, hogy teljes köztük a szerelmi harmónia.
ápr. 30
10:57
Kikerült egy videó Taylor Swift magángépének útvonalairól (Blikk)
A világsztár, Taylor Swift megközelítőleg 300 ezer kilométert tett meg magángépével egy év leforgása alatt. Egy rajongója figyelemmel kísérte repüléseit.
ápr. 30
11:00
Ide utaztatja gyerekeit nyáron a magyar elit: akár 55 millió forintba is kerülhet a nyári szórakozás (Pénzcentrum)
A nyári szünidő közeledtével szülők tízezrei keresnek nyári programokat és táborokat a gyerekeiknek. Míg azonban a legtöbb család minél olcsóbban próbál minél jobb szórakozást találni a gyerekeiknek, ahol a pénz nem akadály, ott 70 napos karibi hajóút és hőlégballonozás közül is válogathatnak- írja az Eduline.

Keresés