A Messer, a világ legnagyobb magántulajdonban lévő ipari, orvosi és különleges gáz szakértője zöld hidrogént előállító üzemet épít a Brainergy ipari parkban a németországi Jülichben. A park kiemelkedő szerepet játszik a Rajna-vidék ipari területeinek energetikai átállásában, a megújuló energiákhoz kapcsolódó innovatív technológiák elterjesztésében.
Az északkeleti országrész kivételével helyenként alakulhat ki zivatar - ezen belül kissé nagyobb eséllyel a nappali órákban a Dunántúl nyugati, délnyugati felén, harmadán, majd kora estétől a déli és középső vidékeken fordulhatnak elő. A zivatarokat átmeneti viharos széllökések (~65-85 km/h), intenzív csapadék (~15-25 mm, egy-két helyen esetleg fel
Erős brit kötődésének köszönhetően, először az Egyesült Királyságban hódított a már teljesíten kínai kézben lévő MG márka. A szigetországban már megélt egy generációt az MG 3 kisautójuk, és az új, már európaszerte kínált hibrid generáció is náluk debütált először. Mindezek tudatában nem feltétlenül mérvadóak a brit eladási adatai, de minden esetre
Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az útról. A balesethez a lenti hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanítják a járműveket. - Az érintett útszakaszt a 4-es kilométernél teljes szélességében lezárták - írta a katasztrófavédelem honlapja 7 órakor. Kerülni mindkét irányból Rédics és Lenti felé lehet. Zala Vármegyei Rendőr-főkapitá
A 15 órától éjfélig tartó rendezvény programjai között pályaválasztási foglalkozások, repülős talkshow, Vincze Lilla koncertje és éjszakai reptérlátogatások is szerepelnek - közölte az Aeropark kedden az MTI-vel. Az egyik fő látványosság az idén 67 éves Il-14-es utasszállító 1900 lóerős motorjának beindítása lesz 18, 20 és 22 órakor, emellett a lát
A rendőrségre hétfőn hajnalban érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi bement egy szegedi benzinkútra, egy késsel megfenyegette az alkalmazottat, a pulthoz lépve több mint 300 ezer forintot vett ki a kasszából, majd távozott. A szegedi rendőrök rövid időn belül azonosítottak egy 29 éves férfit, és elfogatóparancsot adtak ki ellene. A gyanúsított
Az SUV-k kategóriájában az új Range Rover Sport SV ott van a valaha volt legkiemelkedőbb modellek között és a most debütáló 'Edition Two'-nak köszönhetően még szembeötlőbb lesz az autó különlegessége. Egyébként a második kiadás szinte egy az egyben megegyezik az elsővel, csak olyan extra variációs lehetőségeket tartogat a vásárlók számára, a kinéze
Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről. Az esethez riasztott lenti hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A buszon ketten, míg a kamionban csak a sofőr utazott. A helyszínre a Volán és a LE-KO kamionmentő szakemberei is kiérkeztek. A műszaki mentés idejére a jelzett helyen teljes útzár volt érvényben. A balesetr
A Toyota GR Yaris az a fajta sportautó, amit a tulajdonosok szívesen hajtanak meg legálisan, biztonságos körülmények között egy-egy zárt versenypályán, ezért a japán autógyártó sportrészlege, a Gazoo Racing nemrég egy speciális okostelefon-alkalmazással állt elő, hogy az ilyen kocsival rendelkező ügyfeleik a legtöbbet hozhassák ki a száguldás élmén
A MÁV-START naponta 10 és 17 óra között palackozott vizet oszt a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, és a nagyobb vidéki vasútállomásokon az utascentrumnál és az ügyfélszolgálatokon. A Volánbusz munkanapokon 12 és 14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain ad ásványvizet az utasoknak. A ví
Mint fogalmaz az orosz szaksajtó, az új Moszkvics 8-as crossover a többi Moszkvicshoz hasonlóan JAC-alapokon nyugszik, ami persze eufemisztikus megfogalmazás, hiszen nemigen akad az autónak olyan porcikája, amely nincs a kínai donorautóban. Ettől függetlenül "oтечественный бренд" – ként, vagyis hazai márkaként írnak róla. A külső-belső ornamentikáj
- Kigyulladt egy személyautó a 4516-os úton, Szentes közelében, a 9. és a 10. kilométer között - adta hírül a kataszrófavédelem 11 óra előtt néhány perccel. Teljes terjedelmében égett a jármű, valamint mintegy húsz négyzetméteren a környezetében lévő száraz növényzet is, amikor a szentesi hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek. A raj két vízsugár
Amikor Kína fejébe vette, hogy hatalmas állami háttértámogatással letarolja a világ, de főleg Európa autópiacát megfizethető és elérhető villanyautókkal, akkor számtalan startup márka is megjelent a hagyományos kínai gyártók mellett, amilyen a SAIC vagy a BYD. Ezek a startup cégek látszólag a semmiből jelentek meg, múlt nélkül, hatalmas zajt keltve
Egyre szomorúbban látjuk, amikor megvizsgáljuk egy-egy márka újautó-kínálatát, hogy lassan kikopnak a kombik és a szedánok. Néhány autógyártónál szinte már
Negyedik évébe lépett a 100 Thieves és a Lexus kapcsolata, amit egy sor hagyományteremtő projekttel ünnepel meg a sikeres páros. A Lexus 2021-ben kötött támogatói megállapodást az akkor negyedik éve működő gamer márkával, amely 2017-ben szenzációként robbant be a piacra. A 100 Thieves új mércét állított a videojátékok világában elért siker és elism
Fotók: Porsche Stuttgart-Zuffenhausen ( itt van a Porsche központja) turbója a tapasztalatot és a sikert, a sportosságot és a mindennapi használatra való alkalmasságot ötvözi. Minden turbó tartalmazza az összes győzelmet, amelyet a Porsche a világ versenypályáin ünnepelt. A sportautó-gyártó a "Túl a teljesítményen" címmel különleges kiállítással t