2024. április 30. kedd

ápr. 30
0:18
Videón a vaktában előző Opel - az év mentése kellett, hogy ne ütközzön frontálisan (Autószektor)
- A videón két meggondolatlan előzés látható, ebből a második esetben kis híján tömegbaleset történt. Ennek elkerülése csak a többi autós figyelmének eredménye volt - írta a kamerás autó sofőrje, hozzátéve, a 60-as táblánál tartották fontosnak az előzést a "delikvensek". A képre kattinva megnézheti a hajmeresztő videót Természetesen a felvétel alat
ápr. 30
5:18
Tud Porschét az Audi? (Zöldjárműipar)
Másodszor sikerült elkapni a legerősebb villany Audi kormányát. Míg korábban csak a Balaton körül ízlelgettem, ezúttal Bács-Kiskun töredezett aszfaltján tettem próbára.
ápr. 30
5:42
Ennyibe kerül itthon az új Dacia Duster! (Autónavigátor)
Magyarországon is közzétette a Dacia re vonatkozó árakat. A lista szerint összesen háromféle hajtáslánccal és négy különböző felszereltségi szinttel lesz
ápr. 30
6:18
Ebből a sportos méregzsákból faragják ki a BYD következő 10 millió forint alatti modelljét (Villanyautósok)
Az Ocean-M új műszaki alapot hoz a BYD kínálatába.
ápr. 30
6:36
A Ganz modernizálja Tunézia vasúti hálózatát (autopro)
Nagyszabású vasútipari együttműködés indul magyar és tunéziai vállalatok között.
ápr. 30
6:36
Súlyos kamionbalesettel kezdődött a nap, a sztráda mindkét oldalon lezárták (Autószektor)
A Mezőkeresztes térségében történt balesethez a mezőkövesdi és a mezőcsáti tűzoltók vonultak, áramtalanították a teherautót. A járműből gázolaj folyt a leállósávra. A helyszínre mentő is érkezett - írta a katasztrófavédelem. Háromnegyed hatkor már azt írták, hogy a fagyasztott élelmiszerből álló rakományt már kipakolták, rövidesen elkezdik kerekeir
ápr. 30
6:42
Súlyos kamionbalesettel kezdődött a nap, a sztráda mindkét oldalát lezárták (Autószektor)
Frissítés: Összeütközött egy személykocsi és egy kamion az M0-ás autóút 11-es kilométerénél, az M6-os csomópontnál. Az autó a tetejére borult. A főváros huszadik kerületének hivatásos tűzoltói áramtalanítottak, stabilizálták a személykocsi helyzetét. A balesethez a mentők is vonultak - tudatta fél 7 után a katasztrófavédelem. Korábban írtuk: Az M3-
ápr. 30
7:18
Németországban bővíti akkumulátorgyártását az Audi (Autószektor)
Az Audi e-tron GT gyártása a Böllinger Höfeben Fotó: Audi A Böllinger Höfe új célt kap. Az Audi a jövőben az autógyártás mellett akkumulátormodul-gyártást kíván létrehozni Heilbronn térségében található telephelyén. Az Automobilwoche iparági és üzleti lap ezt vállalati körökből tudta meg. "A telephelyek villamosításának részeként a termelés mélység
ápr. 30
7:24
Tolonganak az emberek, hogy láthassák a Xiaomi autóját (Villanyautósok)
Aki a rendelési számoknak nem hitt, most videón láthatja, mennyire népszerű a villanyautó.
ápr. 30
7:36
Vadonatúj buszt tesztel a Volánbusz (autopro)
Setra S510LE típusú autóbuszt tesztel egy hétig a Volánbusz.
ápr. 30
8:18
Bevált a szuperaksi, 10 perc alatt töltötték fel a Polestar elektromos autóját (Villanyautósok)
Ez volt az első alkalom, hogy az aksit működő autóban tesztelték.
ápr. 30
8:30
A gépgyártás kihívásaira keresi a választ a Kontron rendezvénye (autopro)
Látogasson el ön is a „Gépgyártás Akadémia” című rendezvényre!
ápr. 30
8:30
Így közlekednek az autóbuszok és a vonatok az ünnepen (Autószektor)
A közlemény szerint az egynapos ünnepen várhatóan sokan kelnek majd útra, ezért a MÁV és a Volánbusz azt kéri, hogy indulás előtt az utasok tájékozódjanak az ünnepnapi közlekedési rendről. Érdemes elővételben megváltani a menetjegyeket, illetve használni az automatákat, az online jegyvásárlást az Elvirán vagy a MÁV applikációban - írták, hozzátéve
ápr. 30
8:42
151 km/órával mértek be egy Toyotát Bács-Kiskun vármegyében (Autónavigátor)
Múlt héten sem hiába élesítették a traffipaxokat a rendőrök Bács-Kiskun vármegyében, ugyanis 3061 sebességtúllépést regisztráltak. Tavaly szeptember óta ha valakit
ápr. 30
9:36
A Korean Air 5G használatával üzemeltet "repülő autókat" (autopro)
A Korean Air UAM-demonstrációt hajtott végre 5G használatával.
ápr. 30
10:00
A Mol és a Trevelin megszerezte a Waberer's 15 százalékát (Autószektor)
Emlékeztettek: még tavaly decemberben írtak alá megállapodást arról, hogy a Mol megszerzi a Waberer's 15 százalékos tulajdonrészét. A Mol és a Waberer's a tranzakcióval egy időben stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amellyel szorosabbra fűzik üzleti együttműködésüket a komplex logisztikai szolgáltatások, az alternatív üzemanyagok, az en
ápr. 30
10:36
Jól indult a BYD éve (autopro)
A kínai BYD profitja 11 százalékkal nőtt az idei első negyedévben.
ápr. 30
10:42
Kettőt egy csapásra: Íme az új Cupra Leon és Formentor! (Autónavigátor)
Mára kijelenthető, hogy a Cupra 2018-as leválasztása a Seatról igazi sikersztorivá érett, hiszen az elmúlt 6 évben közel 600 ezer
ápr. 30
11:18
Már regisztrálhatunk a budapesti Cybertruck bemutatóra (Villanyautósok)
Június közepén érkezik Budapestre a Tesla pickup.
ápr. 30
11:24
Felfrissítve is meggyőző az első hazai elektromos autó, a Mercedes Eqb (Autószektor)
Amikor a város második villanyautó töltőjét a Szegedi Tudományegyetem falán felavatta Szabó Gábor rektor, ünneprontóként az találta mondani a fizikus professzor, hogy ő személy szerint villanyautó szkeptikus. Végzett autószerelő szakmunkásként, több évtizedes múltra visszatekintő tesztelőként egy oldalon álltam vele. Azóta több hibridet is töltötte
ápr. 30
12:18
Nagy Norbert győzelemmel kezdte a szezont a hegyi Eb-n (Autószektor)
A versenyző sajtócsapatának vasárnapi tájékoztatása kiemelte, a sorozat 5-ös kategóriájában a tavalyi Eb-aranyérmes autóversenyző rendkívül szoros csatában utasította maga mögé az olasz Lucas Bicciattót és az osztrák Chris-Andre Mayert. A Nagy Norbi Racing Team (NNRT) szakmai vezetőjeként is tevékenykedő pilóta sportkarrierje 20. szezonját kezdte m
ápr. 30
12:36
Következő fázisába léphet a hazai hidrogénipar (autopro)
Ma még a megtérülés a legnagyobb kihívás a hidrogénipari fejlesztésekben.
ápr. 30
13:18
Elegáns villanyszedánt dob piacra kínai partnerével a Mazda (Villanyautósok)
Egy új modellsorozat első tagjaként kerül piacra az EZ-6.
ápr. 30
13:30
Zöld utat kapott a Schaeffler és a Vitesco egyesülése (autopro)
A Schaeffler közgyűlése rábólintott az egyesülésre.
ápr. 30
13:36
Bő kétszázan várhatják a levelet a gyorshajtási bírságról - itt mértek (Autószektor)
A Budapesti Rendőrfőkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitányságának beosztottjai a Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedés Felügyeleti Főosztály munkatársaival tartottak közlekedési akciót 2024. április 26-án éjjel a XIII. kerületi Váci úton. Az ellenőrzés során három jármű forgalmi engedélyét vették el a helyszínen, mert engedély nélkül alakí
ápr. 30
15:12
Súlyos hármas karambol és óriási torlódás az M1-esen (Autószektor)
Összeütközött egy kamion és két kisteherautó Lébény régiójában, az M1-es autópálya és 147-es kilométerszelvényénél, Budapest irányába. A mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a kamiont. A sztráda érintett szakaszán egy sávon halad a forgalom. Az Útinform háromnegyed 3-kor azt írta, hogy a torló
ápr. 30
15:36
Az osztrákoknál a posta is szén-dioxid-mentes kézbesítésre törekszik (autopro)
Salzburgban valósítanák meg először.
ápr. 30
15:42
Mutatjuk, mivel újult a Mercedes-Benz S-osztály! (Autónavigátor)
2020-ban a Mercedes igyekezett új mércét felállítani a luxuslimuzinok kategóriájában. A megjelenésen és az anyaghasználaton túl a technológiai funkciókat nézve
ápr. 30
16:12
A Porsche növeli a logisztikai hatékonyságot Zuffenhausenben (Autószektor)
Az üzem meglévő IT-infrastruktúrájába integrált felhőalapú szoftver a felvonók, kapuk és egyéb rendszerek koordinálására szolgál, amelyeken keresztül az automatizáltan irányított járművek (AGV-k) a raktárból az alkatrészeket szállító szerelősorra közlekednek. A Porsche szerint jelenleg 27 AGV végez naponta akár 1600 anyagszállítást 750 méteres távo
ápr. 30
16:36
Magyar cégekkel alakul át a városi közlekedés (autopro)
Új mobilitási módok kezdenek terjedni, a trend pedig megállíthatatlannak tűnik.
ápr. 30
17:12
Eb-elődöntővel kezdődik a salakmotoros idény Debrecenben (Autószektor)
Barcsa Lajos alpolgármester a verseny sajtótájékoztatóján kiemelte, a város vezetése továbbra is azt látja, hogy a salakmotor iránt nagy az érdeklődés Debrecenben, ugyanis a labdarúgó-mérkőzések mellett a második leglátogatottabb sportesemény. Hangsúlyozta, hogy igazán különleges ez az év, ugyanis nyolc versenyt rendeznek, ezek között több rangos v
ápr. 30
17:30
Új központot épített a szegedi Stravaco (autopro)
Eszközparkját is bővíti.
ápr. 30
18:18
Mégsem lesz Pécs mellett kínai autógyár? (Autónavigátor)
Facebook posztban reagált a Pécs melletti Bicsérddel szóba hozott, kínai autógyárral kapcsolatos feltételezésekre Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség
ápr. 30
18:18
A Byd hibrid változatban is kínálja majd az új pickupját (Autószektor)
Tavaly jelentek meg az első hírek arról, hogy az elektromos járművek legnagyobb gyártója a kisteherautók szegmensébe is be akar törnii, és olyan pickupot kíván piacra dobni, amely a patinás Ford Rangerrel vagy a Toyota Hiluxszál fog konkurálni. A minap kiszivárogtatott első fantomfelvételekből télve a jármű leginkább a Rangerre hajaz, a vízszintese
ápr. 30
18:54
Szerdától ismét jár a Zselici csühögő erdei kisvasút (Autószektor)
Közleményük szerint a Baranya északkeleti részén, hat kilométeren át kanyargó népszerű turistalátványosság szerdától várja az utasokat, és egészen őszig menetrend szerint közlekedik. Mint arra emlékeztettek, a kisvasút - néhány év kihagyás után - egy átfogó, 346 millió forintos kormányzati támogatással megvalósult pálya- és járműrekonstrukció után
ápr. 30
20:12
Ilyen autókkal dolgoznak majd a holdművesek (Autószektor)
Két év múlva már nem csak űrkutatással foglalkozó szakemberek szállnak le a Holdra, amit hamarosan lakótérként és földműveleti területként is birtokba vesz az emberiség. Napjainkban már nem csak sc-fi álom a földön kívüli élet megteremtése. Az életfeltételek fontos eleme a vízkészlet és a növénytermesztés, ezeket keresik majd az Artemis program ker
ápr. 30
21:06
Személygépkocsi és vonat ütközött Cikónál a vasúti átjáróban (Autószektor)
A tájékoztatás szerint a vasúti átjáróban a fénysorompó tilosat jelzett, a vonaton senki nem sérült meg. A helyszínelés ideje alatt a Hidas-Bonyhád és Bátaszék állomások között nem közlekednek a vonatok. Az utasok jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra számíthatnak - közölte a Mávinform.
ápr. 30
23:54
Itt járnak sűrűbben a hajók a Balatonon május 1-jén (Autószektor)
A BAHART, igazodva a régi balatoni hagyományhoz, hogy május elsején szeretnek átkelni az emberek a Balaton túlpartjára Fonyód és Badacsony között, sűríti járatait ezen a vonalon. A tavaszi menetrend szerinti 4 helyett 11 hajópár közlekedik a két tóparti település között. Fonyód felől 8.00-18.00 óra között, Badacsony felől 8.45-18.45 között óránként

Keresés