Michael Cuesta Amerikai bérgyilkos című rendezését még 2017-ben mutatták be a hazai mozik, ám úgy tűnik, hogy a magyarországi előfizetők most kattantak rá csak igazán a Netflixen.
Bár egy kissé vegyes fogadtatásban részesült a 2017-ben a hazai mozikban is bemutatott Ferdinánd, úgy tűnik, hogy az idő mégis jót tett az animációs filmnek, amely jelenleg az ötödik legnézettebb tartalom a Netflixen a magyarországi előfizetők körében.
A 2023-as év legnagyobb mozis megjelenéseinek mindössze 30%-át teszik ki a női főszereplők, derül ki a USC Annenberg Inclusion Initiative új tanulmányából.
Ez a hét tényleg a változatosságról fog szólni a Netflixen. Mutatunk nektek öt újdonságot, amelyek most fognak debütálni a legnagyobb streaming szolgáltató kínálatában. Akad köztük gyerekműsor, mint a Gabi babaháza, valóságshow, mint az Influenszerek és sci-fi is, mint Az Esernyő Akadémia.
Az év felén túl szemlézzük az idei Netflix-eredeti sci-fiket, a nézettségük alapján. Voltak igazán jól sikerült alkotások, mint Adam Sandler könyvadaptációja és kevésbé sikerültek, mint Zack Snyder túlhype-olt és csalódást keltő űroperája, a Rebel Moon.
Ez a 3 csillagjegy örülhet – Csodálatos hete lesz. Egészen különleges, csodálatos hete lesz 3 igen szerencsés állatövi jegynek. Mind a munkában, mind a magánéletben szinte sorsdöntő események láncolata teszi igazán felejthetetlenné ezt a hetet. Minden egyes nap a személyes fejlődésről fog szólni. Arról, hogy a legapróbb lehetőségeket is ügyesen ész
Apple TV+ és Bill Lawrence producer már nagy sikert aratott a Ted Lassóval, az együttműködésük pedig tovább folytatódik a Direkt terápia2. évadával, melyhez befutott az első beharangozó előzetes.
A V/H/S/99 öt found footage horrorrövidfilmet tartalmaz. Ebből három kimondottan unalmas és gyenge, egy egész jó, és egy annyira jó, hogy az egész film kvalitását megemeli.A három nem túl érdekes filmnek hasonló a problémája, messze túl hosszú a bevezetőjük, közhelyekkel telezsúfolt történetük központjában álló szörny mitológiája és fordulatuk mess
A Matt Damon és Ben Affleck (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) által alapított Artists Equity cég Killing Gawker címmel készít filmet Hulk Hogan és a Gawker közötti jogi csatározásáról, írja a Variety.
A cselekmény az 1950-es évek elején játszódik Rióban, egy igen elnyújtott és lassú, 1990-es évek filmjeire emlékeztetően hangyás, képzajos, de szép megvalósításban.Az egyöntetűen lelkes kritikák alapján vágtam bele a megtekintésébe, de rám egész másképp hatott az egész, mint a nézők többségére. Azért látom, hogy voltak mások is, akik szintén nem tu