A nyugdíjkorhatár emelését sürgeti Németországban a kereszténydemokrata CDU párt, amely megválasztása esetén egyik első intézkedésként elrendelné, hogy a polgárok tovább dolgozzanak és kevesebb állami juttatást kapjanak Európa vezető gazdaságában.
Húsz percig állt egy vidámparki hinta a levegőben, mert a viharban megsérült egy, a rendezvénynek elektromos áramot biztosító transzformátor Pilisvörösváron.
Magyar Péter, a TISZA pártot életre hívó egykor kormányközeli jogász, diplomata, mostanra az legtöbb elégedetlen szavazót megmozgatni képes ellenzéki politikus sem hagyja ki, hogy augusztus 20-án valami nagy durranást csináljon. Legújabb videójában elmeséli, mire készül. A helyszín a Margit-sziget.
Több mint 250-en haltak bele a szelfizésbe néhány év alatt egy korábbi adat alapján. Ráadásul ezek még akkori számok, amikor nem volt olyan népszerű az önmagunk fotózása.
Újabb nehéz sorsú családot ismerhetünk meg a műsor második hetében. Az árván maradt három testvér szétszakítva él és az otthonuk is lakhatatlan állapotban van. Az Újratervezés nem csak a házát újítja fel a komoly betegségekkel is küzdő gyerekeknek, hanem lehetőséget ad arra, hogy hamarosan újra együtt legyenek.
Nem újdonság, hogy az esküvő életetek egyik legfontosabb eseménye. De azt is tudjátok, mi az igazán emlékezetes ünnepség titka? A részletek! Nincs is annál jobb, ha első látásra beleszerettek egy helyszínbe, de legyetek kritikusak, és ne érjétek be a mesés hangulattal. Nézzük, mire érdemes figyelnetek az esküvőhelyszín kiválasztásánál, hogy elkerül
A Sztárban Sztár leszek! felfedezettje hosszú hallgatás után, megújult külsővel tért vissza. Molnár Sanyi óriási változáson ment keresztül, húsz kilótól szabadult meg. Sokáig zavarta súlyfeleslege, ezért döntött az életmódváltás mellett.
Főtt kukorica és hekk illata, neon színű gumimatracok, a kékeszöld vízben órákig tartó pancsolás – a balatoni nyár egy mindenkinek nagyon személyes, mégis kollektív élmény. Pályi Zsófi a Balaton, a magyar tenger sorozatával rátapintott erre a kettősségre; a különféle idegenekről készült portrékon és tájképekben akarva-akaratlanul megtaláljuk saját
Augusztus 20. a magyar történelem egyik legjelentősebb napja, mely több évszázados hagyományokkal és mély szimbolikával bír. Ez a nap egyszerre ünnepli Szent István királyt, az államalapítást és az új kenyeret, melyek mind-mind fontos elemei a magyar nemzeti identitásnak.
Hamarosan indul a Tv2 új reality műsora, melyben négy pár teszi majd próbára kapcsolatát. A Kísértésben tíz lány és tíz férfi próbálja majd a szerelmesek
Ha arról van szó, mit érdemes tennünk az egészségünk megőrzéséért, általában elsők közt merül fel, hogy elegendő vitamint biztosítsunk a szervezetünk számára. Ellenkező esetben ugyanis - gyakorlatilag bármely vitamin hiányánál - komoly következményekkel szembesülhetünk. Egyes vitaminokból hiányt szenvedni pedig különösen veszélyes lehet, olyannyira
Augusztus 19-én hajnalban Szicília partjainál elsüllyedt a Bayesian nevű luxusvitorlás, amelyen 22-en tartózkodtak. A fedélzeten utazók közül 15 főt sikerült kimenteni, de hat embert, köztük a brit techvállalkozó Mike Lynchet és lányát, továbbra is keresnek. A baleset idején Lynch már több mint egy évtizedes jogi huzavonán volt túl, amely során vég
A fiatal énekesnő a zenéléstől ugyan visszavonult, de a Tv képernyőn még láthatják a nézők, hiszen műsorokban is szerepel, sőt színésznőként is kipróbálta magát a Tv2 Hazatalálsz című sorozatában. Tóth Andi nemrég saját gasztroműsorba is kezdett a YouTube csatornáján, ahol most a magánéletéről is elárult néhány részletet.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Olaszországban született, máig retteg a szerepléstől, a férje viszi a háztartást, és magyar rendezővel dolgozik épp együtt. 50. születésnapját ünnepli a hollywoodi sztárszínésznő Amy Adams, amiről bizonyára te sem tudtad a következő érdekességeket.
Gondoltad volna, hogy az ADHD és a falási rohamok között komoly kapcsolat áll fenn? Az ADHD számos módon befolyásolhatja az étkezési szokásaidat, általában negatívan. Egy 2017-es tanulmány kimutatta, hogy a kutatók nagyobb valószínűséggel figyelték meg a bulímiát, vagy a túlevést olyan embereknél, akik ADHD-val küzdöttek.