A vásárlók 44 százaléka az elektronikus fizetést részesíti előnyben, így azok a cégek, amelyek ezt nem veszik figyelembe, hátrányba kerülhetnek – közölte reprezentatív felmérésének eredményei alapján az OTP Bank.
A hazai vállalkozások 55 százaléka nem vezetett be innovációs folyamatot az utóbbi két évben, amelynek legfőbb oka a tőkehiány volt – derül ki a Billingo, online számlázó cég friss felméréséből. Az innovációt alkalmazók sorában az egyéni vállalkozók voltak az élharcosok, őket a kft.-k követték a sorban, az alkalmazási területek pedig főként HR és d
A 99Bitcoins előértékesítése kevesebb mint 19 óra múlva véget ér. Ezt követően már nem lesz lehetséges $99BTC-t megszerezni jelenlegi árfolyamon. A kriptooktatás vezető szereplőjeként a 99Bitcoins úttörő szerepet játszik a “tanulj és keress” mozgalomban, amelynek célja a kriptobefektetők közösségének tudásának bővítése. A jól tájékozott befektetői
Slawosz Uznanski lengyel űrhajós magyar kollégájával, Kapu Tiborral, valamint egy amerikai és egy indiai űrhajóssal együtt indul majd a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – közölte pénteken a Lengyel Űrügynökség (Polsa).
Rendkívül fontos az Ukrajnán át érkező gáztranzit fenntartása, mert bár vannak alternatív megoldások, ezek használata a fogyasztói árak jelentős drágulásával járna – mondta Pavol Kubík, az Eustream szlovák gázszállító vállalat szóvivője a Sita hírügynökségnek nyilatkozva hétfőn.
Ugyanolyan helyjegyet lehet majd venni a buszokra, mint amilyet a nem InterCity-vonatokra adnak most. A rendszert több lépésben vezetik be – írja a hvg.hu.
Az igazságügyi minisztérium szerint a cég monopóliumként működött, amikor súlyos dollármilliárdokkal kiszorította a versenytársakat. Legutóbb a Microsoft kapott ekkora maflást amerikai bíróságon a kilencvenes években.
Miután az elmúlt 24 órában a tőkeáttételes kriptokereskedők körében drámai, 1 milliárd dolláros likvidálási hullám indult el, Justin Sun, a Tron (TRX) alapítója egy jelentős segélyezési kezdeményezést mutatott be. Sun az X-en bejelentette, hogy 1 milliárd dollárt különített el a kriptopénz és a Web3 szektor növekedésének és fejlődésének támogatásár
Júniusban éves alapon 4,4 százalékra emelkedett a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban a májusi 3 százalék után - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.
Két számjegyű növekedés történt az idei első félévben a Netrisknél kötött kötelező felelősségbiztosításoknál és a cascobiztosításoknál. Az első félévben a kötelező biztosítások átlagdíjának 1 százalékos emelkedése – lényegében stagnálása – mellett a szerződések száma 19 százalékkal nőtt éves szinten. A cascobiztosítások díja 22 százalékkal nőtt, en
Augusztus 13-án nyílik meg a "Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása" című (KAP-RD04a-RD04b-2-24 kódszámú) pályázati felhívás, amely 2024. 07. 31-én módosításra került – hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az egyes élelmiszerek kiskereskedelmi árának maximumát megállapító kormányrendelet (árrendelet) 3. § (2) bekezdés b) pontját – írja honlapján az Ab.
60 nappal a módosítás előtt jelentette be az MBH Bank a 2024. október 3-ától esedékes jelentős díjemeléseket, mellyel a vállalkozói ügyfeleire hárítja át a 2024. augusztus 1-jétől esedékes állami pénzügyi tranzakciósilleték-emelést. Az MBH-nál bankolnak a korábbi Budapest Bank-os, a korábbi MKB Bank-os és a korábbi takarékbankos vállalkozások is, a
Júliusban a DataHouse adatai szerint 9685 import használt személyautó kapott magyarországi rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti és az előző havi értékhez képest is 14 százalékos növekedés – közölte a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel.
A Bika ma kicsit bizonytalan lesz, a Mérlegnek minden önbizalmára szükség lesz! Karrier horoszkóp: 2024.08.06. Kos Ez egy pénzügyi szempontból szerencsés nap. Valamiféle bónusz ütheti a markodat. Bika A legtöbb esetben magabiztosnak érzed magad a munkádban, ám ma lehet benned némi bizonytalanság. Egy halk hang a fejedben azt súgja, legyél óvatos. I
Az előző havi nagy visszaesés után augusztusban a várt javulás helyett tovább romlott és gazdasági teljesítményromlást vetít előre a Sentix gazdaságkutató intézet euróövezeti konjunktúraindexe.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott rövid híreket foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci kitekintéssel. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Bybit A második legnagyobb kripto tőzsde 15 eurót fizet azért, hogy felhasználói kipróbálják az általa kibocsátott bankkártyát. A Bybit 2023
A kriptovaluták árfolyama az elmúlt napokban jelentősen csökkent az amerikai recessziós félelmek és az ismét kiéleződő közel-keleti helyzet hatására. A teljes, így a hagyományos mellett a kripto piacokra is kiterjedő összeomlás a múlt héten vette kezdetét, miután az amerikai jegybank szerdán továbbra is változatlanul és rekord magasan, az 5.25-5.5%
Azt tanácsolták, hogy nyáron napos időben öntözzem meg a tujáink lombját, hasznára válik. Nekem azt tanították, hogy déli, napos időben növényeket nem szabad öntözni, mert leforrázza a hideg víz azokat. Akkor most kinek is van igaza, merjem-e öntözni?
Lezárult a 2023. évi Gyorsítósáv pályázat szakmai értékelése. A jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező termékek, technológiák vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez projektenként akár 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH). A Gyorsítósáv program cé
Az A&K Robotics megkezdte önjáró robotkapszuláinak tesztelését a Vancouveri Nemzetközi Repülőtéren. A Cruz kapszulák különböző mobilitási és irányítási igényekkel rendelkező vagy mozgáskorlátozott és idős utasok számára nyújtanak alternatív mobilitási megoldást,
Az extrém időjárás után súlyos járvány, a kiskérődzők pestise okoz gondot Görögországban. Ez pedig az ország egyik legjelentősebb termékére, a fetasajtra is hatást gyakorol.
A Nébih szakemberei az idei nyári szezonális ellenőrzés folyamán a macskák számára engedélyezett, külső élősködők elleni spot-on rácsepegtető oldatokat is vizsgálták. A 13 ellenőrzött készítmény közül 8 kifogástalannak bizonyult, 5 terméknél a csomagolás kapcsán állapítottak meg hibát a szakemberek.
Egy hozzátartozó elvesztése során a fájdalom és veszteség feldolgozásán túl az ügyintézés és az adminisztratív teendők terhe is a családtagokra hárul, amivel szintén nem könnyű megküzdeni. Amennyiben az ingóságok mellett ingatlan is szerepel a hagyatékban, úgy mindenképpen érdemes jogi- és ingatlanszakértő útmutatását kérni. A Duna House statisztik
Péntek után hétfőn is nagyot estek a részvények az amerikai, európai, ázsiai tőzsdéken. Magyarország sem úszta meg a hullámot, az OTP árfolyama majdnem 10 százalékot zuhant. A jelenség mögött főként egy furcsa mutató áll, ami a feltalálója szerint most nem is biztos, hogy pontos, de a japán jegybank keze is benne van a dologban.
Júliusban a DataHouse adatai szerint 9 685 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami mind az egy évvel ezelőtti (8 485), mind az előző havi értékhez (8 491) képest 14 százalékos növekedést jelent. Bár a második félévben behozott használt autók száma várhatóan túlszárnyalja az első féléves adatokat, az éves bővülés mértéke a JóAutók.h
A Majmok bolygója a filmtörténelem egyik legjelentősebb franchise-a. A Pierre Boulle regénye alapján készült, 1968-as film olyan népszerűnek bizonyult, hogy az elmúlt közel 50 évben négy folytatást, két tévésorozatot, egy 2001-es remake-et és egy 3 részes reboot filmsorozatot is kapott, amelynek csúcspontja az idén megjelent „A majmok bolygója: A b
Hétfőn világszerte nagyot zuhantak a tőzsdén, miután a befektetők attól tartanak, hogy recesszió jön az USA gazdaságában, ezért szabadulnak a papíroktól. A Budapesti Értéktőzsde indexe 3,1 százalékos mínusszal zárta a napot, az OTP 4,44 százalékot esett.
Minden eddiginél magasabb díjazásban részesülnek a legeredményesebb magyar olimpikonok. Az aranyéremért immár 55, az ezüstért majd 40, míg a bronzéremért 31 millió forint jár. Hogy ez sok vagy kevés nemzetközi összehasonlításban? Európában csúcstartók vagyuk a világon pedig hetedikek, szinte csak ázsiai országok előznek meg ebben a versenyben minke
A SetCare, a holland HatchTech Incubation Technology vállalat által kifejlesztett új keltetőgép segítségével a tojásokat a megszokott 21 helyett 24 napig keltetik.
Január elsejétől 6 százalékkal nőttek a nyugdíjak, a várható infláció kompenzálására. A legfrissebb adatok szerint nem haladják meg az idei áremelkedések a kormány által kalkulált értéket, ezért a nyugdíjasok járandóságai csak jövőre növekedhetnek ismét.
Szeptembertől nem lehet zöld rendszámmal forgalomba helyezni a plug-in hibrid autókat Magyarországon, 2026-ig pedig az összes kiadott rendszámot fehérre kell cserélni. Az új autóknál a helyzet egyértelmű, de mire számítsanak azok, akik már beruháztak egy PHEV autóba: mennyiben befolyásolja a használtpiacot a kedvezmények elvétele? Ezt jártuk körbe
Reggeli cikkünkben kifejtettük, hogy a befektetők egyre inkább aggódnak az amerikai recesszió lehetősége miatt, amit tovább súlyosbíthat az egyre növekvő geopolitikai feszültségek a Közel-Keleten. Elemzők szerint ráadásul az USA túl sokáig tartotta túl magasan a kamatlábat, ami most azzal fenyeget, hogy gazdasági válságba sodorja az országot, amely
Az amerikai hajózási szervezet, az American Bureau of Shipping (ABS) július végén jóváhagyta a CLS Wind amerikai székhelyű, szélenergiával foglalkozó startup cég innovatív telepítési rendszerét. A CLS Wind szerint az új telepítési rendszer felére csökkentheti a szárazföldi, tengeri és úszó szélturbinák árát, miközben lehetővé teszi a nagyobb széltu
A Toyota a Coca-Colával és az Air Liquide-dal együttműködve kísérleti programot indít egy új, hidrogén üzemanyagcellás elektromos, helyi emissziómentes, hosszú távú teherautó kifejlesztésére. E hidrogénnel működő teherautó-projektek révén a Toyota támogatni kívánja a nehéz tehergépjárművek közúti szállításának széndioxid-mentesítését, amely a ton
Megújítja áramhálózatát az E.ON Hungária Csoport. A fejlesztés alapvető célja az időjárásfüggő megújuló energiaforrások, kiemelten a lakossági napelemek hálózatra kapcsolásának elősegítése. A naperőművek száma és beépített kapacitása, az európai uniós
A Shiba Inu (SHIB) cikkünk írásakor, hétfő este 7,9 milliárd dolláros piaci kapitalizációval büszkélkedhet, napi eredménye pedig 1,89%-os emelkedés. A SHIB a közelmúltban tehát némi emelkedést könyvelhet el a szélesebb kriptopénzpiacon belül. A Shiba Inu (SHIB) körüli bullish hangulatot egy másik Shiba-köntösű projekt, a Shiba Shootout (SHIBASHOOT)
A somogyi polgárőrök csapata diadalmaskodott az első magyarországi polgárőr drónversenyen, amelyet Kereki településen rendeztek meg, kiemelve a modern technológia bűnmegelőzésben és katasztrófaelhárításban betöltött szerepét. Az eseményen az ország számos részéből