Ezeket a kajákat leginkább egy hétvégi ebédlőasztalra tudjuk elképzelni. De persze nincs semmilyen kőbe vésett szabály arra, mit mikor lehet enni. Ha hétköznap reggelire szeretnél benyomni egy rakott krumplit, csak hajrá! :D
Ha mondanunk kellene egy ételt, aminél a ráfordított energia és a hozzávalók mennyisége NEM egyenesen arányos a végeredménnyel, akkor gondolkodás nélkül vágnánk rá ezt a vöröspesztós-tejszínes csirkét!
Évek óta hatalmas sikerrel fut a TV2-n a Séfek séfe, mely tavaly legyőzte a nagy riválist, A Konyhafőnököt. A gasztroreality pedig idén is visszatér, és már tudni, mikor kerül képernyőre!
Olaszország három gasztronómiai vonzereje a pizza, a tészta és a fagyi. Az olaszos életérzéshez az is hozzátartozik, hogy ezeket a nap bármelyik szakában frissen megkapjuk, akár egy buliból tartunk haza hajnali 3-kor, akár egy kései vacsorára ülünk be este 11-kor.
Magyarországon jó néhány éve április 30-án ünneplik a Méhek napját. A program célja, hogy felhívja a figyelmet a szorgos kis rovarok védelmének fontosságára. A nap jó alkalom arra, hogy egy igazán finom, édes-mézes süteményt készítsünk. Összegyűjtöttünk hét fantasztikusan finom receptet, amelyekből mindenki találhat kedvére valót.
A hét közepén kapunk egy extra szabadnapot, és ha már így alakult, biztosan nem a konyhában szeretnék eltölteni az időnket. Egyszerű, gyorsan elkészíthető és megfizethető menüt állítottunk össze.
Az éhség nagy úr, és ha késő éjjel tör az emberre, ráadásul az utcán, nem nagyon lehet válogatni a lehetőségek közül. Épp csak lecsúszott a Meki nyitvatartásáról egy magyar srác, aki megpróbálta a McDrive-on keresztül átvenni a rendelést. Ám arra, ami ezután történt, ő sem volt felkészülve.
Az online vásárlást biztosító portálok népszerűségének növekedésével együtt várható volt a szigorúbb ellenőrzés bevezetése is. Elsőként a Shein, később a Temu néz szembe új, komolyabb szabályokkal.
A kelkáposzta megosztó zöldség: van, aki imádja, más ránézni sem bír. Most egy tökéletes kelkáposzta-főzelék receptet mutatunk, amit érdemes megkóstolni annak is, aki egyébként idegenkedik ettől a vitaminbombától.
Április 30-án ünnepeljük a méhek napját, akiktől nemcsak a finom mézet kapjuk, hanem sokat tanulhatunk is tőlük. Hogy mire gondolunk? Cikkünkből megtudhatod!
Új trend van kialakulóban a kávézás területén: a színes superfood latte nemcsak finom és mutatós italkülönlegesség, de még az egészségünkre is jó hatással van.
Valljuk be őszintén, hogy Ryan Reynolds 47 évesen is baromi jól néz ki, mondjuk ezért a színész sokat is tesz. Például szigorúan betartja az edzéstervét, helyesen táplálkozik, odafigyel a minőségi alvásra és a mentális egészségét sem hanyagolja el.
Mindenkivel előfordult már egyszer, hogy a boltban vagy a hentesnél vásárolt friss hús idő előtt megromlott. A rossz hús szaga messziről felismerhető, különösen gyomorforgató, egy édesanyát azonban nem az illat, hanem a hús állaga sokkolta. A megdöbbentő csirkemellről képet is készített.
Legyen szó savanyúságról, lekvárról vagy kompótról, ha jól rázártuk a befőttesüveg tetejét, szinte kínszenvedés kinyitni. Egyesek konyharuhával fogják meg, míg mások késsel feszegetik le, ám ez utóbbi különösen balesetveszélyes. Mutatunk egy technikát, amivel villámgyorsan kinyitható.
Itt a jó idő, egyre többször kerülnek elő a grillsütők. Ha a közeljövőben te is azt tervezed, hogy végre a szabadban sütögettek a családdal vagy a barátokkal, készítsd el az édességet is a grillen. Nem fogod megbánni: a füstös íz, a ropogós külső és a ragacsos belső garancia arra, hogy az utolsó morzsáig elfogy majd.
A strandszezon nem múlhat el a főtt kukorica, a mézédes dinnye és a lángos nélkül. De ezt a finom, olajban kisült, ropogós kelt tésztát nem csak nyáron érdemes fogyasztani! Minden évszakban mennyeien finom, sőt ellenállhatatlan fogás. Ha kefirt és krumplit is teszel a tésztába, akkor lesz a legjobb a végeredmény!
Holnap majális, ami megviselheti a pénztárcánkat – különösen, ha több gyerekkel indulunk szabadtéri programokra. Van, amin nem lehet spórolni – például a lángos és a fagyi szinte kötelező –, de süteményt, energiaszeletet vihetünk dobozban magunkkal.
A szakértők szerint nagyon károsak lehetnek egyes, meggondolatlan mondatok, melyeket a szülők megszokásból használnak. Hosszú távon viszont alapvetően tönkretehetik a gyermekük kapcsolatát az étellel, és mindez komplexusokhoz, testképzavarhoz, az élelmiszerek démonizálásához vezethet.