Eddig több mint 3400 cég igényelt forrást zöld járművek vásárlásához, a mostanáig beérkezett kérelmek együttesen a teljes, 30 milliárd forintos keretösszeg több mint felét, mintegy 16 milliárd forintot fedik le - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Zuhant a magyar akkugyártás, külön sáv az e-autóknak, tízezer munkahely Szegeden a BYD-nél – összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
A gyengülő autópiac és a magas költségek miatt a fényszórógyártó Hella előveszi a piros ceruzát. A vállalat szerdán jelentette be a vesztfáliai városban, hogy 2026 közepéig 420 munkahely megszüntetését tervezi Lippstadtban. A cég központjában lévő gyárról van szó, amely jelenleg veszteséges. Fotó: a cég honlapja. A jövőben csak fényszórókat gyárta
Lassú áthaladás a pocsolyákon Fotó: carVertical Minden bizonnyal sok gyalogos tapasztalta már azt a kellemetlenséget, amikor egy esőben száguldó autó lefröcsköli. Ha az Egyesült Királyságban egy ilyen felelőtlen sofőrt a hatóságok rajta kapnak, a körülményektől függően 100–5000 font közötti pénzbírságot, valamint büntetőpontokat is szabhatnak ki r
A Maserati olyan autót tervezett, amely képes ötvözni a márka verseny- és sorozatgyártásának legjavát, átadni a pályamodell jellegzetességeit, miközben új szintre emeli legkedveltebb szupersportkocsiját. A Maserati GT2 Stradale a versenyautó-teljesítmény mögött álló legtisztább technológiát egyesíti az MC20 belső tulajdonságaival, így kifogástalan
A 717 lóerős BMW M5 Touring minden bizonnyal a Mercedes-AMG és az Audi RS hagyományos családi kombijainak lesz majd a riválisa. A német cég M-sorozata nem mindig kínál nagy teljesítményű kombit, viszont a 2000-es évek közepén megjelent E61 óta most tér vissza először az M5 Touring, sokkal ésszerűbb hajtáslánccal, mint az előző modell V10-ese. Az M
A hazai ralisportban a tavalyi év egyik legsikeresebb rendezvénye volt a WHB Győr Rally, amelynek történelmi helyszíneket érintő gyorsasági szakaszaira több ezren voltak kíváncsiak. Ezen felbuzdulva a viadal az idén sem maradhatott ki a HUMDA Országos Rally Bajnokság versenyei közül, így 2024. szeptember 6-8 között az autósport rajongói együtt szur
Albert Einstein elmélete szerint a gravitációs hullámokat bizonyos módon változó tömegeloszlások (például egymás körül keringő fekete lyukak) keltik, és a forrásukról leválva fénysebességgel terjednek. A Naprendszeren kívüli világegyetemről eddig csak a különböző hullámhosszú fényhullámok segítségével, röntgenteleszkópokat, rádióantennákat, távcsöv
"A 2024 második negyedévére vonatkozó pénzügyi mutatók jól szemléltetik az autóipari szektor piaci környezetének lassú helyreállását." – magyarázta Andreas Wolf, a Vitesco Technologies vezérigazgatója. "Ezekben a kihívásokkal teli időkben is sikerült tovább növelnünk a Vitesco Technologies nyereségességét." A járműgyártóktól érkező megrendelések je
Megerősített karosszéria, golyóálló üvegek. Csak néhány példa, milyen extrákkal szerelik fel az Avallon, Carbon, Evolution Blindagens, és Parvi Blindados műhelyekben
A gázolaj átlagára már folyamatosan az 1,50 eurós szint alá, a benziné pedig a 1,60 eurós küszöb alá került. Az idei csúcshoz képest 12-15 centtel olcsóbbak. "A világpiaci olajárak csökkenése miatt az üzemanyagárak esnek. A világ második legnagyobb olajfogyasztójának számító Kínában a tavalyi évhez képest váratlanul, mintegy 3 százalékkal csökkent
A Monterey Car Weekre időzítette a Porsche az év egyik legnagyobb bejelentését: különleges széria készül a Porsche 911 Turbo ötvenedik évfordulójának ünneplésére. Stílusosan 1974 darab fog készülni a retro hangulatú Turbo 50 Years Editionből, ezzel is utalva az eredeti modell gyártási évére. A limitált széria alapján a még 992.1 generációjú Turbo S
Egy Cirkáló modellcsalád A 2018-ban bemutatott jelenlegi Softail váz az alapja a Harley-Davidson Cruiser motorkerékpárok 2024-es kollekciójának kilenc modelljének, melyek mindegyikét úgy tervezték, hogy merevek és könnyűek legyenek egyaránt, és olyan agilitást és teljesítmént nyújtsanak, amely felülmúlja a legigényesebb cirkáló motorosok elvárásait
Minden autós tapasztalhatja nyáron, mennyi rovar jelenik meg az első lökhárító környékén. Júniusban viszonylag csapadékos volt az időjárás, ami kedvezett
Detroit romos gyár csarnokai és elhagyatott utcái sokat elmondanak az amerikai autóipar átalakulásáról, ugyanakkor számtalan dolgot köszönhetünk az észak-amerikai autógyártásnak. Sok szempontból úgy érezhetjük, hogy leáldozott az amerikai autóiparnak, pedig a valóságban csak átalakult. Továbbra is az emberek igényeire reagáló, probléma megoldó autó
Idén 29 ország (köztük Kína, Egyesült Államok, Spanyolország, Németország, India) 120 jelentkezője közül összesen 35 tehetséges hallgató vehetett részt a hajtásrendszerfejlesztési nyári képzésen, mely során öttagú projektcsapatokban dolgoztak valós szakmai kihívások megoldásán: a feladat egy elektromos autó hajtásláncának, akkumulátorának és sebess
A most bemutatott BJ212-es augusztus 22-től kerül kereskedelmi forgalomba, de az értékesítés előtti szakasza már elkezdődött, és az állami kézben lévő BAIC a vásárlóknak vonzó ösztönzőket kínál, amelyek oly divatosak a kínai autópiaci árháború közepette. A szerteágazó pénzügyi kedvezmények mellett például az első vásárlók élethosszig tartó garanciá