Justin Bieber, a világhírű énekes, és felesége, Hailey Bieber, hatalmas örömhírrel lepték meg rajongóikat: megszületett első gyermekük, akit már régóta izgatottan vártak. Az ifjú pár a közösségi médiában jelentette be a boldog eseményt, és ezzel egyidőben leleplezték gyermekük nevét és nemét is. A modellként is ismert Hailey Bieber egy egészséges k
Forradalmi áttörés a rákkezelésben: Elindult a világ első tüdőrák elleni vakcina klinikai tesztelése A világon először indítottak el egy olyan klinikai vizsgálatot, amely a tüdőrák elleni vakcina hatékonyságát teszteli. Az mRNS-alapú tüdőrák elleni vakcina, amelyet a BioNTech fejlesztett ki, reményt adhat a betegek ezreinek, különösen azoknak, akik
Hazai árazást kapott a május végén bemutatott Kia EV3. Az autó három kivitelben lesz kapható. A legolcsóbb kivitel 14.7 millió forintról indul. A csúcsváltozat pedig 18.5 millió forinttól vihető haza. Hazai árazást kapott a május végén bemutatott Kia EV3. Az EV sorozat legkisebb tagja kereken 4,3 m hosszú, míg a tengelytáv csaknem 2,7 méter. A mére
Véget ér a nyári szünet, és a motorsport világában újra felpörögnek az események. A Formula-1 2024-es szezonja a négyhetes pihenő után Max Verstappen hazai pályáján, a Holland Nagydíjjal folytatódik Zandvoortban. A hétvége programja kisebb változásokat hoz az időrendben, hiszen a pénteki és szombati események, köztük az időmérő is, a megszokottnál
Tegnap írtunk róla, hogy igencsak izgalmasan alakult az idei nyár a novemberben esedékes amerikai elnökválasztás előtt. A Trump elleni merényletkísérlet, valamint Joe Biden visszalépése bizonyos szempontok szerint egyaránt történelminek nevezhető események voltak. A nyár végére is jut fordulat – kilépett a versenyből a csatatérállamok tekintetében
Az idei második negyedévben 0,5 százalék volt a GDP-növekedés a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban negyedéves összevetésben. Ugyanúgy mint az első negyedévben. A párizsi székhelyű szervezet honlapjára fölkerült adatok szerint a G7-országok GDP-növekedése 0,5 százalékra gyorsult az idei első negyedévi 0,2 százalékró
Japánban 2,8 százalékos éves inflációt mértek júliusban, ami megegyezett a júniusival és a májusival. Ezzel február óta a legmagasabb szinten maradt az ismertetett kormányzati adatok szerint. A jegybank által inkább nyomon követett, friss élelmiszerek nélküli árak 2,7 százalékra emelkedtek, ami három hónapja a legmagasabb a június 2,6 százalékot k
Úgy tűnik a lakosság kihasználta a lehetőséget, és az utolsó pillanatokban még bevásárolt a magasabb hozamú Fix Magyar Állampapírból. Augusztus 16-tól ugyanis már új sorozat kapható a FixMÁP-ból. Bár a kamatszinten kívül más nem változott, úgy tűnik a lakosság igyekezett még a régebbi fajtára lecsapni. Az eladások összértéke a 33. héten megközelíte
A Manchester City folytatta remek formáját a Premier League-ben, miután 4-1-es győzelmet aratott az Ipswich Town felett az Etihad Stadionban. A mérkőzés sztárja ismét Erling Haaland volt, aki újabb mesterhármassal erősítette meg helyét a liga egyik leghalálosabb támadójaként. A City már korán vezetést szerzett, Kevin de Bruyne kihasználta Arijanet
Készen állsz arra, hogy felfedezd a következő hét pénzügyi lehetőségeit? Olvasd el részletes horoszkópunkat, amely minden csillagjegy számára izgalmas történeteket és váratlan szerencsét ígér! Tudd meg, melyik nap próbáld ki a szerencsédet, és mik lesznek a szerencseszámaid – talán a te napod lesz az, amikor minden megváltozik! Ne hagyd ki, ez a hé
Az Ikrek legyen alkalmazkodó, és ne legyen erélyes. a Szűz keresse fel feletteseit! Karrier horoszkóp: 2024.08.25. Kos Ne hátrálj meg pozíciódból. Kedvező helyzetben vagy, amelyben sok mindent elérhetsz. Nyomás érezhetsz valaki felől, akinek meglehetősen arrogáns hozzáállása van. Ne hagyd, hogy ez megzavarjon. Mindig ragaszkodj az álláspontodhoz. B
Újabb országos premiert jelentett be a Network4 Media Group, ezúttal a STORY4 csatornára érkezik egy Magyarországon eddig soha nem látott sorozat, a Fedőneve: Volpe. Jó hír a sorozatrajongóknak, hogy jön a Rex Kanadában első öt évada, valamint tizedik évadával jelentkezik a Brokenwood titkai is.Sylvia Fox elégedetlen a munkájával és a főnökeivel is
A money.hu szakértője olyan lehetőségre hívja fel a figyelmet, ami a folyamatosan dráguló lakbérek mellett – és a rendelkezésre álló kollégiumi férőhelyek tükrében – hasznos pénzügyi alternatívát jelenthet az egyetemi tanulmányaik miatt albérletet vagy kollégiumot kereső diákoknak és szüleiknek.
A svéd teherautó-gyártó óriás elindította Erinion nevű, töltési megoldásokat kínáló vállalatát, amelynek célja az, hogy az elektromos teherautók elterjedésének felgyorsítása érdekében 2030-ig 40 ezer új töltőpontot vezessen be. Az új
Érezted már úgy, hogy habár szereted a munkádat, jó a munkahelyed és a munkatársakkal is remekül kijössz, valahogy beszippantottak a mindennapok és még az is nyűgösnek tűnik, ha semmi különös nem történik, csupán csak túl átlagos és megszokott a napod? Nos, lehet másképp kattogna az agyad az alábbi munkakörökben… Talán még nincs késő váltani és
Paradicsomjaim tömeges érése most indult meg. A zöld és érett bogyók között sok a megfúrt, lyukas bogyó, melyekben hernyók élnek. Mit tudok tenni a paradicsomok megmentése érdekében?
A BOOX Page és a Go Color 7 jó választás: mindkettőt 7 hüvelykes ePaper-kijelzővel és kompakt kialakítással, menet közbeni olvasásra tervezték. Különböző képernyők A fő különbség a BOOX Page és a Go Color 7 között a kijelzőikben rejlik. A Page egy E Ink Carta 1200 monokróm kijelzővel rendelkezik, hagyományos fekete-fehér
Napjainkban nagy érdeklődés övezi a kérdést: vajon egészségesebbek az ökológiai gazdálkodásból származó bioélelmiszerek, mint a szokványos, tömegtermeléssel gyártott társaik? Mérhető-e eltérés közöttük a táplálkozásbiológiai szempontból értékes összetevők és a szennyező-anyagok mennyiségében? Az elmúlt évtizedekben számos tudományos kutatás születe
A munkavállalás első lépése az álláshelyre történő jelentkezés. Kevesen gondolnak bele abba, hogy egy pozíció meghirdetése mögött milyen munkálatok folynak, mint ahogy azt is kevesen ismerik, hogy mi zajlik a toborzás után. A toborzás folyamata kulcsfontosságú a vállalatok számára, hiszen a megfelelő munkaerő kiválasztása meghatározza a szervezet s
Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése kissé lassult augusztusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) csütörtökön közzétett előzetes értékei alapján.
Tavaly az Amazonas egyik brazíliai vízgyűjtőjét az igen ritka édesvízi folyamidelfinek tetemei lepték el, mivel a szárazság miatti vízszintcsökkenés túlzottan felmelegítette a tavat.
A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy januárban érkezik a pedagógusok következő béremelése: a bruttó fizetésük 670-680 ezer forintról várhatóan bruttó 820 ezer forintra fog emelkedni. Mekkora segítséget jelent ez a változás azoknak a tanároknak, akik lakáshitelt szeretnének felvenni? A Bankmonitor szakértői utánajártak.
A vállalat újabb jelentős lépést tesz a nukleáris mikro-reaktor fejlesztésében, miután a Brit Űrügynökség támogatást ítélt meg számára a Nemzeti Űrinnovációs Program keretében. A 4,8 millió font (több mint 2,2
Bár a kriptovaluta piac teljesítménye az utóbbi időben meglehetősen hullámzó, azért mindig találni jó vételeket. A tokenek jelentős része már túl van a korábbi esésen, és elindult az új csúcsok irányába. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a német kisbefektetők örömmel vásárolnak kriptovalutákat. Feltehetően azért van ez így, mert jövedelmező ügylet
Több mint felével bővült az idei első félévben a Magyarországon forgalomba hozott elektromos autók száma az egy évvel korábbihoz képest, és a vállalatok e-autó beszerzését támogató programhoz hasonló kezdeményezések miatt a következő időszakban is jelentős növekedés várható ezen a területen. A még dinamikusabb fejlődéshez azonban a töltési infrastr
Harmadik alkalommal hirdeti meg a Mapei Kft. az „Év Szakembere" díj referenciaversenyt, amelyre építőipari szakemberek jelentkezhetnek. A díj segíti az olyan alapvető közösségi értékek megerősítését, mint a munka becsülete, a kiválóságra való törekvés és a minőségi munka iránti elkötelezettség.
Annak érdekében, hogy egyszerűbbé tegye az online vásárlást azokazok számára, akik ruhatáruk megújítását tervezik, az eMAG elindította a Divatbolt szekcióját, amelyben több mint 600 ezer termék található. Az eMAG idei első 7 hónapjának értékesítési statisztikái szerint az online áruházban eladott ruhák, cipők és kiegészítők 44 százaléka volt női, 4
Randivonal, Tinder, Viszony.hu és még számos internetes társkeresőt felsorolhatnánk, amik a párkeresők mindennapjainak aktív része. Miért chatelnek az emberek ahelyett, hogy inkább személyesen találkoznának? Mennyire játszik fontos szerepet a külső az ismerkedésben? Tényleg tudatosan használják a netes ismerkedési formákat a Z generáció tagjai? Töb
Elérte a 130 ezer főt az Ausztriában dolgozó magyarok száma, amire még sohasem volt példa, de még a németek esetében sem. A folyamatnak nem látszik a vége, mivel továbbra is munkaerőhiány van az osztrák idegenforgalomban és vendéglátóiparban. A végleg Ausztriába költöző magyarok száma is nő, ráadásul fiatalok, akik átlagéletkora 35 év. A 4-5 é
A német Phytonics öntapadós fóliája speciális mikroszerkezeteivel csökkenti a napelemek tükröződését és javítja teljesítményüket új és meglévő rendszerekben.
A június közepi esőzéseket követő lehűlés kedvezett a darazsak fejlődésének, így augusztusban és szeptemberben darázsrajzásra számíthatunk. Szerencsére akad két hazánkban is előforduló madár, akiknek kedvenc csemegéje e fekete-sárga csíkos rovar.
Egy belföldi kft. közösségen belülről januárban beszerzett egy terméket. A számlát a partner azonban csak áprilisban állította ki, így ekkor kapta kézhez a kft. Melyik áfabevallásban kell szerepeltetni levonható adóként az ügyletet? Olvasói kérdésre Bunna Erika adótanácsadó válaszolt.
A Portfolio rendszeresen közzéteszi a hazai mobilbankok rangsorát a felhasználók értékelése alapján, legutóbb augusztus elején mutattuk be a sorrendet. Ezúttal a bankolás hagyományosabb terepének számító, de az utóbbi évtizedben jelentős funkcióváltozáson áteső bankfiókok megítélésére voltunk kíváncsiak a hét nagybank Google-értékelései alapján.
Üzembe helyezett az Alteo egy napelemparkot Tereske község határában, amely megkezdte próbaüzemét. A közel 20MWAC teljesítményű, saját beruházásban és kivitelezésben mindössze háromnegyed év alatt felépített létesítménnyel a duplájára nőtt a
Letisztultabb és modernebb kinézetet kap a SimplePay online fizetési felülete. Az újítást több lépcsőben, augusztus végétől teszik elérhetővé a felhasználóknak.Nyár végétől megújult SimplePay online fizetési felülettel találkozhatnak a vásárlók egy-egy webshopos megrendelés vagy internetes számlafizetés során. Az OTP Mobil ugyanis 5 év és több mint
Sokan csalódottan vették tudomásul, hogy idén szeptemberben nem kezdhetik meg a tanulmányaikat, ám nekik sem kell elkeseredniük: számos felnőttképzés kínál olyan alternatívákat, amelyekkel később szép karriert futhat be bárki, ráadásul sok képzés online is elérhető.