2024. április 15. hétfő

ápr. 15
0:12
Milánóban futotta le a maratont Kovács Panka (Blikk)
Milánóba utazott a futásért Kovács Panka. A színésznő életében évek óta fontos szerepet tölt be a sport, a futás iránti szenvedélyét pedig a testvérének köszönheti.
ápr. 15
0:12
Levegőből szórtak kétmillió forintot, valaki rosszul lett a Deák téren (Infostart)
Állítólag kétmillió forintot szórtak szét influenszerek egy reklámfogás érdekében még szombaton.
ápr. 15
0:15
Jason Statham ezt mondta a pesti emberekről, fővárosunkról nyilatkozott az akciósztár (Promotions)
Jason Statham Budapestről és a magyar emberekről nyilatkozott.
ápr. 15
0:16
"Al-Kudsz a muszlimok kezében lesz" – Nincs vége, véres fenyegetés érkezett Irán legfőbb vezetőjétől (Blikk)
Irán legfelsőbb vezetője kiposztolt egy videót, amin a tegnap esti támadás látható a Templomhegy felett. Ali Khamenei kemény fenyegetést fogalmazott meg.
ápr. 15
0:18
5 lépés a bőr azonnali hidratálásáért (Glamour)
Csak kevesen mondhatják el magukról, hogy nem okoz számukra gondot a bőr hidratálása. A változó hőmérséklet, a hidegben, melegben vagy légkondicionált helyiségekben való tartózkodás mind-mind kibillentheti a bőrt az egyensúlyából. A KORIKA Hi-Tech Liposome Hydrating Solution termékcsaládjával búcsút mondhat a kellemetlenségeknek.
ápr. 15
0:19
Az Izraelben elrabolt magyar származású férfi elmeállapotáról túsztárgyaló szólalt meg: így érezheti most magát a 170 napja fogságban élő családapa (Promotions)
A család legrosszabb rémálma vált valóra.
ápr. 15
0:20
A nagymamájáért aggódik Vajna Tímea: hetek óta kórházban van – "Nagyapóval megszeretgettük" (Blikk)
Még mindig kórházban van Vajna Tímea nagymamája. Andy Vajna özvegye közel két hete osztott meg először 24 óráig látható Instagram-történetében egy fotót, amelyen szeretett nagymamája keze volt látható, aki kórházban fekszik.
ápr. 15
0:23
Hirtelen elsötétült az ég, hátborzongató képet készítettek az egyik legritkább égi jelenségről másfél évszázaddal ezelőtt (Promotions)
Egy brit fotóművész hosszas előkészületek után örökítette meg a látványosságot, a végeredmény elképesztő lett.
ápr. 15
0:27
Friss fotó, felismerhetetlenre fogyott A nagy Lebowski túlsúlyos sztárja, a 71 éves John Goodman (Promotions)
Így néz ki most a 90 kilótól megszabadult világsztár, John Goodman.
ápr. 15
3:51
Vérrel írt csodát a rejtélyes maja dinasztia, hogy aztán az egész civilizációjuk összeomoljon (Promotions)
Nem tartott sokáig a dicsőséges időszak, amit a mindent elsöprő bukás követett.
ápr. 15
4:21
Napi horoszkóp - április 15: konfliktusok veszélyeztetik ennek a csillagjegynek a békéjét, másokat a szorongás környékezhet meg (Promotions)
Nem mindegy, milyen érzésekkel vágunk neki a hétnek. Íme a hétfői horoszkóp.
ápr. 15
4:51
Szentkirályi Alexandra ezt nem gondolta át, akkorát hibázott, hogy Karácsony Gergely is biztos megmosolyogta (Promotions)
A főpolgármesternek készülő Szentkirályi Alexandra most hatalmas hibát vétett.
ápr. 15
5:06
Mohamed Fatima 42 évesen is szeretne gyereket: "A párom maximálisan támogat az örökbefogadásban" (Blikk)
Noha Mohamed Fatima még nem adta fel a reményt, hogy természetes úton érkezzen hozzá és férjéhez, Gáborhoz egy kisbaba, ha ezt mégsem adná meg nekik a sors, belevágnak az örökbefogadásba.
ápr. 15
5:21
Bilihajú szörnyszülöttet faragtak Arnold Schwarzeneggerből, sosem vállalta volna el ezt a szerepet (Promotions)
Egészen megdöbbentő az egyik kedvenc akcióhősünket ilyen borzalmas frizurával látni.
ápr. 15
5:27
Vérfürdő Nagyatádon: agyonlőtte magát orosz rulett közben a kisfiú (AC News)
Az édesanyja lélekszakadva rohant be a dörejre a gyerek szobájába, a holttest mellett az apja lőfegyvere hevert.
ápr. 15
5:51
Szerelmes voltam a házas főnökömbe, amit a felesége észrevett: tett nekem egy ajánlatot, ami az egész életemet megváltoztatta (Promotions)
Egyik nap munka után félrehívott és ördögi alkut ajánlott.
ápr. 15
6:00
Mentor lesz az X-Faktorban Valkusz Milán (Blikk)
Gáspár Laci és Majka mellett Valkusz Milán, a ValMar zenekar egyik tagja lesz az X-Faktor harmadik férfi zsűritagja – tudta meg a Blikk! Így a duó két tagja más-más csatornánál folytatja a munkát, hiszen míg Milán az RTL húzóműsorának számító tehetségkutató ítészei közé került, addig a társa, Marics Peti a konkurens csatorna egyik vezető arcává vál
ápr. 15
6:15
Medve marcangolt szét két embert Besztercebányán (AC News)
A két férfi letért a turista útvonalról, amikor a ragadozó rájuk támadt, súlyos állapotban, mentőhelikopter vitte őket a kórházba.
ápr. 15
6:21
Izgatóan szétnyílt Rogán-Gaál Cecília blúza, melltartót sem viselt a pajkos ruhadarab alatt a volt politikusfeleség (Promotions)
Rogán Antal volt feleségének már nincs oka visszafogni magát: megmutatta gyönyörű és formás cicijeit.
ápr. 15
6:39
Berúgja az ajtót a pokol: felhőszakadással, jégesővel jön a vihar (AC News)
Megemlegetjük a mai napot, ne hagyjunk kint semmit a kertben: égszakadás, villámlás, szélvihar kergeti el a nyári meleget.
ápr. 15
6:51
Kvíz: mi a berhe magyar szó jelentése? A legtöbben a közelébe se kerülnek a megfejtésnek (Promotions)
Különleges magyar szavak következnek ebben a tudástesztben.
ápr. 15
6:57
Valkusz Milán is az X-Faktor mentora lesz (SzMo)
A ValMar zenekar tagja ezzel csatlakozott Gárpár Lacihoz és Majkához. Az is kiderült, hogy a népszerű együttes két tagja két konkurens csatornán fog szerepelni.
ápr. 15
7:18
Egyáltalán nem hasonlít már egykori önmagára: vadonatúj fotóján teljesen felismerhetetlen a 93 éves Clint Eastwood (Femcafe)
Napjaink egyik legnagyobb hatású amerikai filmkészítője május végén ünnepli majd 94. születésnapját, és egyelőre nem kacérkodik a visszavonulás gondolatával.
ápr. 15
7:18
Észrevetted? Ezek a színészek a Harry Potterben és a Trónok harcában is feltűntek (Glamour)
Ha arról van szó, hogy melyek minden idők legnépszerűbb és legelismertebb alkotásai a fantasy műfajában, sokunknak egyből be is ugranak a Harry Potter-filmek és a Trónok harca. Na de mit válaszolnál akkor, ha azt kérdeznék, mely színészek játszottak mindkét alkotásban? Nos, az igazság az, hogy jó néhányan vannak olyan szerencsések, hogy ezt elmondh
ápr. 15
7:21
Hírek jöttek az 50 ezres bankjegy bevezetéséről, itt vannak a pontos adatok a Magyar Nemzeti Banktól (Promotions)
Matolcsy György közölte az 50 ezer forintos bankjegy bevezetéséről.
ápr. 15
7:30
Mi lett vele? Ebből él most a Megasztár egykori közönségkedvence, akibe minden nő szerelmes volt (Blikk)
A Megasztár énekese egészen a mai napig nem hagyta el a színpadot.
ápr. 15
7:51
Percről-percre közelebb ér hozzánk az ítéletidő, ma drámai módon megváltozik az időjárás (Promotions)
Az áprilisi nyár hétfőn véget ér, egyes országrészekben már ma kiadós viharok lehetnek.
ápr. 15
8:09
Nem hiszed el: Keanu Reeves megszabadult hosszú hajától – majdnem úgy néz ki, mint annak idején a Mátrixban (SzMo)
A képeket látva alig lehet elhinni, hogy az egyik legkedveltebb hollywoodi sztár hamarosan betölti a hatvanat.
ápr. 15
8:18
Napi horoszkóp: Az Oroszlánra kihívások várnak, a Rák biztonságra lel - április 15. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
ápr. 15
8:21
Házilag épített világvége-bunkert, milliók akarják eltanulni tőle, most számodra is itt a lehetőség (Promotions)
Nem lehetett olcsó mulatság, ám az eredmény meggyőző lett. Érdemes ugyanakkor néhány tanácsot megfogadni.
ápr. 15
8:57
Megrendítő fotó érkezett a 93 éves Clint Eastwoodról, többé már nem vállal új szerepet (Promotions)
Tőle szokatlan megjelenéssel bukkant fel a legendás filmsztár.
ápr. 15
9:12
Tarolt a Kutyapárt a hegyvidéki előválasztáson (Blikk)
Elsöprő győzelmet aratott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, Kovács Gergely a vasárnap este 7 órakor zárult kétnapos ellenzéki előválasztáson Budapest XII. kerületében: háromszor annyi szavazatot kapott, mint a második helyen végzett Visi Piroska.
ápr. 15
9:12
Katalin hercegné először szólalt meg a rákdiagnózis bejelentése óta (Femcafe)
A walesi hercegné legutóbb akkor szólt a nyilvánossághoz, amikor bejelentette, hogy - apósához, III. Károly királyhoz hasonlóan - nála is daganatos betegséget fedeztek fel az orvosok. Most egy hasonlóan szomorú apropóból posztolt.
ápr. 15
9:18
Simon Márton: "Én is örülök, ha ingyen kapok valamit, főleg, ha valami jó dolgot" (Sassy)
Marci költő, műfordító, a slam poetry ismert alakja. Rutai Gáborral a japánok sajátos gondolkodásmódjáról, a gyereknevelésről és a világról beszélgettek.
ápr. 15
9:21
Fizetős lesz a legnépszerűbb böngésző, a Chrome új változata ezt ígéri a pénzünkért cserébe (Promotions)
Havidíj ellenében lesz elérhető a Google Chrome biztonságosabb változata.
ápr. 15
9:36
Keanu Reeves meglépte, amire senki sem számított - új fotói láttán máris tombolnak a rajongók (Femcafe)
A világhírű színész barátnőjével, Alexandra Granttel együtt tűnt fel egy Los Angelesben rendezett művészeti eseményen, és mindenkit alaposan meglepett új külsejével.
ápr. 15
9:48
Fotóval! Keleti Andrea Olaszországban vetkőzött bikinire, felrobbant az tőle internet! (Sassy)
54 éves, de ezt tényleg senki nem mondaná meg róla. Te mit gondolsz?
ápr. 15
9:54
Önként vonult száműzetésbe 36 évesen a színésznő: csak a magány volt a társa (Femcafe)
Greta Garbo Hollywood egyik legnagyobb színésznőjeként vonult be a történelembe, magánélete azonban korántsem alakult olyan fényesen, mint a karrierje – sőt, talán soha nem is létezett nála magányosabb híresség.
ápr. 15
9:57
Új állatfaj jelent meg Magyarországon: Horvátországból költözött be az eddig számunkra ismeretlen állat (Promotions)
Ránézésre nagyon ijesztőnek tűnik, mutatjuk mit kell tudni róla.
ápr. 15
10:06
Nem hiszed el: A nőket tárgyiasító Józsi visszatér, botrányosnak ígérkezik az új Házasodna a gazda (Sassy)
A Házasodna a gazda alkotógárdája merész lépést tett, az új évadban ugyanis az a Józsi gazda keresi majd élete párját, aki tavaly is a műsor főszereplője volt - és kivágta az országos biztosítékot ikonikus, nőket tárgyiasító mondatával.
ápr. 15
10:15
Házasodna a gazda: Visszatér a "szerethető puncit" kereső Józsi gazda, akit Nádai Anikó szerint imád az internet népe (SzMo)
A műsor történetében először egy gazda kap egy második esélyt, hogy rátaláljon a szerelem. Azt is ígéri, hogy sokkal óvatosabb és figyelmesebb lesz, mint első alkalommal.
ápr. 15
10:15
Soha nem látott gigadugó lesz az M1-M7-es kivezetőn (AC News)
Kedd reggel sávlezárás miatt elképesztő torlódás várható az M1-M7-es autópálya közös szakaszán Budaörsnél.
ápr. 15
10:24
Csendes luxus, pipaszár láb - így nézett ki Harry herceg az új Netflix sorozat forgatásán (Sassy)
Ha nem tudnánk, ki ő, még azt is hihetnénk, hogy egy tech-milliárdos.
ápr. 15
10:27
Hihetetlen felfedezés: nem is gondolnád, hogy az egyiptomiak találták fel és napjainkban is használjuk (Promotions)
Elképesztő, hogy ezt is az Egyiptomiak építették először.
ápr. 15
10:36
Lassú sétával jól lehet zsírt égetni 50 felett (Blikk)
2,73-szor több zsírt lehet elégetni, mint a gyors gyaloglással.
ápr. 15
10:36
Vőlegénye az esküvő napján kosarazta ki Psota Irént: a ceremónia nem maradt el, csak a menyasszony személye változott (Femcafe)
A színésznő öt évig alkotott egy párt az egyik legnevesebb magyar filmrendezővel, Makk Károllyal, és már az esküvőjük időpontja is ki volt tűzve - a sorsnak azonban más tervei voltak Psota Irénnel.
ápr. 15
10:45
Ezt a hős kislányt ünnepli az egész ország (AC News)
Az utcán játszó fruska észrevette, hogy kigyulladt a házuk, berohant, felkeltette az alvó édesanyját és a testvéreit.
ápr. 15
11:03
Reviczky Gábor különös orvosságot szed, állítása szerint csak ez a csodaszer segít neki (Promotions)
Reviczky Gábor a magas vérnyomásra ezt a módszert veti be, az biztos, hogy nem az orvos ajánlotta, de beválik.
ápr. 15
11:12
Megan Fox tanácsa a nőknek: "Ne pazarolj energiát a férfiakra, csak le fognak szívni téged!" (Sassy)
Elég kiábrándult szavak, vajon hihetünk neki?
ápr. 15
11:15
Eldőlt: Hamilton Forma-1-es Mercedesének ülését Carlos Sainz kapja (AC News)
Sima székcsere lesz: a hétszeres Forma-1-es angol világbajnok átül Sainz Ferrarijába, a spanyol pedig belehuppan a Mercedesbe.

Keresés