Az augusztus 20-i államalapítási ünnepség záró, és leglátványosabb eleme a 21 órakor kezdődő és 30 percen át tartó tűzijáték Budapesten, amelyre hagyományosan több százezer embert várnak a fővárosi helyszínekre. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen időjárás várható ebben az időszakban, lesz-e például eső, vagy vihar, és ezt az esemény lebonyol
Az emelkedő költségek ellenére idén összességében valamivel kisebb tehernek érzik a családok a tanévkezdést az Erste reprezentatív kutatása szerint. A többségnek azonban továbbra sem elég a havi bevétele ahhoz, hogy abból kigazdálkodja a beiskolázással járó kiadásokat. Sokan már előre spórolnak az őszre, és vannak olyanok is, akik hitelt vesznek fe
A hónap közepén két nagybank is módosította a lakáshitelek feltételeit. Az MBH csatlakozott azokhoz a pénzintézetekhez, amelyek július eleje óta növelték a kamataikat. Ezzel még a korábbi THM-plafon szintje alatt marad, miközben a nemrég e fölé menő OTP visszavett valamennyit a kamatemeléseiből - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A Vízöntő jobban jár, ha egyedül dolgozik, a Halak lesz ma az, aki mindenkit összeköt! Karrier horoszkóp: 2024.08.20. Kos A közelmúltban megnőtt önbizalmadat valami váratlan forrás felrázza. Próbálj meg emiatt nem kijönni a formádból. Vedd észre, hogy ez a hirtelen megrázkódtatás csak egy múló fázisa az életednek. Ne hagyd, hogy bármilyen módon lel
A KSH nemrégiben kiadott második negyedéves GDP adatai kapcsán a sajtó nagyobb része ismét riogatni kezdett, hatalmas válságot vízionál, pedig a magyar gazdaság növekedése az uniós átlag duplája, s az eddig ismert 14 tagország közül mindössze Spanyolországban, Portugáliában és Litvániában volt nálunk nagyobb javulás.
Goldman Sachs friss jelentése szerint a 2024-es amerikai recesszió esélye 25%-ról 20%-ra csökkent, ami pozitív fejlemény a gazdasági kilátások szempontjából. Javuló kilátások Az elemzést közzétevő Jan Hatzius, a bank vezető közgazdásza a kiskereskedelmi forgalom erősödését és a munkanélküliségi adatok javulását nevezte meg a korrekció fő okaként. A
Párizs kapcsán ismét előtérbe került az e-sport olimpiai szintre emelése. Nem csoda, hiszen világszinten egyre nagyobb az ismertsége és népszerűsége, ami itthon is megfigyelhető. A K&H e-sport kutatása alapján ugyanis 5 év alatt megduplázódott azok száma, akik e-sportolónak vallják magukat, így a jövőben a sakk helyett az e-sport lehet a világ leg
Az országos trenddel megegyező mértékben fokozódott az ingatlanpiaci kereslet Hajdú-Bihar vármegyében is, ahol a Duna House adatai alapján az átlagos négyzetméterár 646 ezer forintra emelkedett, az otthonteremtés költsége pedig már megközelítette az 50 millió forintot. A legtöbb ingatlan a vármegyeszékhelyen talált gazdára, ahol a fővárosihoz közel
A Kárpát-medencében őshonos vad gyümölcsfajok genetikai és történelmi értéke kiemelkedő. E fajok génbanki vizsgálata és termesztésbe vonása fontos szerepet játszhat megőrzésükben és hasznosításukban.
A Klarna, a svéd fintech óriás, új funkciókkal bővíti portfólióját, amelyek a hagyományos banki szolgáltatásokkal is felveszik a versenyt. A vállalat egyre közelebb kerül az IPO-hoz.
A koronavírus-járvány okozta kijárási korlátozások hatására a gyermekpornográfia egyre inkább az online térben folyik. A gyerekszexturizmus egyre inkább az online térbe helyeződik át, ahol a hatóságok sokkal nehezebben tudnak lecsapni az elkövetőkre — jelentette az NlTimes című holland hírportál az ország ügyészségére hivatkozva. Holland bíróságok
Az Aukus vállalat Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok védelmi és biztonsági partnereként demonstrálta az autonómiával és mesterséges intelligenciával ellátott érzékelőrendszerek első valós idejű katonai alkalmazását – számol be a
"Az erdővel való kapcsolatom egészen általános iskolás koromig nyúlik vissza, amikor nyaranta rengeteg időt töltöttem a Gömör-Tornai-karszt vadregényes tájain. Ott ismerkedtem meg a »zöld ruhás emberekkel«, az erdészekkel, vadászokkal."
Míg a 2010-es évek elején a klímaberendezéseket szinte kivétel nélkül csak a nyári forróság enyhítésére használtuk, úgy ma már a technológia fejlődésének javarészt hűtő-fűtő eszközök érhetők el a piacon. Tóma János, a Gree légkondicionálók kereskedelmi igazgatója elmondta, ezt a növekvő tendenciát lekövették a klímák energiahatékonyság és élettarta
Az elmúlt egy évre is igaz, hogy a vidéki magyarok nem mobilisak, legfeljebb a lakóhely szerinti vármegyén belül keresnek ingatlant. Az otpotthon.hu ingatlankereső adatbázisa szerint az óriásberuházások képesek lakóhelyváltoztatásra is rábírni az embereket: a fővárost és Pest vármegyét leszámítva azokba a vármegyékbe mutatnak komolyabb érdeklődést
Egy új kutatás szerint az európai energetikai vállalatok a tevékenységeik során okozott biodiverzitási károk közel felét eltitkolják. A Baszkföldi Egyetem tanulmánya rámutatott, hogy ezen cégek fenntarthatósági jelentései közel sem tükrözik a valós helyzetet.
Az ITware 2018-ban kezdte el alkalmazni a mesterséges intelligenciát stratégiájában, melynek eredményeként olyan szolgáltatásokkal jelent meg a piacon, mint az AI Clinic. Ez a csomag nagyvállalatoknak segít abban, hogy meglévő
Ezerháromszáz drón összehangolt repülése teszi még látványosabbá az idei Szent István-napi tűzijátékot, a szervezők több mint egy éve készülnek a produkcióra, amely Magyarország történelme és kulturális öröksége előtt tiszteleg. A
A sikeres befőzésnek megvannak az alapvető higiéniai szabályai és fortélyai. Ezeken fogunk most végigmenni, hiszen gyártóként már 9 évnyi tapasztalattal, plusz a nagyszülőktől ellesett praktikákkal rendelkezem.
A zsoldoshadsereg és a mozgósítás elszívja a munkaerőt a háborút kirobbantó birodalom gazdaságból. A vendégmunkások félnek, és az orosz társadalom öregszik.
A január-márciusi mélypont után következő három hónapban valamelyest nőtt a használatba vett új otthonok száma (2,8 ezer → 3,2 ezer) a KSH vonatkozó összefoglalója szerint. Az év első felében átadott 6.027 lakás összességében azonban 18 százalékkal kevesebb, mint az ágazat egy esztendővel korábbi eredménye, s olyan szerény teljesítmény, amelynél gy
Tavaly ismét emelkedésnek indult a globális vagyon, és jó hír, hogy a legalacsonyabb vagyoni szegmensben élők aránya 2008 óta csökken, az egy felnőttre jutó átlagvagyon pedig emelkedik. A UBS friss tanulmánya szerint Magyarország is jól áll a listán, itt az adatok azt mutatják, hogy az alacsonyabb vagyoni osztályokba tartozó felnőttek vagyona gyors
Földvédelmi járulék tovább számlázásakor a számlát áfásan vagy áfa nélkül kell kiállítani? – kérdezte olvasónk. Kérdésére dr. Bartha László adójogi szakjogász válaszolt.
A hónap közepén két nagybank is módosította a lakáshitelek feltételeit. Az Mbh csatlakozott azokhoz a pénzintézetekhez, amelyek július eleje óta növelték a kamataikat. Ezzel még a korábbi Thm-plafon szintje alatt marad, miközben a nemrég e fölé menő Otp visszavett valamennyit a kamatemeléseiből - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A Binance minden eszközzel fellép az iparági szereplőket és felhasználókat érő csalásokkal szemben: júliusban már meghaladta a visszaszerzett vagyon értéke a tavalyi teljes évi teljesítményt, miközben folyamatosan emelkedik a felhasználók száma.A világ legnagyobb kereskedési volumenű kriptotőzsdéjét üzemeltető vezető blokklánc ökoszisztéma, a Binan
A plazma viselkedésének részletes ismerete kulcsfontosságú a fenntartható nukleáris fúzió eléréséhez, vagyis egy ahhoz hasonló folyamathoz, ami a Napot működteti, és hatalmas potenciállal rendelkezik mint tiszta és bőséges energiaforrás. Ennek
A Pepe Unchained, a legújabb trendi mém érme, óriási figyelmet keltett a közösségi médiában, miután több mint 9 millió dollárt gyűjtött össze az induló érme kibocsátása (ICO) során. A kisbefektetők most versenyt futnak, hogy korán beszálljanak, miközben egy elemző azt jósolja, hogy a Pepe Unchained (PEPU) token hatalmas növekedést is elérhet, amiko
A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható. Délelőtt is kialakulhatnak záporok, zivatarok, de nagyobb számban majd délután alakulhat ki elsősorban az ország északnyugati, nyugati felén – akár több hullámban – zápor, zivatar. Az intenzívebb cellákat elsődlegesen felhőszakadás, de jégeső is kísérheti. Az északi, északkeleti szél
A német Tübingeni Egyetem kutatói szerint az európai folyókban fellelhető glifozát nem a növényvédő szerekből, hanem bizonyos tisztítószerekből származik.
64 éve tért vissza a Földre a Szputnyik–5 űrhajó, fedélzetén Sztrelka és Bjelka kutyákkal, akik túlélték az utazást. Bjelka és Sztrelka megnyitották az utat az emberi asztronauták számára azáltal, hogy ők voltak az első élőlények, akik sikeresen visszatértek az űrből. Bjelka és Sztrelka neve kevésbé ismert, mint Lajkáé. A kóbor ebből vált űrhajós t
A nyugdíjemelési eljárást vezérlő szabályok nem garantálják a vásárlóerő (a nyugdíj reálértéke) tényleges megőrzését - írja legfrissebb bejegyzésében Farkas András nyugdíjszakértő a NyugdíjGuru News hírlevelében.
A Trump Media részvényei a legalacsonyabb szintre kerültek azóta, hogy a Donald Trump közösségi média cége, a Truth Social egy üres tőzsdei cégbe költözött, felvéve a Trump Media nevet.
A kínai központi bank az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatszinteken keddi ülésén, így az egyéves hitelek referenciakamata (Loan Prime Rate/LPR) történelmi mélyponton, 3,35 százalékon maradt ugyanúgy, mint a rekordalacsony ötéves lejáratú hitel 3,85 százalékos kamata.