Legfrissebb hírek szerint az áprilisi Pekingi Autószalonon debütált modell még az év vége előtt meg fog jelenni Kínában, majd Európa-szerte is értékesíteni fogják. A pekingi megjelenésekor még olyan hírek láttak napvilágot, hogy a modellt kizárólag Kínában fogják forgalmazni. A kínai elsőbbség nem véletlen, hiszen az EZ-6-os a hirosimai székhelyű
Költségprés, megrendelés-visszaesés, munkaerőhiány, fejlesztési kényszer - nehéz helyzetbe került vállalata? A Techtogether+ három az egyben rendezvénye – járműipari konferencia, mérnökhallgatói verseny, szakmai kiállítás – segíthet cégén! Vegyen részt október 17-én az eseményen, ahol jelen és jövő találkozik!
Fotó: Mercedes Ahogy arról korábban beszámoltunk, Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A második helyen a hazai közönség kedvence, a világbajnoki címvédő holland Max Verstappen (Red Bull) végzett, míg a harmadik a másik McLarennel az
Újabb fejezetek íródtak az EU és Kína között vámháborúba, közben egyre több a következménye az elektromos átállás lassulásának – összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Budaörsön a Gyár utcában, az ipari parknál árokba hajtott egy személykocsi. A jármű a tetejére borulva a fák közé csapódott. A törökbálinti és a fővárosi hivatásos, illetve a budaörsi önkéntes tűzoltók három embert szabadítottak ki a roncsból - írták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Faceboo
Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjaiban korábban már bemutattuk, hogyan lehet biztonságosan autóban szállítani a kutyusokat, most pedig azt vesszük át, hogy a közösségi közlekedéssel hogyan utazhatnak négylábú kedvenceink. Utazás kutyával a BKK járatain Kisebb méretű kutyákat állatok szállítására alkalmas, zárt szállítóboxban, ketrecben vagy t
A Homo Faber egy rangos esemény, amely a kézművességet hivatott ünnepelni, miközben az emberi életet a kézműves mesterség szemszögéből vizsgálja. Luca Guadagnino filmrendező mozgóképes víziója és Nicolò Rosmarini építészeti eleganciája által vezérelve, a programsorozat magával ragadó utazást ígér a születéstől a túlvilági életig, kitűnő művészi mun
Képünk illusztrráció Forrás: Wizz Air A romániai Craiova és London-Luton között közlekedő járat vasárnap kora reggel a magyar fővárosban szállt le, mert füst jutott az Airbus A320-as utasterébe, a személyzet két tagja rosszullétre panaszkodott – tudta meg az airportal.hu. A szakmai portállal a légitársaság azt közölte: technikai, valamint egészségü
Keresztbe fordult egy kamion vasárnap kora délután az M7-es autópályán a Szegerdői pihenőhely kihajtójánál, a jármű a 178-as kilométernél a Budapest felé vezető sávokat teljesen elzárja, így áll a forgalom - közölte az Útinform a honlapján. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a balesethez mentőhelikopter is érkezett. MTI További autós tar
Fotó: Volánbusz Azt írták, a cég idén nyár elején kezdte meg a készpénzmentes fizetés kiterjesztését valamennyi helyközi járatára. Június vége óta már mintegy 2000 autóbuszra került fel a POS-terminál, és országszerte 15 szerelőcsapat dolgozik folyamatosan azon, hogy mind az 5330, helyközi közszolgáltatást ellátó buszon elérhetővé váljon az elektro
A Lamborghini Huracán leváltása már nagyon régóta a levegőben lógott. A Temerario érkezésével viszont végre itt van a várva várt cseremodell. Az 5,2 literes V10-es motor, amely 2003 óta hajtotta a Lamborghini szuperautóit, szintén a nyugdíjazásra került. Helyét egy 4 literes V8-as vette át, amit 3 további elektromos motor segít. A turbók a két he
Fotó: Ferrari A 24 éves pilótának ez az idei, egyben pályafutása második futamgyőzelme az F1-ben, korábban Miamiban diadalmaskodott. Norris mögött – mintegy 20 másodperces lemaradással – a címvédő és a vb-pontversenyben most is éllovas, hazai pályán szereplő Max Verstappen lett a második a Red Bullal, míg a dobogó harmadik fokára a monacói Charles
Az utóbbi időkben számtalanszor volt téma, hogy vajon a japán gyártók előre látták-e a tisztán elektromos autók iránti kereslet visszaesését. Annyi biztos, hogy csak nagyon óvatosan kezdtek bele a villanyosításba, néhány halvány próbálkozásnál szinte egyetlen gyártó sem ment tovább, és leginkább megragadtak a hibrid megoldásnál. Ugyanakkor nem ez a
Nem szorulnak rám, de hadd legyek fogadatlan prókátora az autógyártóknak. Mert az már egyre komikusabb, hogy a bulvárlapok mellett szakportálok szakírói is rendszeresen ostorozzák a szakemberek által mért hivatalos fogyasztási adatokat. Mert mire is szolgál a gyári adat, pontosabban az akkreditált labor mérése eredménye? Pusztán arra, hogy konstans
Fotó: MTI/Donka Ferenc Bakaity Mónika, Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese elmondta, a balesetben négyen a tűzoltóautóban ülők közül sérültek meg egy ember pedig a személyautóban. Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetője az MTI megkeresésére közölte: egy tűzoltó súlyosan, három tűzoltó és a személyautó
Népes mezőnnyel, közel harminc autó nevezésével indult a Swift Cup Europe szlovákiai versenye, ám a harmadik futamot rajtbaleset miatt megszakították, mert a második kanyarban több autó is ütközött. A piros zászló uután azonnal megkezdték a mentést, az egyik pilótát helikopter szállította kórházba kulcscsonttöréssel. A tömeges baleset miatt törölt
Fotók: MTI/Mihádák Zoltán Azt írták, az elővárosi és távolsági vonatok sem tudnak bejutni a pályaudvarra. A Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon közlekedő vonatok csak Kőbánya felsőig közlekednek. A Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonali szerelvények Rákosig járnak. A Budapest-Pécs és a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Keleti pályaudvarra közlekedő v