Első alkalommal lépett elő idén az Európai Unió, illetve Belgium fő energiaforrásává is a szél- és a napenergia - jelentette a belgiumi hírügynökség az Ember független globális energetikai agytrösztre hivatkozva.
A gyengélkedő akkumulátorgyártó Varta szerkezetátalakítási koncepciója elkészült. A Porsche sportautó-gyártó 30 millió eurót akar befektetni, és ezzel hozzájárulni a mentéshez. Hosszas tárgyalások után a főrészvényes, Michael Tojner, a Porsche és a legtöbb hitelező kompromisszumban állapodott meg arról, hogy a Vartát hogyan kell mentesíteni az adós
A világ legnagyobb újautó-piacán a new energy vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek támogatását 20 ezer jüanra (1 jüan=50,28 forint) emelték az április óta érvényes 10 ezer jüanról. A kereskedelmi minisztérium és még hat másik minisztérium kö
Sajtóbeszámoló szerint Tiriac veteránautó-gyűjteményének otthont adó bukaresti múzeumban tartott ünnepségen a sportolók egy-egy autót és aranyérmet vehettek át. Az eseményen Simona Halep jelenlegi és Ilie Nastase egykori román teniszező is jelen volt. Tiriac beszédében elmondta: a gesztussal szeretné kimutatni tiszteletét és megjutalmazni azokat, a
A megállapodásból való kilépéssel a Mercedes-Benz a legújabb nyugati autógyártó, amely megszakítja kapcsolatait Oroszországgal. A Daimler 2021 szeptemberében vette át a Kamaz 15 százalékos részesedését a Daimler Trucktól, nem sokkal azelőtt, hogy a vállalatot átnevezték Mercedes-Benz Groupra, és a Daimler Truck üzletágat az átszervezés részeként ki
Augusztus 5-én három kamion szenvedett balesetet az M0-s autóúton a reggeli órákban. Mivel a járművek gyakorlatilag a teljes pályaoldalt elfoglalták, ezért gyorsan jelentős torlódás alakult ki. Katasztrófaturista autósok miatt ugyanakkor a balesetben érintett oldalon 13, míg az átellenes oldalon, ahol semmi nem történt 6 kilométeres dugó keletkezet
A rendőrök már nemcsak a gyorshajtókat büntetik, hanem azokat is, akik olyan szabálytalanságokat követnek el, amelyek bosszantják a többi autóst. Augusztus 13-án például a 21-es főúton járőrözve két komoly szabálytalanságot is észleltek. Salgótarján és Somoskőújfalu között egy autós átlépte a záróvonalat, hogy megelőzze az előtte haladó járművet, a
A Kreszvaltozas.hu számolt be róla, hogy a ROADPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) és az IPA (Nemzetközi Rendőrszövetség) megállapodást írt alá azzal a céllal, hogy Európa-szerte együttműködjenek a közúti biztonság és a bűnüldözés területén. A memorandumot a ROADPOL részéről Zsinkai Elvira alezredes, a szervezet eln
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a közlekedőket, hogy 2024. augusztus 20-án az alábbi forgalmirend-változások lesznek a főváros területén. A BRFK kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Akármennyire is egyszerűnek tűnik első ránézésre, a Schuppan 962CR nem csak egy újabb 80-as évekbeli hiperautó próbálkozás volt, ami sokat ígért, de keveset adott.A korszak legjobb és leggyorsabb pályaautójára épült, méghozzá az által, aki Le Mans 24 órást nyert vele. Talán nincs autós emberke a Földön, aki ne ismerné a legendás Porsche 962-est, am
Augusztus 5-én három kamion szenvedett balesetet az M0-s autóúton a reggeli órákban. Mivel a járművek gyakorlatilag a teljes pályaoldalt elfoglalták, ezért gyorsan jelentős torlódás alakult ki. Katasztrófaturista autósok miatt ugyanakkor a balesetben érintett oldalon 13, míg az átellenes oldalon, ahol semmi nem történt 6 kilométeres dugó keletkezet
Az MG Motor bejelentette, hogy augusztus 28-án leplezi le az új ZS-t, a Magyarországon is népszerű kompakt crossover utódát, amely kezdetben csak öntöltő (full) hibrid hajtáslánccal érkezik. A kínai gyártó bestsellere a piacon kapható legolcsóbb full hibrid autó, az MG3 által bevezetett Hybrid+ hajtásláncot veszi át. Az öntöltő hibrid hajtás egy 10
Harmadik alkalommal hívta az újságírókat egy minisztériumi háttérbeszélgetésre az a munkacsoport, amely a készülő új KRESZ módosításának a koordinálásán dolgozik – írta meg a Kreszvaltozas.hu. Ismét kiemelték, hogy nem csak a KRESZ (hivatalosan az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet) megújításán dolgoznak, hanem a közlekedést szabályozó teljes jogi ke
Minden négyzetcentiméterén a Maybach luxusát hirdeti az SL 680, amely természetesen megkapta a márkára jellemző hűtőmaszkot. Napjaink divatjának megfelelően LED-világítással.
Oké, Európát kevésbé érinti a Lincoln hosszú farú, hatalmas SUV-jának legújabb generációváltása, de azért a Navigatorról még akkor is hallott mindenki, ha nálunk nem is forgalmazzák. Számtalan világhírű rapper kedvenc játékszere volt már az elmúlt 30 évben, most pedig egy jól megérdemelt frissítést kapott, mielőtt végleg kiszorítja a piacról a háro
A Hankook prémium gumiabroncsgyártó vállalat elismerésben részesült a fenntartható gazdálkodás terén tett innovatív erőfeszítéseiért. A céget a kéthetente megjelenő amerikai "TIME" amerikai magazin és a "Statista" globális adat- és üzleti információs platform a " A világ legfenntarthatóbb vállalatai 2024-ben" közé választotta. Emellett a The Financ
Skoda Kodiaq 2.0 TDi DSG 4x4. Nem is öreg, 2017-es gyártás és csak 140 ezer kilométer van benne, mi baj lehet? A vásárlás előtti használtautó-átvizsgáláson kiderült. Pedig sokak álma egy ilyen autó Aki el tudta már engedni, hogy VW, vagy Audi logó legyen a kocsija elején, de szeretné legalább a hajtásláncban megkapni a konszern által képviselt minő