Ez aztán a fürge fügesaláta! ???? Na nem kell félni, nem szalad sehova, és nektek sem kell: lazán összedobhatjátok 5 perc alatt mindenféle kapkodás nélkül.
Régóta nagyon sokak törzshelye az OSHO, azaz az Oriental Soup House – annak jártunk most utána, hogy mi a közel 10 éves étterem titka. A 2014-ben nyílt Balzac utcai egységben kóstoltuk meg a népszerű leveseket, és a tulajdonos beavatott minket az étterem múltjába is.
A bulgur egy egészségesebb gabona, amit szinte bármivel fel lehet dobni. Én most egy egyszerűbb, hétköznapi, semmi extra, ám rendkívül finom változatot készítettem belőle.
Ha a hétköznap esti vacsi elkészítését nyűgnek érzed egy fárasztó nap után, akkor ez az öt frankó recept megkönnyíti majd az életed. Időt és energiát spórolsz velük, ráadásul mosogatnod is alig kell majd.
A Street Kitchen szerkesztőségében nem telik el nap, hogy ne kerülne szóba valamilyen torta. A nyár második felében pedig nemcsak a sima torták, hanem egy bizonyos körül sürgünk-forgunk.
Ez a tarte magában foglal mindent, ami nyár: érett paradicsom, friss fűszernövények, ropogós leveles tészta és a feta sajt, ami elmaradhatatlan minden nyári saliból. Lényegében egy pizza is lehetne, de annál sokkal királyabb. Annyira harmonikusak benne az ízek, hogy mindenki kedvence lesz.
Lecsós nokedli, bográcsgulyás, töltött patisszon, grillezett csirkeszárny, steakszendvics és még sok-sok kaja jön, hogy tutira jól teljen a nyár utolsó hónapja!
Hát ez sem épp a legmegúszósabb mulatság, de aki ismeri és szereti, az tuti fix, hogy beszerez pár mag alakú sütőformát (vagy előkapja a nagyi régi formáit), és nekiáll sok-sok ilyen ultrafinom, mandulás-diós csodát készíteni.
A kapor egy igazán nyári alapanyag, nemcsak azért, mert ilyenkor terem, hanem az íze miatt is. Főként nyárias kajákba szoktuk belepakolni, és milyen jól is áll nekik!
A tortadíszítés a sütés egyik legizgalmasabb része, hiszen ilyenkor igazán kibontakoztathatjuk a kreativitásunkat. Bár az íz a lényeg, azért mellette a látvány is kiemelkedő szerepet játszik, ezért hoztunk néhány ötletet, amellyel könnyedén feldobhatod a tortáid megjelenését.
Bár én még soha nem voltam olyan lagziban, ahol találkoztam volna ezzel a köretkülönlegességgel, de a hiba biztos az én gépezetemben van. A továbbiakban, ha lagziban nem is, de itthon egészen biztos visszatérő vendég lesz ez az étel.
Manapság nem nehéz eltévedni a növényi tejek útvesztőjében, hiszen a hipermarketekben és a népszerű specialty kávézókban is számtalan alternatíva közül választhatsz. Zab-, rizs-, mandula-, esetleg szójatej? Melyik finomabb a kapucsínóban, és melyiket használhatod sütés vagy főzés során? Ne aggódj, mutatjuk a legtutibb tippeket!
Egy Five Guys-os élmény indította be a fogaskerekeket a Bakonyi testvérek fejében, akik édesanyjukkal közösen vágtak bele első vendéglátós bizniszükbe. A smashed burgerezők tengerében azonban hamburger helyett a méltatlanul háttérbe szorult hot dogra esett a választásuk.
Egy befőtt sose rossz. Egy meggybefőtt pedig kötelező eleme minden lakásnak, legalábbis nagyon remélem. HA esetleg nem, akkor ezzel a recepttel már tuti az lesz.
Ki tudna ellenállni egy szaftos sajtszószban úszkáló tésztának, aminek a tetején csak úgy hömpölyögnek a baconkockák? Na ugye, hogy senki. Egy igazán extra sajtos tészta, amihez még hatalmas szakácstudományra sincs szükség.
Itt a nyár, lehet nyalni a fagyit, ebben a hőségben még annak is lecsúszik több gombóc, aki amúgy nem túl nagy rajongója a jeges desszertnek. Hiszen a fagylalt az elvesztett folyadékot és cukrot is pótolja, de persze fontos, hogy jó minőségű legyen.
Érik a füge és egy gyorsan összedobható, egyszerű sütit szeretnél? Ne keress tovább, nem kell más, csak egy 250 ml-es bögre, pár keverőtál, egy tepsi, és pikk-pakk kész ez a kevert süti.
Se a tojásleves, se a patisszon nem tartozik a legnépszerűbb kaják közé, legalábbis a menzán biztosan nem... :D De higgyétek el, ha ebben a verzióban kóstoljátok őket, garantált lesz a siker!
Ritkán kívánom meg a vajbabfőzeléket, viszont amikor szezonja van, rengetegszer készítem. Kissé savanykásan, pikánsan, és természetesen fasírozottal. Szerintem azzal az igazi.
Bár a fővárosban sorra nyílnak a valódi kovászra épülő kézműves pékségek, a Balatonnál sokkal nehezebb minőségi pékárura bukkanni. De szerencsére lassan erről is már múlt időben beszélhetünk. A jól ismert és sokak által kedvelt füredi Péklány mellett ugyanis a nemrégiben nyílt Magvető Pékség újabb üdítő színfoltot hozott a környék gasztronómiai kín
Ha azt gondoltad, hogy Harry herceg és bátyja a világ legizgalmasabb ételein nőttek fel, akkor nagyot tévedsz! Még a brit királyi család is a házias ízekre esküszik.
Ha unod az uncsi uborkasalit, akkor ez az ázsiai ihletésű csavar nagyon be fog jönni. Gyömbérrel, szójaszósszal és szezámmaggal turbóztam fel, és elég extra lett.
A lebbencstésztából rengeteg dolgot lehet készíteni. Én van, hogy a lasagnetésztát is ezzel helyettesítem :D Viszont sokkal inkább javaslok belőle egy tartalmas, tápláló levest. Íme egy szuper recept hozzá.
Nem éppen mindennapi utat járt be a BudaParton megnyitott SHO étterem, aminek konyhájáról mi is beszámoltunk nektek. A Huszár Krisztián által megálmodott, ázsiai beütésű étlap meggyőzött minket és a szakma más képviselőit is, mégis alig fél éves működés után bezártak. Az SHO most Tihanyban indult újra, rögtön ki is próbáltuk!
A kávé világszerte az egyik legnépszerűbb ital, amelyet milliók fogyasztanak nap mint nap. Azonban az elmúlt években egyre többen választják a koffeinmentes kávét különböző egészségügyi okokra hivatkozva.
Egy meggymag meg még egy meggymag az két meggymag… (Nyugiiii, menni fog! ????) Nos, ha már hiba nélkül ki tudod mondani ezt a nyelvtörőt, akkor biztos nem lesz gond a leves elkészítésével sem. Következzen a nyári időszak kihagyhatatlan gyümölcslevese!
A krumplit ilyen vagy olyan formában, de mindenki szereti. Lehet sült vagy püré, steak vagy petrezselymes... Budapest legújabb krumplizójában töltve kóstolhatjátok!
A gasztronómiában általában jó sül ki abból, ha a hagyományos találkozik a modernnel. Mondjuk az is igaz, hogy ha kajákról van szó akkor, ízlések és pofonok. :D De egy biztos, amiket most mutatunk, azokban még senki nem csalódott!
Általában, amikor egy helyet úgy jellemzünk, hogy „semmi extra”, annak nem jósolunk hosszú jövőt. A Bartók Béla út egyik egysége azonban rácáfol a sztereotípiára, hiszen ugyan nevében Semmi Extra, mégis több mint 10 éve nyitva van!
Ha van otthon egy kis cukkinid, máris nyert ügyed van, ugyanis csak pár hozzávaló kell pluszban és egy igazán ízes, könnyű vacsorát rittyenthetsz a családnak. Ez most egy hús- és lisztmentes verzió, de egy kis pirított bacon egészen biztosan nem rontja el.
Az egyszerű zöldséges kajákkal nem lehet mellélőni a forró nyári napokon! Már csak azt kell eldönteni, hogy a gombát vagy a káposztát kívánjátok jobban. :D
Elérkezett az év legjobban várt hazai fesztiválja, a Sziget, nekünk pedig a korábbi évekhez hasonlóan idén is első dolgunk volt, hogy megnézzük, mit lehet és mit érdemes enni a bulizás mellett.
Egy jó lecsórecept senki tárházából sem hiányozhat, amit persze bármikor tuningolhattok szalonnával, kolbásszal, tojással, virslivel, főtt-füstölt csülökkel és még sorolhatnám… a lényeg, hogy legyen egy jó kiindulópontunk. Lecsóra fel!
És igen! Annyi év után még mindig van új a gasztronómiában! De hát miért ne lenne, ha az elmúlt több ezer évben is mindig volt? Ezúttal Kecskeméten találtam rá egy csodás párosra: Bor és Garnéla! Más semmi, de tulajdonképpen nem is kell több egy csodás ebédhez és vacsorához.
Nincs is jobb, mint mikor villámgyorsan megfőzitek az ebédet, aztán alig kell utána mosogatni, ugye?! Akkor jól figyeljetek, pont ilyen kajákat hoztunk.