Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.
Miközben egyre szükségesebbnek látszik a hazai nyugdíjrendszer átalakítása, a KSH adatai szerint rekordmagas azon 65 év feletti magyarok száma, akik a nyugalmas időskor helyett inkább tovább dolgoznak. Az OTP Nyugdíjpénztár szakértői úgy vélik, a tudatosan tervezett visszavonulás teremtheti meg az anyagilag is stabil, békés időskort, az egészség ve
A Telegram egyik népszerű kriptojátéka, a Hamster Kombat, komoly akadályba ütközött a várva várt HMSTR token airdrop-jával kapcsolatban. Ami a kriptovilágban úttörő eseménynek számított, most jelentős késésekkel néz szembe. A 300 millió játékos és befektető egyaránt azon tűnődik, hogy mi okozza a fennakadást, és mikor számíthatnak a tokenjeik átvét
A magyar dinnye kiváló minőségének, sokszínű felhasználási lehetőségének bemutatását célzó fogyasztásösztönző kampányt indított az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC).
A rezsiév fordulója július 31-én van, így augusztus 1-től kezdve a következő év július 31-ig van lehetőségük a lakossági fogyasztóknak a kedvezményes árú gáz felhasználására. Mit is jelent mindez a lakossági gázfogyasztókra nézve?
A Skorpió fordítson nagy figyelmet az apró jelekre, A Bika legyen nyitott az új lehetőségekre! Karrier horoszkóp: 2024.08.01. Kos A hét első napján készülj fel váratlan helyzetekre a munkahelyeden. Egy rejtélyes projekt kerülhet az asztalodra, amely először megnehezítheti a dolgokat, de ne add fel! Egy váratlan segítő fog felbukkanni az életedben é
A Messer, a világ legnagyobb magántulajdonban lévő ipari, orvosi és különleges gáz szakértője zöld hidrogén előállító üzemet épít a Brainergy Ipari Parkban a németországi Jülichben. A park kiemelkedő szerepet játszik a Rajna-vidék ipari területeinek energetikai átállásában, a megújuló energiákhoz kapcsolódó innovatív technológiák elterjesztésében.
A második legnagyobb kripto tőzsde 15 eurót fizet azért, hogy felhasználói kipróbálják az általa kibocsátott bankkártyát. A Bybit 2023 áprilisában vezette be bankkártyás szolgáltatását, ami lehetővé teszi, hogy a hétköznapi életben is készpénzfelvételre, vagy vásárlásra lehessen fordítani a nála tárolt kriptovalutát. A Bybit Card főbb jellemzői: A
Egyre több speciális hűtést igénylő gyógyszert állítanak elő. Ez köszönhető a biológiai gyógyszerek térnyerésének is, amelyek egyre fajsúlyosabb szerepet kapnak a hagyományos kémiai úton előállított termékekkel szemben. Az EU-ban nagyjából már minden harmadik új gyógyszer biotechnológiai eredetű, ezekhez pedig a megfelelő logisztikai szolgáltatások
Bort készíteni nem egyszerű, jó bort készíteni pedig még nagyobb kihívás. Sok hasznos élőlény összehangolt munkája kell a szőlő megtermesztéséhez, és utána annak borrá "alakításhoz" is.
A természet világában számos állat rendelkezik olyan lenyűgöző tulajdonságokkal, amelyek meghaladják az emberi képzelet határait. Most egy kvíz keretében bemutatunk néhány olyan különleges állatot, amelyek képességei, tulajdonságai egyedülállóak az állatvilágban. Ezek a különleges állatok nemcsak hogy érdekesek, hanem emlékeztetnek bennünket a term
Emberek vagyunk és hibázunk, de mindez csak akkor következik be, ha csinálunk is valamit. Van, aminek nincs nagy tétje, másnak pedig nagyobb súlya van. Ez utóbbi kategóriába tartozhat az állásinterjú. Ahhoz, hogy tanulj mások hibájából, most hoztunk neked néhány olyan hibát, amelybe könnyen beleléphetsz, ha behívnak interjúzni. Ha ezeket elkerülöd,
Megbeszéljük, hogy mikor jöhet el ebben a ciklusban az altcoin piac csúcsa! A két előző ciklus alapján van egy konkrét hónap amikor érdemes lesz kiszállni, ha végigolvasod, megtudhatod miről van szó! Rá fogunk nézni a teljes alt-piacra is, de először lássunk néhány meghatározó altot. A kérdés az, hogy a felezés után mennyi időre, pontosabban hány
Éves viszonylatban hatszázalékos, nem kirívó áremelkedést mért az Otthon Centrum a fővárosi új építésű lakások piacán, ahol az előző negyedévben is mindössze 1,9 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár. Ugyanakkor a külső, illetve a belvárosi és budai kerületek között már háromszoros az árkülönbség.
Újabb magyarországi céget vásárol fel a romániai Sameday futárszolgálat — írja az economedia.ro. A Sameday a Pactic márkanéven dolgozó FÜRGEFUTÁR.HU Szolgáltató Kft.-t vásárolja fel, a tranzakció megkapta az illetékes hatóságok jóváhagyását. A budapesti székhelyű FÜRGEFUTÁR.HU egy integrált logisztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalat, amely 2023-b
Nem csak a kereskedelemben nehéz újat mutatni, hanem a törzsvásárlói programokban is. Az Auchan a kedvező áron kínált széles kínálata mellett egyre több, különleges vásárlói élményt nyújtó aktivitásával is igyekszik kitűnni a versenytársai közül. Ezek a piacon különlegesnek számító megoldások egyediek, újszerűek és izgalmasak, továbbá hihetetlen ke
Az ipari automatizálással összefüggésben számtalan egyedi célgépre, azokban pedig még több egyedi alkatrészre lehet szükség. Az ipari automatizálással, célgépek és robotrendszerek fejlesztésével foglalkozó KLS-2000 Kft. munkáját már bő egy évtizede
A University California San Francisco legújabb kutatása szerint, ha elhagyjuk a hozzáadott cukrot, sejtszinten befolyásolhatjuk biológiai életkorunkat, mely jóval alacsonyabb lesz, mint valódi (kronológiai) éveink száma.
Egyelőre nem kell átírni a magyar kamatpályát, az alapkamat az év végére várhatóan 6,25 százalékra csökken, és még így is maradhat mozgástere a jegybanknak. A forint jövőre egy lépcsővel gyengébb tartományba kerülhet - a K&H vezető elemzője szerint.
Az után érdeklődöm, hogy szőlőültetvényre, nem idén, de jövő évben a Bukat 500 Sc permetszert tudnám-e hatékonyan használni a lisztharmat és peronoszpóra elleni védekezésben?
Módosultak a 155 milliárd forint keretösszegű, a Ginop Plusz program részét képező KKV Technológia Plusz Hitelprogram feltételei: a fix 0 százalékos kamatozású hitelprogramot ezentúl alacsonyabb minimális hitelösszeg és foglalkoztatotti létszám, valamint sokrétűbb felhasználhatóság mellett igényelhetik a hazai vállalkozások - közölte a Magyar Fejle
Sok helyen volt gond a tömeges használat első heteiben a visszaváltó-automatákkal. A MOHU azt mondja, többnyire mások hibáztak, és van elég autójuk, de azért akad olyan elem, amin változtatni kell.
Megváltozik a bankszámla-tulajdonosok élete augusztustól. Hatályba lép egy online csalások elleni törvény, amitől könnyebb lesz megfogni az ellopott pénzt. A tranzakciós illetékek viszont 50 százalékkal emelkednek, amit a lakossági bankszámlás ügyfelekre év végéig nem terhelhetnek rá a pénzintézetek, a cégekre viszont igen, és ezt többen már meg is
Az év elején megugrott a forgalom a lakáspiacon, ami jelentős áremelkedést is hozott. Az előző negyedévhez képest a használt lakások 5,3 százalékkal, az újak 4,6 százalékkal drágultak 2024 első negyedévében, így ismét nőtt a lakások reálértéke a 2023-as értékvesztés után – derült ki a KSH legfrissebb elemzéséből.
Már 65 hüvelykes méretben is elérhető az LG OLED evo AI M4, amely az első és máig egyetlen olyan tévé, amely 144 Hz-es képfrissítésre képes vezeték nélkül 4K felbontásban. Az LG Electronics (LG) megkezdi új OLED evo AI M4 sorozatú televíziójának globális bevezetését a hozzá tartozó Zero Connect Box-szal, amely a vezeték nélküli kapcsolatot biztosít
A Solana hálózat decentralizált tőzsdéin júliusban több nap is nagyobb volt a kereskedési volumen, mint az Ethereumon. Jelentős mérföldkövet értek el a Solana decentralizált tőzsdéi (DEX), amikor július 17-én például az Ethereum DEX-ek forgalmának 136%-át voltak képesek produkálni. Ez a váratlan fordulat arra utalhat, hogy a Solana DEX ökoszisztémá
A vállalat közép-európai divíziója örömmel mutatja be új senior vezetőjét, a Csehországból érkező Ondřej Vodičkát, aki a régióban a vállalat tőkeallokációs tevékenységét fogja irányítani. Vodička tőkeallokációs igazgatóként a Prologis növekedését ösztönző tőkefelhasználást fogja felügyelni a magyar piac mellett Csehországban és Szlovákiában. A Pr
A Vitesco Technologies, a tiszta mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiák és elektrifikációs megoldások vezető nemzetközi gyártójának egyetlen magyarországi gyáregysége jelentős változás elé néz: a debreceni székhelyű vállalat jelenlegi gyárigazgatója, Lukas Juranek
A francia vasutat ért szabotázs akció után A támadás óta a hatóságok mintegy 1000 vasutast, 250 vasúti biztonsági ügynököt, 50 drónt és több rendőrségi helikoptert vezényeltek be Franciaország hatalmas vasúti
Új mém érme terjed futótűzként – a Pepe Unchained előértékesítése ugyanis villámgyorsan átlépte a 6 millió dolláros határt, és vészesen közelít a 6,5 millióhoz. Vajon ez lehet az új $PEPE? A Pepe Unchained ($PEPU) előértékesítés sorra dönti a mérföldköveket, alig lépte át a 6 millió dollárt, máris mindjárt 6,5-nél jár. A token hatalmas rallyval zár
Gyümölcs- és zöldségnyárs, nyári főzelék, grill húsok, házi készítésű fagylalt. A változatos és vitamindús étrend mind hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek a vakáció alatt is energikusak és egészségesek legyenek – mondta Czuppon Krisztina, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének dietetikusa, aki mintaétrendet is ajánl
A Rossmann idén először kapcsolódott be a Művészetek Völgye fesztiválba, ahol Ördög Nóra és a Momentán Társulat közreműködésével hívták fel a figyelmet a fényvédelem fontosságára. A rendhagyó előadás a kultúra és az egészségtudatosság jegyében zajlott.
Igencsak szétszabdalt a magyar társadalom: a leggazdagabb hazai településeken 10-szer több pénzből gazdálkodnak a magyar családok, mint az ország legszegényebb térségeiben. A legszegényebb településeket bemutató cikkünk után most mutatjuk az ország 15 leggazdagabb lakóhelyét is.
A Lucid Air-t továbbfejlesztették és korszerűsítették a 2025-ös modellévre, ami azt jelenti, hogy minden eddiginél messzebbre képes utazni egy töltéssel. A 2025-ös Air Pure-on végrehajtott módosítások a Lucid szerint a valaha gyártott legenergiatakarékosabb járművé teszik a modellt.